Amilyen hirtelen csavarodott az időjárás szürkés-nyirkos tavaszból nyárba, úgy múlt el észrevétlen hanyagsággal a május is itt, a cicablogon. Ezek az elfoglalt gazdik... szemben a nagy melegben naphosszat heverésző, semmittevő lánykáikkal. Élünk és virulunk, már kivéve azokat a napokat, amikor a legkedvesebb szomszédaink újfent lakásfelújítanak – na, olyankor csak fÉLÜNK és remegve gubbasztunk, ahogy ezt már Facebookon is panaszoltuk. De egyszer majdcsak minden fúrás-faragásnak vége szakad, átadva helyét a nyári tunyaságnak. Bár, utóbbiról Mazsola alkalomadtán megfeledkezik: a legmelegebb órákban száguldozik fel- és alá a lakásban, látszólag céltalanul (nade a koboldok és házi vízilovak tekintetében sohasem lehet egészen biztos az ember...), aztán amilyen váratlanul elkezdte, olyan hirtelen össze is roskad valahol a jó hideg kövezeten, piheg és liheg; de elég egy kicsiny impulzus, hogy újra felpörögjön. A legutóbbi videón látott lézerpontot például bármikor újra és újra megkergeti, mindegy, hogy egy pillanattal korábban még álmosan pislogott vagy épp a tüdejét készül-e kiköpni közben... Persze, nem mi szoktuk a végsőkig "szivatni", megteszi ő ezt saját magának – ha a kispöcök elfárad, gondolnánk, lepihen, és az addig passzív szemlélőként perifériára szorult Zserbó is játszhatna, de NEM-Ö, mert Mazsi azonnal támadásba lendül és rámenősen "lesöpri" a színről a fajtársat. Néha nem bánnánk, ha Zsebi ilyenkor akár mind a négy sarkára állna, és megmutatná, hogy őt nem lehet csak úgy háttérbe szorítani, de nem teszi: hagyja, hogy Mazsola mindenben megelőzze, játékot elorozzon, falatot elcsenjen... mindezzel persze csak fokozza a törpeterrorista vehemenciáját. Értetlenül állunk a dolog előtt, mert Zserbó egyébként nagyon határozott tud lenni (csúnyán néz, elhúzódik, odakap, lenyávog...) főleg, ha a szigorúan kimért kedveskedésről van szó, felénk, de akár Mazska felé is. (Utóbbit úgy kell értelmezni, hogy Mazsi kétszer vagy háromszor IS megnyalhatja a tesó busa fejét anélkül, hogy utóbb említett retorziót alkalmazna.) Igyekszünk kompenzálni, amennyire lehet, pl. elkülönítve kapják a csemegét, két EGYFORMA játékot veszünk, Zserbó kapja előbb a vacsit, ilyesmi. Játékra is csak úgy tudjuk rávenni a nagyobbik lánykát, ha az egyik gazdi alaposan lefoglalja Mazsolát a lakás túlsó végén, de az önfeledten hempergő-rohangáló pillanatokat így is gyakorta megszakítja, hogy Zsebi azt lesi, mikor bukkan fel ez a "mindenlébenkiskanál".

A jó idővel kiköltöztünk az erkélyre is, olykor kiskádnyi vízzel együtt a pancsi mancsikoláshoz. Zserbó sokszor a nagy hőségben is kint van, a bundája már tűzforró, de úgy tűnik, élvezi a levegőzést. És hát a vadászösztön, ugye... Ami a kijárós macskáknak az egér, az a szobacicának a gyíkocska. És már kezdetét is vette a GY.I.K. hadművelet. Egyik hétvégén esett meg a dolog, hogy a vertikális síkban lefelé orientálódó macskára majd hirtelen nagy csattanásra lettünk figyelmesek. Az hagyján, hogy ráugrott a szebb napokat látott Gyuri fenyő belső oldalára, de a tűlevéltakaró alól nagy szemekkel pislogva valamit tartott is a szájában. Mire bárki akárcsak megszólalhatott volna, vadászunk zsákmánya (és a bundán szállított tűlevélcsomag) társaságában már a kanapé alatt tanyázott a nappaliban. Elsőre nem láttuk, mit kapott el, ezért mindenféle rondaságra (ízeltlábúak egész repertoárja) felkészülve várakoztunk, hogy letegye – ő, szöges ellentétben Mazskával, szeret eljátszani az étellel, mielőtt megkóstolná. A gyík persze azonnal beszaladt a kanapé és a padló közötti keskeny résbe, amint lehetősége nyílt rá, ezt Zserbó határozott ámde hasztalan kaparászása, szimatolása és végső megoldásként a szomszédos szőnyeg felcsavarása követte. No, akkor eljött a gazdik ideje. A mentőcsapat meg is találta a merevre szeppentett bébihülllőt – az összes testrésze megvolt még, de nem és nem engedte menteni az irháját (izé, a pikkelyeit). Villámgyorsan besurrant a kanapé alól a szekrény mögé, nem hogy a gazdik, de még a macskák sem tudtak reagálni eme teleportálásra helyváltoztatásra. Most következett volna a bútortologatós keresgélés, csakhogy épp indulóban voltunk, akció elhalasztva... Mindenféle csatajeleneteket vizionálva hagytuk egymásra a még mindig a szőnyeg szélén matató lánykákat, na meg a néhány órán át biztosan meg sem moccanó gyíkocskát.

Délután érkeztünk haza: polcok, szekrények, de még a szőnyeg is ahogy hagytuk. Huhh... Jóformán meg is feledkeztünk szegény kis vendégünkről, amikor egyszer csak apa feje mellett felmászott a falon a kanapé mögül. A cicuskáknál épp a délutáni szundi üzemmód futott, így csak a gyorsaságunkon lassúságunkon múlott, hogy ismét a szekrény hátuljánál kelljen keresgélnünk. Apa elhúzta a bútort, nagy nehezen és a felélénkülő cicanépség másik szobában zajló sürgős elfoglalásával (lézer-pointer show, presented by Tündi – még jó, hogy éppen itt voltál!) sikerült kijjebb csalogatni a szekrény oldalához. Ott aztán utóbb kidugta a fejét, így vettük észre. Ismét apa lendült akcióba és határozott mozdulattal a tenyerébe kaparintotta a menekülő állatkát. (And the world has been saved by...) Ekkorra már Zserbó is jelezte részvételi szándékát a hadműveletben, de mindenféle állatvédelmi- és lelkiismereti okokra hivatkozva a gyíkocskát inkább elengedtük a házfalnál, ahol feljött hozzánk a harmadik emeletre. Vadászunk dicsérő simogatásokat és sajtos jutalomfalatot kapott, szerintem így mindannyian jól jártunk a fordulatos kaland végén.

Mazsola piros pontja:

Sziasztok-sziasztok! Addig is, amíg az új bejegyzés elkészül, kérünk szépen szimpatizáns szavazatokat a Facebook Magyar Simon's Cat versenyében – a sok szépséges rosszcsont mezőnyében mindkét lánykánk képviselteti magát (hasonmazsola és zacskóbanzserbó): jelen pillanatban valahol a feltöltött képek 24. oldalán!

A link: http://www.facebook.com/magyarsimonscat?sk=app_167641903289504

Köszönet minden lájkolón(k)nak! :)

Zserbó cicánk ma 3 éves nagylány lett. Isten éltesse!

Lassan 3 éve gyakorló macskatartóként volt időnk hozzászokni a soha el nem fogyó, ellenben állandóan hulló macskaszőrhöz, ami gazdilétünk mára el nem idegeníthető része, de leginkább kéretlen velejárója lett. Ennek megfelelően csak időnként kapok gyors lefolyású idegbajt a mindent elborító szőrzet folytán, ilyenkor ragadós illetve vizes tárgyak segítségével heveny tüneti kezelés következik, hogy aztán ugyanilyen hirtelen beletörődjek a megváltoztathatatlanba. De legalább a macskok nem kopaszodnak meg a szőrhullatással párhuzamosan (nos, apa tudna mesélni a kopaszodás egyéb, felettébb kedvezőtlen formáiról). :)
Nagyon gyorsan megtanultuk, hogy az ölbe mászó cicamica dögönyözése után közvetlenül nem ajánlatos (saját) szemet és egyéb arcberendezést tapogatni és/vagy vakarászni. Észrevétlenül lett a napi rutin része az is, hogy a ragadós hengerekkel igyekszünk eltávolítani a serteperte macskabundát a ruháinkról és bizony az is kiderült már, hogy a fekete szín nem annyira előnyös számunkra. Reggelente mégis furcsa rituálé zajlik nálunk, főszerepben Mazsolával és az aktuális "dolgozós" nadrágommal. Munkába készülődés egy bögre kávé után: macskaetetés, alomtakarítás, viráglocsolás, ilyesmi – sarkamban Mazskával, outfit tekintetében szigorúan pizsiben, annak nem árt holmi túlbuzgó macskacicó érdeklődése. Az utolsó percekben (értsd: jaaj, elkéseeeeek!!!) gyors felöltözés, szőrmentesítés a ragadós-nyeles hengerrel és amikor már csak az utolsó simítások vannak hátra (úgy mint kendő a nyakba, bajlódás a zippel a kabáton), akkor ismét feltűnik Mazsi, és bújik és dörgöl, tekereg a lábam között és anyanemenjel! vagy hamármész vigyélmagaddal! És hopp, a hófehér macskabunda máris kéretlenül díszeleg az irodás hacukán (=gatya összemazsolázva), ígyhát a gazdi ismét hengert ragad és a végén tényleg jól elkésik a munkából... A megoldás? Nos, igen drasztikus lépések következnek. Szó szerint, ha tetszik. A reggeli rutin Mazskával a sarkamban átlényegült egyfajta törzsi tánccá, miután magamra öltöttem "a munkaruhát". Mazsi érkezik, golyógolyó, lehajolok, megsimizem, – jól van, Picikém, jó legyél!... ez nem elég, bújni kell és dörgölőzni, cica jön és bedől, anya két lépést tesz jobbra... cica irányt vált, ismét érkezik, anya két lépést balra. A lépegetőst időnként hangeffektek is kísérik, rendszerint azután, hogy nem tudtam kitérni. (Ja neeem, nem Mazsola sikít, hogy ráléptem, én sikongok a szőrének a ruhámon.) És így megy ez, már kora reggel járjuk a csárdást, Mazsi meg én. :)) Apa a hálóból szemléli vigyorogva az előadást, aztán, ha már eleget látott ő is kijön elbúcsúzni és a kispöcköt a karjára ülteti. Henegerek száma: 1, az így nyert időt pedig egy kis istenhozzád simogatásra fordíthatjuk. Mellesleg, rendszerint Zserbó is kijön elköszönni, ez egyetlen jól irányzott lábon dörgölést jelent a gazdi számára, némi sötét szőrszálmaradék kíséretében, ám ez igazán nem kelti az igénytelenség gyanúját.

Az alábbi képsorokkal kívánunk vidáman ugrándozó nyuszikat mindenkinek! :)

Starring in alphabetical order:

Csokis Mazsola (aka Rai Sin) - cinkostárs
Húsvéti Kacsa - gonosztevő
Zserbó Booth - különleges ügynök

Rituális húsvéti nyúlgyilkosság történt.

A gonosztevők gonosz terve épp csak elkezdődött.

Zserbó különleges ügynök a tetthelyen keresi az elkövetők nyomát.

Az elkövető közelebb van, mint azt Booth gondolná...

Kacsa és Mazsola ismét akcióba lendül

Zserbó ügynök a nem várt fordulat jelentését vizsgálja

Mit keres itt ez a kacsa?!

Egyre több a gyanús elem...

Ám amikor Booth nem is számít rá...

...a terv végrehajtatott (gonosz kacaj)

Kellemes tavaszt mindenkinek.

Mindenekelőtt leszögezném, hogy a címben szereplő sárkány nem mitológiai kitekintés, hanem a Zserbó által produkált fújásra való utalás. A nevelés pedig egy kis összefoglaló lenne az elmúlt időszak hibáiból, amiket nagyrészt én magam követtem el.

Egyből a közepébe vágva azt kell mondjam, hogy talán a legnagyobb hiba, amit az ember elkövethet egy macskával kapcsolatban a "Nézd, milyen aranyos!!!" hozzáállás. Történt például, hogy Mazsikát a kaparófa tetején sikerült találnom jártamban a lakásban, tehát gondoltam, odaállok mellé, és simogatni kezdem. Ennek egyenes következménye volt az, hogy Picúrkám felágaskodott a hátsó lábára,  és nyújtózott rajtam egyet. Persze a cirógatásra azonnal heveny recsegéssel válaszolt, ami tetszett. Nos, azóta ha valaki mellé áll, amikor ő valami magaslati helyen leledzik, akkor azonnal ágaskodni kezd. Ez egyrészt aranyos. Ám ha karomvágás előtt véletlenül odakeveredek mellé öltözködés közben, hamarosan érezhetem a hegyes karmocskákat az oldalamon, vagy a hátamon... Mazsi ezt tovább is fejlesztette. A cicabútor tetejéről nem csak a hátsó lábaira áll, hanem pillanatok alatt a vállamon is terem. Akkor is, ha nem akarnám. És a meztelen váll valójában nem arra van kitalálva, hogy négy lábnyi macskakarom, és a hozzá tartozó majd négy kilónyi cica mászókájául szolgáljon. Mindezeket egy egyszeri "De aranyos, de okos!" dicséret után azonnal elsajátította.

Vagy Zsebike, aki rájött, hogy a takaró alatt meleg van. Ez különösen igaz akkor, ha a gazdi is alatta tartózkodik. Így alakult át a szokásos esti "megtapossuk a gazdi hasát mert azt szeretem" rituálé az "addig nem hagyom békén amíg nem tudom befúrni magamat a takaró alá, a gazdi és a párna közé" nevű játékba. Ennek egyébként már élveztem előnyét is, hiszen a nagy ellenkezésemnek köszönhetően (amikor is tüntetően a hasamra fordulok, és nem hagyok rést, ahol mellém furakodhatna) a hátamra telepszik, és rosszalló-követelődző dorombolása közben egész kellemes (persze a karmokat leszámítva) masszírozásba kezd. Később aztán elfekszik (hol máshol, mint a hátamon) és a fejemet a párnába passzírozza. Mind-mind egy elnéző-helyeslő mozdulat, dicséret eredménye.

És a macskák nagyon-nagyon tanulékonyak. Különösen akkor, ha rosszalkodásról van szó. Amióta macskások vagyunk, az étkező, az asztal tabu számukra. Estéket töltöttem azzal, hogy amikor a két rosszcsont közül valamelyik felmászott oda, ahol nincs keresnivalójuk, leparancsoljam őket. Sikertelenül. És ha már egyszer rákaptak az ízére valaminek, azt nem lehet kinevelni belőlük. Legfeljebb csak akkor nem csinálják, ha ébren vagy. De gyakran működik a csakazértis elve, hogy akkor majd jön a figyelemelterelő játék. Így lett, hogy Mazsi amint unatkozni kezd, pakolni kezd a polcokon, mert tudja, hogy akkor mindent eldobva rohanunk, hogy eltereljük a figyelmét. Vagy Zserbó, aki imád azzal ébreszteni, hogy csak úgy elkezdi kaparni az almot éjszaka, mert tudja, hogy a nagydolog után valaki a gazdik közül megy, és takarít.

Mazsi ugyanily társítás folyamán tanulta meg, ha lefekszik a hűtő elé (ami alá általában a játékait rejti), mi megyünk és kiszedjük a vackait egy műanyag rúddal. Amióta rájött, hogy a pálca mire való, tökéletes macskairányító eszközzé vált számára. Elég, ha a kezünkben van, babonázva követi a végét mindenhova. Néha azt hiszem, jobban szereti a pálcát, mint a játékait. 

Vagy Zserbó, és az ő legkedvesebb, régebben már említett rituáléja. Ha bejövök az erkélyről, dohányzásból, majd az ásványvizes üvegért nyúlok, ő azonnal a lábamnál terem, és tekeregni kezd. Azután felugrik a cicabútor tetejére, és várja a simogatást. Majd' leesik a magasból, ráfog a két mancsával az alkaromra. És ha nem vagyok elég okos, vagy éber, eljön az a pillanat, amikor megunva a kedveskedést, Zsebike hirtelen sárkánnyá változik. Fúj, sziszeg, és sértettségében még a dorombolást is abbahagyja. Ilyenkor, ha nem vagyok elég gyors, egy kegyes mozdulattal akár tízcentis karmolásnyomokat is találhatok magamom. :)

Összefoglalva, a macska rengeteg dologra megtanítható. Utólag jövünk csak rá, hogy nem mindenre volt érdemes.

Jöjjenek hát azok a csatasorba állított pixelek, amiket már a Facebookon is volt szerencsénk megmutatni. Ezek még az első igazi tavaszi hétvégén készültek odakint az erkélyen, ahol is a lánykák örömmel szimatolták a friss levegőt, hemperegtek a kissé poros kövezeten, valamint számba vették a helyi illetőségű szarkafamília gyarapodó tagjait – persze, csak távoli szemrevételezéssel. A mazsis képen látható egy szeletke Gyuri fenyő is, az ünnepek utáni kis túlélő, egy kisebb macskafenéknyi pacnival a ládikáján (de ezt nem merném teljes bizonyossággal beazonosítani, mert ekkortájt a cicuskák még nem ültek eleget a porban ahhoz, hogy ilyet tudjanak nyomdázni...) :))

Az aktuális helyzetjelentést is megtenném, jelen pillanatban csajos esténk van, apa fotózni ment (és oh, bárha visszatérne itthon is a kattintós kedve, még több fotót küldhetnénk ki az éterbe a négylábúakról...); szanaszét heverészünk és minden bizonnyal csak arra várunk, hogy a villany lekapcsolódjon. Én valószínűleg alvási célzattal örvendeznék a sötétnek, Zserbómazsi pedig belecsapna a szokásos kis esti dzsemboriba. Kergetőznek és nagyokat nyekkenve bunyóznak sokszor és főleg alvásidőben, ez bizony már nem a pehelysúly. (Egy hete mindketten 4,3 kg körül voltak, de Zsebi mérlegelés közben nem átallott fújni rám, lehe(le)t, ez is nyomott a latban pár mikrogrammot. :P) Üdvözölve vártuk az óraállítást is, hogy a hajnali 4 órás ébresztők egy icipicit későbbre kerüljenek, "a csel" meg is zavarta kedvenceinket, az átállás napján ugyanis kb. fél 6-ig nyugalom és durmolás volt. Ennyi átmeneti állapot el is mondható az egészről, mivel másnap minden a szokásos kerékvágásban folytatódott. Hajnalonként így csúnya kizárásokban részesülnek a kis drágák a jó meleg hálóból. Mazsi igen dörzsölt már ebben a procedúrában, jól tudja, hogy ha felébreszt ilyentájt (konvektoron dübörgéssel, könyvespolcon és/vagy komódon rendezkedéssel, vagy újabban a lámpa madzagjának nem éppen rendeltetésszerű rángatásával) azonnal kitessékelem – de pechemre, ő nem egészen ezért zajong ilyen aranyosan, tehát elég, ha csak felülök az ágyban, már iszkol is be alá és középre, hogy erőfeszítés nélkül ne, viszont a padlón hasonfekve lehessen csak elérni. (El lehet képzelni a jelenetet, kócosan, csipásan, de aktív tornagyakorlatokat bevetve nyújtózkodó gazdi az ágy alatt, hogy aztán az édesen doromboló kiscica kézben szállítva az ajtón túlra helyeződjön.) Zserbó ilyet nem tesz, de hatékonyan tud méltatlankodni a korai órákban is, a hümmögésére garantáltan felébred valamelyik gazdi. Ja, és hát a szelet nem szeretik. Érthető, én se nagyon. Rettenetesen tud süvíteni itt nálunk, a harmadikon. De ettől még nem kezdek el mindennek nekiugorva rohangászni a lakásban, higyjétek el. Ők igen. Aztán van még egy újraértelmezett kifejezésünk is: "már megint lent maradt/hagytuk a kanári/t a földön" – ha ilyen történik, az aktuális madárkánk igencsak tollfosztott lesz, a pihék pedig szanaszét röpködnek a lakásban. Persze, csak macskaszőrről van szó. De azt kisebb csomókban kell elképzelni, a fajtárs által gondosan válogatva és hegyes fogacskákkal kitépve. Őrültek.

Azon a szép februári estén hazaérkezett apa a 4 egész napos kiküldetésből és most egy igazán kerek kis történetet illene kreálnom ebből az alkalomból, de az a helyzet, hogy a várva várt esemény újfent inkább csak a gazdiknak okozott különösebb izgalmat. Zserbó és Mazsi kissé álmosan, de szokás szerint kíváncsian jöttek elő az ajtó nyílására, majd a belépő gazdikkal érkezett gurulós bőrönd szinte azonnal elvonta a figyelmüket: rajta a sok idegen eredetű szagolnivaló érdekesebbnek bizonyult bármiféle kétlábúnál. :) Kicsit később aztán mindketten meg-megálltak apának egy kis simogatódásra. Az igazi duzzogást kivédendő (Zsebitől lehetett ilyesmire számítani), maradt még két szál cicaropi, ezt a finomságot rögvest meg is kapták a hazaérkezőtől – és láss csodát, ennél szentebb már nem is lehetett a béke. Szóval, nem volt ez (sem) olyan nagy ügy, mint amire mi számítottunk.
Egyetlen mellékhatás azért érezhető volt: az alkalmankénti méltatlankodásban Zsebike "úgy maradt" és a következő hetekben számtalanszor ébredtünk a hajnali hümmögésére. (Ezek természetesen a foglalkozzatokvelem! időpontot nem ismerő megnyilvánulásai voltak.) Azóta is meglehetősen aktívak az éjszakák, elsősorban a lefekvés ideje (= vad kergetőzés és bunyó) és a hajnali órák – ekkortájt a legkülönfélébb variációk lehetségesek: hümmögés á la Zserbó és kergetőzés; nyekergés á la Mazsi és ajtókaparászás; konvektoron ugrabugrálás, szőnyeghúzogatás, gazdi(ko)n ugrálás... De ugye, egy cica életében annyi minden időszakos, ezzel vigasztalódunk, hogy a (szerintünk) rossz szokásoknak itt is egyszer vége szakad.

Nagylányunk egyébként ismét igen közvetlen velünk mostanában. Mazsi nem sokat hagyja őt hancúrozni, mert bármi is vonná magára a figyelmét, a picúr azonnal ott terem, hogy elorozza a játékot, de a magány ajándékszámba menő perceiben Zsebi ugyanúgy pöcköli-mancsolja a színes labdát, gyűrűt, műanyag izéket, mint kölyökkorában. Ezen kívül sokszor mászik a kis rongyszőnyeg alá, és csak lapul, várja, hogy észrevegyük, mennyire nem is látszik... Holacicaaa!!! :) Ezt a bújócskát már olyan tökéletes szintre fejlesztette, hogy sem Mazska érdeklődése, sem a gazdik közeledése nem ugrasztja őt ki a bokorból szőnyeg alól, mindig rá kell segíteni valami újjal, hogy előbújjon a percekig tartó Holacica, nem is látlak, hol vagy, Zserbóóóó! Hova bújtál?... lelkes hajtogatása után. Amikor elbújik (értsd: minél jobban próbál a szőnyeg takarásába kerülni, de ebbe szerinte az is belefér, ha kicsit meggyűri a rongyot, aztán összegubózik mögötte), még a füleit is szépen a buksijára ragasztja és így várakozik az első keresőkifejezés elhangzásáig. Ha rövid időn belül nem reagálunk, akkor méltatlankodó "purururu"-val jelez, hogy elkezdhetnénk már keresni. – Hol vaaagy? – Itt már feszülten csapkodni kezd a farkával, de egyébként nem mozdul. – Hova bújtál?! – Megközelítés, esetleg csodálkozás a szőnyegen lévő "gyűrődés" miatt. – Kitartó, még így sem jön elő, pedig már hozzá is értünk. – Hol a Zserbóóóó? – Mazsi megbökdösi az orrával a kupacot, elvégre... – Semmi. Ilyenkor aztán okosnak kell lennünk, mert ha csak úgy leszedjük róla a szőnyeget, akkor bizony elrontottuk a játékot és nem tűnik túl elégedettnek. Ha mégis rá tudjuk venni, hogy magától előbújjon – pl. egy jól irányzott madzag-csalival –, akkor prrr és íitt a cicaaa!!, az a cica, amelyik aztán elégedetten és peckesen odébb lépeget. Hányszor meséltem már, de hiába, nem lehet megunni. :)

Azt is meg kell említenem, hogy nem sokkal ezelőtt filmet néztünk apával és még előbb egy Mazsola feküdt teljes hosszában elnyúlva a karomban, először dorombolva, majd édesen szenderegve, utóbb pedig Zserbó landolt a kanapén, tisztes távolságban tőlünk. Mazsi ekkorra már valahol a hálóban aludt, így semmi akadálya nem volt, hogy Zsebit felemeljem és – tetszik, nem tetszik – ide tegyem le, közénk. Nem örült, elsőre, aztán már csak arra lettünk figyelmesek, hogy dorombol és átkarolja apa karját, szabad a simogatás és mindeközben félig oldalt, félig háton itt fekszik kettőnk között. Kb. másfél éve történt ilyen utoljára, úgyhogy ezt felírtuk, pirossal! :)

Volna még itt mesélnivaló, elvégre 3,5 hét nem telik csak úgy el egy macska életében sem (pláne kettőében), de sose fejezem ezt be, ha kitérek még hugi látogatására és a Zserbótól kapott biofestékes hennájára, az eheti anyátlan estékre, Mazsola aktuális őrültségeire... szóval, lesz még folyt. köv., meg igyekszünk majd a pixeleket is csatasorba állítani. Dorombolós-szép estét!

... kell aludni és apa hazaérkezik! Ahhoz képest, amire számítottam, elég jól viselték ezek a lányok a szokatlan távollétet. Volt kis hiszti reggel-este, de ez előfordul akkor is, ha ketten felügyeljük a raplizást. Apa pólója már az első éjjelre kikerült ide a kanapéra, úgy néztem, volt is fekvőhelynek használva, ráadásul jól meg is gyömöszölte valamelyik drágaság, itt-ott hátramaradt egynémely karomnyom... A munkából hazaérkezés szokásos idejében újra és újra eljátszották (nekem) a várakozó kiskedvenceket, aztán szépen nyugovóra tértünk, miután kirohangászták magukat és összehúzkodták az összes szőnyeget. Tegnap este msn-en és webkamerán keresztül összetalálkoztunk apával, de vagy túl ócska volt a vétel, vagy a 2D egyáltalán nem hozza lázba a lánykákat, ugyanis egykedvűen mosakodtak/heverésztek, hiába toltam a képernyőt az arcukba. Aztán, szintén szerda este volt, hogy villanyoltást követően Zsebke az ablakban üldögélt és panaszosan hümmögött, de valahogy másképpen, mint szokott. Nem volt ez köthető igazából semmihez sem: ételt kapott, alomtémát korábban rendeztük, törődés, jó meleg stb. mind-mind megvolt... (Sírdogált az apájáért ez a cica?)
Az éjszakák (eddig) nyugisak voltak, legalább is nem ébredtem fel rájuk egyszer sem. Aludtak apa ágyneműjében – nos, eegen, szabad bejárásuk van az ágyikóba, hiába is próbálnánk megakadályozni, de a paplant most direkt kiraktam nekik a nappaliba – és az is igaz, hogy szerdán és csütörtökön is hajnalban keltünk. (Kisbetűvel teszem csak hozzá, hogy ennek legfőbb oka az volt, hogy időben elkészüljek és munkba induljak. És igen... nem sikerült egyszer sem.) Aztán, jelentős mennyiségű cicaropit is elfogyasztottunk, amúgy grátiszba, a harmadik alkalommal már Zsebi is úgy porszívózta be a pálcikát, mintha spagetti lenne. Mazsinál vehemenciájánál fogva ez értelemszerű alapművelet. :) Gyorsan hozzá is szoktak ehhez a kis finomsághoz, Zserbó már itt pillogott rám az előbb is, hogy ugyan, mikor adom a jól megérdemelt esti husiszálat.
Gyors helyzetjelentésünket olvastátok a félgazdis cicák birodalmából. Jó éjt mindenkinek!

Ezzel nagyjából vázoltam is a jelenleg nálunk uralkodó helyzetet. Vasárnap délelőtt jártunk az esedékes szuri-koktél és ellenőrzések kedvéért doktorunknál, de persze, előzetes időpontegyeztetés után, hogy ne érje teljesen váratlanul a dokit egy hordozónyi Zserbó-Samu felbukkanása. :) Bizonyára emlékeztek még, hogy idősebb négylábúnk kölyökként kiérdemelte a Harci-Marci elnevezést is Viktortól, olyan vehemensen tiltakozott mindenfajta szurka-piszka és vizsgálódás ellen. Mára azért a helyzet sokat változott. De kezdem az elején. Vasárnap hajnalban akár kakasszóra is ébredhettünk volna, de nem volt ilyesmire szükség, mert az alattunk lakó tök süket, és ezért vagy ennek ellenére teljes hangerőn nézi a tévéjét – abban nem vagyok biztos, hogy a macskákat ez bármilyen szinten zavarná, elvégre ők mindig ébren vannak ilyentájt, minket, gazdikat viszont felettébb bosszant. Szóval, némiképp bosszúsan indult a reggel, de mindezt csak azért írtam, hogy legalább ennyi foltot ejtsek a kedvesszomszéd vélt vagy valós renoméján, és mostmár vissza a lényeghez. A real time ébresztőt követően előszedtük rejtekükből a cicahord(oz)ókat és a nappali kellős közepére helyeztük őket, egyfajta miheztartás végett. Persze, lelkesen megszagolgatták, belefeküdtek, kipróbálták, mintha óriási újdonságot mutattunk volna nekik :). Aztán, amikor indulásra került a sor, már cseppet sem voltak ilyen lelkesek. Apa Zserbót, én pedig Mazsolát gyűjtöttem és dobozoltam be, kezdődhetett a szokásos forgatókönyv. Mazsi szépen elhelyezkedett és nem teljesen nyugodtan, de azért csendben várakozott az elkövetkezőkre, Zsebi pedig már az előszobában nyitott szájjal nyávogott. (Oké, tudom, hogy a nyávogás az ilyen, de amikor csak úgy beszélget velünk, neki általában csukva van a szája, inkább csak hümmög...) A Miáááák!-tól kezdve a szépen kerekített Miáuu!-ig minden felsorakozott, majd az egyszemélyes cicakórus megállapodott a "Mááájus! Mááájus!" felkiáltásokban. – Nem, Zserbó, február van! És hidd el, hogy most még nem rossz Neked, lesz még sokkal rosszabb... De lehet, hogy csak arra gondolt, hogy majd inkább 3 hónap múlva menjünk dokihoz?? A taxis már ismerősként köszöntött bennünket és a lányokat. Az a helyzet, hogy talán ő az egyetlen a taxitársaságtól, aki hajlandó jönni akár a város másik végéből is, ha elhangzik a "dobozos macskával" kifejezés. Na, ez a szép. Következő snitt: Viktor doktor szélesre tárja érkezésünkre a rendelő ajtaját, mondjuk úgy: tartózkodó lelkesedéssel. Első páciense Zserbó, aki addigra már pirosra kiabálta a nóziját és a miauuúja egy erőteljesen merülő riasztó hangjára kezdett hasonlítani. Apa kézbe vette Picót. Macskaszájnézegetéssel kezdődött – pici ínygyulladás kialakulóban, rendszeresen ellenőrizni kell, a fogkövet alkalomadtán le fogjuk szed(et)ni. Kombinált oltás. Orcsepp. Féreghajtó-paszta. (Utóbbit lelkesen benyelve, "több nincs?!" pillantásokkal.) Végre szusszanhat a nagylány. De persze, hogy újrakezdte a panaszkodást. Aztán már hempergett is a hordozóban, hogy légyszi-légyszi!, de nem jöttünk rá, hogy most akkor inkább kijönne vagy csak induljunk már? Kismazsi végig hősiesen viselkedett, meg se nyikkant, pedig végignézte a fajtárs megpróbáltatásait. Igaz, hogy olyan apró még életében nem volt, amekkorára összehúzta magát a hordozó hátuljában, amikor megpróbáltuk kivenni. De sikerült és szépen megült apa ölében. Neki is megvizsgálta a doki a fogait, lévén, hogy előző nap egy egész darab szemfogat találtam a tányérja mellett. "Mind megvagyunk idebent!" – mondta Viktor, az elfáradt fogacska minden bizonnyal egy későn érő tejfog volt mindössze. Aztán jött a szuri, orrcsepp, paszta. Utóbbi Mazskának nem ízlett annyira. Készen is voltunk röpke egy óra alatt. Apa karjai jól elzsibbadtak, Viktor pedig még annyit hozzátett búcsúzóul, hogy ha ez így megy tovább (Zserbóval), ezután már nem kell külön bejelentkeznünk. :) Hogy, hogy nem, kedvenc és fentebb említett taxisunk 1 percen belül a helyszínen volt, hogy hazaszállítson bennünket. Minden jó, ha jó a vége, itthon jutalomfalat következett és a hazai illatok(?) boldogságában úszó, bár kissé elesettnek tűnő négylábúak gyors alvászatba kezdtek, miután megnézték az összes szobát és bútort, hogy minden a helyén van-e. Igen, a hordozókat is beleértve. :) (Érdekes, hogy az élmény után is hajlandóak voltak belefeküdni, Mazsi például egész délután a szürke-kék dobozban aludt.)

És aztán hirtelen kedd lett, és Zserbó már hétfőn is gyanakodva méregette a nagy fekete gurulós bőröndöt, kisebb hisztit levágott apának, amikor belepakolt és összességében érezte, hogy valami készül. Apát 4 napra messzire szólította a kötelesség és ez nem dráma, de mégis, két ilyen apás bársonytalpút azért megvisel. Zserbót különösen, hiszen ő igazán apa cicája. Nagyon várják ám őt haza mindig, amikor eljön a megszokott idő, de csak nem hangzanak fel az ismerős léptek, kulcscsörgés odakint... A várakozás többféleképpen zajlik: jövés-menés a lakásban, folyamatos tekingetés a bejárati ajtó felé. Kanapéra heveredés szemben az ajtóval. Zsebi porceláncica pózt vesz fel az asztal innenső sarkán (centire kimérve a síkot, éppen a szélére ülve) és mereven figyel, esetleg még az ablakpárkányon kifelé bambul. Mazsi időnként azért elfeledkezik arról, hogy valaki hiányzik, hancúrozik, pakol... aztán a lépcsőházi zajra felkapja a fejét, hegyezi a fülét, leül az ajtóhoz. Zsebke is csatlakozik, szurikáta-póz a szoba előtt, fülhegyezés, reménykedő cicatekintet. Zaj elhalkul, villany lekapcsol... Cica visszabandukol a szobába... Hát, csajok, pedig mondom, hogy ilyen nagy madár vitte őt messzire, de az a jó, hogy vissza is hozza majd. Már csak 3 nagyot kell aludni! (Ezt komolyan is vették, mert már mindketten beverték a szunyát, de szerintem csak a villanyoltásra várnak és kezdődhet a dzsembori.) Cicaropi és apa 2 napos mosatlan pólója (nem röhög, ennek pont "olyan" szaga van!) akad még talonban, ha esetleg további terápiára lesz szükség. A fejleményekről majd beszámolok. :)

Valójában kevés az aktualitása, ám az elmúlt hónapokban a blogon kívül is megjelentünk néhány felületen, ennek hatására sosem látott látogatószámot regisztrálhattunk itt, a cicuferen. :) Kezdődött még novemberben a Két cica konyhájával, aztán januárban az Indafotó böngészőjébe Mazsi egyik fotóját beválogatták a napi "Érdekes képek" közé. Sokan rákattintottak és ezen keresztül megnézegették az albumunkat is. Néhány nap elteltével a blogstatisztikában találtam hivatkozóként megjelölve a Startlap szurikáta-oldalát(!!!) – még réges-régen volt egy ilyen témát is érintő (bár értelemszerűen inkább a macskára kihegyezett) bejegyzésünk, ki gondolta, hogy valaha ilyen specifikus oldalon látjuk viszont! :)
Február elején apa gondolkodó Zserbóról készített fotója lett "napi érdekes" az Indafotón, ekkor még több kedvencelés és elismerő hozzászólás érkezett. A látogatószámra aztán kétségtelenül a Cukiság blogon január 20-án megjelent Cica ül a vízben című poszt és ennek köszönhetően az Index főoldalán való pár órás megjelenés tett rá jókora lapáttal. (Ennek előzménye, hogy a Cuki egyik adminja hagyott nekünk egy kommentet Mazska popsiáztatós képénél.) Csak pislogtunk itt, ahogy percről-percre egyre többen kattintottak az oldalunkra (van ez a Who's among us oldal, ami az aktuális látogatószámot méri), volt, hogy 21 fő böngészte egy időben. A végeredmény minden képzeletünket felülmúlta, a blogstatisztika szerint 357 látogató 650 oldalletöltést generált aznap! Szerencsére az érdeklődés azóta sem fogyott, bár nem tudom pontosan, a feed hogyan és mit is mér, de ennek a száma is 80 és 100 között mozog naponta, szóval ideje lesz már felébrednünk a téli álomból és kicsit gyakrabban frissíteni a tartalmat. Egy szó, mint száz, nagyon örülünk, hogy ez a kis blog idáig eljutott és köszönjük a figyelmet! :)

Emlékeztek a jó kis gurmis macskanapéra? Zserbó tavaly elintézte megjelölte egyszer(-kétszer?), de mindenféle trükközést és alapos szellőzést követően ősszel végül visszakerülhetett a helyére, a polcos szekrény előterébe. Itt aztán nem sok vizet zavar, elvétve alszanak rajta a csajok, legfeljebb a kergetőzős lakásátrendezéskor van szerepe (="rossz helyen van ez a kocsi..." – tehát alkalomadtán kitolják az étkezőbe). Na most, Mazsi egy nagy unatkozás (csínytevésre törekvés?) során arra járt és észrevette, hogy ha a kanapéról ágaskodik a hátsó lábain, akkor kényelmesen hozzáfér az alsó polcon található érdekesnek ígérkező dolgokhoz (kártyapaklik, apró díszek, plüssmókus, fényképek...). Tiszta haszon, elvégre eddig csak arról szólt a szigorú tanít(gat)ás, hogy a polcra NEM ugrálunk, hogy lepakoljuk, ami ott van (hiszen ami a földre kerül, az már macskajátéknak számít – mármint szerintük). Szóval, kétlábra emelkedve elkezdett szimatolva vizsgálódni és finoman rendezkedni. Mellette ott hevert a kanapéra hurcolt plüss szamár, amit korábban egy egészen másik polcról zsákmányolt egy hajnali hadjárat során. A (gazdi)kanapén ülve figyeltem a történéseket; bevallom, arra számítottam, hogy a nagy toporgásban a csacsira lépve kicsit kibillen az egyensúlyából a kispöcök, aztán hirtelen el is felejti, hogy mit szeretett volna (volt már ilyesmire példa). De a plüss nem lett a cinkosom, így nem maradt más hátra, mint Mazska tudomására hozni, hogy khm, nemkívánatos tevékenységet folytat. Egyszer... majd még egyszer, aztán megint...
– Mazsi, micsinálsz?! Rossz vagy! ... – Válaszul elhaló, diszkrét, de feleselő (M)iák...
Sokadszorra aztán csak feladta a kisasszony és duzzogva lefeküdt ott, ahol volt. A szamár mellé. Hiszen, ő éppen csak erre tévedt, amikor egy jó kis helyet keresett, hogy lepihenjen. Tüntetőleg mosakodni kezdett. Aztán nagy sóhajtozva elszenderült... a saját kis szamárpadján. :)

...történt felénk egysmás. Mióta készülök már írni, aztán mindig közbejött valami. De majd most...! A négylábúak élnek és virulnak, bár bizonyára nem vetnék meg a gazdikkal töltött órák növekedését mostanában (a dolgos és még annál is dolgosabb hétköznapok, ugye...). Sok-sok játékkal és szundival, evéssel és újra játékkal telnek a nappalok (gondolom én). Az éjszakák mostanában nyugodtak, alukálnak a lánykák is, hajnalban indulnak csak meg időnként. Általában ennyi, de jöjjenek a részletek:

Ünnepek
A cicanépségnek gyorsan, talán meglehetősen eseménytelenül is telt. A legérdekesebb mozzanata minden bizonnyal a karácsony előtt érkezett cicabútor volt, na meg a fenyőfa és a díszek. Élénk érdeklődés mutatkozott mindennemű csillogó-villogó gömb és girland iránt, szerencsére csak addig, amíg fel nem kerültek Gyuri fenyőre (eegen, így hívják a fánkat, miért? Ja, és nem, Mazsi alant nem Gyurit rágcsálja! :P)

A lánykák elég sokat voltak itthon szülői felügyelet nélkül, amíg mi az ünnepi rokonlátogatásokon jártunk, de nem rendezték át a nappalit vagy a karácsonyfát, nagyon rendesen viselkedtek. Pedig nem kicsit tartottunk Mazska érdeklődő vehemenciájától, aminek hatására mindent megkóstol, szétkarmol, tépdes... Aztán, vízkeresztet követően a fenyő kikerült a lakás egyik leghűvösebb helyiségébe, az ebédlőbe – a macskaszemszögből mért hozzáférhetőséget tekintve lőtávolba. Itt már Mazsi külön figyelmére tarthatott számot, és hogy, hogy nem, gyakrabban és alaposabban hullatta leveleit, mint bent, a meleg szobában. Mazsola előszeretettel dörgölőzött neki ugyanis. Az eredmény nem maradt el, a cicabunda telis-tele lett tűlevéllel, amit jókedvűen potyogatott szerteszét a lakásban. (A gazdi pedig masírozott utána és szedegette...) Gyuri végül még eggyel kijjebb, az erkélyen találta meg a helyét, így megnyugodtak a kedélyek.
Mazska első nálunk töltött szilvesztere már nem volt ennyire egyhangú, mert amint elkezdték a petárdákat és még inkább a tűzijátékokat durrogtatni, picikénk bevonult a kanapé alá és jóformán az egész éjszakát ott töltötte. Nem tudtuk őt előcsalni sem finom falattal, sem játékkal. Pedig Tündi és Kriszti kitartóan próbálkoztak a leányzó komfortérzetének javításával, mindhiába. Zserbó mindeközben az ablakpárkányon üldögélt és egykedvűen szemlélte a színes tűzcsóvákat. Hiába, a rutin, meg az évek! :)
Jut is eszembe, képzeljétek, januárban volt az egy éves évfordulója, hogy Mazsola hozzánk költözött, bizony! Repül az idő...

Cicabútor
A lányok előkarácsonyi ajándéka a lehető legjobb vételnek bizonyult, azóta is imádják. (És a boltokban azóta sem nagyon látni ezt a típust.) Az igaz, hogy kizárólag felváltva használják; nem mintha nem férnének rá ketten is kényelmesen, de Zsebi részéről szó nem lehet arról, hogy Mazskával együtt tartózkodjon rajta, mindig lepofozza, ha a picúr egy emelettel lejjebb heverészne épp akkor, amikor ő a tetején trónol. A harmadik emelet a legalkalmasabb egy kis szundikálásra, mosakodásra, innen el lehet érni a csörgős labdát és Zserbó szintén itt szokott simogatásra várva hemperegni (ez a jel, hogy nem fogja letépni a kezem, ha közeledni próbálok).

Kaparófának és mászókának is használják, utóbbit volt is alkalmunk már megfigyelni: hol Zserbó húzza fel magát a hosszú oszloprészen karommal kapaszkodva, hol Mazsi tolja ki a fenekét, hogy azt a falnak támasztva felhúzódzkodjon az emeletre. :) Ez bizony elég mókás látvány, mondanom sem kell. Mazska találta ki azt a dobbantós módszert is, amikor a kanapé szélén üldögélő, mit sem sejtő gazdi (általában apa) hasára mászva ...nem, nem helyezkedik el egy kis dünnyögésre, hanem pontosan bemérve az ugrást, hátsó lábáról indulva ügyesen felugrik a cicabútor legfelső szintjére – tesztelve a kiindulási hasizmok állományát is :).

Ilyenkor el sem hisszük, hogy rossz a kis szeme, olyan bátran és ügyesen légtornász... A csöpögtetős mizéria egyébként továbbra is tart, kell is, mert egy-egy kezelés alkalmával látszik igazán, milyen szépen ki tud tisztulni a tekintete.

Játék
Még az ünnepi készülődés idején, apa odébb húzta az egyik kisszekrényt, és csodák csodája, megkerült a rengeteg kacat és játék, amit már réges-régen a házi vízilónak adtunk. Konkrétan egy egész vízilófészekre bukkant rá apa, a lánykák nem kis örömére:

Főleg az a bizonyos színes gyűrű és az ugyanilyen labda van foglalkoztatva, Mazsi ezeket rendszerint addig püföli, amíg a hűtő alá nem pakolja valamennyit. Zserbó ritkán jut hozzá a favorizált kincsekhez, ha mégis megpróbálja, a kistesó pár percen belül lefüleli és elszedi előle a kütyüket. Előbb említett valamiért továbbra is hagyja neki, hogy ezt tegye. Megsajnáltuk a nagyobbik prücsköt és a cicaboltban kerestünk valami hasonlóan érdekeset, ami korábban is bevált – csörgő egér, tollakkal (na, nem mintha nem lenne még számtalan mancsolnivaló, csakhogy azok már unalmasak, Zsebi ügyet sem vet rájuk):

Bejött, mert Mazsit nem érdekli annyira, főleg, ha el van foglalva a saját kis játékaival. Ilyenkor Zserbó is felszabadulhat kicsit és kölyökként szaladgál, ugrabugrál az egérkével. Borzasztóan izgalmas játék még, amikor megkapja a tollas jószágot a Trixie tetején fetrengve, majd egy mozdulattal lepaskolja, aztán nagggyon bájosan pillog a gazdinak, hogy "ugyan már, ha úgyis itt vagy, nem vennéd fel? Aztán majd újra lelököm..." :)

Van a régi jó bújócskánk is, a Holacica?!, emlékeztek? Mostanában ezt Zserbó mindig reggelre időzíti. És már olyan professzionális benne, hogy elég csak kicsit meggyűrnie a szőnyeget, aztán mellé kuporodnia. Nem látszik ám ki, egyáltalán! ;) Nekünk van, hogy nem is jön elő, csak Mazsolának, miután többször és fennhangon bizonygattuk, hogy "nem és nem látjuk a cicááát...!" Mazsi ilyenkor megunja az alkalmi láthatatlanságot és odamegy, hogy jelentőségteljesen megbökje Zserbót az orrával: "Itt van, hát nem látjátok?!" Zsebi erre kiszalad a szőnyeg alól, és elégedetten odébb battyog. :)

Ilyen dolgok vannak mostanában. Amint újra géphez jutok (a kis notebookom feladta a küzdelmet ezen poszt utolsó simításai közben...), jövünk majd megint.

A legutóbbi hóesés alkalmával Zserbó és Mazsi először az ablakból figyelte a hópelyheket, majd volt alkalmuk testközelből is beleszagolni a hidegbe. Felhívnánk a figyelmet a Zserbó-féle Rudolf, a rénszarvas-nózira valamint Mazsi igazi rejtőszínére a fehér háttéren.