Lassan 3 éve gyakorló macskatartóként volt időnk hozzászokni a soha el nem fogyó, ellenben állandóan hulló macskaszőrhöz, ami gazdilétünk mára el nem idegeníthető része, de leginkább kéretlen velejárója lett. Ennek megfelelően csak időnként kapok gyors lefolyású idegbajt a mindent elborító szőrzet folytán, ilyenkor ragadós illetve vizes tárgyak segítségével heveny tüneti kezelés következik, hogy aztán ugyanilyen hirtelen beletörődjek a megváltoztathatatlanba. De legalább a macskok nem kopaszodnak meg a szőrhullatással párhuzamosan (nos, apa tudna mesélni a kopaszodás egyéb, felettébb kedvezőtlen formáiról). :)
Nagyon gyorsan megtanultuk, hogy az ölbe mászó cicamica dögönyözése után közvetlenül nem ajánlatos (saját) szemet és egyéb arcberendezést tapogatni és/vagy vakarászni. Észrevétlenül lett a napi rutin része az is, hogy a ragadós hengerekkel igyekszünk eltávolítani a serteperte macskabundát a ruháinkról és bizony az is kiderült már, hogy a fekete szín nem annyira előnyös számunkra. Reggelente mégis furcsa rituálé zajlik nálunk, főszerepben Mazsolával és az aktuális "dolgozós" nadrágommal. Munkába készülődés egy bögre kávé után: macskaetetés, alomtakarítás, viráglocsolás, ilyesmi – sarkamban Mazskával, outfit tekintetében szigorúan pizsiben, annak nem árt holmi túlbuzgó macskacicó érdeklődése. Az utolsó percekben (értsd: jaaj, elkéseeeeek!!!) gyors felöltözés, szőrmentesítés a ragadós-nyeles hengerrel és amikor már csak az utolsó simítások vannak hátra (úgy mint kendő a nyakba, bajlódás a zippel a kabáton), akkor ismét feltűnik Mazsi, és bújik és dörgöl, tekereg a lábam között és anyanemenjel! vagy hamármész vigyélmagaddal! És hopp, a hófehér macskabunda máris kéretlenül díszeleg az irodás hacukán (=gatya összemazsolázva), ígyhát a gazdi ismét hengert ragad és a végén tényleg jól elkésik a munkából... A megoldás? Nos, igen drasztikus lépések következnek. Szó szerint, ha tetszik. A reggeli rutin Mazskával a sarkamban átlényegült egyfajta törzsi tánccá, miután magamra öltöttem "a munkaruhát". Mazsi érkezik, golyógolyó, lehajolok, megsimizem, – jól van, Picikém, jó legyél!... ez nem elég, bújni kell és dörgölőzni, cica jön és bedől, anya két lépést tesz jobbra... cica irányt vált, ismét érkezik, anya két lépést balra. A lépegetőst időnként hangeffektek is kísérik, rendszerint azután, hogy nem tudtam kitérni. (Ja neeem, nem Mazsola sikít, hogy ráléptem, én sikongok a szőrének a ruhámon.) És így megy ez, már kora reggel járjuk a csárdást, Mazsi meg én. :)) Apa a hálóból szemléli vigyorogva az előadást, aztán, ha már eleget látott ő is kijön elbúcsúzni és a kispöcköt a karjára ülteti. Henegerek száma: 1, az így nyert időt pedig egy kis istenhozzád simogatásra fordíthatjuk. Mellesleg, rendszerint Zserbó is kijön elköszönni, ez egyetlen jól irányzott lábon dörgölést jelent a gazdi számára, némi sötét szőrszálmaradék kíséretében, ám ez igazán nem kelti az igénytelenség gyanúját.