Nem is tudom már, hogy hol hagytuk abba. Lehet már bő két éve is, hogy elcsendesedett a blog, Rengeteg dolog történt velünk azóta.

Egyrészt minden szép, minden jó. Egészségesek vagyunk, szépen nő a bundánk (most éppen a 30 fokban vedlünk, mint a kinek kötelező), rendszeresen megküzdünk a karom-vágással, mert azért bármennyire is kell, sosem szerettük igazán.

Persze az élet sosem egyszerű, főleg, ha új jövevények érkeztek a házhoz. Igen, a két macska mellé két rosszcsont kislányt is köszönthetünk reggelente, és boldog családi cica lett Zsebikéből, és Mazsikából. Már amennyire két rohangászós, eleven, mindenre kíváncsi lányka húzza-tépi a bundát, paskol simogatás képpen, vagy kerget "szissszaaaaa" kiabálás közben. 

Persze átestünk még a babák érkezése előtt az ilyenkor kötelező Toxpolazmozis retteneten, de hála ViktorDoktornak, mindent gond nélkül megúsztunk. Persze, mint kiderült, Mazsika fertőzött volt, és épp oociszta ürítési szakaszban volt, pont, amikor vizsgáltuk, úgyhogy volt pár nehéz napunk.

Egyébként mint minden macskásnak, ajánlom a következő videót.

Szóval megúsztunk mindent. Apából Kaka-Kapitány lett, amíg anya a babákat várta, a két macska pedig szépen-lassan barátkozhatott a gondolattal, hogy hamarosan hátrébb lépnek a rangsorba... Legalábbis mi, a gazdik így hittük.

Voltak persze változások. Gyerekszoba festés-tapétázás (ekkor kiderült, hogy a macska imád segíteni a tapéta felrakásánál,) bútorozás (a gyerekágy csavarjai a legjobb játékok), átszokás a nyitott alomtálcáról a zárt cicavécére (nincs mókásabb, mint amikor apa elmagyarázza ezredszer is, hogy mától itt van a mellékes hely számotokra cicuskák, ide gyertek). És, bár a lakás nagyjából macskabiztos volt, a gyerekbiztonságon dolgozni kellett. Hamarosan új rácsok, terelők, miegymás jelent meg a lakásban, minden át lett mozgatva a babák miatt. Persze Zsebike az első adandó alkalommal az éppen üres rácsos-ágyból pislogott kifele... 

Aztán eljött a nagy nap, és az új kisgazdik megérkeztek. Noh, volt haddelhadd. A két macska azonnal barátkozni akart velük, de Zserbó elég hamar kifejezte, számára a dolog nem élvezetes, és újra rátalált a magaslati pontokra a lakásban. Persze a csörgő, plüssök-hasonlók azért felkeltették őnagysága kíváncsiságát, de apa-anya mindig közbelépett. Persze első gyerekes szülőként hatalmas bajban voltunk a macskákkal. Tudtuk, hogy semmi gond nem lesz velük, de Zserbó Harcimarci szellemétől féltünk, hogy lekarmolja a lányokat, ha közelednek. Mint kiderült feleslegesen. Zserbó harc nélkül feladta a küzdelmet, és önkéntes számüzetésbe vonult.

Mazsola viszont... Nos mazsola azonnal beleszeretett mind a két lányba. lépten- nyomon a közelükben volt, inspirálva a még csak fekvő, gügyögő lányokat a mozgásra, kommunikációra. A csöppségek egyik első szava a Cicccca volt, és a forgás, mászás állandó célpontja lett Mazsi, a gyerekőr macska. Nem számított a kis butának, hogy csomókban tépték a bundáját, ráfeküdtek, kínozták. És ez mind a mai napig így van. Rengeteget tanultak egymástól, és nagyon büszkék vagyunk mind a négy kicsikénkre.

Mostanában előkerültek a botos macskaszórakoztató céleszközök, és már a lányok rázzák a csörgő játékokat a macskának, vagy kacagnak ahogy a két felnőtt cica kergetőzik a lakásban.