Kellemes tavaszt mindenkinek.

Mindenekelőtt leszögezném, hogy a címben szereplő sárkány nem mitológiai kitekintés, hanem a Zserbó által produkált fújásra való utalás. A nevelés pedig egy kis összefoglaló lenne az elmúlt időszak hibáiból, amiket nagyrészt én magam követtem el.

Egyből a közepébe vágva azt kell mondjam, hogy talán a legnagyobb hiba, amit az ember elkövethet egy macskával kapcsolatban a "Nézd, milyen aranyos!!!" hozzáállás. Történt például, hogy Mazsikát a kaparófa tetején sikerült találnom jártamban a lakásban, tehát gondoltam, odaállok mellé, és simogatni kezdem. Ennek egyenes következménye volt az, hogy Picúrkám felágaskodott a hátsó lábára,  és nyújtózott rajtam egyet. Persze a cirógatásra azonnal heveny recsegéssel válaszolt, ami tetszett. Nos, azóta ha valaki mellé áll, amikor ő valami magaslati helyen leledzik, akkor azonnal ágaskodni kezd. Ez egyrészt aranyos. Ám ha karomvágás előtt véletlenül odakeveredek mellé öltözködés közben, hamarosan érezhetem a hegyes karmocskákat az oldalamon, vagy a hátamon... Mazsi ezt tovább is fejlesztette. A cicabútor tetejéről nem csak a hátsó lábaira áll, hanem pillanatok alatt a vállamon is terem. Akkor is, ha nem akarnám. És a meztelen váll valójában nem arra van kitalálva, hogy négy lábnyi macskakarom, és a hozzá tartozó majd négy kilónyi cica mászókájául szolgáljon. Mindezeket egy egyszeri "De aranyos, de okos!" dicséret után azonnal elsajátította.

Vagy Zsebike, aki rájött, hogy a takaró alatt meleg van. Ez különösen igaz akkor, ha a gazdi is alatta tartózkodik. Így alakult át a szokásos esti "megtapossuk a gazdi hasát mert azt szeretem" rituálé az "addig nem hagyom békén amíg nem tudom befúrni magamat a takaró alá, a gazdi és a párna közé" nevű játékba. Ennek egyébként már élveztem előnyét is, hiszen a nagy ellenkezésemnek köszönhetően (amikor is tüntetően a hasamra fordulok, és nem hagyok rést, ahol mellém furakodhatna) a hátamra telepszik, és rosszalló-követelődző dorombolása közben egész kellemes (persze a karmokat leszámítva) masszírozásba kezd. Később aztán elfekszik (hol máshol, mint a hátamon) és a fejemet a párnába passzírozza. Mind-mind egy elnéző-helyeslő mozdulat, dicséret eredménye.

És a macskák nagyon-nagyon tanulékonyak. Különösen akkor, ha rosszalkodásról van szó. Amióta macskások vagyunk, az étkező, az asztal tabu számukra. Estéket töltöttem azzal, hogy amikor a két rosszcsont közül valamelyik felmászott oda, ahol nincs keresnivalójuk, leparancsoljam őket. Sikertelenül. És ha már egyszer rákaptak az ízére valaminek, azt nem lehet kinevelni belőlük. Legfeljebb csak akkor nem csinálják, ha ébren vagy. De gyakran működik a csakazértis elve, hogy akkor majd jön a figyelemelterelő játék. Így lett, hogy Mazsi amint unatkozni kezd, pakolni kezd a polcokon, mert tudja, hogy akkor mindent eldobva rohanunk, hogy eltereljük a figyelmét. Vagy Zserbó, aki imád azzal ébreszteni, hogy csak úgy elkezdi kaparni az almot éjszaka, mert tudja, hogy a nagydolog után valaki a gazdik közül megy, és takarít.

Mazsi ugyanily társítás folyamán tanulta meg, ha lefekszik a hűtő elé (ami alá általában a játékait rejti), mi megyünk és kiszedjük a vackait egy műanyag rúddal. Amióta rájött, hogy a pálca mire való, tökéletes macskairányító eszközzé vált számára. Elég, ha a kezünkben van, babonázva követi a végét mindenhova. Néha azt hiszem, jobban szereti a pálcát, mint a játékait. 

Vagy Zserbó, és az ő legkedvesebb, régebben már említett rituáléja. Ha bejövök az erkélyről, dohányzásból, majd az ásványvizes üvegért nyúlok, ő azonnal a lábamnál terem, és tekeregni kezd. Azután felugrik a cicabútor tetejére, és várja a simogatást. Majd' leesik a magasból, ráfog a két mancsával az alkaromra. És ha nem vagyok elég okos, vagy éber, eljön az a pillanat, amikor megunva a kedveskedést, Zsebike hirtelen sárkánnyá változik. Fúj, sziszeg, és sértettségében még a dorombolást is abbahagyja. Ilyenkor, ha nem vagyok elég gyors, egy kegyes mozdulattal akár tízcentis karmolásnyomokat is találhatok magamom. :)

Összefoglalva, a macska rengeteg dologra megtanítható. Utólag jövünk csak rá, hogy nem mindenre volt érdemes.