A sorozat második része, mert a fotózást ezúttal még Zserbó sem kerülhette el. Ha jól számolom, ez lesz a 200-adik bejegyzés a blogon. :)

Mire készülsz megint azzal az objektívvel?!

Szende

Morgó :)
(Sérelmeink egy patkány miatt... – na jó, valójában csak ásított)

Egy kis fotósorozattal készültünk a hosszú hétvégére. Vannak korábbi képeink, amiket Facebookon már láthattatok, és újabbak is, apa frissen beüzemelt fotós "játékszereinek" köszönhetően (amik ismét visszahozták a fényképezős kedvét – juhééé!!!):

Mazsi@work: egy dolgos nap apával, home office-ban

Kertészkedős

Kajla: "Most ébredtem – látszik?"

... avagy a szobateknőc esete.
Ezen még Mazsola is meglepődött. :)

Hajjaj, már olyan régen jártunk errefelé, hogy időközben új adminfelületet is kidolgozott a blog.hu csapat, ideje lesz már írnunk valamit a cicuskákról (egyelőre viszont maradok a régi szerkesztőnél, mert az újban az első mentés alkalmával sikeresen elszállt a poszt eleje).

Hogy mi minden történt velünk az elmúlt hónapban? Félek, azzal nem lenne tele sok papír. Igazi hétköznapok, sok apró és folyton változó megszokás, elvégre egy(-két) macska életében minden időszakos. Inkább csak nekünk érdekesek ezek a fordulatok a lányok viselkedésében és szokásaiban. Jött ugye a nyár az őszben, amit naphosszat az erkélyen heverészve töltöttek, a szeptemberben amúgy szokásos hűvösebb időjárást cseppet sem óhajtva. Aztán hirtelen váltott át kissé téliesre a légkör, a múlt héten apa már beizzította a konvektorokat – ezt inkább csak a napokban kezdik felfedezni a kicsinyek, hogy milyen jó is a kellemes meleg felületen pocakot pihentetni. Zserbó még mindig inkább az erkélyre áhítozik (értsd: az ajtóban áll és csukott szájjal, de miákolva kéri, hogy akkor most pedig szíveskedjünk kiengedni őt), különösen amikor süt a nap, aminek egyébként hemperegve képes örülni és órákat üldögél a párkányon, lehunyt szemmel élvezve a napsugarakat. Amíg jó idő volt, megtanultuk, hogy ha eljött a villanygyújtás ideje, akkor még kint lehet a cica az erkélyen, de a szúnyoghálót becsukjuk – így amikor őmacskasága be óhajt jönni, azt jelezze. Erre még Mazsit is sikerült rávenni, bár ő mindig éppen ott akar lenni, ahol gazdi van – tehát, amíg Zsebit kiengedjük, addig odakint, amikor becsuktuk a hálót és leültünk a kanapéra, akkor pedig idebent. :) A kispöcök (ennek továbbfejlesztett változata is van már, a /kis/cöcök) továbbra is igen emberközpontú, folyton körülöttünk lebzsel, ha lefekszik mellénk, akkor valamelyik mancsát a kezünkre/lábunkra helyezi, dörgölőzik és dünnyög és nagyon imádnivaló! Ami Zserbót illeti, róla apa nagyon találóan megállapította, hogy egyetlen macskányi mivoltában bizonyítja, hogy miért jó és ugyanakkor miért rossz, ha az embernek bársonytalpú kedvence van: úgy, de úgy tud hízelegni, dorombol, mancsol, hempereg a boldogságtól, szépséges és meg kell zabálni, a következő pillanatban pedig fúj és harap, felsőbbrendű, csúnyán (le)néz – az evil eye, ugye – és különben is "hagyjatokbékén!". Az ő viselkedése megint sokat változott szerintem, egyrészről Mazskával szemben – már nem annyira agresszív vele, bár a harapdálós-karmolós kergetőzések nem maradnak el, azért inkább játékosak ezek a történések, semmint a korábbi pofozkodások. Velünk vagyis inkább csak velem szemben pedig (mert ugye apa azért mégiscsak "APA!" marad, ide lehet képzelni a csillogó macskaszemeket), hát, mit mondhatnék? Az igazi macska attitűd: "na jó, szolgálhatsz engem...!" Kissé akaratos is a lyány mostanában: mindig AKAR valamit és ennek nagyon határozottan hangot is ad (lásd fentebb az erkélyajtó elvárt feltárulását jelző nyekergést). Szóval, ez sorozatában kb. így néz ki: "adjál enni!", "engedj ki!", "csináld meg az almot!", "enni adjál!", "kimegyek!", "bejövök!", "vacsora még nincs?!", "szeretgessél!", "most hagyjál békén!", "ennivaló?!"... Néhány hétig volt egy kis újítás is a repertoárban, nevezetesen, hogy "engedj be a szekrénybe, bent a szekrényben AKAROK feküdni!" Ez úgy alakult, hogy eleinte felfigyelt rá és nagyon nem tetszett neki, ha nyitva maradt a két felső szekrény ajtaja, olyankor leült alá és addig nyekergett, amíg oda nem mentünk becsukni. Aztán amikor pakolásztam és egy pillanatra nyitva maradt az alsó, nagyobb ruhásszekrény, iziben betelepedett a vasalásra váró (és amúgy tiszta és macskaszőrmentes) ruhák tetejére, nem is akart kijönni. Amikor megérdeklődtem tőle, hogy mégis, mit keresel ott, Picikém?!, egyetlen pillantással jelezte, hogy nem érti, miért kell ezen úgy fennakadni, elvégre neki OTT A HELYE... Ezzel a meggyőződéssel minden este, esetleg hajnaltájt újra és újra leült a szekrény elé és miákolt az ajtónyitás kedvéért.
Bizony már odáig merészkedik "a pofátlanságban", hogy amikor rajta kapom, hogy Mazsola vacsiját dézsmálja, nem hogy odébb állna az első figyelmeztetésre, de úgy kell arrébb tessékelni az etetőtől, aztán pedig leül és nem átall egyenesen a szemembe nézve, büszkén szájat nyalogatni, mintha csak azt demonstrálná, hogy neki tényleg mindent szabad (eddig ilyen nem volt, ha ételt lopott és letolást kapott érte, azért legalább elszégyellte magát egy kicsit – na, ennek akkor vége). A dacos, lázadó kamasz, mi? :)

Aztán, amikor épp nem heverészünk vagy a hasunkat tömjük vagy akaratoskodunk, olyankor sokat játszunk, újabban már hármasban is: Mazsi kergeti a lézerpontot, Zsebi meg közben ijesztgeti őt – amikor a közelébe ér a picúr, támadásba lendül; máskor Zserbó a szőnyeg alá bújik, hogy holacicaaa, keressük meg, Mazsi ezt gyorsan megunja és odamegy hozzá, megpiszkálja – miért kéne keresni, hiszen itt van! Utóbbi esetet kivédendő, Zserbó már olyan önuralmat fejlesztett magának, hogy sokszor megállja mozdulatlanul, hogy a picúr szaglássza vagy a mancsával bizergálja, de még van, hogy a mi közeledésünkre (megfogjuk valamijét, játékkal cukkoljuk stb.) sem reagál és a szőnyeg alatt marad, bizony! :) Szóval, a nagylány kezd többé-kevésbé Mazsola-kompatibilis, de legalábbis immunis lenni. Cicaropi (az a hosszúkás, vékony pálcikára emléketető jutalomfalat, ami több ízben is kapható) tekintetében például nincsen pardon, miután ő beporszívózta a sajátját, simán elcseni Mazska falatját is (hogy, hogy nem, a kiscöcök az utóbbi időben csak darabokra tördelve hajlandó elfogadni a finomságot, pedig eleinte szinte egyben szippantotta be a ropit). Ide tartozik még az is, amikor a minap Mazsi rémesen unatkozott, nem érdekelték a szokásos játékok, ígyhát bunkert építettünk cicafekhelyből és dobozból – az újítás persze a nagylány figyelmét sem kerülte el és kisvártatva már ki is túrta a pislogó társat odabentről, amit egy rendkívül elégedett arckifejezéssel, büszkén heverészve demonstrált. Fejlődünk, na.

Volt még olyan is, hogy a legutóbb érkezett kaparófa csörgős labdáját Mazsi ripsz-ropsz alapjaira szedte (kötél+ragasztó+bogyó...), így apa a régi "erabogyósról" átapplikálta erre az imádott labdát. Működik, de már most látszik, hogy ez a kaparnivaló nem fogja olyan sokáig bírni, mint az elődje. Aztán, apa újabb üzleti úton járt, de szerencsére csak rövid időre, nem egészen 2 napra kellett őt nélkülöznünk és előtte-utána lehetett bőröndbe bújni; kaptak egy nagyobb cipősdobozt, amibe akár ketten is bele lehet feküdni (persze, ilyen még nem fordult elő) és hála anya bögremániájának (1 karton kaja=1 bögre akcióval a cicaboltban), jelen pillanatban a zöld dobozban kapható alutasakostól roskadozik a polc, ennek viszont nem örülnek annyira. Még Zserbó sem, pedig képzeljétek, az utóbbi időben ő a kevésbé válogatós, visszatért az étvágya és már növeszti a téli "alakját". Még adunk egy kis időt Mazskának, aztán hamarosan mérlegre tesszük őket, majd jövünk a részletekkel. Szép estét mindenkinek!

Egy dolgos nap után hazaérve rendszerint épp vacsoraidő tájékán lépem át a lakás küszöbét. Zserbó-Mazsi kedvesen elém jönnek, bújás, dorombolás (by Mazsi), kedvesen pillogás, messziről hempergés, esetleg egy engedélyezett simi a buksira (by Zsebi). Ezután talán átöltöznöm engedélyezett, mielőtt kezdetét veszi a szelíd terror az "adjál enni!" témakörben, ez is elsősorban a nagylány részéről. Elég csak elindulnom a konyhába – amit fél 7 felé persze meg is teszek –, máris ott csoportosulnak a lábam körül, mint a siserehad, melynek tagjai bizonyosan egész nap nem kaptak enni (hát pedig a szárazat reggel eléjük tesszük, Mazska fogyasztja is napközben, Zserbó azonban mindig tartalékol a va-csira). Szóval, ez lett a jól bevált rendszer: anya és/vagy apa haza (mert természetesen a fentebb leírtak érvényesek apára is, bár ő gyakorta csak másodikként fut be, éhező cicuskák tekintetében azmegnemannyiraszámít! :P), vacsi a cicatálba, lefegyelés és nyammogás sztereóban...
Igen ám, de azért néha sikerül előbb érkeznem. Nos, Zsebi ilyenkor hirtelen elveszíti egyébként biztos időérzékét. Farokrezegtetve, szépen nézve invitál, néha még magyaráz is, hogy kövessem őt: hová máshová, mint a konyhába, ahol az alutasakosok lelőhelye van (és jaj nekem aka evil eyes, ha valami más okból kimerészkedek oda, de nem adok husifalatot). Azt érti ilyenkor, hogy "KÉSŐBB!", de ettől még nem csökken a lelkesedése. Ide telepszik mellém/mellénk a kanapéra, amit egyébként csak ritkán (és főleg porszívózás alkalmával) szokott, türelmetlenül várakozik, nézeget bennünket, elindul kifelé, hátha követjük, stb. Jobb napokon ez jó 2 órás testközelben leledzést is jelenthet, ilyenkor persze kivesszük részünket a (kénytelen-kelletlen?) simogatózásból is. :P (Azért szögezzük le: nem éhezik ez a szegény pára, mert akinek éhes a pocakja, az megeszi a száraztápot is, ami reggel óta a tálkájában figyel.) Szóval, amíg Mazsola keresztül kasul hancúrozik a lakáson, Zserbó jól megfontoltan és ugrásra készen üldögél itt közöttünk a tasakosra várva. Nemrégiben igen barátságos kedvében volt, ekkor esett meg az alábbi rövid, ámde lényegretörő párbeszéd közöttünk (inklúding metakommunikésön):

Zsebi (felénk fordulva, félig az oldalán fekve): <pillog, pillog> "Enni kérek..."
Én: Zsebikém, nemsokára, még NEMÖ.
Zsebi (nemtetszős farokcsóválással): "(Ny)EH!", googletranslate: DE!!!

Na, ki a főnök? :D

Szeretnénk bemutatni Mazsola sosem múló vonzalmát a lepedők, takarók és bármi iránt, ami alá be lehet bújni. Igaz, Zserbóval ellentétben a szőnyeg alá rejtőzős holacica? játékot továbbra sem értelmezi, de bármikor kapható egy kis ágytakaró alatti bújócskázásra.
Ágyazáskor rendszeresen felrémlik bennünk némi déjà vu az egykoron Zsebi alakította takarószörnyről, de Mazsi lepedőakrobatikája mozgásszínháza ennél egy cseppet kifinomultabbnak tűnik, nemde?

Tényleg ő az "odabent"! (Katt a képekre a nagyobb méretért!)

Köszönjük apának a fotókat! :)

Mennyire igaz a mondás: ha nem keresel valamit, rögtön megtalálod (még akkor is, ha esetleg elvitte a cica). Ez történt most is, a vinyó rejtekéből váratlanul előbukkant a legutóbb emlegetett nyitható fedeles dobozról egy fotó - nem is hinnénk, de egy macska ül benne. :)
(Ja, és a poszt címe ebben az esetben nem a gazdi szellemi képességeire, mint inkább a hiánypótlársa utal!)

Kifejlett példány kedvező áron, házhozszállítással, garanciával...

Néhány hete előkerült egy üres cipősdoboz az ágy alól – a nappaliban hagytuk, lássuk, mit kezdenek az újdonsággal. Nos, belakták. :) Felváltva szuszakolták bele magukat és jókat aludtak benne. Volt már ilyen máskor is, de akkor még nem voltak ekkora cicák.

Az aktuális versenysúlyok: Zsebinél 4,5 kg, Mazsinál 4,3 kg. Ami azt jelenti, hogy tavasz óta kb. tartják a formájukat, bár Zserbó egy keveset szedett magára. Apa szerint már mind a 4 lábukra jut egy kiló, de nem látszik ám rajtuk, szerencsére. Ebben a melegben nem is esznek sokat, meg néhány hónapig kapták az Indoor Cat tápot is, ami "segít megőrizni az ideális testsúlyt". Evészet szempontjából egyébként teljesen eltérően viselkednek. Reggel mindketten megkapják a kimért napi tápadag egy részét, ezt Mazsi szépen lassan elmajszolja napközben (főleg, ha van itthon valaki, ilyenkor ő is aktívabb); Zserbó ellenben hozzá sem nyúl szinte egész nap (jóformán átalussza a nappalt, takarékra állított életfunkciókkal). Ő estefelé kezdi aktivizálni magát és a pocakját: először nagyon áhítozik a vacsira, aztán egy-két adagban be is puszilja a husifalatokat. Éjjel pedig elropogtatja a saját kis tápját. (Nincsenek illúzióink, talán beleeszik Mazsi maradékába is.) Erre álltak be az elmúlt hetekben. Furcsa egyébként, hogy Mazska a "soványabb", mert felemelve őket épp fordítva gondolnánk, ő valahogy markánsabb cica. Na de, vissza ahhoz a dobozhoz.
Hiába keresgélek, nem találok idevágó képeket, ezért a fantáziátokra bízom a dolgot... Lakberendező Mazsi egy párszor megrágta a kartont, amúgy tágítva a teret, miközben benne feküdt. Aztán játszottak alábújósat is, mert ennek a doboznak nem levehetős, hanem lenyithatós fedele volt (mint annak a bordónak ott a fenti képeken), fejjel lefelé így tökéletes "bunkernek" bizonyult. Üldögéltek is benne, de főként szundikálásra szolgált. Mondanom sem kell, a lakás tele van macskafekhelyekkel (párnák, kosár, bújó, hordozók, kanapé, cicabútor felső polc...), amik csak az illetékesekre várnak, de a lánykák mindig találnak valami jobbat maguknak. A melegben teljesen érthető pl. a mosdókagylóban heverészés vagy az előszoba kövén ejtőzés (hason fekve és teljes hosszában elnyúlva, amolyan kedves kis közlekedési akadályként). Zserbó visszahúzódó természetét ismerve a kanapé mögötti félhomályos zug sem meglepő. A hálóban, a 36 fokban szőrös takaró alatt leledzés már kevésbé magyarázható meg, minden esetre vigyázunk az ágyra üléskor, ha valami dudor van a pokrócon...
Szóval, a dobozunk nagy kedvencként funkcionált, mígnem úgy egy héttel ezelőtt Zsebi fogta magát és belepisilt. Nem vettük észre egyből, csak Mazska takarító üzemmódra váltására lettünk figyelmesek, ahogy a tetthely mellett kaparászta a padlót, próbálva "betemetni" a szagot. Hoppácsak! Az nem derült ki azóta sem, hogy Zserbókedves mi ellen sztrájkolt éppen ilyen vehemensen. (Az alom tiszta, evés-ivás, játék, erkélyezés volt...) Néhány napra így doboznélküliek lettek, hagytunk "gondolkodási időt" a nagylánynak. Aztán találtam egy kisebb, puhább, levehető fedeles dobozkát. A HELYzetet itt a következőképp sikerült megoldani:

Mazsolás doboz & toboz :)

:D Olyan nincs, hogy én valamibe nem férek bele! :P Zsebi is össze tudja magát hajtogatni a cél érdekében, de sajna a képi bizonyíték megint elmarad, mert ő mindig résen van, ha fotózásról van szó. (Vagyis, azonnal elszelel, ha a masináért indulunk.)

A teljes dobozmizériához tartoznak még a cicahordóink is (mármint nem azok, amiket csapra vernek!), valójában innen ered a dobozos macska kifejezés, amit taxisberkekben használnak a gazdit kísérő, hordozóegységgel ellátott állatkákra. (És aminek hallatán kevesen kapkodnak a fuvarért...) Noshát, állatorvoshoz cipelés ide vagy oda, azért nem kötnek rossz élményeket ezekhez a dobozokhoz sem, ritkábban ugyan, de itt is szoktak pihengetni. (A szemléltetésben ismét Mazska segédkezik nekem.)

Csoda, hogy ezek után mi újraértelmeztük a "Szia, dobozos!" szlogent is?! ;)

Hetek óta aktuális volt már "a régi", labdás kaparófa eltávolítása a szobából, mert a rúdra tekert kötélzet annyira elfáradt, hogy nemcsak az oszlopról jött lefelé, de önmagában az anyag is bomlott. (Ami nagyon hasznos, ha az ember macskaszőrön kívül más egyebet is szeret a padlóról szedegetni.) Ha körülnézek a szobában, van itt bőven kaparnivaló – a bútorokon kívül gondolom, természetesen –, de ezt a fát valamiért különösen kedvelik a lányok. Úgyhogy szerettünk volna pont ilyet vagy ehhez nagyon hasonlót. Akkor hát mit csinál az lusta elfoglalt gazdi? Megrendel egy helyes kis modellt a neten a kedvenc tápfutárjától, mert amúgy a kajabeszerzés is aktuális volt már. Eltelt egy hét, a csajok közben bevégezték a száraztápos tartalékokat... a futár még sehol. Az ügyfélszolgálaton kedvesen és készségesen adtak felvilágosítást: az van, hogy kaparófa nincs. A gyártó kifogyott. (Hát nem pont így jártunk tavaly év végén a többszintes cicabútorral is?!) Esetleg még Németországból meg lehetne rendelni... Ááá, nem köszi, inkább hozzátok csak a tápot (de azt gyorsan)! Apa hamarosan felmérte a választékot a közeli cicaboltban, persze meg is találtuk ugyanazt a modellt, mint amilyen volt – épp tegnap állítottuk csatasorba. Nem kellett sok, hogy birtokba vegyék, mintha mindig is ezen csimpaszkodtak volna.

Van kontraszt? :) Úgy számoltuk, 2 macska, 3 év, 4 kaparófa. De persze, ez csak sarkítva igaz.

Akkor egy kis kaparófatörténelem, mert nálunk ilyen is van:
Kezdetben vala a barna színű plüss talapzaton álló mini oszlop, csörgős labdával, épp egy 5 hónapos ifjoncnak méretezve:

Nem egészen egy évig bírta az eszköz, bár a madzag már sokkal korábban elhagyta a csörgős labdát (és önmagát). 2009 augusztusában eljött az ideje, hogy az immáron nagyra nőtt Zserbó egy felnőtt cicabútort kapjon:

Meg is örökítettük a sötétkék plüss talapzaton csíkosodó, magasított berendezés érkezését egy bejegyzésben, aztán nyomon követhettük "az összeszokást" is, mert Zsebi nehezen váltott, főleg a második szintre (2.0, földszintes után emeletes kaparófa). De aztán annyira megkedvelte az oszlopot (illetve olyan jó minőségű volt a cucc), hogy hamarosan (még 2009 decemberében) aktuális lett egy kis felújítás – szerencsére külön-külön is lehetett kapni az alkatrészeket, így csak az oszlopot kellett cserélni:

Ez volt a v2.1, amit Zserbó töretlen lelkesedéssel és rendeltetésszerűen is használt, ezen kívül különböző mutatványoknak szolgált segédeszközül, úgy mint: oszlopra csavarodás macskamódra, kötéltánc, függeszkedés és hinta. De a tetejére valamiért még mindig haragudott. Éppen ezidőtájt apa egy kedves ismerősétől (akit nevezzünk egyszerűen Erikának) ajándékba kaptunk egy kerek talapzatú, anyagában egységes, zörgő labdás kaparófát, "az erabogyósat" (– nem viccelek, ez a megkülönböztető jelzése!), mellesleg, történetünk kezdeti, ámde tragikus hősét, a 3.0-ást:

Ahogy a mellékelt ábra mutatja, ez a darab inkább esztétikai és/vagy feng shui célokra használtatott, mintsem karomélesítésre (saját forrásból), de ajándék kaparófának mindenképpen örülünk és kész. Hát még, amikor új cica áll a házhoz! 2010. januárját írtuk, amikor Mazsi-Drazsi beköltözött hozzánk. Meg is kapta az erabogyósat, Zsebinek meg ott volt a másik. Micsoda hancúroknak lett alávetve ez a bútor, emlékeztek?

Mazskát persze a legkevésbé sem érdekelte, hogy melyik kaparófa van "kijelölve" számára, éppolyan lelkesen használta a talpas-fedeleset, mint ezt a másikat, sőt, gyakorta felköltözött az emeletére is. Ahogy az várható volt, Zserbónak több sem kellett, ő is rászokott a bogyós körömélesítésre, és persze a másik bútor felső szintjére is. Felváltva használták mindkettőt.

2010. szeptembere a következő kapargatnivaló időpont, ekkor újabb változtatást kellett eszközölnünk a talpas-fedelesen: noshát, némi anyai rásegítéssel eltörött az oszlop műanyag tartólapja, amire a csavart kellett rögzíteni. Enélkül meg, ugye... szaladtam a cicaboltba, és a korábbi 40 cm-es helyett egy 60 centis pillérrel hazatérve gyorsan megjavítottuk (apa szerelte, én néztem) az eszközt. (Oké, van nekem stabilizációs érzékem, nem szoktam hasra esni még a macskákban sem, de ezt sikerült egy icipicit benézni, mivel a talapzat ugye a kisebbik oszlopra volt méretezve. Így egy hangyányit billegősebb a dolog odafent, de direkt kihívás a lendülettel érkező macskacicóknak, nemde?) 2.2. Zserbó többé nem verte be a fejét a felső szintbe kaparászás közben (mert lentről azért stabil ám!), bár a földről fekve indulós kötélmászásról le kellett mondanunk. Érdekes, hogy az instabilitás ellenére az emeletet mindketten imádták.

Emiatt is döntöttünk úgy, hogy karácsonyra (2010) kapnak egy többszintes cicabútort, ami végső soron szintén funkcionál kaparófaként is (Zserbó néha használja is ilyesmire, viszont Mazsinál még nem tapasztaltuk) – de ettől még nem degradálnám 4.0-ra. Mellesleg, ennek is van csörgős bogyója labdája, bár párszor már elhagyta...

Ezzel megoldottnak tekinthettük a magasan üldögélési és karomélesítési üzemmódok zavartalan működését, és ami a legfőbb: továbbra is megkíméltük a "nem cicáknak való" bútorokat.
Itt érkeztünk el a bejegyzésem kezdetéhez. A 2.2-es verzió továbbra is funkcionál (pl. gyakorta teszem rá a lavort teregetésnél), és a kíméletes használatnak köszönhetően tökéletes kondíciónak örvend. Üldögélésre ugye, ott van a többemeletes, kaparásra pedig a bogyós a favorit, akkor is, ha pont akkora, mint ők és rájuk borul, ha nagyon belelendülnek. Na, ez ment szét. Úgyhogy érkezett a második. De ennek kell még találni valami frappáns nevet...

Mazsi cica a mai napon 2 éves nagylány lett. Boldog szülinapot! :)))

Picikén (5 hónaposan):

Nagyobbacskán (1 évesen):

És napjainkban:

...áll a hátunk mögött, szó szerint és képletesen is. Legalább nincs az a meleg, de a zápor-zivatar és főleg a szél nem tartozik a cicuskák kedvenc természeti jelenségei közé. Egy szóval kifejezve: félnek. (Pont az égiháborútól ne tartanának?) Mazska valamiféle időjárás előrejelző csacsiként is funkcionálhatna, bár bőgés helyett inkább a szokásosnál is őrültebben rohangál, mielőtt vihar érkezik. Zsebi is  határozottan jelzi a véleményét: jól elbújik a kanapé alá. Ha itthon vagyunk épp a dörgés-villámlás-szélvihar idején, a közelünkben vernek tanyát, ilyenkor még Zserbó is igen bújóssá válik.

Na de, nem is az időjárás okozta a legkellemetlenebb perceket számukra az elmúlt napokban. Szombaton ugyanis az esedékes oltások miatt felkerestük kedvenc doktorunk új rendelőjét (itt még nem jártunk ezelőtt, de csak ajánlani tudjuk: kedves, hozzáértő orvos, jól felszerelt, gazdiknak kellemes környezet, jó megközelíthetőség... – ez volt a reklám helye!). Első körben szépen kiraktuk az egyébként sarokba állított hordozókat. Már ez önmagában felért egy izgalmas újdonsággal, legalább is Mazsola számára. Kitalálta azt a játékot, hogy  milyen vicces egyikből a másikba átugrálni. Zserbó sokkal tartózkodóbb volt, megnézegette ugyan, hogy ki lettek téve "az útba", esetleg le is vonta ebből a megfelelő következtetést. A dobozolásnál meg kellett állapítanunk, hogy Mazsi jóformán kinőtte a kisebbik hordozót, ideje lesz beszereznünk egy terjedelmesebbet. Ezután a szokásos forgatókönyv zajlott: Zsebi panaszosan miákolt, pedig épp csak elindultunk, Mazska csendesen nézelődött, talán még élvezte is az utazást. Taxival mentünk a szerencsére nem túl távoli rendelőbe, ám ilyen még nem volt: az út felénél kedves sofőrünk jelentőségteljesen feljebb csavarta a hangerőt a rádión, hogy elnyomja a miákokat. Micsoda bunkesz! Pedig a diszpécsernek ecsetelve lett, hogy "dobozos macska, kiabálós". A rendelőben várakozva szemrevételeztük a 4 darab halacskát a csinos kis akváriumban (apa megállapítása szerint ez pont néggyel több hal, mint amennyit eddig láttak élőben, és tényleg!). Az oltás során Zserbó példás magatartást és együttműködést tanúsított, fel sem kellett emelni a dobozból. Hol van már a kölyökkori pokrócos "távoltás"! A doki simogatta is a végén (eddig nem nagyon "mert" ilyesmivel próbálkozni), nagyon meg lett dicsérve. Mazska szintén, de rá sosem volt panasz igazából. Hazafelé is maradt azért a pirosnózis kiabálásból, de végül a boldogságos szabadságtudat mindent feledtetett a lánykákkal, miután hazaértünk. Megvolt az első kör.

Zsebi ekkor még nem is sejtette, hogy hétfő délelőttre újabb időpontunk van, ezúttal Mazska nélkül. A nagylánynál kezdődő ínygyulladás lett megállapítva 2 helyen is, amit a fogkő okozott, így Viktor doktor előjegyzett bennünket egy ultrahangos kőtelenítésre. Az altatás miatt vasárnap este kaphatott enni utoljára, ami kollektív tápelvonást eredményezett – Kismazsi kénytelen-kelletlen szolidaritásra ítéltetett. Nem gondoltam volna, de a koplaltatás volt a dolog egyik legnehezebb része. Zserbó már hajnalban jelentkezett a tápért, pislogott, dörgölt, dorombolt, hempergőzött... de nem kaphatott. Mazsinak stikában letettem a tálkáját azért, hogy pár falatot ehessen. Zsebi a további sikertelen próbálkozásokat követően nagyon mérges lett, vadul rohangálni kezdett a korai félhomályban. Mindez megismétlődött úgy fél 6 magasságában is, majd a reggeli ébredésünk után szinte percenként ment a konyhába, hátha ott találja a kaját, pislogott fel a pultra, ahonnan rendszerint érkezni szokott. Elég kiábrándult volt, hát még amikor elővettem a hordozót. Már hívtam a taxit, amikor úgy döntött, ő márpedig nem jön – és elbújt az ágy alá. Mazsola ellenben önként jelentkezett, így hatodszorra is ki kellett tessékeljem őt a dobozból. Zserbót nagy nehezen előcsaltam és felvettem (naná, hogy tiltakozott), másik kézzel Mazskát tuszkoltam arrébb, a nagy kapálózásban beletelt egy pár percbe, mire be tudtam zárni Picó mögött a hordozó ajtaját (aminek mikor máskor pattant volna szét a műanyag tartóbigyókája, ha nem ezen a reggelen?!). Következett a miákolós utazás, aztán némi várakozás és pár perc múlva Zsebi már bólintott is. 15-20 perces volt a fogkőeltávolító művelet, de az ultrahangos szerkentyű visító-flex hangja a váróból sem volt kellemes. A hazafelé út kivételesen csendes volt, Zsebke nyitott szemmel, betakargatva aludt. Mazsi itthon örömmel szaladt elénk (hiába, no, ha övé is lehet a lekvár, de nem jó egyedül lenni), aztán nagyon meglepődött a hordozónyi Zserbón. Kicsomagoltam őt és az egyik cicapárnára fektettem magam mellé, hogy szem előtt legyen, amikor felébred. Mazsolával együtt vigyáztuk az álmát. :) A kispöcök nagyon meg volt illetődve/zavarodva, csendesen járkált körülöttük, magasra emelve a lábacskáit, óvatosan kémlelt, messziről figyelt, szimatolt. Ha közel is merészkedett Zserbóhoz, hamarosan elképedve vette tudomásul, hogy amaz nem reagál a közeledésére, nem csapja orron, nem mozdul.

Így volt ez még bő egy órán át, aztán ébredezett a szentem. Olyan kis elesett és gyenge volt még, az első próbálkozásokkal csak a párna széléig jutott el. Volt egy kis rosszullét is, de az altató miatt, ez "belefért". Kicsit mocorgott, aztán aludt, aztán bicebócált egyet a hálóig, az ágy alatt megint aludt, majd felugrott rá, hiszen ott mégiscsak kényelmesebb. A következő ébredésnél nagyüzemi mosakodásba kezdett, de a szeme következetesen csukva maradt. (Noshát, a Művésznő!) Délután 4 körül már szaladt is egyet, felmászott az ablakba és a konyhába is kibotorkált, de mivel még nem volt egészen magánál, nem adtam neki enni, nehogy félrenyelje a falatot. Ezt tudomásul véve visszament a hálóba és aludt még egy kicsit. Mire apa hazaért a munkából, már doromboztunk és vacsoráztunk is, Mazsi kajáját is megdézsmáltuk és összességében egészen magunkhoz tértünk. :) De a száraztáp bizony egyelőre nem kell.
Ennyi az elmúlt hét és főleg a mai nap krónikája, jó hogy túl vagyunk rajta, nem szeretem ezt a komoly és öntudatos nagylányt ilyen kis gyámoltalannak látni.

(Nézzétek el nekik, meleg volt...!)

Azaz, nyaraláson innen és túl. Június végén a lánykák nagy érdeklődése kíséretében előkerültek az utazóbőröndök, majd pakolászás közben kívül-belül ki is lettek próbálva macskaösszkomfort szempontjából. De még mielőtt nagyon hozzászokhattak volna az új "bútorokhoz", egy hajnali órán már csukódott is a gurulósok és a gazdik mögött az ajtó – hátrahagyva a rosszcsontokat a pótmami vigyázó tekintetének. Nos, elsősorban Mazsola jeleskedett a csínytevésekben, főleg ami az erkélyen való illendő tartózkodást illeti (– ez alatt nem a korláton lógást értjük, ugye). És bár nem sok kedveskedés jutott ezektől a lányoktól a szeretettel gondoskodó macskafelvigyázónknak, azért nem panaszáradat fogadott bennünket néhány nap múlva, aminek felettébb örültünk. :) A cicuskák meg a csomagjainknak örvendtek, természetesen. Az a sok idegen szagolnivaló! Zserbó persze visszafogottan viselkedett, néhány napig következetesen megvonta tőlünk a dorombot, ezzel szemben Mazsi úgy tett, mintha mi sem történt volna, aznap, a hazaérkezésünk éjjelén már mindkettőnk takaróját igyekezett keresztben fekve elorozni. :)

A következő hetekben visszazökkentünk szépen a megszokott kerékvágásba. A nagy melegre való tekintettel naphosszat heverészünk és alszunk: Mazsi mindenütt, ahol épp jól esik, különösen az előszoba hideg kövén, Zsebi pedig kizárólag a félhomályos ám kevésbé hűvös kanapé mögötti zegzugban. Őt onnan csak a vacsoraidő tudja előcsalogatni, esetleg még én, amint hazaérkezve belépek az ajtón – ez nála egyet jelent a husifalatok érkezésével. (Ez akkor is igaz, ha történetesen már órákkal fél 7 előtt betoppanok.) Főleg reggelente pancsolni is szoktunk kint az erkélyen: a sárga cicakádba kapnak vizet, ebbe tetszés szerint bele lehet ülni, állni, feküdni. Amikor nem vagyunk itthon, ezt a kiskádat a nagykádba kapják a fürdőben, hátha. Így talán Zsebke is többet iszik napközben. Mert hiába a búgó patak meg a többi próbálkozás, ő sajnos még mindig elég ritkán néz az edények aljára. Apa szerint azért nem kell aggódni, elfogyasztja a nagylány, ami kell neki. Igaz, ha olyanja van, utánunk jön a fürdőbe, beül a kádba és szép szemekkel néz, várja, hogy kinyissuk neki a vízcsapot, hogy aztán élvezettel lefetyeljen a friss csapvízből. Előfordult már olyan eset is, hogy élénken magyarázva ő vezetett oda a csaphoz, hogy ugyan, nyissam már ki neki. :) De Mazsola mellett még ez is semmi, ifjabb kedvencünk egy valódi törpevízműként funkcionál. A fentebb említett itató a favorit, ha véletlenül épp használaton kívül van, akkor leül mellé és bennünket szuggerál, okosan jelezve, hogy inni kér. :) Nagyon tudunk ám örülni neki, amikor picúrunkban is megcsillan az értelem!

Jelen pillanatban, Zserbó épp egy cipősdobozban üldögél lapjára fektetve (nem lehet annyira kényelmetlen, mert Mazsi korábban kicsit megrágta a doboz oldalát, amúgy lakberendezési tértágítás okán) :), Mazska pedig, noshát, el nem hinnétek, a kisszobában gondolkodik. Nemsokára egyetemre küldjük, olyan sokat agyalt már, de nem és nem érti meg, hogy az erkélyen nem mászkálunk fel a korlátra vagy kapaszkodunk fel alá...

Visszatérve a történésekre. Néhány hét elteltével apát hirtelen ismét elszólította a kötelesség, bőröndöstül. Talán a meleg tette, talán nem, az estéket leszámítva nem különösebben vettem észre a négylábúakon, hogy vágyakozva áhítanák a férfiúi jelenlétet idehaza. Zsebke időnként meglátott egy-egy bogarat a plafonon és a szokásosnál is nagyobb hisztit levágott, hogy szedjem le neki. Csakhogy, hiába hangoskodott, mert mélységi-magassági kérdésekben úgy tűnik, én az előbbinél álltam sorba annak idején, és még szék tetején pipiskedve is csak az újságpapír-legyintésre kerekedett szellőcske érte el a kis nyavalyást. Volt aztán küzdelem a gravitációval, Zserbó néhol thrillerbe illő aláfestésével kísérve, lobogott a napilap, székcsikorgás zaja hasított a félhomályba... a vadászzsákmány pedig végül megkegyelmezett nekem és szíveskedett önként feladni magát – ha jól emlékszem, épp Mazska járt arra, amerre mászott... Alvásidőtájt (mármint, amikor én próbálkoztam ilyesmivel) kicsit még megőrültek, olyankor aztán szőnyeg csavarodott, macskaszőr halmokba hullott, de némi cicaropit és a kedélyek elcsitulását követően azért aludtunk is éjszakánként. Hanem, Mazsi rontó-bontó manóit apa itthonhagyta: a négylábú elkezdte leszedni a tapétát a kisszobában. Nekem sem tetszik, de azért nem állok neki foggal szaggatni, hahó!

Hétvégére aztán kiegészült a család és együtt főttünk a levünkben a szép nyári nap jótékony hatására. Készültek videók is, na, nem a melegben izz(ad)ásról; hamarosan közzétesszük majd őket.

Tegnap apa és a cicák édeshármasban "élvezték" a jóidőt idehaza. A ritka alkalmak egyike, amikor Zserbó egy kis kedveskedésre is kapható volt:

Szombaton megismertettük a lánykákat Buborékkal. :) Első körben nem aratott nagy sikert a sok-sok színes-szagos gömböcske: Zserbó a feje felett lokalizálódó kissé fröccsenős-cseppenős szétpukkanásra úgy döntött, ennek fele sem tréfa és a kanapé alá menekült. Mazsi csak ült és nézte, nézte, ahogyan földet érve elillannak a szappanszagú micsodák, nem is értette... Jó játék lesz ez – a gazdinak?
A következő alkalommal aztán Mazskánál győzött a kíváncsiság, érdeklődve állt a hulló bubik alá, kissé összehúzva a szemöldökét minden pukkanásra. :) Ma már dokumentálhatóan kergette is őket, a bubiskanál anyánál, a fényképezőgép másik végén apa! Íme az "egy bubis, öt bubis és tíz bubis" sztárfotók: :)
Kattintásra megnőnek.