...történt felénk egysmás. Mióta készülök már írni, aztán mindig közbejött valami. De majd most...! A négylábúak élnek és virulnak, bár bizonyára nem vetnék meg a gazdikkal töltött órák növekedését mostanában (a dolgos és még annál is dolgosabb hétköznapok, ugye...). Sok-sok játékkal és szundival, evéssel és újra játékkal telnek a nappalok (gondolom én). Az éjszakák mostanában nyugodtak, alukálnak a lánykák is, hajnalban indulnak csak meg időnként. Általában ennyi, de jöjjenek a részletek:

Ünnepek
A cicanépségnek gyorsan, talán meglehetősen eseménytelenül is telt. A legérdekesebb mozzanata minden bizonnyal a karácsony előtt érkezett cicabútor volt, na meg a fenyőfa és a díszek. Élénk érdeklődés mutatkozott mindennemű csillogó-villogó gömb és girland iránt, szerencsére csak addig, amíg fel nem kerültek Gyuri fenyőre (eegen, így hívják a fánkat, miért? Ja, és nem, Mazsi alant nem Gyurit rágcsálja! :P)

A lánykák elég sokat voltak itthon szülői felügyelet nélkül, amíg mi az ünnepi rokonlátogatásokon jártunk, de nem rendezték át a nappalit vagy a karácsonyfát, nagyon rendesen viselkedtek. Pedig nem kicsit tartottunk Mazska érdeklődő vehemenciájától, aminek hatására mindent megkóstol, szétkarmol, tépdes... Aztán, vízkeresztet követően a fenyő kikerült a lakás egyik leghűvösebb helyiségébe, az ebédlőbe – a macskaszemszögből mért hozzáférhetőséget tekintve lőtávolba. Itt már Mazsi külön figyelmére tarthatott számot, és hogy, hogy nem, gyakrabban és alaposabban hullatta leveleit, mint bent, a meleg szobában. Mazsola előszeretettel dörgölőzött neki ugyanis. Az eredmény nem maradt el, a cicabunda telis-tele lett tűlevéllel, amit jókedvűen potyogatott szerteszét a lakásban. (A gazdi pedig masírozott utána és szedegette...) Gyuri végül még eggyel kijjebb, az erkélyen találta meg a helyét, így megnyugodtak a kedélyek.
Mazska első nálunk töltött szilvesztere már nem volt ennyire egyhangú, mert amint elkezdték a petárdákat és még inkább a tűzijátékokat durrogtatni, picikénk bevonult a kanapé alá és jóformán az egész éjszakát ott töltötte. Nem tudtuk őt előcsalni sem finom falattal, sem játékkal. Pedig Tündi és Kriszti kitartóan próbálkoztak a leányzó komfortérzetének javításával, mindhiába. Zserbó mindeközben az ablakpárkányon üldögélt és egykedvűen szemlélte a színes tűzcsóvákat. Hiába, a rutin, meg az évek! :)
Jut is eszembe, képzeljétek, januárban volt az egy éves évfordulója, hogy Mazsola hozzánk költözött, bizony! Repül az idő...

Cicabútor
A lányok előkarácsonyi ajándéka a lehető legjobb vételnek bizonyult, azóta is imádják. (És a boltokban azóta sem nagyon látni ezt a típust.) Az igaz, hogy kizárólag felváltva használják; nem mintha nem férnének rá ketten is kényelmesen, de Zsebi részéről szó nem lehet arról, hogy Mazskával együtt tartózkodjon rajta, mindig lepofozza, ha a picúr egy emelettel lejjebb heverészne épp akkor, amikor ő a tetején trónol. A harmadik emelet a legalkalmasabb egy kis szundikálásra, mosakodásra, innen el lehet érni a csörgős labdát és Zserbó szintén itt szokott simogatásra várva hemperegni (ez a jel, hogy nem fogja letépni a kezem, ha közeledni próbálok).

Kaparófának és mászókának is használják, utóbbit volt is alkalmunk már megfigyelni: hol Zserbó húzza fel magát a hosszú oszloprészen karommal kapaszkodva, hol Mazsi tolja ki a fenekét, hogy azt a falnak támasztva felhúzódzkodjon az emeletre. :) Ez bizony elég mókás látvány, mondanom sem kell. Mazska találta ki azt a dobbantós módszert is, amikor a kanapé szélén üldögélő, mit sem sejtő gazdi (általában apa) hasára mászva ...nem, nem helyezkedik el egy kis dünnyögésre, hanem pontosan bemérve az ugrást, hátsó lábáról indulva ügyesen felugrik a cicabútor legfelső szintjére – tesztelve a kiindulási hasizmok állományát is :).

Ilyenkor el sem hisszük, hogy rossz a kis szeme, olyan bátran és ügyesen légtornász... A csöpögtetős mizéria egyébként továbbra is tart, kell is, mert egy-egy kezelés alkalmával látszik igazán, milyen szépen ki tud tisztulni a tekintete.

Játék
Még az ünnepi készülődés idején, apa odébb húzta az egyik kisszekrényt, és csodák csodája, megkerült a rengeteg kacat és játék, amit már réges-régen a házi vízilónak adtunk. Konkrétan egy egész vízilófészekre bukkant rá apa, a lánykák nem kis örömére:

Főleg az a bizonyos színes gyűrű és az ugyanilyen labda van foglalkoztatva, Mazsi ezeket rendszerint addig püföli, amíg a hűtő alá nem pakolja valamennyit. Zserbó ritkán jut hozzá a favorizált kincsekhez, ha mégis megpróbálja, a kistesó pár percen belül lefüleli és elszedi előle a kütyüket. Előbb említett valamiért továbbra is hagyja neki, hogy ezt tegye. Megsajnáltuk a nagyobbik prücsköt és a cicaboltban kerestünk valami hasonlóan érdekeset, ami korábban is bevált – csörgő egér, tollakkal (na, nem mintha nem lenne még számtalan mancsolnivaló, csakhogy azok már unalmasak, Zsebi ügyet sem vet rájuk):

Bejött, mert Mazsit nem érdekli annyira, főleg, ha el van foglalva a saját kis játékaival. Ilyenkor Zserbó is felszabadulhat kicsit és kölyökként szaladgál, ugrabugrál az egérkével. Borzasztóan izgalmas játék még, amikor megkapja a tollas jószágot a Trixie tetején fetrengve, majd egy mozdulattal lepaskolja, aztán nagggyon bájosan pillog a gazdinak, hogy "ugyan már, ha úgyis itt vagy, nem vennéd fel? Aztán majd újra lelököm..." :)

Van a régi jó bújócskánk is, a Holacica?!, emlékeztek? Mostanában ezt Zserbó mindig reggelre időzíti. És már olyan professzionális benne, hogy elég csak kicsit meggyűrnie a szőnyeget, aztán mellé kuporodnia. Nem látszik ám ki, egyáltalán! ;) Nekünk van, hogy nem is jön elő, csak Mazsolának, miután többször és fennhangon bizonygattuk, hogy "nem és nem látjuk a cicááát...!" Mazsi ilyenkor megunja az alkalmi láthatatlanságot és odamegy, hogy jelentőségteljesen megbökje Zserbót az orrával: "Itt van, hát nem látjátok?!" Zsebi erre kiszalad a szőnyeg alól, és elégedetten odébb battyog. :)

Ilyen dolgok vannak mostanában. Amint újra géphez jutok (a kis notebookom feladta a küzdelmet ezen poszt utolsó simításai közben...), jövünk majd megint.