Ismeritek azt a látványt, amikor a cica egy elmélyült mosakodás után, esetleg még szenderegve kint felejti a nyelve hegyét? :) Előfordul, hogy Mazsi így is alszik el. A másik ilyen jellegzetes, bár inkább bamba pofi-elrendezés, amikor valamit nagyon szagolgatnak, és nyitva felejtik a szájukat. Azt nem tudom, hogy ilyenkor ennyire a szagolnivaló hatása alá kerülnek-e, vagy ennyire büdös volt az a valami, hogy gyorsan ki kell szellőztetni a macska arcát... :) Jókat mulatunk a leányzókon az ilyen megnyilvánulások miatt. Mazska még haláli, amikor a rohangálástól vöröslő orral liheg, Zsebi pedig akkorákat szokott sóhajtozni, hogy egy világfájdalom is elszállna tőle. Előbbi lihegős szitu naponta többször is előfordul mostanában, a picúrban ugyanis némiképp túlteng az energia. Folyton rohangál, és egyre magasabbra felugrik a függőleges síkokon (előbb-utóbb lekapja a kaputelefont!) - volt az a számítógépes játék, amikor nyuszival kellett ráugrani a másik nyuszi fejére, abban volt egy Bunnies in space szövegű kód, amitől aztán a nyuszik begyújtották a rakétát és óriási ugrásokra voltak képesek, majd földet érés után visszapattantak... - akaratlanul is ez jut eszembe a kispöcök aktívkodását elnézve, csak azt nem tudom, ki írta be a kódot! :)
Zserbó a sóhajtozásával, vagy inkább fújtatásával elgondolkoztat néha: tényleg ilyen rossz a macskasors? Hajjaj...! A Miezekatzen szerint is:

(Ébredés/Szundi/Kajáért könyörgés/Szendergés/Pihenés/Alvás/Őrültködés, ok nélkül/ Nyújtózkodás/Lazítás/Szundikálás/Harc a kobolddal, aki megpróbálja ellopni a lelkedet)

A múltkor mindketten a hálóban feküdtek a nagyágyon, Zsebi a túlvégen, a hengerpárna tövében, Mazsola az innenső oldalon, farkat lelógatva - akkor csináltam róla azt a fogantyús fényképet. Persze, nem egyet kattintottam, próbálgattam a beállításokat, és úgy a 6-7. katt után Zserbó, aki aztán a legkevésbé sem volt érintve vagy inzultálva ott a párna takarásában, nos, kifejezte a dokumentálás és képrögzítés határaira vonatkozó szigorú véleményét - akkorát sóhajtott, vagyis inkább szusszantott, hogy jobbnak láttam kijönni a szobából. ;)

Aztán, mostanában tesztelem Mazsi-Drazsi kultúrális érzékét. A minap itt szöszmötölt körülöttem, amikor betettem egy lemezt a lejátszóba - amint felhangzott az első pár dallam, némi dobpergés, máris láttam, hogy teljesen félreértelmezi a muzsikát. Ahelyett, hogy ellazulva leheveredett volna mellém hallgatni, határozottan és minden idegszálával megfeszülve ült a lejátszóval szemben, a fülei úgy pásztáztak, mint egy mini radarállomás. Aztán olyan 25 mp-nél fogta magát és tüntetőleg átvonult a hálóba - pedig gondolhatjátok, hogy nem hörgős metált raktam be, és nálam az "eléghangos" kategória is viszonylag alacsony decibelszintre esik. No, mindegy, végül próbálkoztam egyéb zenei művészetekkel is, de valahogy nem hatott rá megfelelően. (Vagy talán épp a hörgős metált hiányolja?? - Apaaa...!) Kivéve persze, ha épp az a cél, hogy távolabb menjen - amikor a lejátszó szekrényénél ügyködik, pakol, olyankor ez a távoltartó hatás nem is olyan rossz! A zenei tapasztalásoknál nem álltunk meg, következett az irodalom. Nem a ponyva, mert azt alapból megrágjuk a sarkánál. És kiszedjük a könyvjelzőt és azt is megrágjuk. Tegnapelőtt viszont a Szabó Lőrinc összes maradt a kanapén egy óvatlan pillanatban. Manócska megnézegette közelről. Hozzádörgölte a pofiját (jó illatúak a lapok, az már biztos!), de nem csócsálta meg. Amikor észrevette, hogy a Semmiért egészen c. versnél maradt nyitva, úgy gondolta, ennek már fele sem tréfa, és egy fordítással a Lóci óriás leszhez lapozott. Felolvastam neki, ha már annyira ezt akarta, én úgyis nagyon szeretem. Azóta is sokszor hallja tőlem: "Veszekedtem a kisMAZSIMMAL,/mint törpével egy óriás.../MAZSI, hová mégy, mit csinálsz?..." És végül mindig felemelem, "hogy nagy, hogy óriás legyen". :) A kézírást viszont biztosan nem szereti, mert a jegyzetfüzetem borítóját nem sokkal ezután kétoldalról alaposan megtépte. Lehet, csak fel akarta ütni, de így sikerült... :S
A felemelést illetően, egyébként, apa karjában mindkét macska olyan szépen megül, öröm nézni! Zserbóval már egyfajta rutint vezettek be reggelre és estére: Kedves felemeli, Zsebi pedig megfontolt és határozott recsegésnek indul, valamint élvezettel dörgöli a pofiját apa szájába arcához. Azt kell mondjam, a leányzó borosta- és szakállfüggő, imádja! :) Persze, utána Kedves arca-nyaka lángol vörösen az enyhe allergia miatt...

Még a monszun-éghajlat beköszönte előtt, az erkélyen élveztük a kellemes időt és a napsütést:

Mazsi álmában is pózol:

A forma kötelez (nem tudjuk megunni!):

Úgy működik, hogy van az a fogantyú... :

A rajzfilm kissé megvágott adaptációját adtuk elő a minap, amikor Mazsi újfent a fürdőszobában garázdálkodott. Előszeretettel pakol a kád környékén, rakosgatja a dugót (nincs láncon rögzítve), az utóbbi időben pedig kipécézte magának a kád szélén dekorációként díszelgő műanyag halacskákat. Csak arra lettem figyelmes, hogy valamivel borzasztóan zörög, és az efféle zajkeltésre alkalmas cuccai - gyors leltárt tartottam - bent a játékdobozban pihentek. Aztán a halacskát bepöckölte valahová és ildomos volt megtalálnom, mielőtt még a házi víziló (lásd még: utolsó bekezdés) lecsap rá. (Konkrétan gyűjt mindent, amit szanaszét hagyunk. Tűnt már el így nemcsak papírgalacsin-arzenál, hanem papírbéka, labda, sünigolyó és még ki tudja, mi minden.) Szóval, felrémlett a "Finding Nemo", amíg az ágyak és szekrények alatt matattam - Mazska asszisztálásával, természetesen (elég csak lehajolnom, hogy ott teremjen és barátságosan szájon dörgöljön, amúgy hízelgésképpen). Végül aztán meglett a halacska, visszakerült a párja mellé a kád szélére. Egy kis időre, amíg Mazsola mással volt elfoglalva. ;)

Rájöttem már egyébként, hogy működik a picúr. Az mindegy, hogy mi történik, ha én ott vagyok, akkor neki is jelen kell lennie. Ha éppen mélyen alszik - valami lehetetlen pózban, természetesen, mint pl. ma délután a felfordított cicakosár tetején: elnéztük egy pár pillanatig, mire kiderült, hogy melyik a melyik fele, úgy össze volt tekeredve -, olyankor is felpattan a mozgásra (pl. kimegyek a konyhába), semmi kómázás, nyílegyenesen irányba indul. Aztán leskelődik, szagolgat és nem tágít, amíg meg nem mutatom, hogy mivel foglalatoskodom, és az számára érdektelen (pl. hagymapucolás). Mondjuk, jó időbe telt, mire megtanulta, hogy megnézheti, ami a kezem ügyében van, de ha nem cicának való, akkor nincs mit tenni, hiába ágaskodik mellettem kitartóan. Szóval, ha esemény van, akkor jön, kíváncsiskodik. Olyankor van gond, amikor az ember lánya leül és ölébe veszi a laptopot. Vagy elvonul a fürdőszobába. Esetleg a mellékhelyiségbe. Ezek azért, lássuk be, önmagunknak való pillanatok. Hát, Mazsola ilyenkor elkezd rémesen unatkozni. És már jön is valami válogatott huncutság: szárítóra ugrálás, erkélyajót szigetelésének tépkedése, szőnyegcsíkozás (karommal), uram bocsá' vezetékrágcsálás... Ilyenek vannak ám a repertoárban.

Zserbó cica, a nagy és okos, ő mostanában nem annyira a nyugalom megtestesítője. Az előző héten tapasztalt rendszeres napi viharokat már előre megérezte, céltalanul és idegesen bolyongott fel és alá a lakásban. Egyik este olyan keservesen és elhalón nyekergett, az ágyból ugrottam ki, hogy mi lehet vele. Elterülve feküdt a nappaliban, pihegve pislogott rám, talán kissé értetlenül is - ő Mazsit várta, hogy folytatódhasson az esti kergetőzős birkózás. Új szokása, hogy lehanyatlik a nappaliban a két kaparófa között félúton, és elkezdi kaparászni a szőnyeget. Hmm. Arra utóbb jöttünk rá, hogy nem lusta elmenni a cicabútorig, egész egyszerűen arról van szó, hogy éppen ott, középen van összehúzódva a szőnyeg, ami az ő szépérzékét felettébb zavarja. Más kérdés, hogy a vágtatva közlekedő cicamancsok húzták azt össze és imígyen kaparva nem is nagyon lesz kiegyengetve. De értékeljük a gesztust! ;)

Ma este egy kis kedvezményben részesültek a kis drágák, lévén, a cicanévnaptár szerint éppen május 29-re esik Zserbó-nap. :) Névnapi lila tasakos volt a vacsi, amit hogy, hogy nem, Mazsola is egyből befalt - az utóbbi napokban kukában végezte az esti husiadagja. Azt hiszem, ideje felülvizsgálnunk a junior tasakos fajtáját.

Tegnap este Kedvessel beszélgettünk a nálunk kialakult viszonyokról, és hogy mi is az, amit a legjobban bírunk a két macskánkban.

Először is, maga a tápláléklánc, vagy dominancia sorrend.

Korábban megfigyelhettünk Zsebinél, hogy a különböző helyzetekben a legmesszemenőbben tiszteletben tartja a saját helyét a családban. Mindenekelőtt ugye, ott vagyok én (ezért mondja Kedves, hogy Zsebke "apamacskája"). Zserbóval anno sikerült elérnem, hogy a kezemben, közelemben nem próbálkozik az ellenállással. Elfogadja, hogy amit "apa" akar, az meg fog történni. Legyen szó karomvágásról (tegnap újfent át kellett élnie) vagy akár oltásról (legutóbb már nem kellett takaróba csomagolni, hogy megússzuk sebek nélkül). Mindemellett tudja, hogy a rangsorban Kedves az első, és nem ő. Tehát ha úgy adódik, azonnal átadja a helyét amikor "anya" megjelenik. Viszont anya a fő vadász is, ő adja az eleséget. A szidást, ha rossz fát tett a tűzre viszont mind a kettőnktől komolyan veszi, és le is reagálja. Nem úgy, mint a kis "jövevény", akin néha el kell gondolkodnunk, hogy ennyire laza, vagy ennyire buta szegény. 

Sikerült megfigyelnem, hogy Mazsika addig feszíti a húrt, amíg az már majdnem elpattan, és akkor átvált a "...de én egy édes kisamacska vagyok, és te engem imádsz..." állapotba. Velem ez be is válik, és sajnos amikor már-már felrobbanok a dühtől, mert nem hagy, nem marad, nem nyugszik hirtelen odajön, bekapcsolja a recsegőt, és fejét a lábfejemhez dörgölve kiharcolja, hogy a haragom elillanjon. Persze nála anya az első, ő az örök favorit. Tegnap éjjel, amikor vadul villámlott, dörgött odakinn, anya takarója volt a biztonság, az ő lábánál volt a menedék. És ott, és akkor nem számított, hogy másfél órával korábban még a szúnyoghálóról kellett levakarni, és már lassan arra hallgat, hogy "Mazsika! Rossz voltál?" és nem arra, hogy "Mazsi, gyere!". A kicsi szinte levakarhatatlan hű csatlósa Kedvesnek. Mindig láb alatt, és mindig mindennel játszani akar. Lábbal, edénnyel, vízzel, szőnyeggel............... Mindennel.

És persze a sarkallatos pont: a két macska.

Zserbó anno, amikor Mazska betolakodott az életébe mindent megtett, hogy ne vegyen róla tudomást, kerülte, kergette, szinte már-már utálkozva tekintett rá. Mindhiába. Mazsi ráébredt, egyetlen dolga van: nem adni fel "a talpnyalást". Így lett Mazsolából a levakarhatatlan, folyamatosan hízelgő Zserbókövető valami. A picit nem zavarta, hogy a nagy menekült előle. Ment utána, és mindent megtett, hogy jó pajtás legyen. Játék, kergetőzés, mosdatás, melléfekvés. Mindent úgy, ahogy az neki lett volna jó, de lehetőleg ezeket mindig Zserbó mellett. És a nagy rájött: bántani nem bánthatja, menekülni nem tud előle, mert mindenhol ott van, ártani nem árt neki, inkább elfogadja, mint afféle szükséges rosszat. 

Így lett, hogy Zserbi inkább neki adja a kajáját, hogy inkább hagyja őt játszani, és inkább hagyja, hogy a pici csináljon amit akar. Mazsika ezzel a vehemenciával mind a mai napig nyitogatja az ajtókat kettejük között. Alázattal, alárendelve, de mégis úgy, hogy neki legyen a legjobb. Ebből lett az, hogy bár az újonc a legkisebb, és ő van leghátul a rangsorban, mégis mindenki, és minden körülötte forog.

A tegnapi vizesblokkból kimaradt Mazsi olthatatlan (és oldhatatlan) szenvedélye az itatótálkák tartalmának kilötykölése iránt. Időjárástól függetlenül, amikor megkergül a kicsi lány, olyankor számíthatunk a száraztápos edények mellé kihelyezett víz padlón való viszontlátására. Ezt tompa edényzörgés jelzi, ahogy a mancsával tologatja, paskolja az itatót. Jobb napokon, és ha már kellően elfáradt addigra a rohangálásban, bele is fekszik abba, amit kiügyeskedett, mondjuk, hogy felszárítja helyettünk. Hogy mindez miért jó, arról fogalmunk sincsen, de szeretnénk leszoktatni róla. Érdekes, hogy a kisszobában lévő, nem közvetlenül a kaja mellé kirakott itatót nem piszkálja. Az is ki szokott ürülni, de csak mert mindketten abból szeretnek inni.
Volt egy olyan eset is, amikor Mazsi simán rájöhetett volna, hogyan kell egy húzásból az összes tálkáját ki- és egymásba borogatni, de működött az "abroszos magic" és ezt szerencsésen megúsztuk. Tudjátok, amikor a terített asztalon az edények alól egy hirtelen mozdulattal kirántják az abroszt és nem borul meg semmi. Na, hát valahogy így. Épp falatozott a leányzó, amikor valami megijesztette, ugrott egy nagyot, a mancsával pedig odébb taszította az alátétet, amin a tálkái vannak. És tadaaam: a műanyag cucc a sarokig repült, de az edények tartalmukkal együtt a helyükön maradtak. :) Pár nap múlva Zserbó is próbálkozott hasonlóval a saját felszerelésénél, ám őt Mazska ijesztette meg evés közben, és az alátétre rántás sem sikerült maradéktalanul. Szépen kiborított mindent. Bár, ki tudja, mi volt a cél...

Más. Csütörtök óta a Twitteren is megtalálhattok bennünket:
http://twitter.com/zserboandmazsi.
Ezt elsősorban az indokolta, hogy apa se maradjon ki a mindennapi történésekből, amikor dolgozóban van. Itt a blogon is látható a folyamatosan frissülő tartalom, jobbra az oldaldobozok között. És nem mellesleg, új bejegyzés érkezésekor korrekten csipog nekem a sidebar nevű alkalmazás, aminek a lányokkal együtt nagyon örülünk! :) (Itt körbe is ért a történetünk: apa kutyás, anya madaras, ebből aztán lett macskánk. Kettő.)

Az elmúlt napok időjárása igencsak megviselt bennünket, állatkástól, lakásostól, mindenestül. Főleg Zserbó volt nagyon nyugtalan és frontérzékeny már szombattól kezdve. Járkált csak fel és alá a lakásban, idegesen csapkodott a farkával (mondjuk, ezt szinte mindig csinálja vele), fészkelődött, rosszul aludt... Hugim bejelentkezett hozzánk szombatra, gondoltuk, talán ez majd visszahozza Picó életkedvét is. A szomorú idő azonban megtette hatását: a szél zúgása, az esőcseppek monoton koppanása és a ház előtti fák baljós hajladozása csak nem csillapította a kedélyeket. A lánykák felváltva ugráltak fel a kisszobában a konvektorra, hogy megnézzék közelebbről ezt a kinti, erősödő dübörgést. De jórészt csak riadtan tekintgettek körbe a tomboló elemek zajára, minden pillanatban ugrásra és menekülésre készen.
Vasárnap estére aztán lett is oka a nagy feszengésnek. Kedvessel egy összebújós, filmnézős estét terveztünk, ehelyett egy kalandos-melós néhány óra várt ránk. Észrevettük először, hogy a két kisszobában az ablakok kitűnő szigetelésének köszönhetően egyre erőteljesebben ázunk, a tapéta egy részen már egészen vizes volt. Hajjaj! Törcsik elő, vizsgálódás, felületi kezelés... Reménykedtünk, hogy legalább megfordul a szél és másfelé veri az aláhulló vizet. A következő kedvesség nedvesség nem várt helyről érkezett: Zserbó egyik pillanatban még az ablakpárkányon üldögélt, majd térült-fordult és már csak azt vettük észre, hogy szaglássza és az alomban látott módon kaparássza az alvóspárnája tetejét. Hm, mire készül ez a macska?? Kisvártatva Mazsi is feltűnt ugyanezt téve - akkor már érzékeltük, hogy ennek fele sem tréfa! Itt ültünk velük a nappaliban, a kedves megfigyelt pedig nem átallott a párnájára pisilni. Csakhogy, még időben rajtakaptuk, hogy kifejezzük a nemtetszésünket! >:S Ez sajnos újabban nagy divat lett Picónál, hogy ha valami nem megfelelő neki, akkor pisil. Bárhová. Például amikor nem voltunk itthon, kinyírt pár cicafekhelyet ilyen módon. Meg apa hátizsákját. Meg a macskanapét. Stikában csinálja, és ha nem kapjuk rajta, utólag már semmit sem tehetünk büntetésképp. Vizsgáltuk az aktuálisan lehetséges okokat: az alom tiszta, gazdik társasága adott, volt játék és törődés és vacsora is... Ki tudja, épp mi volt a nemtetszés tárgya. Talán, hogy érezte a párnán Mazsi szagát? Hajjaj, megint. Gyorsan bedobtam a mosógépbe a párnát, hátha így még frissen a pisiszag is kimosható belőle. Utólag még nem sikerült semmiből maradéktalanul eltávolítanom azt a jellegzetes szagot. Átérződik az öblítőn is. Nem is tudom, mit csinálnánk, ha Zserbó jelölős fiúcska lenne, annak van aztán igazán SZAGA. Mindenesetre, kezdi meghazudtolni jól nevelt és okos nagylány önmagát. (Pedig milyen büszkék voltunk rá, hogy betegen és kábán is kiment az alomra nem is olyan régen!) A továbbiakban nagy duzzogás következett, Zsebi nem volt hajlandó előjönni a kanapé alól a módszeres leszidás után. Már ment egy ideje a mosógép, amikor Mazsit az előszobában találtuk, elmélyülten foglalatoskodva a szőnyeggel. ??? Felkapcsolva a lámpát, következett az újabb feketeleves, már csak a halmazállapotra való tekintettel is: az előszobaszőnyeg fele vízben állt. Nagy ésszel bekapcsoltam úgy a mosást, hogy a mosógép csöve a kádból kilógott. Hála az égnek és Mazskának, hogy észrevette: még "csak" 1 öblítésen volt túl, egyébként már a hálóban állt volna a víz. :S Hát, mentettük a menthetőt, újabb törcsik elő és szépen felszárítgattuk a fürdőt, előszobát - természetesen a cicanépség élénk érdeklődésével és lábatlankodásával kísérve. A teljes kiszáradáshoz 2-3 nap is kellett, na meg a hősugárzó melege. Utóbbi egyébként Mazsinak is elnyerte tetszését. Zserbó nem szereti az ilyen zümmögő masinákat, inkább odébbáll, ha bekapcsoljuk. Mazska viszont elhelyezkedett előtte és élvezkedve tartotta bele a pofiját a meleg légáramlatba. :) Nesze neked, tavaszi szél!

...hiszen valamikor aludnia is kell! :P Annyit írtam már Mazsola viselt dolgairól, úgy gondoltam, itt az ideje helyreállítani a picúr renoméját. Mert amikor nem a szokásos bolondságait űzi épp, olyankor meg kell zabálni. (Bár a puszta gondolatra is telemegy a szám szőrrel.) Néhány szokását úgyis régóta szeretném megörökíteni.
Például, amikor nagyon-nagyon elmélyülten, révedezve és levegőbe-szagolósan üldögél a csukott szúnyogháló előtt, talán a tavasz zsongását hallgatva. Tudom én, hogy vágyik ki a szabadba, de "rab madárkánk" az elmúlt hetekben nem lehetett annyit az erkélyen, amennyit szeretett volna – szokásává vált ugyanis, hogy a korlátra ugrál. Ezért szigorúan szülői felügyelettel tartózkodnak mindketten odakint, és ha csak feljebb törekvésre utaló magatartást tapasztalunk (= ugráshoz készülődve riszálja a fenekét), gyorsan el is térítjük a szándékától. Ez a napokban aktuális esőzés sem kedvez a lányoknak egyébként, mert ilyenkor tiszta víz az erkély, nem mehetnek ki. Nálunk az bizony illúzió, hogy a macska nem szereti a vizet - Mazsi például minden alkalmat megragad, hogy meghempergőzzön benne és lehetőleg a minél piszkosabb részében – "pettyes fehér bunda, hajhh!"
Aztán, idebent is felfedezett magának egy magasabb régiót. Igazából nem is értettük, hogy eddig miért nem ugrott fel a kisszobában a konvektorra, akár Zserbó után is – nem egy szédítő magasság. A nagylány előszeretettel üldögél ott (tavalyi képek: #1, #2) újfent, a fűtési szezon végeztével. Integetni a távozó után, szarkát vagy galambot lesni: tökéletes a hely. Akarom mondani, az volt eddig, mert újabban a fűtőtest kongása egy trónbitorló jelenlétére hívja fel a figyelmet. (Érdekes, hogy Zsebi többnyire elég csendesen közlekedik fel- és le a konvektorra, ellenben a kisebb és könnyebb Mazska nekifutásból koppan egy nagyot.)

(Klikk a fotókra a nagyobb méretért!) 

Másik aranyosság, ami igazából minden cicára jellemző: valami elképesztő pózokba rendeződve tud aludni. Néha csak a mancsát rakja idétlenül, máskor a pofiját fekszi el, de van, hogy össze-vissza csavarodik, akárcsak Zsebi (ld. az előző poszt első fényképét).

Mosolyogva nézegetjük, ahogy édesen alszanak! :) Mazsolánál egyébként többnyire a következő a forgatókönyv: az ölünkbe vagy közel hozzánk elhelyezkedik, kicsit mancsol, dagaszt, és álomba dorombolja magát (- esténként engem is). Amikor hirtelen felébred valami zajra vagy mozgolódásra, egyből felegyenesedik és kómás fejjel üldögél, valahogy így: Ebből kétféle történés alakulhat ki. 1.) Így marad egy darabig, el-elernyedő nyakizmokkal bólogat ("metrózik"), majd érdeklődés illetve külső inger hiányában eldől és alszik tovább. 2.) Észrevesz valami izgalmasat, – időnként –hangeffekttel is kísérve nyújtózik egy jólesőt és érdekeset – ez az, amit korábban már próbáltam leírni, az ún. golyógolyó effektus: nyújtózik, miközben a hátát görbíti, ettől egy nagy kerek pocak lesz az egész Mazsi: (csak pici képek vannak)

Aztán persze elindul valamerre rosszcsontkodni. Nem mondom, egy mozgalmasabb nap után inkább nem mozdulunk a kómás fázisnál, hogy az 1.) számú verzió következhessen. ;)
(Azért elmesélem még, hogy ez a "golyógolyó" régi családi hagyomány nálunk. Öcsém kölyökként ezt ismételgetve altatta magát: a formától függetlenül és egyre halkuló monológban golyógolyózott. Amikor elfogyott a golyó, ő is elaludt. :) Mazsinál ez inkább a formából jött. De annyiszor mondtuk neki, hogy már érti, és tudja, hogy pozitívat, törődést jelent, mert ilyenkor mindig meglapogatjuk a pocakját.)
És még egy kedves idétlenségét érdemes megemlíteni, mivel ez egyúttal bemutatja Mazsola tiszta bunda iránti olthatatlan szenvedélyét is (– erkély porában hempergés ide vagy oda!): amikor épp a fürdőben van dolgunk, pl. fogmosásnál, neki kötelező jelleggel be kell ülnie a mosdókagylóba, és ha már ott van, meg kell, hogy nyalogassa a kihelyezett szappant. És hogy ne csak a macskaszáj legyen jó illatú (?), antibakteriális és tiszta, a lenyalt cuccot szépen széjjelkeni a bundáján is, ahol éri. Ígértem már neki, hogy legközelebb kinyitom a csapot, egyúttal lehet habzani/habozni is! ;)

Szokványos hétköznap kora délutánja: Mazsi az ölemben durmolt a kanapén, Zserbó békésen aludt a kanapé melletti cicakosárban, formába hajtogatva. :)

Mozgolódtam egy picit, mert már nagyon elzsibbadtam, mire Mazska felült hirtelen, és még kissé kómásan leugrott egyenesen a kosárba, a mit sem sejtő Zsebi mellé. Öncélú, ám igen intenzív mosakodás vette kezdetét, finoman lökdösve-bökdösve a nagytestvért.

Zserbó lassan tért magához. Álmosan felnézett, szemeiben még a jótékony tompaság tükröződésével...
Kisvártatva rádöbbent hol van, illetve kivel osztja meg önkéntelenül fekhelyét. Rosszallóan tápászkodott fel, és ábrázatán méltatlankodással vegyes "eztnemhiszemel!" kifejezéssel faképnél hagyta a kicsit.

Szép próbálkozás volt, Mazsola! :)
Egyébként, lassan-lassan megpuhul az "érinthetetlen" Zserbó cica - amikor vélhetően nem látják a gazdik, hajlandó már egy-egy kedveskedő nyalintással "mosdatni" a picúrt. A hálóban, az ágyon pedig az egymás mellett alvás is engedélyezett. Lesz ebből még valami!

Ezt bírtam mondani Mazsolának a minap, amikor már vagy huszadszorra szóltam rá ugyanazért, nevezetesen, hogy ne szedje le a szárítóról - a még nedves - ruhákat. Nem nagyon értek a leányzó nyelvén, legalábbis ennek tudom be a tényt, hogy még mindig képtelen vagyok őt fegyelmezni. Oké, macskáról beszélünk, de mégis, alapok voltak, lesznek... lenniük kéne! Pedig rosszalkodás ellen bevetettünk már mindent a Zsebinél is használt repertoárból: "CICA, NE(M)!", "MICSINÁLSZ?!!!" és amikor végképp nem tágít(ott), következett a szórt vagy "éles" vízsugár - ezek Zserbónál tényleg beváltak. Mostanában pedig annyira okos és megfontolt nagymacska lett, hogy alig kell ilyesmihez folyamodnunk. Amikor rosszaságon töri a fejét - mondjuk a picúr vacsijára fáj a foga -, olyankor annyira jelentőségteljesen sunnyog, hogy még a csínytevés előtt leleplezi magát. :)
De Mazsi, nos, ő immunis mindenfajta macskamódosítóra. Pedig nála már a hangos tapsolást, siccegést és egyéb komolyabb hangeffekteket is gyakoroljuk. Sokat beszélgettünk erről apával, nem bírunk rájönni, hogy a kicsi a) nem érti az összefüggéseket a tiltás és az esetleges negatív következménye (vizes lesz, megijed, jelentőségteljesen odébb tevődik...) között; b) érti, hogy mit nem kéne, de próbálkozik, hátha nem vesszük észre; c) mindent ért, minden világos, de magasról tesz rá(nk) - miért is viselkedjen, ha pontosan tudja, hogy nagy baja nem történik a büntivel sem. Hmm.
Sokszor vonom kétségbe a lassan 9 hónapos értelmi képességeit, de miután egy-egy rászólás és "rossz vagy, Mazsi!" elhangzásával nem átall szó szerint visszapofázni (a vérmes és határozott cincogó hangjával), nem vagyok biztos benne, hogy nem az utóbbi variáció a helyes válasz.
Ezt a neten olvasgatva találtam a témában:

A helyes fegyelmezés elvei Bruce Fogle szerint

 

„Első szabály: a fegyelmezés legyen azonnali, vagyis akkor történjék, amikor például a macska felugrik a tiltott helyre. Később mit sem ér.

 

Második szabály: ha azt akarjuk, hogy a cicus továbbra is vágyjon társaságunkra, a büntetést ne velünk hozza összefüggésbe, hanem más, mintegy földöntúli erő rója ki rá. Ezért jó például a vízi pisztoly és az elmés zajcsináló berendezések.

 

Harmadik szabály: kivétel a személyünket érő támadás. Ha ruhánkat rágcsálja, először próbáljuk meg az általa hőn vágyott területet befújni illatosító szerrel. Ha ez hatástalan, s kedvenc ragadozónk a bokánkat cserkészi be, itt az ideje a keményebb módszereknek: erőteljes koppintás az orra, jókora ˇnem szabadˇ rikoltással társítva, rendszerint meghozza a kívánt eredményt.”

Oké. Valahogy így. Próbáltuk. Ez a befújós (vagy inkább becsepegtetős) dolog egyébként valamelyest működik, az újságtartót például kb. fél napig megóvja a citromos illóolaj Mazsola tépkedős-rágós érdeklődésétől. A macskariasztó spray meg már Zsebinél sem használt.

A szabotőrök is szoktak pihizni

Írhatnátok nekünk pár tippet, Ti hogyan győzitek meg a négylábúakat, amikor tilosban járnak?

Mostanában komolyan bajban vagyok a blogolással. Azt vettem észre, hogy ami a macskáink viselkedését illeti, újra és újra csak ismétlem magamat. Játszik, jön-megy, elvonul vagy dörmizik... kialakult és eléggé stabil szokásaik vannak. Telnek a hetek, de olyan igazán nagy eseményről nem tudunk beszámolni. Pedig napi szinten azért akadnak megállapítások, megfigyelések, mosolyt fakasztó momentumok - melyek külön-külön nem érnének meg egy egész bejegyzést. Együtt viszont nagyon "ömlesztett kacatoknak" tűnhetnek, és még így sem biztos, hogy adott helyzet nem merült már fel korábban - de ennek megítélését ezúttal a Kedves Olvasókra bízom.

Kacatjaink, Első fejezet. Kezdeném Mazsolával. Néha csak elnézzük, mekkorát nőtt már, mióta velünk van (lassan 4 hónapja), milyen ügyes, élénk, érdeklődő... és mennyire... kölyök még. Lüke, ha egy szóval szeretném kifejezni. A tilosban járás új fejezetét nyitottuk meg számára, amikor ebben a jó időben végre feltárult előttük az erkélyajtó. Persze, rossz időben és esténként is nyílik-csukódik az az ajtó, és hiába óvatoskodunk, módot talál rá, hogy kiszaladjon, majd a fehér bundát meghempergesse minden már ott létező és arra járó porszemben. Valamint egyszer őkelmét is le kellett választani a felsőbb, de még korlát alatti régióból, ahová a kíváncsisága vezette - apa le is izzadt hirtelen a műveletben! De az esetek 90%-ában, amikor legálisan tartózkodik odakint, jólnevelten bogarászik és nézelődik-szaglálódik a belső párkányról. Valamint borzasztó ártatlanul és értetlenkedve néz, amikor ellenőrzés céljából kikandikálok, mert "túl nagy a csend".
Aztán, egyik pillanatban még egy tündéri, dögönyöznivaló manóka, másik pillanatban meg (ne kérdezzétek, hogy mitől kattan át az a kapcsoló) mint egy idegbeteg, veszett törpe-fenevad, húzza a csíkot maga után keresztül-kasul a lakásban, (papír)békát trancsíroz, és már vörös az orra és liheg, de még folytatja a műsort, a szó szerinti rogyásig... Tegnap este egy másfajta harci szellemben érkezett a terror. Lámpaoltás után szokás szerint felugrott mellém az ágyra (csak szerinte nélkülözhetetlen alvótárs számomra), max. hangerővel recsegésnek indult és mint egy alvós maci, elhelyezkedett a karomban. Simogattam, simogattam, ő meg a mancsát finoman az arcomra pakolászta. Csend volt és békesség. De még mielőtt bármelyikünk elszenderedhetett volna, Mazsi egy hirtelen, röpke mozdulattal szemen bírt karmolni. Határozottan, körmöt meresztősen! Áááúúú!!! Megijedtem, és hát, nem is esett jól ez a gesztus. :S

Oké, megint tanultam valamit...

Fenevad

És hát a nagylány, ki ne maradjon. Az erkélynyitogatásnak Zserbó is nagyon örül, bár ő kevesebbet tartózkodik odakint, mint a picúr. Gondolom, ennek legfőbb oka éppen a kispajtás, aki folyton a fenekében jár, úgy pedig elég nehéz megfordulni például az ablakpárkányon. És ahogy már írtuk, mostanában nagyon el vagyunk érzékenyülve a leányzó kedvességétől, mert tőle szokatlan módon sokat dörgölőzik, sokszor spontán dorombolásba kezd egy-egy simitől, hagyja, hogy felvegyük, cipelésszük (mind a 4 röpke kilóját), bújik, puszit oszt... egészen addig, amíg "a másik" kíváncsiskodva fel nem tűnik a színen. Meggyőződésünk, hogy sokat köszönhetünk Mazsola pozitív példájának, elvégre tőle mást sem látott, mint hogy rajtunk csimpaszkodik állandóan. Persze, van még mivel előretörni (egy kis ölbevevős, simizős bújás nekem speciel kifejezetten jól esne), de Picótól a fentebb említett kedvességek is valódi kuriózum számba mennek!

Zserbó cica ma félhivatalosan 2 éves lett.
(A teljesen hivatalos verzióban nem vagyunk biztosak, mivel talált cica lévén becsült születési dátummal dolgozunk.) Ezen jeles alkalomból, Zsebit ma extra finomságok várták: pl. egy egész háromszög saját macisajt, és fő étkezésnek az imádott lila tasakosból a nagy kedvenc Supreme. Persze, utóbbiból Mazsi sem maradhatott ki - hugim szóvá is tette, hogy akkor ez mégis milyen különleges születésnapi ajándék? Na de, végül is a tortából mindenki szokott kapni, nem? :)
2 év... akkor ez macskaéletkort tekintve éppen 14. Serdülünk! :)

Akkor: (4 és fél hónaposan)

És most:

Közben a kaparófa is megnőtt. :P
Picó már ezzel a pózolással is sokat hozzátett a mai naphoz, mert amúgy egyáltalán nem szokott a macskabútor tetején heverészni. Egyébként pedig elbűvölő és bújós-dorombolós kedvében volt ezen a napsütéses csütörtöki napon.

Szobacica, szobacica, hol van a bundája...?
Kivezényeltem a kedves kis szőrhullató népséget az erkélyre, hogy amíg odakint vedlenek sütkéreznek, idebent háborút indítsak a szőnyegen és takarón felejtett szőrszálak ellen. Másfél éve macskatartóként bőven volt időnk hozzászokni a bársonytalpú fizikai jelenlétét épp nélkülöző egy négyzetcentin is sűrűn előforduló cicabundához, nem beszélve a legváratlanabb helyeken történő szőrszál-felbukkanásról (legutóbb: a fogkefémen...???). Mégis, időnként elkap a harci, hogy a rendszeres takarításon túl ne csak felületileg legyen kezelve a probléma. (És itt a felületet nem Zserbó és Mazsi itt-ott gömbölyödő, de azért még karcsúnak vélt macskatestének címeztem.)
Kaptunk ajándékba egy univerzális szőreltávolító kefét :), ez került bevetésre a mai csatában. Jó másfél órás "Fáradjon le onnan, Sir!" következett. Derekasan küzdöttünk, a sok kis gonosz angol ("sir", ugye), meg én, a művelet során pedig sűrűn emlegettem a csupasz cica tartásának felbecsülhetetlen előnyeit.
Végső offenzívaként nagyjából "sün!"-alakzatba rendeztem az ellenség sorait, melynek eredményeképpen feladták a harcot mára:

napi pompom

Oké, nincsenek illúzióim, a dicsőség röpke fényének látómezején túl újabb "lovagi" seregek sorakoznak ellenem. De bizakodva markolom a csodakefét.

A macskák nem társas lények. Ezt sokan, sok helyen írják, és én ezzel nem is vitatkoznék. Mégis, az elmúlt pár napban azon gondolkodtam, hogy vajon mivel is mérhető, miből is látható a macskák szeretete és ragaszkodása felénk. Jelen esetben ugye itt vagyok én, a sok-sok éven keresztül boldog és nyugodt kutyatulajdonos, aki az utóbbi időben macskatartásra adta a fejét.
És adva van 2 egész darab macska a környezetemben, akiknek a szeretete talán egyértelmű, talán nem.
Kis listát csináltam magamban arról, hogy a macskáink mivel, és hogyan is mutatják ki odaadásukat, és feltétlen imádatukat felénk. Őszinte leszek, néha kétségek között vagyok ezekkel a jelekkel kapcsolatban.
Mert ugye, mindenekelőtt ott van a  dorombolás, és a dörgölődzés. Nos, ezt gyakran és kiadósan kapjuk, ami szívet melengető, ám utólag elég gyakran összekapcsolható: A) Éhes vagyok! B) Oda akarok menni! C) Szeretnék valamit! D) Akarom, add nekem! kérdéskörök bármelyikével, vagy akár minddel egyszerre.
Aztán az ölben elalvás. Mindenki ismeri azt a Murpy idézetet, mely szerint abban a pillanatban, ahogy macskád végre elhelyezkedik az öledben, neked azonnal ki kell menned a mosdóba. Nos, ez talán már valóban az igazi szeretet jele. Cicánk feltétlen bizalma, és nyugalma. Amit csak velünk oszt, illetve oszthat meg. Számomra a lágy ”terror” egyik legédesebb pillanata, amikor Zserbi fél 11, 11 magasságában tiszteletét teszi a hasamon éjszaka, és szeretete jeléül végighever rajtam a potom 4 kilójával. Majd csendben álomba dorombolja magát, és minden mozdulatomat, amivel nem simogatom, személye elleni támadásnak véve szúrós pillantásokkal jutalmazza. Vagy Mazsi, aki hajnalonta Kedvesemet ébresztgeti a szeretet túláradó puszijaival, esetleg édesen kisajátítja a takarót, mutatva: "Veled a legjobb!!"
Szerintem mégis inkább a játék az, ami megmutatja, hogy mennyire jól érzi magát a két macska velünk. És itt kapcsolódik be a cím második fele a történetbe. Jelen pillanatban csak a jobb kézfejemen mintegy 17 karmolt–harapott, apró seb található, fennen hirdetve: Szeret a macskám!
Igen. Szeret, hiszen vajon mi másnak lenne köszönhető az a féktelen játékos kedv, amelyben tudva, hogy nyugodtan, karmát kieresztve átkarolhatja a karomat, rúgdoshatja páros lábbal az ujjaimat, és haraphatja a tenyerem élét, úgy sem lesz semmi baja. Vagy amikor játékos kedvében puszta szórakozásból harapdálni kezdi a lábam ujját, esetleg a bizalom jegyében a legszűkebb kis résekbe pofozgatja a bizbaszait, mert anya-apa majd kiszedi. És mikor visszakapta (bár a lakás másik végébe letéve), szájában, emelt fővel hurcolva odaviszi a szekrény/konvektor/hűtőgép/újságtartó/mittoménmi mellé, és egy mozdulattal eltünteti az általa elérhetetlen messzeségbe. Majd néz ránk: "Szeretlek! Szedd ki nekem onnan...”
Mindent összevetve. A macskáink szeretnek minket. De ahhoz, hogy ezt ne felejtsük el, bizony néha-néha rengeteg türelem és kitartás szükséges.

Rövidke bejegyzés az elmúlt hétvégéről, amikor is vettük a bátorságot és egy éjszaka erejéig egyedül (kettesben) hagytuk a lányokat.

Vidéki esküvőre voltunk hivatalosak, péntek délutáni indulással. Mindent gondosan előkészítettünk, macskanépségnek elmagyaráztuk, hogy mi a helyzet. ("Nem, nem hagyunk faképnél benneteket, mindössze egy röpke éjszakáról van szó!") Lelki szemeim előtt már ekkor mindenféle romhalmazt láttam a lakás különböző helyiségeiben, esetleg még 3 napon túl gyógyuló, puszta egymással-törődés okozta sérüléseket a négylábúakon... Nem is aludtam/aludtunk valami jól azon az éjszakán, pedig hajnalban egyetlen macskacicó sem érkezett röptében keltegetésre. Persze, minden aggodalmam feleslegesnek bizonyult. Szombat délelőtt jött a felmentősereg, Tündi és Kriszti személyében. Nulla romhalmaz, még ki sem ürült etetőtálkák, ép (és intenzíven vedlő) bundák - némileg azért szeretethiányos bársonytalpúakat övezve. Nagy kő esett le a szívünkről, értesülve az események kedvező alakulásáról. :) Hiába, jól nevelt jószágok ezek! (?)

Utólag azért kiderült, hogy Zserbó kedves, mintegy a passzív tiltakozás jeléül összepisilt 3 párnát (úgy is, mint macskafekhelyet), ebből egyet már a lelkes felvigyázóknak címezve. Hmmm. Biztosak vagyunk benne, hogy ő volt a tettes, mert alakított már hasonlót, ha valami nem az elképzelése szerint alakult. Mazsola pedig olyannyira felpörgött az újonnan érkezett törődéstől, hogy sikerült levernie egy - amúgy védett párkányon éldegélő - virágot, de a kaktusz szívós fajta (nem véletlenül tartjuk) :P, csak a tálkája látogatott el Ripityomba. Kijelenthető hát, hogy "olcsón" és nagyobb baj nélkül megúsztuk a hétvégi "eltévelyedésünket", amit a Cicanaplón (link jobboldalt) olvasott hasonló témájú posztot követően még inkább értékelünk.
Ezúton is köszönjük macskapesztráinknak a szíves közreműködést!

Egy szép tavaszi délelőtt itthon, erkélyen, apával...
(Katt a képre a nagyobb méretért!)

Kedvenc házi fotósunk (APA!!) :) a harmadik és a nyolcadik képre a legbüszkébb.
Ugye, szépek? :)