...elmesélném, mi újság a nyolclábú macskahonban. :) Sok papír nem lenne tele vele nyomtatásban, az biztos. Élünk és virulunk, reggelenként egymás óvó tekintetére bízzuk a lányokat, munka után hazaérünk és megdicsérjük őket, mert mindenkinek megvan még az összes füle, lába. Tegnap este nagyon vártuk már haza apát, és amikor jött fel a lépcsőházban, Zsebike itt szurikátázott a nappaliban, Mazsi meg a bejárati ajtóhoz dörgölőzött szerelmetesen. Felkaptam a picúrt, hogy mégis, legalább az ajtót ki lehessen nyitni tőle, üdvözöltem Kedvest, és lenézve láttuk, hogy Zsebi, tőle igen szokatlanul, örömében kisétált mellettünk és már a lépcsőházban szaglálódott. (Nem szokta átlépni a küszöböt sem, tudja jól, hogy idebent van az ő birodalma.) Apa kommentje ezt látva:
– Megnézte, hol voltam ilyen sokáig! :)
Szépen csordogálnak a napok a megszokott kis medrükben. Mazsi 1 éves létére cseppet sem komolyodott, az időszakos agybaj újra és újra előjön nála (száguldozás a lakásban), ezt már hasznosítja is, mivel rájött, hogy ha ilyenkor nekiszalad a szúnyoghálónak, az bizony utat nyit előtte az erkélyre. Sokat levegőznek kint egyébként, de szürkületkor már ill. célzott – de ettől még tilos – párkányra-ugrabugra esetén azért be kell jönniük.
Mazska épp az aktuális szemcseppentős és -kenegetős törődést szenvedi el naponta kétszer, amit természetesen mindig jutalomfalat kísér. Ezt meg Zsebi figyelte ki, és amint a pislogó kispöcökkel a konyha felé masírozunk, ő is megjelenik, és ha már ott van, persze hogy jut neki is a sajtos finomságból.
Aztán, az éjszakák. Mindig utólag veszem észre, hogy túl vagyunk egy jó kis nyugis időszakon, amikor a lányok jóformán velünk együtt átalusszák a sötétet, vagy legalább is nagyon csendben vannak reggelig. Mazsi gyakorta trónol ilyenkor a takarómon és egy-két dorombolós-megébredéstől eltekintve békén hagy bennünket. (A nehezék miatti takaróval/-ért küzdés igazán semmiségnek számít.) Szóval, amikor ez az időszak van, az olyan természetes a gazdiknak. Amikor meg nem, nos akkor jön mindig a panaszáradat és mélyülnek a barázdák (= a zévgyűrűk) a szemünk alatt. Gondolhatjátok, hogy ez most is miért jutott megint eszembe...
Vadászat. Ez újabban igen sarkalatos pont. Mazsinál nem, nála a megszokott mederben zajlik: seperc leteríti és elmajszolja a zsákmányt. Zserbó viszont rászokott a körülményes és hangos felvezetésre. Amikor észrevesz valami röpülős nemodavalót, máris jelzi és valami eszméletlen hisztériát hangoskodást rendez, ha nem ugrik valamelyikünk (magassági-mélységi kérdéseket is figyelembe véve inkább apa!) azonnal, és segít a prédának lejjebb jönni. Ez a segélykérős vadászat már olyan tökélyre van fejlesztve, hogy jóformán az elérhető rovarokat sem cserkészi be, csak szól, hogy kérem szépen, nyikknyikk helyzet áll fenn és kényelmesen elnyúlva pislog arrafelé, különösen aktív részvétel esetén talán a fejével is int abba az irányba... (Még hogy el van kényeztetve, badarság!)
Aztán... a pisitámadás után összegyűjtött cicabútorokat szépen lassan visszatesszük majd a helyükre, Zserbó kosárkája már kb. 1 hete ott van és még szárazon megúszta, pedig a nagylány feküdt is benne azóta (így a szagtalanító is – amivel a cuccot átmostam –megmérettetett).
Ennyi jutott eszembe így hirtelen. Kellemes napokat és mihamarabb hétvégét kívánunk mindenkinek!

Zserbó cica nagyon szereti a joghurtot. Van némi mázlija, mert a gazdik is. :) Legyen szó akár natúr, gyümölcsös, mézes vagy kekszdarabos finomságról, Picó már a joghurtospohár látványától is izgalomba jön. Bármilyen távolságból felismeri a nyíló fólia hangját és azonnal a tett (nevezetesen a joghurtevéshez készülődés) helyszínén terem, hogy első körben lenyalogassa "a fedelet". Aztán csak ül, üldögél előttünk. Diszkréten, de ráutaló magatartással. Öblös macskaszemeket meresztgetve (nem kell nagyon erőlködnie, mert szép nagy, csizmáskandúrt is megszégyenítő szemekkel áldotta meg a jósors), szájat körbe-körbe nyaldosva. Alig várja, hogy végezzen valamelyikünk az adagjával. Ennek ugyanis természetes velejárója, hogy a pohár alján (oldalán, tetején – gazdifüggő a kedvezmény mértéke) hátramaradt joghurtot teljes átéléssel és mohón kilefetyeli.
Zsebinél óriási elégedettséget vált ki ez a tevékenység. A tetszési indexet pedig csak növeli a tény, hogy Mazsola nem ilyen szempontból ínyenc. Esetleg a tejfölt elnyalogatja néhanapján, de a joghurt még kóstolás erejéig sincs a repertoárban. (Neki valószínűleg semmi szüksége nincs ilyen bifidusz izékre.) Zserbó izgatottságát érzékelve persze ő is mindig megjelenik még a "fedeles" résznél, de közelebbről megorrontva a joghurtot, már indul is tovább, kivételesen és teljesen átengedve a terepet a nagymacsnak.
Visszatérve a joghurtos pohár-műveletre. Van az a rész ott az alján, ahol az igen hosszú macskanyelv és a nyújtózkodástól kínaira húzott szemek sem segítenek.
És mivel Zserbó igen önálló teremtmény (újabban a bogárvadászatot kivéve, de ez pillanatnyilag nem a témába vág), a gazdik ujja jobb, ha kimarad ebből a játékból.

Kedves Joghurtos pohár-tervezők!

 

A joghurtfogyasztó közönség lelkes tagjaként szeretném megosztani Önökkel észrevételemet. A kis műanyagpohár igen ízletes finomságokat rejt, de sajnos, a legjobb falatok kárba vesznek, mert sehogy sem férek hozzá a pohár aljához. Javasolnám a joghurtos pohár kerületének kibővítését, hogy beleférjen a fejem.

Tisztelettel:

Zserbó Cica

"Én már 1 éves vagyok!"

A junior hónapokat magunk mögött hagyva Mazsolánk mától hivatalosan is Zserbó fejére nőtt. :D Nincs pontos születési dátumunk, így még az is előfordulhatott, hogy a testvérkék más-más napon legyenek köszöntve – Mazska nagy napja augusztus 15-e lett :) (Kakaó cica a hónapfordulón vált nagykorúvá). BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!

Összefoglaló bejegyzés következik az elmúlt másfél hetünkről. Nem mintha nem lett volna miről írni, de a dolgos hétköznapok, ugye...

Lánykáink lassan-lassan kezdenek hozzászokni a napközbeni kettesben léthez. Mivel Zserbó már nem igényel szigorú felügyeletet, így mi is nyugodtabban, bár nem szívesen hagyjuk itt őket reggelente. A nap nagy részét, úgy tűnik, átalusszák, este pedig nagyon megörülnek a hazaérkezőnek. Emlékszem, Zsebi régen mindig az ajtóban várakozott, már a kulcscsörgésre nyávogva üdvözölt bennünket, aztán szépen összefoglalta a napját, magyarázott. Mostanság inkább csak álmosan előbújik, elnyúlik a nappaliban és hálásan fogadja a simogatást, de nincs különösebb hangeffekt. Ez Mazsolától sem várható, viszont tőle alig lehet bejönni az ajón (óvatlanabb pillanatban ő előbb surran ki a lépcsőházba), aztán ágaskodik, dorombol, hempereg és minden módon majd kicsattan az örömtől. Előfordul, hogy annyira felpörög, hogy kénytelen szőnyeghúzogató rohangászással levezetni a nagy boldogságot. A ramazuri, Zserbó közreműködésével súlyosbítva, bizony lámpaoltás környékén és hajnalban is előfordul, de hát, mit tegyen az ember macskája, ha napközben egyéb inger híján még a tehénből a bocit is kialussza, ugye. A nyugovóra térés idején inkább apa szenvedi el a zajos játszadozást, hajnalban meg én vagyok ébrentartható vele. Ami elmarad mostanság és bevallom, kicsit hiányzik is, hogy esténként Mazsi a takarómra feküdjön és mellém bújva, dorombolva aludjunk el. (Mármint, én csak azt hallgatva, persze. :P ) Hajnaltájt aztán meg szokott jelenni és 3,9 kilogrammos teljes valóját lazán elborítva rátehénkedikfekszik valamelyik kényelmesnek ítélt testrészünkre. DE! Azért dorombolva teszi mindezt. :)

Zserbó még kapja az Uro-Pet pasztát a kockázatok és mellékhatások tekintetében, és mintha csak jutalomfalat lenne, lesi-várja a következő adagot. Mondjuk egyfajta kiváltság is, hiszen ebből a finomságból Mazsi nem kap. Cicó Twitteren a figyelmünkbe ajánlott egy érdekes cikket: A hólyaghurut felismerése és természetes kezelése macskáknál. Ez alapján kicsit átértékeltük a Művésznő pisilős tevékenységét. A cikk szerint ugyanis az alom mellé pisilés bizony a betegség jelei közé tartozik, mert a cica a macskavécéhez köti, ha fájdalmai voltak a művelet közben. Nos, Zsebi a legutóbbi bejegyzés óta egyszer csinált hasonlót, legalább is ezt az egyet vettük észre. Épp tegnap hajnalban történt az eset. Kicsit megint aggódom, hogy ez lehet a visszaesés jele, konzultálunk majd az állatovosunkkal, mi a véleménye és mit tanácsol a továbbiakra. Az előző bejegyzésben emlegetett szageltávolító koncentrátumot egyébként időközben próbának vetettük alá, ezúton is tudom ajánlani minden hasonló problémával küzdő gazdinak. A neve Alken Enz-odor Original, Fressnapf-ban kapható, elég borsos ára van, de emberi orral vizsgálva kihozta a pisiszagot. Persze, az igazi próba még hátravan, hogy vajon a cicók mit szólnak az ezzel kezelt fekhelyhez – erre viszont csak később lesz válaszunk, mert egyelőre elpakoltuk a párnáikat, legalább addig, amíg Zsebi túl lesz ezen az időszakon.

Ígértem képet a múlt heti, legújabb kacatunkról cicajátékról, íme:
Nyár, pálma, kismajom. :) Utóbbi egyébként golyóval rendelkezik a talpán, ezért olyan, mint egy kejfeljancsi, és kiválóan lehet röptetni meg pöckölgetni. A fa törzse szivacs, így erre rá is lehet ugrani és szépen lekonyul. :) Mindezt persze Mazsola prezentálja nekünk, általában. És bár nem tudom, hogy erre emlékszik-e még, ez a majom billegős viselkedésével nagyon hasonlít ahhoz a kisegérhez, ami egykor a kedvence volt Noénál (és amit előszeretettel pakolt bele a vizestálkájába). Hajjaj, a gyermekévek, elteltek gyorsan. Maholnap már 1 éves lesz ez a cica. (De ezt majd egy másik bejegyzésben.)

Múlt heti krónikánkhoz tartozik még, hogy 3 egész napot és éjszakát töltöttünk el apa nélkül. Tündi személyében érkezett a felmentősereg, de azért a lányok furcsállták ezt a távollétet. Az első ilyen magányos estén sokáig ébren voltunk és ők láthatólag arra számítottak, hogy még elalvás előtt azért odabújhatnak az apájukhoz. Üldögéltek, füleltek, várakoztak. Éjszaka volt már, amikor útjára indult a nemtetszéses vigadalom, nem is aludtunk túl sokat se Tündi, se én ennek köszönhetően. Másnap én munkába el, hugira várt a nemes feladat, hogy valamilyen módon lekösse az akut apahiánnyal küzdő négylábúakat. Ám nem volt szükség a fáradt elme nagy kreativitására, az éjszakai élet ugyanis szépen kivonta a forgalomból a rosszcsontokat – aludtak jóformán egész nap. Még akkor sem mutattak túlzott aktivitást, amikor Tündi barátnője, Edina érkezett hozzánk cicanézőbe, szegény, meg is lepődött, hogy ezek a macskák nem csinálnak semmit?? Ó, hát dehogynem! Bágyadtan pislogtak ránk. :) Szép lassan eljött a szombat, és apa délelőtt jelezte, hogy vacsorára várhatjuk őt. Visszaszámoltunk. ;) Közben is volt jövés-menés, Mazsival szurira indultunk (a szokásosnak mondható forgatókönyv: hordozóba be, nézelődés, melegtől pihegés, csendes utazás a buszon; a rendelőben találkoztunk két óriási kutyussal, akik igen jólnevelten nem ettek meg bennünket; aztán az oltás, hang nélkül, kalimpálás nélkül, és már indultunk is hazafelé – magaviselet: példás); ismét vendégünk érkezett, aki fiátálember ;) létére igen barátságosan viselkedett a macskoszokkal, Mazsival hosszasan játszott (madzagoltak). Aztán egyszer csak nyílt az ajtó, és kissé megviselten, de teljes valójában ott állt apaaa! Mazsi olyan iramban indult meg felé, engem majd' fellökött, dörmögött, bújt, egy négylábon járó, szőrös szeretet-megnyilvánulás volt! :) Zsebke is megörült, de ő már ismeri a csajszis módit: jó hogy itt vagy (legfőbb ideje volt!), de 3 napig felém se néztél, hümmh! – ezért jár egy kis kiközösítés. A "minden(ki) a helyén van" tudattal, de tisztes távolban helyezkedett el Kedvestől és egy-két napig még tartotta magát ehhez a kedvességmegvonáshoz.

Aztán, ez a hetünk gyorsan, jóformán történés nélkül zajlott. A tegnapi nagy viharnak nem örültek annyira ezek a cicák, még szerencse, hogy apa épp itthon volt, így kétoldali körül(ötte-)fekvéssel sikerült nyugtatniuk magukat. Nagy szó, mert Zsebi ilyenkor inkább bebújik a kanapé alá és színét sem látni egész nap.

Más. Az a bizonyos ZÜM(m) a címben. Biztosan meséltem már, hogyan vadásznak a lányok. De ez újra és újra aktuális, ezért most is essen szó róla. Mazsi újabban igen expeditív (aki nem látta az Oscar-t, annak jöhet az ISZSZ), a múltkor már megkapta, hogy egy kis predátor. Ha egy zümmögő betéved a szobába, akkor jaj neki: elég csak az ablaknál motoszkálnia, Mazsola máris ott terem és egy, azaz egy darab, hajszálpontosan bemért mozdulattal már a foga közé is kaparintja (ilyenkor nem tudom elhinni, hogy beteg a kis szeme), aztán hordozza körbe-körbe a lakásban. Valamiért azonban nem rontja el a prédát, játszani viszont szeretne vele – ennek általában az a vége, hogy a légy elröpül, ő meg kissé idegesen utánaveti magát – aszalra, virágra, bárhova. A második körben elkapott züminek aztán nincs kegyelem, azonnali és teljes elfogyasztásra ítéltetik. Zserbó nem ennyire határozott és végletes. Ő kifigyeli a zsákmányt, odalopakodik, csapkodja a mancsával, épp annyira tesz kárt benne, hogy elmenni már ne tudjon, és így lehet vele játszani. Ha nem vigyáz, éppen ez lesz a pechje, mert Mazska észrevételezvén a dolgok alakulását, hopp, ott terem és elcseni a falatnak valót. Amikor a légy/bogár elérhetetlen magasságokban, jóformán láthatatlanul lapul valahol, Zsebke óriási panaszkodást rendez, egészen addig, amíg segítségére nem sietünk – ám sokszor így is Mazsola lesz a szerencsés vadász, mert hirtelen és ravaszul ráveti magát a már kifigyelt és ártalmatlanított zümire. Biztos ez is megtorlásra kerül egy-egy bunyó alkalmával. Most, hogy ilyen nagydarabok már mindketten, nem kis puffanások kísérik a birkózásaikat, na meg a szálló tollpihék. És a minap találtunk Mazska jobb pofiján egy kisebb, már bundamentes részt, seb nem igazán látszik, csak a szőr hiányos, ami hát, nagyon dizájnos, de azért...

Zárásképpen még néhány fotó, amiket Tündi készített a látogatása alatt. (KÖSZI!) Mostanában egyébként nem könnyű fényképezni őket, túl izgágák hozzá, meg ugye, Zserbó igen szemérmes a lencsével szemben.

Ablakpárkányon

Szaladgálás után lihegős

Erkélyjelenet

Előző hétvégén Zserbó alaposan ránk ijesztett. Épp a délutáni programot tervezgettük vasárnap, ők meg ki-be rohangáltak az erkélyről egymást kergetve. Egyszerre csak aggasztó hangjelzésekre lettünk figyelmesek. Zsebi az alom mellett téblábolt és keserűen nyikkantgatott. Nem sokkal azelőtt tisztítottuk a macskavécét, nem értettük hát igazán a panaszkodást. De amikor bemászott és próbált pisilni, többszöri nekifutásra sem sikerült, fájdalmai voltak – nem csoda, hogy segítséget kért. Ilyenre még nem volt példa. Apa azonnal hívta az állatorvost jótanácsért, és egyeztettek egy esti időpontot. A nagylány addig szigorú megfigyelés alatt létezett: néztük, vártuk, sikerül-e az alomra menni. De jórészt csak aludt, egészen kicsire összegömbölyödve a régi hordozójában. Aggódtunk, bár nem volt levert és más betegségre utaló jelet sem mutatott. A délutáni mozijegyeket átpasszoltuk Tündinek, mi meg lestük az órát, mikor kell indulnunk. (Hétvégén nem szoktak ilyen lassan vánszorogni a percek!) Dobozos macskával felszerelkezve érkeztünk a rendelőbe, ahol épp egy nagytestű kutyus rutinműtétje zajlott. A várakozás során Zsebike olyan erőtlennek tűnt, még nyávogni is elfelejtett. Az ügyeletes András doktor volt. A vizsgálat során remegős lázmérőzésben vettünk részt (cicuskánk reszketett, el lehet képzelni, miért), kapott egy gyulladáscsökkentő szurit és egy kiváltandó pasztareceptet. Gyulladás/kezdődő fertőzés okoz(hat)ta a fájdalmakat, de időben elcsíptük, szerencsére. Zserbó még aznap este szépen használta az almot – nagy megkönnyebbülésünkre. Másnap megérkezett a felírt Uro-Pet paszta, amely a húgyúti kövek kialakulását akadályozza a vizelet savanyításával. Ráadásnak olyan aromás cucc, hogy nem kellett nagyon erőltetnünk, azonnal befalta. :) A gyógyszereknek köszönhetően aztán megnőtt a vízigénye, amit egyáltalán nem bántunk, hiszen lehetséges, hogy éppen ez okozott problémát - Zsebke addig a napig nagyon keveset ivott, még a nagy melegben is, hiába próbálkoztunk (macska)tejecskével, kádba engedett vízzel. A hét elején apa illetve Tündi felügyeletével "lábadozott", amit jelen esetben úgy kell érteni, hogy reggel-este pasztát kapott, közben pedig sokat ivott és pisilt. Vészjelzés szerencsére nem volt utóbbi alkalmakkor, így megnyugodhattunk, lassan elmaradhatott a készenlét. A jövőben jó volna elkerülni még a gyanúját is a hasonló problémáknak, ezért nézegetünk ilyen vízfrissentartó-csörgedező itatót, hátha abból szívesebben iszik majd.

Azért jellemző, hogy semmi sem jó. Néhány hete még arról panaszkodtunk, hogy kedvencünk mindenhová pisil, a múlt hétvégén meg örültünk volna ennek is... Egyébiránt apa beszerzett valami koncentrátumot a cicaboltból, ami az állatszagok eltűntetésében segít. Már kipróbáltam néhány macskafekhelyen, jónak tűnik, de még várom, hogy minden megszáradjon. Ma délelőtt vettünk egy spray-t is, ez meg ilyen távoltartó, persze nem a macskafekhelyekre, inkább a megtisztelt szőnyeg alatti kövezetre spriccelem majd. A fejleményekről beszámolok, bár a pisiszezon holnaptól várható, amikor újfent kettecskén lesznek majd.

Üdvözletem mindenkinek!

A napokban elég sok sokk ért, és rá kellett ébrednem, hogy a macskás embernek (pontosabban nekem :) ) a legjobb barátja: a türelem.

Sokszor, sok helyen találkozhatunk a tündéri, édes, ellenállhatatlan kicsi/nagymacskák képeivel, videóival, és bár a bemacskásodásnak valóban van szívet melengető oldala, néha, vagy inkább elég gyakran végtelen türelem kell ahhoz, hogy az ember ne kezdjen el habzó szájjal üvöltve macskát kergetni a lakásban. Íme néhány példa:

- A játszó macska: nincs szebb látvány egy cicával kapcsolatban, mint amikor a bársonytalpú önfeledten játszik. Ám rendszeresen előtör belőlük az éjszakai őrült. Aki szalad, rohan, üvegmosókefés farokkal, nekirontva mindennek, ami él, és annak is, ami csak úgy áll a helyén. Majd kinövi, gondolod. Nem fogja. Vagy csak egy pillanatra nem figyelsz rá, és unalmában, mert rájött, azonnal a függönyön, vagy a többi nemszabad- helyen rosszalkodik. Hogy Rá figyelj. Hogy Vele foglalkozz, mert őkelme unatkozik. És ilyenkor mindegy, hogy ennél, filmet néznél, aludnál... Bármi. Ide kell egy adag türelem, vagy találékonyság, hogy te is csinálhasd amit akarsz, és ő is ellegyen (ilyenkor én a lábujjamra szoktam kötni a madzagját, és miközben filmet nézünk, én lengetem a lábamat).

- A magányos macska: amikor a cicád magányosnak érzi magát, akkor azt akarja, hogy Vele foglalkozz. Hozzádbújik, dorombol, és simogatást akar. Ez nagyszerű érzés, hisz egy igazi ragadozó önszántából a Te társaságodat keresi. Felemelő igaz? Nos, most képzeld el kicsit, hogy hajnali fél egy van. Már-már elaludtál, amikor arra térsz magadhoz, hogy egy négy kilós doromboló valami ugrott a hasadra, és már tapossa is. Te persze ledobhatod magadról, vagy elzavarhatod, de úgy is visszajön, vagy lásd előző rész, játszani támad kedve. Ilyenkor egy dolgot tehetsz. Lecsukod a szemedet, mélyeket lélegzel, és arra figyelsz, hogy inkább azt hallgasd, ahogy dorombol, és ne azt, ahogy a falióra tikk-takkjával szépen elúszik az alvásra szánt időd.

- A sértődött macska: rosszat csinál. Rászólsz, megbünteted, részedről el van intézve. De a kis szőrösnek más a lelkivilága. Legjobb esetben elvonul, és feléd sem néz napokig, kikerül, mutatva hogy attól még, hogy te vagy a nagyobb, ő az okosabb. És igaza van. Ha rosszabbul jársz, akkor megmutatja. Az, hogy észrevetted, hogy tilosban járt, vagy az, hogy rajtakaptad valamin, amit nem lett volna szabad neki, az csak a véletlen műve volt. Ahogy hátat fordítasz, és nem számítasz rá, ott lesznek a lábnyomai az asztalon, vagy a leesett virág mellett, vagy megtalálod a tapétád darabjait valamerre. Persze megint megbüntethetnéd, de mivel tudja, hogy nem kaptad rajta, és te is tudod, nincs mit tenni. Romot takarítasz, és macskariasztót veszel, vagy citromolajat fröcskölsz szét a lakásban. És működik. Pár napig. Utána kezdődik minden előről. Türelem.

- A válogatós macska: hinné az ember, hogy azok a dolgok, amik kifejezetten macskáknak vannak kitalálva, az esetek jó részében a szemetesben, vagy a WC-ben végzik? Elég, ha nem jókor, vagy nem épp a kedvenc ízesítést vagy állagot adod neki. És nézed, ahogy ott szárad meg a tálkájában. De nem adod fel. :) Majd ha éhes lesz, megeszi. Utána aggódsz már érte, mert két napja nem megy le 1-2 falatnál több a torkán. Nosza, váltasz. Nagy hévvel eszi. Te örülsz. Majd pár nap múlva újrakezdődik az egész. A kaja ott marad, te erősködsz, hogy de ezt eddig szerette, meg fogja enni. Nos, nem fogja. Később már okosabb vagy. Vegyesen veszed a tápot. Eszi, falja, es mire megunná, már váltasz is. Sikeresen megnevelt a macskád. De ameddig ide eljutsz, mire van szükséged? Ki a legjobb barátod? A türelem. 

Lehetne sorolni még a példákat, ahol a te higgadtságod játszik az övé ellen. Alom, alomtál, vizelet, kaparás, sebek (rajtad), játékok stb., stb. A te türelmed az övé ellen...
Sajnos, mivel a macskáknak hét életük van, neked meg csak egy, a végén mindig ők nyernek. :)

Nem egy vízben játszott sportmérkőzést csaltunk el, csak a beígért fotók következnek:

Mazsi, miután belehasalt a kádba, így hűsítve magát (az oldalát és a hátát én vizeztem össze, amit hálás dorombolással fogadott):

Zserbó megint nem érezte magát elég fotogénnek, vagy csak az imidzsét félti – róla ez az egy kép készülhetett vizes bundával - azért látszik itt-ott az összetapadt cicaszőr (miután a kádba belehelyeztetett és a cél érdekében vizes kézzel összesimogattam):

Mazsi egy másik alkalommal (a mellette látható kaparófa nem a víztől olyan megviselt :P):

Ez utóbbi nagy kedvencem, persze, hogy – ezt is – apa készítette.

És a pancsolás nyomai a lakás teljes padlózatán: :)

Ventilátor ide vagy oda, ezt a kutyamacska meleget nehezen bírják a bundás jószágok (is). Amikor már a járólap sem elég hűvös, amikor a legsötétebb kanapé alatti zug sem ad enyhülést, mit tehet az ember macskája? Marad a mosdókagyló és a fürdőkád. És ha még víz is van benne, azonnal cáfolatot nyer az a kijelentés, hogy a macskák nem szeretik a vizet. Mazsi-Drazsi ellenvetése ezzel kapcsolatban valamelyik munkába készülődős reggelen:

Apa küldte el nekem a fenti képet, történt ugyanis, hogy egy percre nyitva hagyta a fürdőajtót, és Mazsi máris kényelmesen elhelyezkedett a folyó víz alatt. :) (Nincs dugó a lefolyóban, Mazska állta/ülte el a víz útját.) Az erkélyen szoktak pancsolni a sárga kiskádban mancsolva, de idebent eddig nem kísérleteztünk ilyesmivel. Pedig már látjuk, hogy előszeretettel telepszenek bele pl. a fürdőkádba is, ha engedünk egy kis hidegvizet az aljára. Mazsi hempereg és belefekszik, Zserbó csak diszkréten üldögél, esetleg vízben áll, ha beletesszük. Cicótól kaptuk a jó ötletet Twitteren, hogy a hidegvizes bundatörölgetés is segíthet. Már ha engedik, gondoltuk. Nos, Mazsola hálás dorombolással fogadta a dolgot, úgy tűnik, ha a nyaka és a feje száraz marad, ő már jól érzi magát. Zsebi először nem értette, mit szeretnék, de aztán hagyta, hogy megnedvesítsem kétoldalt a bundáját. Hát, így hűsölünk mi. :)
(Lesznek majd vizesbundás képek is.)

Egyébként az az újság, hogy Zserbó nem adta fel a demonstrációt, a hétköznapokon szinte minden hazaérkezésnél találunk valami összepisilt dolgot. Annak ellenére, hogy az alom tiszta, és a társaságunkon kívül semmiben sem szenvednek hiányt. Többnyire cicapárnákról van szó. Némelyik már többszörös mosásnak lett alávetve (nem kis mértékben hazavágva a töltelék anyagot), mégis érződik rajta a szag, ha nem is messziről, de annyira, hogy ráfeküdniük már ne akaródzon, viszont arra járva Zsebi ismét wc-nek használja. :( Nem maradt más hátra, lassan össze kell szedjük a fekhelynek való cicabútorokat. Péntek délután már a lakásba belépve orrontható volt a legújabb véleménynyilvánítás, aminek sajnos a macskanapé is áldozatul esett. Pedig azt még a mosógépbe sem tudom betenni. Majd próbálkozom az ecetes vízzel és doktorunk ajánlotta a klóros öblítést is, bár mindkettő kifakíthatja az anyagot és még az sem biztos, hogy az ilyen kezelés után egyáltalán újra birtokba veszik a bútort.

Ma azért volt egy kis megtorlás. (Bár az is igaz, hogy bármelyik ma született báránykát alávetettük volna a dolognak.) Zserbót ugyanis szeretettel várta doktorunk az esedékes oltások miatt. Na jó, kicsit túlzok. Mert Viktor doktor még jól emlékszik Harci Marcira, aki a pokrócba csavarás előtti utolsó leheletéig küzdött a bundája épségéért minden egyes szuri alkalmával. Úgyhogy bejelentkeztünk már jó előre, hogy a doktor úr is felkészülhessen. Reggel kiraktam a hordozót a nappali közepére, összecihelődtünk és hopp, Zserbó már odabent figyelt. Kezdett hangolni. Mazsi meg csak pislogott rá kívülről, ő ma itthon maradt. Mióta velünk él, most először övé volt az egész (lek)vár. :) A nagylánnyal útnak indultunk, bősz nyaúzások közepette. Végigkiabálta az utat. A rendelőben azonnal sorra kerültünk. Amint apa hámozta kifelé őt a dobozból, doktorunk nagyot nézett: "Hű, de megnőttél!" :) A legutóbbi pozitív fejleményeken felbuzdulva, Puja most is kapott egy esélyt az apa ölében oltódásra. És nem kellett csalódnunk: nagyon kapaszkodott Kedvesbe, bújt a vállához, de meg nem nyikkant, még csak nem is kapálózott. Így pikk-pakk készen is voltunk. Kapott még spot-on megelőző kezelést is - ezt fontosnak találtuk, mert pl. a szúnyogoktól nagyon csúnya férges betegségeket kaphatnak -, és mindannyian megkönnyebbülve hagytuk el a rendelőt. Nagy volt már a meleg, Zsebi pihegett is a dobozban, amíg vártuk a taxit. Aztán kiabálás, mert az utazás így szép, végül itthon: Mazsi üdvözlő érdeklődésétől kísérve bújt ki a hordozóból, és mindent és mindenkit nagyon megszeretett, összedörgölt, annyira örült, hogy ezen is túlesett. Azóta is igen apás-anyás a szentem, jön, bújik, felugrik, simogatható. Estefelé, de jóval vacsiidő előtt a kanapé alól ugrott ki valami zajra, félig még aludt, szerintem azt hitte, hogy már a husiosztás következik. Elnyújtózott a szőnyegen, és bizony dorombolt is nekem egy sort. A vacsi aztán később érkezett, de úgy láttam, pár falatot ettek csak belőle.

Ami Madzagos Mazsit illeti (még mindig az a fekete madzag a nagy kedvenc), ő a napokban kiérdemelte tőlünk a Csutak becenevet is a vizes kalandjaira való tekintettel, illetve az azokat követő csatakos, összetapadt bundával folytatott sertepertélései folytán. Ilyenkor képes mindenbe meghemperegni, mindenkihez hozzádörgölőzni és úgy mosakodik, mintha a macskanyál szárítóhatása elvitathatatlan lenne. Édes pofa. Hajnalonként - szerencsére ekkor száraz bundával - rendszeresen megjelenik nálunk egy kis ágyon ugrabugrálásra, aztán, ha már ébren vagyunk - tehát jól végezte dolgát -, ő alszik tovább. Dorombolós, hízelgős lányka még mindig, bár a bújás a nagy melegre való tekintettel mostanában gyakorta elmarad. Ááá, és amikor a legnagyobb hőségben képes a madzagjával rohangászni, aztán meg piheg, majd a tüdejét köpi ki, de tényleg, kutyamódra kidugja a nyelvét és liheg, ám egy perc múlva már folytatja... Hihetetlen, mennyi energiája van. A szemecskéje megint sokat javult, legalább is mindkettő szép tisztának látszik per.pillanat. A kezeléseket bizonyos időközönként ismételjük, most épp volt tíz "szabad" napja. Neki egyébként két hét múlva esedékes a szuri.

Végezetül még egy kis okosság a netről, továbbra is a hőséggel kapcsolatban:

Az állatok másképp izzadnak
Macskák: a bársonytalpúaknak is viszonylag kevés az izzadságmirigyük. A bundájukat nyalogatva, az elpárolgó nyállal hűtik magukat. Tikkasztó melegben kitátják a szájukat és lihegnek. A szapora légzésen keresztül párolog a nyál a toroküregben és biztosítja a testhőmérséklet csökkenését.

Hőguta (macska.hu)
Akkor okoz gondot, ha a cica nem talál árnyékot. Tilos az állatot nagy melegben az autóba bezárni. A macskák csak nagyon mérsékelten képesek izzadni, ha nagyon melegük van vagy esetleg nagyon izgatottak, akkor a kutyához hasonlóan lihegve párologtatnak. Ha nem tudják a képződött hőt leadni, nyálkahártyájuk vérbővé válik, a légzésük megnehezül, életveszélyes állapot alakul ki. Ilyenkor adjunk a cicának friss vizet, esetleg hűtsük le a testét közvetlenül, helyezzük árnyékba, és mihamarabb vigyük állatorvoshoz, intenzív ellátásra is szüksége lehet.

Ezek szerint, nemcsak Mazsi különös ismertetője ez a lihegés. Bár, ő nem kizárólag melegben csinálja. :)

Változatos heteket tudhatunk magunk mögött. Volt kimerítő része, de sokkal több mosolyt fakasztó momentuma is ezeknek a napoknak. Így próbáltuk elviselni a rekkenő hőséget napközben:

Köszönjük Tündinek a kitartó fotózást! :)

A rosszabb periódusban nekünk, gazdiknak egymás után több csekély alvással töltött éjszakánk volt,  a macsok megkergültek és az egész napos meleg elleni tiltakozást követően (aka mindenhogy alvás napközben) nemcsak szimplán rohangáltak az éj leple alatt, de mindenféle hangkeltő tevékenységet is folytattak - megállás nélkül. Zserbó például hosszasan matatott a radiátoroknál vagy hangosan nyekergett, hogy ugyan, törődjünk már vele egy kicsit. Mazsi az ágyon (és rajtunk) ugrabugrált, a takaró alól kilógó sarkat nyalogatott, de sokat tartózkodott az ágy alatt is, ahol az egyetlen cicapárnát tologatta ide-oda, vagy élénken mosakodott, mindenféle hangokat hallatva (pl. tyafftyafftyaff). Szőnyegeket csavartak fel, kaparófát döntögettek, egy cserepes virágot is megtanítottak repülni. Néhány nap után kezdtünk igen morcosak (és fáradtak lenni). Az előző posztban már említésre került, hogy hugim is pórul járt, mert pont ekkortájt aludt (volna) nálunk: azon az éjszakán Zsebi egy fantom zümmögőt kergetett órákon át, kizárólag Tündi ágyát használva katapultnak, ráadásul még szemrehányóan villogó cicaszemeket is meresztgetve. (Egy morgós hajnalon ígértem meg nekik, hogy el- és fel lesz sorolva a bűnlajstrom, ennek akkor most eleget tettem.) Szerencsére,  ahogy annyi más, ez az intenzív éjszakai őrület is időszakosnak bizonyult. Most bizony örülünk annak, ha a rosszcsontok csak egyszer keltenek fel bennünket, mondjuk hajnalban (Mazsi számára ez az ideális időpont egy kis dünnyögős odabújásra). Zsebi visszaszokott a hordozójába, még ha nem is tölti ott az egész éjszakát, Mazska pedig hol a nappaliban, hol a hálóban az ágy alatt pihenget. Reggelre újabban kiürülnek a cicatálkák is, a nagy meleg ellenére jó az étvágyuk. Ehhez kapcsolódóan egy kis logisztikai problémával is szembesültünk a napokban - Zsebi felnőtt tápja vészesen megcsappant, az új adag meg csak nem akart megérkezni, így egy pár órára már junior csemegével szembesülhetett a tálkájában. Kapóra jött, hogy napközben nem eszik sokat, helyette alszik inkább, így mire délután megéhezett, már meghozták a ropogtatnivalót. Kaptunk mellé egy csudaszép kék szegélyű, (még) hófehér cicapárnát is. Ebből a szerzeményből van már 3 is így hirtelen, mert képzeljétek, néhány hete postafordultával érkezett egy-egy bézsszínű nyeremény az ilyenolyan tasakos játékba küldött vonalkódok által. Mindhárom párnácska pihepuha plüss felületű, tökéletesen alkamas a hulló macskabunda marasztalására. :) Még nem kapták meg a csajok, egyrészt, mert már annyi fekhelyük van, nincs ötlet, hová tegyük, másrészt meg ebben a melegben nem szeretnek "szőrös" cuccokon heverészni (a franciaágy takarója talán az egyedüli kivétel). Úgyhogy a meglepetések még talonban. :)

Tegnap esti sorozatnézés, Mazsi a kanapén aludt kettőnk között. Hanyatt feküdt, mancsait maga előtt tartva, teljesen elnyújtózott, a buksija majdnem lelógott a kanapéról. Zserbó arra járt, leült elénk a padlón, jól megnézett minket. Majd hirtelen felugrott és fejbe csapta Mazsit! Annyira meglepődtünk, hogy csak kisvártatva kacagtunk fel. Szegény Mazsola, nagyon értetlen képet vágott, azt sem tudta, hol van, váratlanul érte ez a fajta ébresztő.

Egyébként megint változott kicsit a világ, eljött az ideje, hogy a két rosszcsont szürke (?) hétköznapjai kettesben teljenek. Kicsit aggódtam, de inkább a berendezés épsége miatt. Azért annyira már jóban vannak, hogy ők ketten egymás gondjaira legyenek bízva, ám a körülmények ugye... Ha betéved egy kóbor bogárka a nyitott ablakon, nincs szociális gát, ami megállítaná őket az ablakpárkányra, bútorokra, vagy lényegében bárhová ugrástól, mászástól, az útban lévő dolgok zúzásától. És ott van még Zserbó cseppfolyós kritikája is, amivel a nemtetszését már jópárszor a tudtunkra adta. Egyelőre azonban meg vannak dicsérve a lánykák, mert semmi fentebb említett produkciónak nem találtuk még nyomát. Valószínűleg annál is mélyebben alszanak egész nap, mint amikor itthon vagyunk. És úgy, de úgy örülnek a hazaérkezésünknek! :) Mazsi már ott toporog az ajtóban, amikor hallja a lépteket, alig lehet benyitni tőle. Aztán elnyúlik az ember lábainál álmosan pillog és hangosan dorombol. Zsebike is kijön a szobából, ha jó kedve van, még dörgölőzik is. Aztán megvizsgálják, mi van a szatyorban (mondjuk, ezt mindig). A napjukat nem mesélik ugyan el (Mazsi mostanában nem dumál már vissza sem, Zsebke pedig a picúr közelében nem áll szóba velünk csak úgy), de a széthordott játékokból és az összegyűrt ágytakaróból lehet következtetni rá, hogy csak nem unatkoztak így, kettecskén.

A végére hagytam még 2 művészi ihletésű fotót Zserbóról, ezek is Tünditől valók (így az ő kedvéért a címük legyen Naplevente, amelynek eredete egy egészen más bejegyzésben olvasható):

Üdv mindenkinek.

Mostanában a macskás élet újabb oldalait éljük át a két házi "kedvenccel". A kedvenc azért van bemacskakarmozva, mert mostanában a két édes apró szörgombolyag inkább megveszekedett fenevadként üzemel nálunk.

Mindenekelőtt Picó és Micó (Zserbó, és Mazsi) a rosszcsontkodás újabb műfajait próbálgatja. Volt nálunk Tündi, és Zsebike éjszaka megmutatta neki, milyen is az igazi macskaféle éjszakai élet. Ennek keretében lelkesen vadászgatott a megérdemelt pihenését töltő pótmama mellett az ágyon. Így a pihenésből inkább virrasztás lett, különösen azért, mert bár Tündi korán le akart volna feküdni, Zsebike (a ravasz) a sarokban ülve nagy zöld, világító szemekkel figyelte, hogy mikor pattanhat fel az ágyra a lány mellé, ugrálva annak hátán, fején stb. Zsebke engem is kényeztetett, már ha az kényeztetésnek minősül, hogy miközben este a szokásos simogatást vasalta be tőlem, finoman megharapta a nyakamat. Egyik mancsa a nyakam egyik felén, másik a másik oldalon, a szájában, a fogai között pedig a torkom. :)

Találkoztunk a macskák házivízilóval kötött szövetségének újabb bizonyítékával. Az utóbbi időben Mazsika (a rossz) felszokott a konyhában a mosogatóba. Régebben is lelkesen figyelte a mosogatási szokásainkat, és most, hogy már elég nagy lett, a kukára állva szokott nézelődni, hogy hova is folyik el ott az az izgalmas vízsugár. Ennek egyenes következménye lett az, hogy az egyik nap már a kanalat piszkágatta a mosogató tálban, egy bögrében. Csütörtökön már a szivacsot pofozgatta a nappaliban, amit aztán elvettem tőle. Este kiderült, hogy ez csak az egyik volt. A másikat eltűntette valahova, itt kezdtünk gyanakodni, hogy a házivíziló újfent fészket épít nálunk.

Kedvesnek sikerült megtalálnia az egyik vízilófészket: a konyhában a hűtő alatt megleltük az elrejtett szivacsot, és Mazsika gatyamaddzagját is. Kitakarítottuk, de félek, a macskák hamarosan újra gyűjtögetni kezdenek neki.

Mazsikánál amúgy már fellelhető a korábban Zsebkénél megtapasztalt felnőttesedés. Ez nála is úgy mutatkozik meg, hogy az éjszakai odabújás/együttalvás eltünedezik, és megmarad a felmászik, mosakodik, mászkál, és lemászik sorozatnál. Ezt Kedves nehezményezi, mert egyrészt így az alvásban a lassan négy kilós macska ugrándozása eléggé akadályozza, másrészt a kicsi, kedves, picicicamica már egy nagy, szaladgáló, néha nehezen elviselhető macskává változik.

Szokványos napra ébredtünk ma reggel, hajnali szöszmötöléssel és – Zserbótól – törődésre áhítozó nyekergéssel. Mazsi dünnyögve felugrott mellém, rátehénkedett elfeküdt a takarómon, aztán valamikor fél 8 táján arra ébredtem, hogy az összes kilójával a bokámon álldogálva nyújtózkodik. Apa még aludt, ezért szépen csendben maradtunk a másik szobában. Egy macskamentes Mazskamentes percben különleges kiváltságban volt részem: Zsebit felhívtam az ágyra, jött is és szorosan mellém kuporodva dorombolni kezdett. :) Finoman simogattam a buksiját, ezen kívül pedig mozdulni sem mertem, nem hogy az éppen olvasásra szánt könyvet kinyissam! Kisvártatva Mazsi jelent meg az ajtóban. Megtorpant és hatalmas szemeket meresztett az őt fogadó képre, fülei radarként pásztáztak - mit hallok, csak nem Zserbó dorombol?! Laposkúszásban megközelített bennünket és felugrott az ágyra, majd eldőlt, éppen szemben a nagylánnyal. Gondoltam, akkor itt be is fejeztük a kedveskedést, de kellemesen csalódnom kellett: Zsebi tüntetőleg elfordult tőle, viszont folytatta a recsegést és hagyta a simogatást (!). Másik kézzel Mazsit is próbáltam hangolni, ám ő kihúzta magát a tenyerem alól, nem volt hajlandó több részt vállalni az idillben. Próbálkoztam egy darabig, hátha megenyhül (?) de ehelyett inkább elmélyült mosakodásba kezdett. Zserbó ekkor már az oldalán feküdt és még mindig dorombolva szundikált. Így telt el jó 15 perc. A lábamat, amin mindketten feküdtek picit, erőteljes zsibbadása miatt különösen érzékeltem, de meg nem mozdultam volna, nehogy elrontsam ezt a kedves, családias együttlétet. Hamarosan apa ébredezésére lettünk figyelmesek, Mazsola felült, nyújtózott (golyógolyó) és faképnél hagyott bennünket. Zserbó erre jólesően kakaóscsigába forgatta a tagjait, már nem dorombolt, de ott feküdt mellettem és békésen szuszogva elaludt. Így talált ránk apa, miután egy kis simogatózást követően Mazsival benéztek a szobába. :)

Twitterre is elküldtem ezt a kis történést, hiszen tudjátok, hogy milyen különleges számomra (számunkra) minden alkalom, amikor Zserbó ilyen macskaszerűen aranyoskodik. Apa gyakorta részesül a dorombolós kiváltságban, nekem viszont csak kivételes esetekben adatik meg a nagylány dögönyözése. Bár tény, hogy az utóbbi hónapokban Puja sokat enyhült és – mondjuk úgy – szociálisan érzékenyebbé vált, mint anno, Mazsi érkezése előtt (is) volt. Néhány hete, szintén ébredés után történt meg egy hasonló eset, igaz, csak pár perces kivitelben, akkor is mellém bújt, kicsit dünnyögött – és hiszitek vagy sem, szerencsét hozott nekem az ezzel indult nap: hosszútávú, pozitív változások vették kezdetüket, (nem kifejezetten macskáink életével kapcsolatban, úgyhogy ezt egy másik blogban kellene részleteznem). Büszke vagyok Zserbónkra, hogy szép, nagy és okos cica lett; és anélkül, hogy túlmisztifikálnám a dolgot, azt hiszem, azon a fenti napon átadott egy kis "magicet" nekem. ;)
A mai napra visszatérve, egész mostanáig jött-ment itt közöttünk, nem vonult félre, hízelgett, érdeklődött, játszott. Most is itt alszik, közvetlenül a kanapé mellett, Mazsival egyetemben. Hamarosan pedig látogatóba érkezik Tündi, lesz itt még hancúrozás. Igazán jó napja van ma ennek a (két) cicának! :)

Idejét láttuk megmérni a cicák testsúlyát. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egyikkel apa, másikkal én álltam rá a mérlegre, mivel az kizárt, hogy valahol 2 másodpercnél tovább megüljenek, ha azt a gazdik szeretnék. Az eredményt – szigorúan – nettó macskakilogrammban tesszük közzé: Zserbó tartja a tavaszi formáját, 4,2 kilóval, nem kövér, de azért jól néz ki, a szokásos tömött bundával. Én becézgetésképp ledagizom néha, de csak a pocakja miatt, ott a "zsebijénél" olyan dús a szőr, mintha a hasa lógna. Mazsola viszont ugrásszerű, de legalább is gombamódszerű fejlődést produkál. Május elején 2,9 kiló volt, június közepére pedig már 3,6! - utóbbiról meg is emlékeztem az előző posztban. Szerencsére azért ő sem viszi túlzásba, arányosan oszlik el rajta a ... macskatáp. ;) Nemcsak a hasa nő, az egész testalkata felnőttesedik, a bundája sem olyan ritkás már, mint az elején. Azt nézegettük apával, hogy a másfél hónap alatti jó fél kiló gyarapodással júliusra utolérheti Zsebit, egy éves korára (augusztusban esedékes) pedig el is hagyja majd. "Nagyobbacska európai rövidszőrű". :) Kedves meg is állapította, hogy már nem egy kicsi és egy nagy macskánk van, hanem egy nagy meg egy még nagyobb. Öregszünk... A méretbeli változásokat Zsebkének a szokásos kergetőzős birkózások alkalmával egyre többször tapasztalnia kell, mivel mostanában ha Mazsi lendületből ráugrik, fel is dönti őt. Azért még mindig ez az első számú kedvenc tevékenységük együtt. Na meg, a vadászat. Bár ez utóbbiban kevésbé érződik az összhang, mert legfeljebb elorozni tudják egymás elől a zsákmányt. Az együttműködés inkább velünk, gazdikkal valósul meg, és főként akkor, ha macskaszemszögből elérhetetlen régiókban incselkedik velük az erre tévedt légy vagy más ízeltlábú. Merthogy annak a sorsa mindenképp megpecsételődött. Zserbó határozottan és nyekegve jelzi, honnan és mit szeretne megkaparintani – ha értetlenkedünk, akkor még hízelegni is hajlandó a segítségért. Ami aztán a zümmögőt előrongáló és/vagy az elszánt vadászt magasba lendítő módon érkezik. Mazska nem ilyen körülményesen oldja meg a feladatot. Nem fog ő kunyerálni, elvégre egy jó vadász csak magára számíthat, lendül és beveti magát akár a radiátor feletti párkányon sorakozó – vagyis normál körülmények között védett területen éldegélő – virágaink közé is. Végül így is sikerrel jár, mert erre bármit eldobok a kezemből, hogy a növények segítségére siessek, és a fenti módon leírtak szerint a prédához juttassam. Már megszokottá vált villany(fel)oltáskor az aktuális vad- és bogarászati lehetőségek felmérése a lakásban. Zserbó minden szobát és falfelületet megvizsgál (sokszor külön kérésre apa karjaiban utazva), van-e nyikk-nyikkelnivaló. Előfordul, hogy mereven néz, csak néz felfelé, a farkát idegesen lóbálja – a jó ég tudja, milyen apróságot láthat macskaszemmel, amit mi nem. Máskor meg még az előszobában ijesztgető hím szúnyog mellett is elsétál, pedig az mennyire nem kisbogár! Esténként az erkélyre már nem sűrűn mehetnek ki, mert a szürkületi cserebogárszezon igen veszélyes két ösztöneitől hajtott négylábú számára a harmadik emeleten (még úgy is, hogy apa kint felügyel rájuk).
Szintén megszokott esti tevékenység még a villany(le)oltás utáni dorombolós kedveskedés, Zserbó apához, Mazsi hozzám kapaszkodik fel rendszerint. Szerda este viszont apát találták meg mind a ketten, kétfelől és addig nem is volt semmi gond, amíg Kedves felhúzott lába eltakarta őket egymás elől. Mazsit felfedezve aztán Zsebke nemcsak a dorombolást hagyta abba, de a helyzet méltatlansága okán tiltakozásképp sietve távozott is a helyszínről.

Hőscincéreink krónikájához tartozik még az az eset is, amin percekig csak röhögtem a minap amikor tikkadozva és pirosló orral heverésztek szerteszét az erkélyen, Zserbó szürkeállománya párologtatni kezdett és már a kiskád szélét rágta hűsítőül, és a szomszédban, de azért tőlünk meglehetősen messze porolni kezdtek egy szőnyeget. Hirtelen egy villanást láttam a szemem sarkából, és amikor felnéztem, pontosabban le, idősb kedvencem már bentről, a kanapé alól meresztgetett felém rémült tekintetet, a kicsi (egyre tekintélyesebb méretei ellenére nekem már az marad) meg az erkélyajtóban pipiskedett, de még nem tudta eldönteni, hogy akkor elszaladjon vagy oldalazva ijesztgessen. Először nem is értettem a dolgot, mert zaj az mindig van errefelé, nekik mégis sikerült kiszűrniük és félreértelmezniük azt a puffogást. A nagy vidámság után igyekeztem nyugodt hangon meggyőzni őket arról, hogy ne féljenek, amíg engem látnak, nem bántja senki a cicát stb. Beletelt egy kis időbe, mire Zserbó előmászott és tüntetőleg inkább a hálóban folytatta a sziesztát. Mazsi jobb ötlet híján szintén oda telepedett be. Pedig ha tudták volna előre, hogy épp arrafelé készülök a porszívóval...

A címben emlegetett madzag, ami tényleg egy régi nadrágomból származik, mint egykori "kötőfék", mostanra Mazsola nagyra becsült és elidegeníthetetlen játékszerévé lépett elő. Ha véletlenül nem kapná meg reggelenként, odamegy a játékosdobozhoz és ügyesen kihalássza belőle. Aztán hempereg vele, a szőnyeg alá pakolja, húzza-vonja, rágcsálja, tekergeti, mancsával piszkálja a műanyagdugós végét. Akkor a legcukibb, amikor a szájában hordozza körbe a lakásban, mint valami trófeát. Elég hosszú, így néha rálép és elhagyja, olyankor kicsit megáll és értelmezi a történteket, majd folytatja a vonulást. :) Apának rendszeresen fel is hozza a madzagot a kanapéra, olyankor vagy azt szeretné, hogy eldobja neki, vagy azt, hogy valamelyik végét lóbálja előtte, legyen mire támadni. Szerintem megtaláltuk "A Játékot" Manócska számára.
Szintén a kispöcök (igen-igen, naponta újul a becenévszótárunk) viselkedésével ismertük meg a "tingtingting" mozgást. Ezt a kifejezést kapta tőlünk az a helyváltoztatási forma, amikor peckesen, fejet és farkincát felemelve gyorsan szedi egymás után a lábait (de még nem vágtázva szalad) - nagyjából olyan ritmusban, mint ahogy ezt a szót az ember kimondja. Ez minden esetben az érdeklődés és a gyorsanidenekemaztis illetve az éniskijövök (az erkélyre) kifejeződése. Zserbótól ilyet nem igazán láttunk még. Bár, azt kell mondjam, ez nem jelent semmit, ugyanis újabban sok szokást átvett Mazsolától. Ő az, aki minden egyes alkalmat megragad, hogy vagy a fürdő vagy a mellékes ajtajában várakozzon a bentlévőre (esetleg az ajtó előtt elterülve nehezítse a kijutást ezekből a helyiségekből), Zserbó max. a fürdőbe szokott betelepedni, ha nyitva az ajtó, némi vizes tappancsolást remélve a lokális aktívkodástól. A minap viszont jövök ki a mosdóból és majd fellöktem szegény Puját, ugyanis kivételesen ő üldögélt ott teljes terjedelmében, hogy aztán elkísérjen a fürdőig, jelenlétével emelve a kézmosás jelentőségét. :) És akkor ugye ott van a labdás kaparófa használata, a másik kaparófán az emeletre fekvés, az aranyosságok egyre gyakoribb megnyilvánulása, a kézbe kéredzkedés... Szerencsére, csupa pozitív dolog.

Aktuális: heverészünk, de Zserbó igen nyugtalan ma. Nem kell a husi: "hüüümhhh!" Száraztáp? – "Hüüümhhh!" Erkélyre engedj ki: "hüüümhhh!" Miért kellett bejönnöm, csak a korlátra ugrottam fel!? "Hüüümhhh!" (...) Talán valami nagy vihar közeledtét érzi? (Nem hinném, hogy a portugál-brazil miatt izgul, vagy azon, hogy lesz-e egyáltalán adás a földi antennán...)

Zserbó és Mazsi nem szeretik a focit. A világbajnokság elején, amikor a vuvuzela még önnön decibel nagyságában hangzott (az m1 azóta áthangmérnökölte a zajmikrofonokat, azt mondják és vájt füllel is így tűnik), Zsebi párszor felkapta a fejét, hogy mi ez a zümmögés? De repülős vadásznivaló híján hamar elvesztette halovány érdeklődését is. Pedig említettem már nekik, hogy a torna kabalaállata, Zakumi is macska, jó hogy nagy, zöld-sárga, pettyes és jaguár, de mégis... Mondjuk, hogy nem nézik a meccseket, az még hagyján. De hogy a gazdik sem nézhetik nyugodtan, az azért nem kis ejnye-bejnye! Főleg az esti meccs alatt, percenként ugrik valamelyikünk leszedni Mazsit a függönyről vagy a szúnyoghálóról, elterelni a figyelmét az újságtartóról, Zserbót levegőbe emelni vadászatsegítő célzattal, Mazsit leválasztani a fürdőszobaszőnyegről (újabban ezt a gumis anyagot szereti tépkedni), bárminemű elektromos madzagról, Zserbó vacsorájáról, majd ismét Zsebit helyre tenni, amikor a tesó kajáját dézsmálja. De volt, hogy Picó annyira belelendült a molylepke-vadászatba, hogy a második félidő 60. percében egy nagy csattanásra esett ki a kezemből a szotyi - le bírta lökni a komódról az órás rádiót. (Még szerencse, hogy jó irányba esett, volt ami felfogja, túlélte. Ígyhát Zserbó is...) Nyilván, borzasztó és felháborító, hogy a gazdik napi másfél, esetleg kétszer másfél órára nem a szemük fényeit abajgatják. (Vagy az érdekes meccseket tették rossz időpontra, amikor a cicuskák már nem alvással múlatják az időt.) Mindenesetre mondtam Kedvesnek, hogy a döntőt gyaníthatóan nem itthon nézzük majd.
Még a vébé témakörébe tartozóan, egyik hajnalban (mikor máskor?) Mazsola az előszobában hempergőzött előttem, hogy ugyan már, hajoljak le megsimogatni, de pechjére, még nem ment ki az álom a szememből, igyekeztem hát vissza az ágyikóba, ezért szépen átléptem felette - több se kellett, a lábamba csimpaszkodott 5-8 hegyes körömmel. Nos, ez bizony szándékos kéz (mégha szőrös mancs is), lapot és feddést érdemel. Szerencsére, túl fáradt voltam ahhoz, hogy teljességében kibontakozhasson ez a gondolat.

Egyébként, jól vagyunk. Telnek-múlnak a napok, időjárásfüggő aktivitással. Amikor front van, főleg Zserbó nyugtalan. Nem szereti a vihart, a szelet, igaz, utóbbit bizony én sem. (Néha azért anya macskája is!) Napközben, amikor lehet, kint vannak az erkélyen. Előfordul egy-egy próbálkozás a korlát meghódítására, de jól tudják, hogy ilyenkor be fogjuk parancsolni őket a szobába. Aztán, lassan szokják a kizárólag egymás társaságában töltött időt is. Nemsokára rendszeres lesz ez napközben. Reméljük, jól meglesznek. Az étkezésekkel mostanában nem vagyunk annyira megelégedve, hol egyik, hol másik tálkában marad ott pár falat után a tasakos. Hanem a száraztáp! Mazsi a 10 hónapjával még juniort falatozik, a nagymacs pedig ízléses művésznőknek való felnőttet (= válogatós macskáknak fejlesztett aromagazdag, ínycsiklandó, szagos tápot). Ezzel nem is volt eddig semmi gond, szépen ette mindenki a sajátját. Egyik nap arra lettem figyelmes, hogy egy félig megébredés után Mazsola kitámolygott a konyhába és leült az első útjába eső tálka mellé, azaz jóízűen elkezdte majszolni Zsebi kajáját. Hát, csak felébresztettem, hogy "micsinálszmár Picikém?!" – erre először értetlenül, szinte csodálkozva nézett rám, aztán odébb somfordált a saját táljához. Zserbónknak a tápoláshoz kapcsolódóan is érdekes szokása alakult ki. Napközben, főleg a nagy melegben, szinte nem is eszik, legfeljebb pár szemet. Estefelé jön meg a ropogtatnivaló kedve, különös tekintettel a lámpaoltást követő időszakra (amikor a sötétség köztudomásúlag felhangosítja a nemkívánatos zajokat). Ilyenkor vagy szaladnak még egyet Mazsival – amíg apa határozottan nemtetszését fejezi ki (én is szoktam, de az nem hatja meg őket annyira) –, vagy felugrik Kedveshez egy kis simogatózós dünnyögésre. Aztán kimegy tápolni. Jellegzetes hangja van, amikor az orrával turkálja-furkálja a műanyagtál tartalmát, majd erőtejesen rágcsál (meggyőződésünk, hogy direkte nyitott szájjal, teli pofazacskókkal csámcsog, minél hangosabban), utána ismét túrja. Mondjuk ezt csinálja 5 percig. Utána 2 perc nyugi, esetleg vissza apához. És folyt. köv. Akár egy varacskos disznóba oltott rágcsáló. Nincs rá hangutánzó szavam, hogy a kétféle recsegő-roppanó és koppanó táphang közötti különbséget érzékeltessem. Az alvás előszobájában mindenesetre mindkettő elég idegesítő.
Újabban a cicavekker is nagyon korán reggelre van beállítva, menetrend szerint 4:20-kor érkezik Zsebke nyüszögése - ébredésig; nem panaszosan, csak figyelemfelkeltően, csukott szájjal: "hüüümhhh!" Majd következik Mazsi keltegetős akcója fél 6 és 7 között bármikor, ő újabban feljön mellénk, de nem helyezkedik el a takarón vagy a párnán, hanem rajtunk mászkál a frissen (15-én) mért 3,6 kilójával, talpat és/vagy orrot nyalogat, recseg... na meg az ágy rugója is alatta. Van azért, hogy jól jön ez a szokása, a héten egyszer elaludtunk volna, ha nem "szól". Hogy milyen nagylány már egyébként, jól mutatja, hogy néhány hete először mertünk vállalkozni a karomvágásra, előtte olyan pici babakörme volt, hogy inkább doktorunkra bíztuk a műveletet. Akkor azonban Zsebi után ő is sorra került, apa karjaiban ügyesen megült, én meg manikűröztem. Ma megint átestek ezen a traumán és hát, huh, nem csoda, hogy az a hajnali lábamba kapaszkodás fájdalmas volt: komoly, felnőtt karmokkal találtam szembe magam Mazsantyúnál. Viszonylag gyorsan megvoltunk, kicsit ficánkolt, de hangja nem volt. Zserbó pedig már rutinos ennél az eljárásnál, a végén el sem szalad, csak tisztes távolba helyezkedve várja a jutalomfalatot.

Még szeretném megemlíteni, hogy fekete-fehér kedvencünknek továbbra is oldhatatlan a szenvedélye a házimunka iránt. Legutóbb már úgy mosogattam, hogy felugrott a kuka tetejére, onnan ágaskodott, jóformán beleért a mosogatóba, érdeklődve szemlélt mindent, aztán megtalálta persze a szivacsot is. Fejtettünk együtt borsót, rendszeresen teregetünk, megetetjük a mosógépet. A felmosásnál is mindig segíteni akar (itt Zserbóval egyetemben), de a még nedves kő összejárkálása ugye, nem annyira támogató művelet. A másik oldalon pedig ő egy igazi csajszi, amikor például hajat szárítok, mindig bejön a fürdőbe, messziről megszemléli a zajforrást és betelepszik a mosdókagylóba, onnan figyeli elmélyülten, mi történik. Nevelgetjük a második generációs művésznőt. ;)

Pancsolunk a melegben:

Eközben Zserbó a távolba réved (közöttünk a szúnyogháló):

Mazska a mosdóban hűsöl (déjá vu?):

És a kaparófán kényelmesen szundikál:

Zserbó a nap nagy részét a kanapé vagy az ágy alatt tölti, így neki most csak rövidke epizódszerep jutott.

Nagyon vártuk a jó időt, hát most aztán megkaptuk! :) A napok óta tartós 30 fok körüli hőmérsékletnek köszönhetően, háztartásunkban jelenleg két tikkadt, jobbra-balra dőlő, naphosszat heverésző bundás jószág található. Reggelente még csak kimerészkedünk együtt az erkélyre, olyankor nem tűz ide olyan élesen a nap, és a levegő is elviselhetőbb. A kis sárga kádban szoktam kirakni vizet nekik, elmélyülten tapicskolnak, pancsolnak és mancsolnak benne. Főleg Mazsi, neki azért ez még újdonság. De ma reggel Zserbó is kivette a részét a fröcskölésből, rövid úton több víz volt az erkély kövezetén, na meg a hátukon, mint az edényben. Zsebin jót mulattam, ahogy a mellső lábaival belelépett a vízbe, aztán hol egyiket emelte fel rázogatva, hol másikat, mintha csak demonstrálni akarta volna, hogy "jáj, ez vizes!" :) Aztán, olyan reggel 9 óra tájban Puja beveszi magát a hálóba, utána az orrát se nagyon dugja elő napközben - ki kell pihenni a mostanában egyre aktívabb éjszakai életet, na meg, a nagy melegben kinek van kedve bármit is csinálni? Ha mégis feltápászkodik, akkor is csak azért, hogy aztán kicsit odébb egy másik pózban heveredjen el. Mazsolában tovább bírja a duracell. Nála reggelre tehető, hogy megbolondul kicsit. És meleg ide vagy oda, ő aztán száguldozik és pattog a lakásban. Van, hogy már az erkélyen elkezdi, és a korlátot célozza meg, olyankor jön a kollektív bevonulás a szabadból, mert azt ugye "NEM SZABAD!". Idebent meg - gondolom, már dacból is - folytatja. Vöröslik az orra, liheg, majd a kis szíve kiugrik a helyéről, de csak egy pillanatra hajlandó megállni. Inkább utóbb, azért eljön az ideje, hogy ő is "beájuljon". Olyankor a lakás bármely pontján összeeshet és már alszik is. Napközben aktívabb Zserbónál, őt szoktam látni tápolni és alomra is kimegy, valamint rendszeresen ellenőrzi, hogy én épp mivel foglalatoskodom. Estefelé pedig megint kint vagyunk az erkélyen, ha fúj egy kis szél, kiülnek az ablakpárkányra (innen nem esnek le), és hálásan tartják a buksijukat a légáramlatba. Aztán jön az éjszakai aktívkodás, több-kevesebb zajkeltéssel, aminek mi azért nem örülünk annyira, az egész napos kizárólagos szundikálást tekintve viszont nem meglepő.

A tárva-nyitva hagyott ablakokon mindenféle hivatlan vendég is betalál hozzánk, de jaj nekik, ha a lányok észreveszik őket! Mazska eleinte nem mutatott sok érdeklődést a szárnyas vagy gyalogos ízeltlábúak, de még a közelben repdeső, hangoskodó madarak iránt sem, aztán a vadászösztöne egyszer csak elemi erővel tört a felszínre. Már naponta kapdos el mindenféle repülő rémséget ő is, Zserbó is, előfordul, hogy együtt mennek a prédára - na, olyankor, ha ráadásul idebent van az a zümmögő, nézhetjük a berendezést, meg leginkább kapkodhatunk a hulló tárgyak után! Hát, ami a kerti cicóknak az egér és a pocok, az a szobacicáknak a légy (vagy ahogy nagyapóm mondja: "pusztuljka"), a lepke, jobb napokon valami nagyobb zümi is. Mióta megélénkült a légköri forgalom, Zsebi minden este a falakat kémleli, nagyjából egy hete főleg ott, ahol egyetlen egyszer egy moly merészelt megpihenni. Folyton azt keresi, pedig bizony egyedül ő paskolta le a falról, és tüntette el az arcában. Vannak dolgok, amiket a macska sem felejt, úgy látszik, a vadászathoz kapcsolódóan a préda helye az. Tegnap este a hálóban szúrt ki egy repülőst, ami olyan magasan volt, hogy apa segítségét kérte hozzá: felugrott az ágyra, ágaskodott és nyekergett, egészen addig, amíg Kedves le nem piszkálta a lepkeszerűséget. Megfelelő magasságon már nem volt menekvés, Zserbó odacsapott párszor, és végleg elrontotta. Majd szokás szerint beporszívózta, de ezt már nem néztük végig (bezzeg a vacsorát nem kérte). Kisvártatva és már villanyoltás után, megint felugrott az ágyra (este nem szokott ilyet a hálóban), és ott folytatta az ágaskodást, nézelődést, mancsolást, ahol abbahagyta. Nem lett volna olyan nagy gond, ha nem épp az arcom közvetlen szomszédságában piszmog. Félálomban próbáltam őt felvilágosítani, hogy egyszer már elkapta, ez nem az örökéletű ellenség-kóddal futó játék. Nem nyugodott le, egészen addig, amíg apa körbe nem cipelte a lakásban, hogy gondosan szemrevételezze az összes falat, és rájöjjön, hogy nincs több falat... :) Jaj, és még egy: amikor az erkély feletti ablak nyitva, a huzat zörgeti a reluxát, aminek kissé zümmögő hangja van (bár, megnézném azt a bogarat, amelyik annyira be van tépve, hogy ilyen ütemben zümmög), na, attól a hangtól még meg tudnak kergülni a kis vadászok.

Most ennyi így hirtelen, mert mindjárt kezdődik a VB 2. meccse, amire gyanítom, macskafronton azért kevés érdeklődés várható. :) A napi történésekért kövessetek minket a Twitteren.