...többek között oltásra mentünk Mazsival, rosszalkodtunk, fájdalmasan keveset aludtunk éjjelenként és a pótmami :) gondjaira is rábíztuk a lányokat.

A fő- és vezérrosszcsont, úgy is, mint Mazsola, még egy tavaszi körre volt hivatalos az állatorvosi rendelőbe "szurmányolásból" kifolyólag. Felkerekedtünk hát, és a legutóbb kipróbált buszozást újabb tapasztalattal gazdagítottuk. Nem is volt különösebb gond, Mazska csendben nézelődött, legfeljebb a nyíló-záródó ajtókra rezzent össze cseppet. A rendelőben találkoztunk kiskutyával, törpenyuszival, és hazafelé a szomszédban tengerimalaccal is. Mondhatni, állatkertben jártunk a pindúrral: érdeklődve-vizsgálódva mindent és mindenkit jól megszaglászott, biztos izgalmasak voltak az új "illatok". A doktori vizit elkerülhetetlen kellemetlenségei után - amiket a kis foltos egy hang nélkül tűrt végig - éppen elment a buszunk, sétáltunk hát a következő megálló irányába. Kezemben a fekete, virágos cicakosárral, egy kedves, idős néni megállított bennünket: - Mi az, kisbaba? - ... (!!!) Kisbaba??? Hát, nem, csókolom... kiscica! (Oké, hogy virágos a doboz, de KISBABA?!) Még most is csak mosolygok a dolgon. :))

A bevezetőben említett rosszcsontkodásról és ezzel karöltve az éjszakai nemalvásról csak röviden, volt már ezekről szó a korábbi posztokban. Igazából a helyzet változatlan, Mazsi éjjel-nappal "odateszi" magát, és mindent, de mindent elkövet, amiről pontosan tudja, hogy NEM SZABAD. Egy-egy játék csak rövid ideig köti le őkelmét, így mindig újabbal kell előrukkolnunk, ellenkező esetben máris jön a csínytevés (legfőképp a ruhaszárító molesztálása, a különféle madzagok piszkálása, a lakás körbe-körbe-körbe-... futkosása és újabban az étkezőasztalon sétálgatás alkotja a repertoár alapját). A hajnali keltegetésekhez sem sikerül(t) hozzászoknunk, de az is igaz, hogy az éjszakai galádkodásban Zserbó is aktív résztvevő. Valamelyik éjjel például, amikor Mazsola speciel békésen aludt a hordozóban bent a hálóban, Zsebi itt rohangált egyedül a nappaliban, szórakoztatta magát, vagy mi. Jöttem ki a mosdóba félig még csukott szemmel, ő meg elrohant mellettem hangeffektet is produkálva, rám hozva a szívbajt...
Az már szombat délután esett meg, hogy Tündi húgom magára vállalta a macskanépség felügyeletét, amíg a gazdik esküvőn múlatták az időt. Szegény, nem volt egészen felkészülve a várható eseményekre. Kora délután még békésen szenderegtek a négylábúak, aztán estefelé útjára indult "a gyönyör" (?!), és megmutatták - különösen Mazsi -, mire (nem) képesek... Hugi vérnyomása aznap estére rendbe lett téve. ;)

Ennyit mára. Vannak ugyan újabb és szuper fotóink a jószágokról, de azokat kicsit meg kell még dolgozni, mielőtt feltöltésre kerülnek, így legközelebbre ígérhetem őket. Jó éjt mindenkinek!

Köszönjük, jól vagyunk, nem vesztünk el teljesen, inkább csak gyűjtögettük a mondani- és írnivalót. Lánykáink napjai a szokásos mederben folynak, nem kizökkentve semmiféle hirtelen növekedési-, valamint szinte szokványos szőrhullatási procedúrától. Előbbit Mazsi produkálja bőszen és nyilvánvalóan, utóbbit meg mindkettő - de még szobacicákhoz képest is jelentős mértékben! Hiába, itt a tavasz! :) Amikor egy-egy erőteljesebb birkózás alkalmával belépünk a szobába, tollpiheként szállnak szanaszét a fölöslegessé vált szőrszálak, olyan, mintha két kakaskodó madárkánk volna (és ezzel egy teljes metafora-egyveleget alkottam). :)

A játék, mindenek felett. Amikor nem egymást szórakoztatják, olyankor a saját, külön bejáratú bizgentyűikkel vannak elfoglalva. Zserbó kedvence a neonsárga, plasztik kukacka, egy néhai karkötő maradványa. Hozza-viszi, csapkodja, bepiszkálja az ajtórésbe, de a sárga legtöbbször a polc alatt állapodik meg, ahová már nem ér be a cicamancs. Mazsola imádottja az a gyűrű alakú, színes bigyó, amit még anno Zsebi szabadított meg a tollaitól (volt az az időszak, amikor megelégedett a játéktollakkal, nem volt szükség Mazsi szőr-pihéire). Ezzel a szivacsgyűrűvel a szoba másik végében zajlik mindenféle cserkészés és paskolás, szájban hordozgatás, szőnyeg alá rakodás. Hogy, hogy nem, ez a szerkezet meg folyton a hűtő alatt végzi a konyhában.
Mazskának új aranyossága is van: amikor jön és annyira, de annyira igényli a törődést, hogy képes a buksiját a lábfejünknek dörgölni (nagyjából lefejeli a lábunkat). Ha ezt éppen akkor prezentálja, amikor a konyhában ügyködök, és mondjuk mosogatólétől csöpögő kézzel nem simogatom meg azonnal, akkor először is hanyatt veti magát a lábaim előtt - a minél édesebb-aranyosabb összhatás kedvéért, és ha még ilyenkor sem a megfelelőnek ítélt reakciót tapasztalja, akkor fogja magát és egyszerűen bokán harap-karmol, esetleg mindkettő. Mert őrá igenis figyelni kell! Nem mintha tehetnénk mást, hiszen bármerre megyünk, ott terem, és ha nem lennénk elég óvatosak, könnyen "láb alatt" találná magát.

A jó időnek köszönhetően egyre gyakrabban feltárul az erkélyajtó is a cicanépség előtt. Mazsi egyelőre nem próbált szerencsét a kinti magasabb dimenziókban, Zserbót viszont idén is le kellett már egyszer választani a korlátról. Így kizárólag szülői felügyelettel tartózkodhatnak odakint, de így is élvezik a napsütést és a magaslati (III.em.) levegőt.

És akkor, ami a címet illeti. Egyik este, valamikor vacsi környékén, vártuk haza apát. Mozgolódás támadt a lépcsőházban, amit a lánykák azonnal észlelnek és intenzitástól függően fülelve, fülelve és lemerevedve, esetleg mindkettő + szurikáta-pózban kétlábra állva jeleznek. (Súlyosabb esetben Zsebke mély, morgó hangot is szokott hallatni, de ez már a félelem valódi jele nála.) Igazi házőrzőink vannak, kérem szépen. Ez esetben a szurikáta-pózig jutottunk, nyúltam is a fényképezőért, hogy megörökítsem, de lecsúsztam a pillanatról. Készült viszont egy ajtó feltárulását, apa érkezését együtt és hőn áhító sorozat:

Zsebi mellett jobbra, a fekete farokkal rendelkező kakukktojás, az a félelmetes plüsspatkány, örömmel állt be a sorba harmadiknak. :)

Egymás mellett, szépen, békességben! :)
Zserbó közben rájött, hogy a külső zajok egyáltalán nem apától származnak.

A (már nem is olyan) picúr még nem adta fel, inkább megnézte közelebbről is, biztos, ami biztos.

Végül Zsebinek lett igaza, a hazaérkezőre még várnunk kellett a következő lépcsőházi történésig.

Eljött végre a nap, amikor megszabadíthattuk Mazsit rózsaszín kisvirág önmagától. Tegnap délután sétáltunk fel a rendelőbe az aktuális varratszedésre. Már ez is kalandos volt, mert eddig a rossz időre való tekintettel Mazska mindössze "kocsiba be, kocsiból ki"-utazásokon vett részt. Most úgy festett, semmi akadálya, hogy levegőzzön is egy kicsit. Ragyogó délutáni napsütés, édeskés tavaszillat, autók zaja... és mentünk árkon-bokron, cicahordóban himbálózva. Nem akartam vele buszra szállni - Zserbóval kapcsolatos negatív élményeinket észben tartva. A hegynek fölfelé úton végül 2 megállót mégiscsak így tettünk meg a "de nehéz vagy, Picikém!" megállapítást követően (ennyit anya aktuális kondijáról). Manóka előtt le a kalappal, inkább érdeklődve, mintsem félénken figyelte az események ilyetén alakulását. A rendelőben mi voltunk az elsők. Doktorunk széles mosollyal érkezett, és következhetett a művelet. Mazska egy szó nélkül tűrte, hogy a pocakját csipkedik-piszkálják. Gyorsan túlestünk rajta, és már sétáltunk is hazafelé.

Itthon lekerült a szép piros nyakörv és persze, vele együtt a gallér is. Nagy mosakodásra, hempergésre, "jajúgyélvezemén a műanyagmenteslétet" történésre számítottunk - Mazsi viszont még csak meg sem torpant egy pillanatra. Folytatta a játékot, egeret püfölt, cserkészett, ugrott... Hm?? Majd némi fáziskéséssel beindult a tisztálkodási művelet, nagy vehemenciával nyaldosta a bundáját, forgolódott, hempergett, tolta a buksiját mindenhez. Zserbónk tisztes távolból figyelte, hogy itt már megint változott valami...
Az este ezt követően szundival telt, amit egy (újabb) ébren és rosszcsontkodással töltött éjszaka követett. Mazsola nem bírt magával, rohangált, pattogott, játszott (nos, ilyenkor előkerülnek az elveszett papírgalacsinok), Zsebit is piszkálta, nehogy már aludjon. A dínomdánom fáradalmainak kipihenése jelenleg is folyamatban - kivéve, ami a gazdikat illeti... :S

A blogstatisztikák közül kétségtelenül a keresőkifejezések a legmókásabb kategória. Bár valószínűleg nem így látják azok, akik süteményrecept reményében jutnak el az oldalunkra. :) Meg szoktuk nézni, ki mire keresett rá, hogy itt lyukadt ki - néha egészen elképesztő kombinációból hozza ki a blogunkat a keresőprogram. Tegnap viszont egy igen "értékes" szókapcsolatot találtam, valaki Zserbónkat első otthonában szerette volna megnézni (Zserbó+Noé). Rákerestem én is, persze több aspektusból felhozott minket, és a felsorolásban volt egy régi-régi (w)ebnapló-bejegyzés is Noétól - ez a honlapjukon egy összefoglaló-beszámoló az előző hét történéseiről -, abból az időből, amikor Picónkat megtalálták az Ilka utcában. Ő is szerepelt, mint újonnan bekerült cica, és találtam róla egy képet is, amit sosem láttunk ezelőtt, szívmelengető érzés volt :)

Forrás: Noé (w)ebnapló 2008.07.14.

Azok a kis piszkos-fehér mancsok és az a tekintet! :P :)

Itthon egyébként alapjában véve változatlan a helyzet, a lányok sokat kergetőznek, birkóznak, de Zserbó már nem fél "a galléros rémtől". A napközbeni szundik alkalmával áttette a székhelyét a franciaágyról a régi cicahordóba - a jó ég tudja, miért olyan kényelmes abba belekucorodni. :) Ha pedig nem ott heverészik, akkor az ágy alatt keresi a kevésbé hasonszőrű porcicákat. Mármint, gondolom, hogy ezzel van ott lent elfoglalva, vagy csak egész egyszerűen, mazsimentes övezetre vágyik. (Azért tettem neki egy párnát oda az ágy alá is, nehogy már a padlón kelljen feküdni szegénynek. :P ) A kis picúr ugyanis gyakorta felteszi a tapadókorongokat és jön, követ, kísér bennünket - hol Zsebivel játsza ezt, hol meg velem. Nem tudom meggyőzni például, hogy a mosogatásban a világon semmi érdekes nincsen. Néha annyira próbál leskelődni, nyújtózkodik a hátsó lábára állva (kis szurikáta-póz!), hogy borul egyet, utána pedig értetlen képpel néz rám (csak nem azt hiszi, hogy én löktem fel???)

Visszatérve még Zserbire: mostanában egyre "macskásabban" viselkedik, mármint olyan értelemben, hogy nem elutasítja, inkább igényli a törődést, a simit, kijön hozzám a hálóból és a kanapéra heveredik - tisztes távolba, de azért a közelembe; és gyakrabban feledkezik bele újra a saját (és persze a kíváncsi gazdi) szórakoztatására szolgáló játékba is. :) Talán a jó példa (presented by Mazsi), talán az elfogadás, mindenesetre sokat engedett a marcona úrihölgy imázsból. Előfordul, hogy spontán ő is recsegni kezd, amikor mellé lépve megsimizem a buksiját (eddig ilyen nem volt!), van, hogy jelzi, azt szeretné, ha felemelném, hogy az ablakból kémlelhesse kedvenc szarkáit a fa tetején... És persze, az elmaradhatatlan esti szeretgetések apával/tól! :) Azért még mindig ő a favorit Picónknál, de határozottan javult az én helyzetem is.

Maszolánk, nos, ő egy igazi energiagombóc. Folyamatosan közlekedik a lakásban, ugrál, rohangál, játszik. Ha nem a nagytesóval, akkor nagyjából bármivel. Új kedvencei a csörgő-zörgő cukor- és csokipapírok, amint meghallja, hogy ilyesmit bontogatunk, máris ott terem - és kivételesen nem a nasi reményében. Naponta 3-4 ilyen alkalmi játékgolyót "fogyaszt" (vannak gondosan félretett tartalékok a számára). Mármint, nem megeszi, hanem addig paskolja és cipeli őket szanaszét, amíg egyszer csak eltüntetni valamennyit. Egy takarítás alkalmával - pl. a hűtő alatt a konyhában -, azt hiszem, meg fogok lepődni... Az elméletünk szerint, Mazska papírgalacsinjaiból építi a házi vízilovunk a kuckóját. (Ő az az igénytelen kis háziállat a reklámból.) Hát, valamiből neki is kell, nem igaz? Legyen hová bújnia a prédát kergető macskahad elől. :) (Íme a magyarázat az időszakosan, látszólag céltalanul fel-le rohangáló, egyre frusztráltabb négylábúak viselkedésére.)
Egy-egy nagyobb lélegzetvételű szaladgálás, játék, aktívkodás után Mazsi-Drazsi rendszerint egyszer csak "összeesik" valahol (pl. konyhakő, szőnyeg csücske, játékkupac teteje...), liheg (!), és kiteszi az "itt fáradtam el" táblát. Aztán, újabban a hangját is próbálgatja, bizony! Mosolygunk a picúron, annyira nem meggyőző még az a méltatlankodó miau, de nagyon aranyos! Zserbónak már konkrétan osztja az észt, ha úgy adódik; egy-egy "rossz vagy, Mazsi!" közlésünkre pedig nem átall azonnal és határozottan (?) visszadumálni. :P Meg kell zabálni! :D
Valamelyik hétvégén volt a Jégkorszak a tévében, Kedves mesélte, hogy Mazska el volt bűvölve tőle, főleg ami a Motkányt és Diegot illeti. :) Azt hiszem, terápiás célzattal be fogom kapcsolni a mesét máskor is, hátha szusszan legalább 5 percet a lány a rosszcsontkodás közepette.

Még a tölcséres időszakot megelőzően készült a következő fotósorozat, megörökítve Zserbó & Mazsi "Unalmas és megszokott használati eszközök játékos újrahasznosítása" című előadását. Avagy, az inverz, kibelezett cicakosár esete:

1. Nicsak, ott valami moccant...! (Különben is, ez a cucc eddig nem így volt!)

2. Kilóg a (ló?)láb!

3. Erről az oldalról igazán ismerősnek tűnsz!

4. Tudom, hogy ott vagy, elkaplaaak! (link)

5. Jobban jársz, ha feladod, picinyem!

6. Nem jössz ki?! Én bemegyek!! (negyedik kép=link)

7. Helycserés támadás 

8. Enyém a vár! :) (Hitetlenkedő tekintettel)

Cicás berkekben bizony egyetértenek a gazdik, hogy havas reggelek ide vagy oda, lassan itt a tavasz - a kiskedvencek határozottan jelzik nekünk. Mi más is lehetne a levegőben, amitől mostanában szinte minden macsek megkergült? Mazsolánk például az egyhetes műtéti hegre fittyet hányva légtornászik a lakásban, rohangál, rombol, Zserbót ijesztget; a fokozott légellenállástól eltekintve (még a rózsaszín gallérban pompázik, ugye) semmi sem fogja vissza őt a kergemarhulástól. Sokszor hallani, amikor tilosban jár, oda-odakoppan "a tölcsérje" a berendezéshez, ha rászólok (kb. tizedszerre), akkor 8 és fél másodpercig bír egyhelyben maradni és nagyon bűnbánóan nézni. Ma például addig-addig pattogott a konyhaasztal mellett, amíg egy ugrással fel nem borította a közelben elhelyezett tejes és a vizes tálkáját is, és ami a legfőbb, meg is hempergőzött az eredményben, ha már arra járt, jóformán tejben-vajban fürdött a kis drága. Na, fiacskám, akkor megyünk szépen mosakodni! >:S Nedves törölközővel próbáltam szalonképessé varázsolni a bundáját, amennyire hagyta.

A műtéttel járó nagyjából másfél napos nemevésnek köszönhetően eléggé legyengült, lefogyott a picúr, legalább is a hátsó fertáján komoly kis horpasz látszott mindkét oldalon. Úgyhogy 3-4 napig extra alutasakost rendeltünk el a számára, amit fogyasztott is szépen, így megint kikerekedett, összehajtogatott nyújtózáskor (amikor közelíti a mellső és a hátsó lábait és a törzsét fölfelé nyújtóztatja, a hátát görbíti - olyan, mintha lenyelt volna egy teniszlabdát, fenomenális!) már igazi golyógolyó jellegű! Egy néhány héttel ezelőtti kép a témában:

A hétvégén egyébként új dizájnt kölcsönöztünk a csajszinak - kapott egy nagyon csecse, piros Hunter nyakörvet. Dupla ezüstszálas fényvisszaverő, nyúlós (tehát nem fojtogatós) anyag, kedves kis csengettyűvel. Ez utóbbi persze lendületből lekerült a készségről, és örökbe adatott a macskapecabotra szerelt egérkének, aki már elhagyta a sajátját a használat során. Szóval, apa ötletelt (ezúton is puszi neki!) és hozott egy ilyen nyakörvet a kicsi lánynak, felváltva az addig problémásan funkcionáló gézcsíkot, ami a gallért volt hivatott fenntartani Mazska nyakán. (Zserbónál anno még működött ez a háztáji rögzítő módszer.) Így csinos is, nem tudja leszedni az óvó-védő plexit, meg nem is tud alányúlni az egésznek. :) Zsebi szintén kapott egy kék színű, hasonló nyakörvet, hogy legyen, de nem tettük fel neki, szerintem nem hiányzik egy újabb trauma a művésznőnek. Mazsiét is eltávolítjuk, amint tölcsérmentes lesz - ha másért nem, a szabad nyaktájért megérje szobacicának lenni! ;)

De még mielőtt ez a mentesítés bekövetkezne, Mazsola igyekszik kihasználni a gallér kölcsönözte rémisztő mivoltát, és bár úgy hisszük, hogy Zserbó sokszor csak rájátszik a dologra, azért élvezettel kergeti a nagytesót, aki a rémülettől fejvesztve menekül a harcimazsola elől. :) A másik véglet, amikor a pici kedveskedni próbál és mancsát Zsebke fejére helyezi, majd határozott mozdulatokkal mosdatni próbálja: a tölcsér útban van, így a kedvezményezett kénytelen egy-két fejbe kólintást is elszenvedni, amit persze nem tűr el sokáig. De azért Zsebit sem kell félteni. Amint Mazsi-Drazsi talpra állt, már provokálta volna a fogócskázós birkózást a kicsivel, különös tekintettel az esti órákra, csak nehezen tudtuk meggyőzni, hogy talán ezt még nem kéne. Újra szokásává vált az is, hogy a sajátja helyett a kicsi tálkáját látogatja, aztán persze lebukik, anyai szigorral helyre lesz téve, ami maga(m) után vonja a sértődött kiskamasz pillantásait. De még mindig vele van a legkevesebb gondunk, akármilyen elvonulós és magának való is időnként.

Néhány hete olvastam a Netboardon egy aranyos viccet:
Egy manó garázdálkodik a kertben, elpusztít néhány bokrot, miközben felbukkan egy házi macska. - Te mi vagy? - kérdezi a macska. - Manó vagyok - hangzik a válasz. Ételt lopok az emberektől, elpusztítom a növényeiket, éjszaka lármázással az őrületbe kergetem őket, és imádok gonoszkodni. Megkérdezhetem, hogy te mi vagy? - Hááááát, én is manó vagyok. :)

Rendben, azért a mi kis manóink rontó-bontó listáján eddig "csak" egy kivégzett és két megdézsmált virág, egy néhai mécsestartó, egy feldarabolt fűszertartó, megrágott cipőfűzők, bolyhosodó szőnyeg, kihasított bőrszék és asztalterítő szerepelnek (így hirtelen számba véve a dolgokat) - lássuk be, lehetne rosszabb!

...cica lett Mazsiból csütörtök estére. Kedden egyeztettünk időpontot az állatorvosunkkal, szerda estétől koplaltunk, és elérkezett a nehéz nap Mazska számára: az ivartalanítás. Másfél éve átestünk ezen Zsebivel, szóval, tudtuk, hogy nem lesz könnyű, meg ugye, a gazdik azért mindent túlaggódnak picit. Hosszas várakozást követően este vihettük haza a rendelőből a még öntudatlan Mazsolát. Lemosdattuk, takargattuk, vártuk, hogy ébredezzen. Nagyjából 4 órával az altató beadását követően kezdett eszmélni és igen hirtelen megindult - vagyis, csak indult volna, mert ugye, ilyenkor egy görbe este után hazafelé tartó bulihuligánt meghazudtolva közlekedik a páciens. (Egyik szemünk sírt, a másik meg, nem tehett mást, csak nevetett... kicsi, remegve bukdácsoló Manóka!) Nem tudom, mi vitte őt előre, mert fel-felborult, nekiment dolgoknak, mégsem állt le, csak kb. fél óra után. Így telt aztán az éjszakánk. Megébredt, járkált kicsit a szobában, elfáradt, lepihent. Lassan megjött a lendülete is, már sokkal határozottabban kóvájgott. Volt pici rosszullét, rövid, ám keserves panaszkodás, és hát, úrilány ő is, kérem szépen, mert a nagy kómázás közepette is szépen kiment az alomra. Reggeltájban pedig észrevételezte, hogy ott pocaktájon valami nem stimmel, nyalogatni próbálta, illetve tépte a (varrt) sebét elfedő gézlapot... kinézett a gallér felhelyezése. Erre végül másnap délelőtt sor került: jelentem, Mazsi a farsangi utószezonban helyre kis virágszálnak öltözött - szépséges (kislányos!), átlátszó, halovány rózsaszín gallért kapott. Ezt sikerült is azóta kétszer lepattintania, de már kezd beletörődni, hogy hiába. Eleinte még tolatva közlekedett, hátha elhagyja ezt a tölcsért. És nagyon küzd, mert szeretne mosakodni, de így nem sok a sikerélmény... (És egyébként ez az egész nem annyira vicces, és nagyjából a szívem szakad meg érte, de mivel ezzel nem lesz jobb neki, a kesergést hagyjuk is.)
Még el nem felejtem: úgy döntöttünk, hogy kompromittáló fotók a jelenlegi állapotokról, ahogy Zsebinél sem, így most sem készülnek majd. Úgyhogy a Kisvirág leírás utáni vizualizálását mindenki kedves fantáziájára bízzuk. ;)

Beszámolókból, olvasottakból úgy tűnt, az ivartalanító műtéten átesett cicák azért max. 4-5 órán belül magukhoz térnek, visszazökkennek a rutinba. Hát, doktorunk igen erős bódítót használhat, mert anno Zsebke is, most pedig Mazsi csak mintegy 24 óra alatt heverte ki teljesen az altatás hatásait. Ma estére viszont a picúr újra a régi volt, leszámítva, hogy azért kis elesett még. De már játszik, eszik-iszik, dorombol, és ami a fő: rosszcsontkodik! :) Lepihentem délután, és már akkor feljött hozzám egy kis dörmizésre, hát, zene volt füleinknek! Meg azt csinálja, hogy ha elfárad, leül, becsukja a szemét és "metrózik": üldögélve kókadozik és hol erre, hol arra dülöngél, de mielőtt eldőlne, feleszmél... aztán kezdi előről. Hát, biztos jobb így, mint leheveredve. Persze, azért alszik is nagyokat.

Ejtenék még pár szót Zserbónkról az események kapcsán, bár egyértelműen nem ő volt az elmúlt 2 nap főszereplője nálunk. Kíváncsi voltam, hogyan reagál majd, hogy Mazsi először nincs itthon, aztán pedig nem egészen a megszokott módon viselkedik. Nos, amikor első körben hazaértem a dokitól, Zsebi jött elém, majd konstatálta, hogy nincs hordozó, nincs cicó. Párszor körbejárt a lakásban, benézett mindenhová, érdekesen nyervogott, mintha hívta (?) volna a kicsit. Aztán szemérmetlenül és felszabadultan recsegni kezdett nekem, jött, bújt, simogatózott. A kanapéján még spontán is dagasztott magának. Ne már, hogy így örült a mazsinélküliségnek! Amikor újra leguggoltam hozzá, akkor pedig kémlelt, hogy nincs-e mégis egy Mazska az ölemben (előtte egész nap így közlekedtünk nagyjából, pici Puja különösen bújós - és éhes - cica volt!).
A teljes létszámú hazaérkezést követően aztán Zserbó - hozzánk hasonlóan - meglehetősen nyugtalan volt: nem tudta mire vélni, hogy a pici csak fekszik ott mozdulatlan és olyan furcsa szaga is van... Újra és újra odajött, "megvizsgálta", szaglászta, de nem bántotta. Feszülten figyelte, ahogy kezdett ébredezni, az pedig végleg kivágta nála a biztosítékot, amikor a pici bizonytalanul remegve helyváltoztatásba kezdett - bebújt az ágy alá és messziről figyelte csak a történéseket.
A következő elképedését a "galléros ismeretlen" (Micutól kölcsönözve a kifejezést! :) Latte kutyus is hasonlóképpen viszonyult a műtéten átesett Kakaóhoz) okozta: közel merészkedett, hogy megszimatolja, azmiaz??, ám Mazsi és vele együtt a furcsa színű tölcsér megmozdult, Zsebi meg ugrott egy nagyot hátra. Ez azért elég mókás volt! :)

Ez most egy rendhagyó és kitekintő bejegyzés lesz.
Jó párszor emlegettük már a Noé Állatotthont, ahonnan mindkét cicónkat örökbe fogadtuk. Ha már van rá felület, szeretnénk felhívni a figyelmeteket néhány lehetőségre, amellyel támogathatjuk az alapítvány működését, az állatok mentését.

*Létezik egy weboldal, az ún. "jótékony kezdőlap", amelyet használva ill. kezdőlapnak beállítva könnyen és gyorsan segíthetünk; ez egy Google alapú kereső-site: http://www.keresve.hu/noeallatotthon. (További részletek)

 *Aztán, ami igencsak aktuális: szja 1+1% felajánlása:

adószám: 18169696-1-42
Noé az Életért Közösség technikai szám: 2006 (+1%-hoz)

*A NOÉ TÁMOGATÓKLUB logóját a jobb hasábban találjátok (link), ezen keresztül regisztrált és rendszeres támogatásra van lehetőség.

*Az Ajánló oldaldobozban látható a Keverék Kutya linkje, ez szintén a Noé oldala és itt érhető el a webshop is! Noés ajándékok valamint kutya-cica-egyéb kisállat felszerelések, könyvek kaphatók. Nem mellesleg, a cica felszerelések menüpontot Mazsolánk egyik első fotója reprezentálja! :)

*Végül, de nem utolsó sorban, az alapítvány honlapján lehetőség van gazdira váró és az otthonban lakó állatkák virtuális örökbefogadására. Ehhez a megfelelő kategóriára kell kattintani a bal felső hasábban, ami egy listát eredményez a vonatkozó állatokról. Mindegyikük adatlapját egyenként megnézhetjük és beállíthatjuk a támogatást. 

És egy kis belső vonatkozású megjegyzés: jobbra lent, a linkek oldaldoboza alatt található egy téglalap, ahol fel tudtok iratkozni a blogunkra. :)

Köszönjük a figyelmet!

Először is, képzeljétek, hallhatóan repedezik az a jég, amely cicóink barátságát elfedi. Végül is, itt a tavasz! :) A múlt héten történt, hogy a szokásos délutáni szundi vége felé a még álmosan pislákoló Zserbó színe elé járultam a hálóban, remélve, hogy enged egy kis babusgatást (ilyenkor sokkal fogékonyabb az effajta macskaszerű dolgokra). Megsimiztem a buksiját - nem húzódott el, nem csapott oda, sőt, tolta a tenyerembe a fejét és halkan beindult a dörmögője is. :) Eközben Mazsola magához tért odakint a nappaliban (na, ez is megérne egy külön posztot, ahogy képes aludni, aztán ébredés után kómázni a picúrunk). Észlelte, hogy történés van (vagyis: nem vagyok a közelben, és különben is, micsináloknélküle?!), máris az ágyon termett. Hát, Zserbó a jelenlétében továbbra is lefagy, de legalább is barátságtalanabb üzemmódra vált - így rögtön abbahagyta a dorombolást. Tette mindezt kissé meglepetten-elképedve, mivel Mazsi amint landolt mellettünk, azonnali cicamosdatásba kezdett: határozottan, de nagyon kedvesen nyalogatta Zsebi buksiját! HOPPÁ!! Csak pislogtam, mint hal a szatyorban. A nagylány nem húzódott el, hagyta (tűrte?) a kedveskedést egészen addig, amíg Mazska el nem kezdte - nemcsak képletesen - rágni a fülét. Innentől a szokásos bunyóba torkollott a dolog, kétségtelenül felébredtek már mindketten. Vigyorogva vártam haza apát, hogy elmeséljem a házi macskapcsolatunk újabb mérföldkövének letételét; majd az este folyamán a csajok alá is támasztották a mondandómat egy kis reprezentatív barátkozással: szintén ébredve, szintén Zsebimosogatás, de most még tovább is tartott (=Zserbó tovább tűrte), mint az első. Azóta ez napi történéssé kezd válni nálunk, de még mindig elérzékenyülve figyeljük az eseményeket. :) Idevágó képi bizonyítékkal egyelőre nem szolgálhatok; az együtt, egy helyen alvás viszont már megörökíttetett:

Nincs összebújás vagy ölelkezés, és Zsebke részéről nem is mindig önkéntes a szundiszomszédság - Mazsi akkor kapaszkodik fel mellé, amikor ő már elaludt -, DE! legalább nem az ágy két ellentétes végén hevernek, ami mindenképpen bíztató. :)

Mazsola egyébként tényleg az a cicó, aki szeret mindenhol ott lenni és mindenben részt venni. Legyen az akár házimunka, akár bárminemű helyváltoztatás a lakásban, ő jön, ugrik, leskelődik, végére jár a dolgoknak! Engem szinte árnyékként követ a kicsilány; Kedves jókat nevet rajtunk, amikor belépek a szobába, majd kisvártatva, hetykén lépdelve feltűnik pici Puja is - a kommentár: - Itt jön anya... és hű csatlósa, Mazsi! :D Kedvencem még, amikor beleül az épp használatban lévő szemeteslapátba, esetleg amikor kényelmesen elhelyezkedik a vasalásra váró ruhák között. Vagy hogy annyira, de annyira szeretne mosogatni helyettem/velem, hogy hátulról váratlanul felugrik a lábamra - az még hagyján, hogy a frász kerülget ilyenkor, de a karmai (ugye, hát kapaszkodni kell valamivel), váááh, azok nagyon hegyesek!
A minap rendrakásban segédkezett nekem, küzdöttünk a portalanítóért (én használtam volna, ő meg belecsimpaszkodott), aztán lekerült néhány dolog a polcról, végül ezekből két egész origami békát zsákmányolt a macskacicó - egy időben sok ilyet hajtogattam, neki meg tetszett, hogy ugrik és lehet vele zörögni is. Azóta naponta többször biológiai szertárrá alakul a lakás, Mazska boncolja a brekiket: volt, hogy szinte felismerhetetlen papírdarabot hozott elő büszkén a szájában - javításra. Egyik este, amint a játékokat szedtük össze Kedvessel (mindig szépen elpakolunk a cicadobozba, hogy a lánykáknak még véletlenül se legyen ingerenciájuk éjjel játszadozni), és feltűnt, hogy nincsenek meg a kétéltűsereg még funkcionáló tagjai... - sebaj, több is veszett már a saját bejáratú Bermuda-háromszögben. A soron következő konyhatakarításnál viszont meglepődtem: papírbéka-temetőt találtam a hűtő alatt! :)
Legújabb aranyossága pedig: amikor résnyire nyitva hagyjuk a befelé nyíló fürdőajtót - Mazsi jön, felágaskodik és sarkig kitárja, hát, hogy kényelmesen beférjen "teljes szőlőszem-terjedelmében", természetesen! :D
(...)

Zárásként ezúton is mielőbbi gyógyulást kívánunk Mazsi testvérkéjének, Kakaónak, ő szemműtéten esett át a múlt hét folyamán (részleteket a Latte Kakaóval blogon olvashattok).

Bizony, elérkeztünk a századik bejegyzéshez a blog indulása óta. :)
Időközben, minthogy eggyel többen lettünk, megváltozott egy-két dolog, felirat, elrendezés, miegymás "idefent" is. Egyelőre befejeztem az oldal alakítgatását, szerintem jól sikerült. :) Előre hát a következő száz felé!

A századik alkalmából pedig egy rögtönzött egyveleg a lányokról.

Zserbó, a mi Maszatkánk, aki el sem hiszem, milyen kis szürke pindúr volt még, amikor hozzánk került. Bújós-dorombolós, mindenre kíváncsi, virágromboló cicamica; úrilány és esténként buggyant mosómaci üvegmosófarokkal; aztán a műtét után galléros űrmaccs, aki még menni is alig tudott a bódítástól, mégis kibotorkált az alomra, aztán elfáradt az előszobában és a tölcsért a falnak támasztva, ülve szunyókált tovább, úgy egyébként pedig az ígynemlehetaludni kategória vezető szakértője; az apa hasán recsegős, a szürke egeret visszahozós; a kényes ízlésű, inkábbnemevős, amíg nemaztkapós-amitakarós; az erkélyen hódító vadász, az éjjeli garázda, a konvektoron alvós; az imádnivaló, beszélgető Lujzi Művésznő. Aztán ahogy nőtt és szocializálódott, úgy lett a szeleburdi cicóból megfontolt és okos nagymacs, szépséges és beszélő tekintetű; aki szeret elvonultan ejtőzni a hálóban, bundát összevizezni a fürdőben, almot szanaszét kaparni a kisszobában; aki elsőbbségadáskötelezőtábla-sajttal érkező azonnali macisajtpajtása, de nem adja könnyen vagy bárkinek a simit és a dorombot. Akiben egy világ dőlt össze, amikor Mazsola érkezésével többé már nem volt egyedül, aki duzzogott és kiközösített és magába fordult; ugyanakkor mostanra elfogadott és elfogadtatott, képes és hajlandó önfeledten játszani, amikor azt hiszi, hogy nem látjuk; közvetlenebb lett, mindig jelen van, bár néha csak messziről szemléli az eseményeket, és akit jó néha kölyöknek látni újra...

És van ugye, a már fentebb említett Mazsolánk, aki nincs még 7 hónapos, de egy sokat látott bársonytalpú magabiztosságával éli köztünk mindennapjait. Szeleburdi, játékos és egy túlpörgött gumimaci, amikor elemében van; kedves, bújós, ellenállhatatlan dorombgép; az ígynemlehetaludni-mozgalom új résztvevője, a mindennel játszó, mindenre kíváncsi rosszcsont, aki pontosan ismeri már a "NEM!" jelentését, de azt is, hogy nem tesz semmit, ha jelentéssel együtt figyelmen kívül hagyja. Elfogadta Zserbót nagytestvérnek és tanítónak; kitér előle, ha kell, de nem átall szemtelenül a helyére feküdni, ha úgy tartja kedve. A csajszi, aki percekig kómázik még ébredés után, s ha épp nem jön elég inger kívülről, eldől a másik oldalára és alszik tovább; a bátor manócska, aki hősiesen tűri, hogy gyógyító céllal rendszeresen molesztáljuk a szemét; a szintén művésznői hajlamokat mutató Rozi, aki a Zserbótól elcsent kajával lebukva úgy tesz, mintha egészen véletlenül járt volna arrafelé... A hajnalban és gazdikon Simon macskáját játszó pindúr (szerencsére még csak 2 kiló); a jobb napokon mindenhovákövető és lépninemengedő csimpaszmajom, a rosszabbakon egy bezsongott zsebrambó, aki a függőleges felszíneket sorozatos felugrásokkal "ártalmatlanítja" (különös tekintettel a kulcsos ajtókra), és aki ezen jeles cselekedetek mellett még csak most tapasztalja a világot...

Kérem szépen, a lánykáink! :D

Telnek-múlnak a napok, és bár Zserbi lassan másfél éve velünk van, még mind a mai napig mosolyt tud csalni az arcunkra. Legfrissebb szokásával (legalábbis, ha egy nap kétszer- háromszor csinál valamit a macska, azt szokásnak lehet nevezni) mindenesetre nagyon meglepett engem.

Zserbó, nos nem egészen az az ölben ülős, nagyon szeretet-kimutatós cica, akitől megszokott lenne a dörgölőzés. Tegnap este azonban olyat produkált, ami sikeresen meggátolt engem majd fél órára a zuhanyozásban.

Szóval, készülődtem az esti rutinhoz, amikor is azt vettem észre, hogy Zsebke - szokás szerint előbb, mint én - bekocogott a fürdőbe. Ahogy utána mentem, látom, hogy kedvenc helyén, a csapban csücsül, és néz rám. Gondoltam, kihasználom a helyzetet, és megsimogatom. Nos, ő felpattant, és nagy szemekkel pillogott rám. Kicsit közelebb hajoltam, hátha elfogad egy puszit tőlem a fejére, erre ő szinte beletörölte az arcát-nyakát a számba. Majd folytatta a törleszkedést a csap felé és dorombolni kezdett. Felegyenesedtem és élveztem a ,,Most nagyon jól érzem magamat itt a csapban" műsort. Amikor már kellően összevissza szerette a csaptelepet, rám nézett, és egy lágy "mmvrriaiu" hangot hallatott, és amikor konstatálta, hogy figyelem, újra a csapot vette célba, és olyan hangosan kezdett dorombolni, hogy az egész fürdő visszhangzott tőle. 

Nosza, kinyitottam neki a csapot, hogy egy kis víz érje a bundáját, mire Ő inni kezdett, és játszani a vékony vízsugárral. Aládugta a fejét, a mancsát, a tarkóját, és ahogy a víz folyt lefelé a bundáján, ő önfeledten játszott a csapban. Megpróbáltam pár perc után kitessékelni a csapból, de nem hagyta magát. Ahogy elzártam a vizet, azonnal újra könyörögni kezdett, hogy nyissam ki. Ha a csaphoz értem, a kezemhez nyomta a fejét és izgatottan felhangosította a recsegőjét. Hamarosan mengunta és átmászott a kádba, mondván ott jobban elfér. És újrakezdte. Könyörgés, dorombolás, farokrezegtetés, pillogás.

Kedvessel ott álltunk, és neztük, ahogy a nagy, komoly macskából pár csepp víz egy pillanat alatt újra játékos kölyökmacskát varázsolt. Paskolta a vízcseppeket, okos elgondolkodó arccal szemlélte, ahogy csöpög a csap... Ennyit az esti tisztálkodásról!

Még nem is említettük, hogy néhány hete újfajta étrenddel álltunk elő a cicók számára. (Na, nem mintha nem érte volna eddig is elég trauma szegény Zserbit...) Mazsi érkezésével idejét láttuk az alutasakos+szárazeledel konyha megreformálásának, de legalább is az arányok változtatásának - és elképzelésünk szerint mindezt nagyobb megrázkódtatás okozása nélkül kívántuk végrehajtani. Be is szereztük a prémium kategóriás szárazeledelt a lányoknak, és sikerült pár nap alatt átállnunk ezekre. Mazskával nem volt nehéz dolgunk eddig sem, ő aztán mindent megeszik, amit a tálkában talál (Zserbó tálkáját is figyelembe véve). A nagymacst pedig egy külön válogatós kedvenceknek fejlesztett finomsággal kenyereztük (vagy inkább tápoztuk) le. Következett a reggeli alutasakos elhagyása, mégpedig olyan megfontolásból, hogy igazából a szükséges tápértéket enélkül is megkaphatják, és akkor már miért ne egyenek egészségesebbet. Az első ilyen reggelen, nem mondom, volt egy kis csúnyán nézés Zserbótól. (Mondhatnám, macskaszemmel lettem verve.) De a fincsi tápnak azért nem tudott ellenállni, így végül nem maradt dacból üres a cicapocak. :) A va-csi továbbra is husifalatokból áll, de igyekszünk minél kevesebb függőséget okozó cuccot a tálkájukra tenni. Doktorunk ajánlott nekünk egy standard minőségű eleséget, ezt kapják most. Hetente egy-kétszer még egy kis zöldséget is főzök nekik, azt belekeverem a husiba - mindet azért nem tudják kiválogatni. ;) És hát, persze, a lilatasakos mindent vitt/visz, féltünk is, hogy már túl messzire mentünk ezen a téren Zsebinél, mégis azt kell mondjam, mostanra Picó konszolidálódott a kissé megváltozott étlaphoz is. És persze, a macisajt sem hiányozhat a repertoárból: az ezüstös háromszög látványára hogy-hogy nem, már Mazsi is messziről szalad és gyülekezik. :)

Akad még néhány dolog a kicsilány mindennapjaiban, amelyben kifejezetten Zserbó hatását véljük felfedezni: pl. fürdőkádba és mosdókagylóba mászás, üldögelés, vízcsepp-nézegetés; ablakpárkányra telepedés; speciális alomkaparás; lábunkhoz dörgölőzés, ha áhítozunk valamire (a picúr ezt eleinte nem csinálta)...
A fürdőszobai tartózkodást Mazsi mindazonáltal tökéletesíteni látszik: a minap fogta - a múltkor bemutatott és azóta szépen leamortiziált kesztyűről (na igen, Zsebke egyszer vette csak szemügyre a játékot és csinált belőle plusz egy darabot) - a kedvenc, de már nem madzagon lógó kék halacskáját, szépen betette a fürdőkádba és ott is hagyta, legyen csak közelebb ugye a természetes közeghez... :) Egy másik alkalommal pedig megvárta, amíg én végeztem a fürdéssel és kiléptem a kádból - szépen elmagyarázva neki, hogy én bizony itt tisztálkodtam -, majd egy ugrással odabent termett és - okulva szavaimból - vadul mosakodni kezdett.

Az alomkaparást illetően, Zserbó ezt már olyan tökélyre fejlesztette, hogy képes 10 percen keresztül erőteljesen és minden irányból zúdítani a kristályokat, sokszor a témát illetően semmiért (egyébként pedig a peremen túli, vécé körüli kiterjesztés céljából). Mazsi az elején nagyon kis szolid kaparós volt, de a tesó egy párszor elrendezte utána is a terepet, úgy gondoljuk, nevelő célzattal - így már Mazska is határozottabb és "szemetelősebb" lett ezen a téren.

Egyébként, ha épp nem szundikál valami lehetetlen pózban, akkor a pici engem követ igen kitartóan, bárhová a lakásban vagy - és ez az elmúlt napokban tűnt fel igazán - Zserbó társaságát keresi: ha nem is birkóznak vagy kergetőznek, megy utána, igyekszik a közelében játszani, ilyesmi. Amikor Zsebi elvonul hirtelen, a kicsilány sorra végignézi a megszokott helyeit, nincs-e pl. az ablakpárkányon, a székben, az ágyon... Aztán sokszor ő is lepihen ugyanott, de azért tiszteletteljes távolságot hagyva. Viszont is elmondható, hogy Zsebke keresi a picit, ha másik helyiségben tartózkodnak, szereti őt mindig szem előtt tudni. Hozzászoktak egymáshoz, itt tartunk most.

Végezetül álljon itt egy kis móka, mintegy a Takarószörny című posztunk folytatásaként:
A revans! (Bár Zserbó nem tűnt különösebben izgatottnak a történés közben, valószínűleg nem érzékelte a helyzet súlyát.) :)

Ott meg mi mozog? (= az alig látható gyűrődés)

Ja, csak Te vagy az?

Ezen a verőfényes vasárnap délelőttön (ismét) állatorvosi viziten jártunk, ezúttal mindkét bársonytalpúval felszerelkezve. (Azaz felavattuk az új Zsebi-hordónkat és megsétáltattuk a régi kosarat is.) Ezt megelőzően, még kedden délután felhívtam doktorunkat, hogy legyen ideje lelkiekben felkészülni Harci-Marcink esedékes oltására. (A régebbi olvasók bizonyára emlékeznek még rá, micsoda küzdelmek árán sikerült Zserbót bármiféle együttműködésre rábírni ilyen alkalmakkor.)

A reggel mondhatni, szokványosnak indult, hajnalban vircsaft, kicsit később gazdin ugrálás, rosszalkodás... Az új hordozót néhány napja már a nappaliba helyeztük, hogy - elsősorban - Zsebi szokja a látványt; tegnap saját (macis) plédet is kapott bele, fel is avatta a délutáni szundi alkalmával. A lányok még akkor sem fogtak gyanút, hogy valami készül, amikor a másik hordozó is átkerült a hálóból a nappaliba. Indulás előtt a megbeszéltek szerint apa megfogta Zserbót, anya összeszedte Mazsit - máris útra készek voltunk 2 dobozos macskával. Nos, a nagylány még mindig nem szeret utazni, az már bizonyos. Már a lépcsőházban tiltakozni kezdett az állapota és a körülmények miatt. Ezzel szemben Mazska a tőle megszokott módon üldögélt, nézelődött, hallgatta a szegény kiscica panaszait a túlsó kosárból. Szerencsénkre a váróban épp nem volt senki, így hamar bejutottunk - Viktor doktor kedves, de lássuk be, nem annyira őszinte mosolyával kísérve. Bár kicsit azért megkönnyebbült, amikor megtudta, hogy előző este szépen levágtuk Zserbó karmát. (Az első pirospont: mostanában nincsen nehéz dolgunk vele ezen művelet végzésekor. Ha apa ölbe veszi, nem lelkesen, de legalább nyugodtan tűri a karomvágást: nem sziszeg, nem morog, a jutalomfalat biztos tudatában még el sem szalad az inzultálás végeztével.)
Mazsi volt az első páciens, mondván, amíg nyugodtak a kedélyek. Gyors karomvágás, szemvizsgálat - úgy tűnik, félkör ívben felszívódott a hályogszerű képződmény, ezzel részleges látómezőt biztosítva számára! -, aztán a vérvétel. Picikénk tűrt és elhalóan nyávogott. Mindeközben Zsebke a saját dobozából csakpupilla-szemmel vizsgálta az események alakulását. Hamarosan ő következett. Nem húzta össze magát a kosár belsejében, nem tiltakozott, amikor apa kivette, egyszerűen csak nagyon félt - Kedves karja után kapálózott és bújt hozzá, felmászott a vállára is. Viktor doktor nem zárkózott el a pokrócmentes kezelési kísérlettől (az eljárás során hatékonysági ill. biztonsági okokból a tiltakozó kiskedvenc egy takaróba beletekertetik egyébként), így hát Zsebkét apa tartotta az asztalon. Megkapta a szurit és az orrán át a rózsaszín trutyit - mindezt egy hang, egy fújás, fejrángatás, tiltakozás nélkül, kérem szépen! :) (Pirospont!) Ilyen ügyes nagylány lett ez a cica, bizony! Doktorunk nagyon meg volt (könnyebbülve &) elégedve, hogy "még a végén összeszokunk". Fellélegezhettünk hát mi is, ő is. :)

Cicóink hazafelé követték az utazási forgatókönyvet (Mazska nyugiban szemlélődik, Zsebi sopánkodik), itthon pedig az újkeletű szabadság érzésével nyúltak el a simogató napsütésben. Hogy milyen bosszút forralnak ellenünk, arról csak sejtelmünk lehet...

Mostanában nagyban zajlik nálunk a dominanciaharc. A két résztvevő természetesen Zsebke és Mazsi. Ennek a küzdelemnek a megnyilvánulása rengeteg formát ölt, de talán a legjellemzőbb az éjszakai játékuk, a Székfoglaló.

Igaz, hogy itt nem szól a zene, de ettől függetlenül tényleg sokban emlékeztet a régi játékra. Nálunk egészen pontosan a következő forgatókönyv alapján zajlik:

Lekapcsoljuk a villanyt, és nyugovóra térünk. A két kis játékos megjelenik a nappaliban, és megindul a körbe-körbe szaladgálás. Majd Mazsika elhelyezkedik a földön heverő párnák/fekhelyek egyikén. Zserbó attól függően, hogy melyik cicaágy lett kiválasztva, beszáll a jétékba, és megpróbálja elzavarni onnan a picit. Ekkor Zsebke lesunyul, majd egy határozott ugrással rátoppant a picire. Pontosabban elé. Mazska persze felpattan, és arrébb mászik, egyenesen a következő fekhelyre. Zserbó körbemegy a nappaliban, kiválasztja a támadási pontot, és lopakodik, ugrik, toppant. A pici megy a következőre, és innen indul újra és újra a kör.

A játék ezen formája addig tart, amíg Zserbó nem talál egy számára megfelelő alvóhelyet. Oda akkor bemászik, és elfekszik, mint aki jól végezte dolgát. De persze ez nem jelent semmit. Ha Zsebi már fekszik, akkor Mazsi az, aki rohamokat indít a kiszemelt macskanapé/fotel/ülőpárna/cicaágy visszahódításáért. Ha sikerül neki kiűznie a Nagymacskát, boldogan befészkeli magát a helyére. Ha szerencséje van, akkor Zserbó feladja, és meghagyja neki a tökéletes helyet. Ha nincs, akkor a játék újraindul.

Mondanom sem kell, hogy mondjuk éjfél magasságában általában fogom magamat, és közbeavatkozok, mert bár szeretem, ha együtt játszanak, a gazdiknak is kell pár óra alvás éjszakánként. És akkor atyai szigorral elhelyezem őket a nappali két ellentétes végén.