Köszönjük, jól vagyunk, nem vesztünk el teljesen, inkább csak gyűjtögettük a mondani- és írnivalót. Lánykáink napjai a szokásos mederben folynak, nem kizökkentve semmiféle hirtelen növekedési-, valamint szinte szokványos szőrhullatási procedúrától. Előbbit Mazsi produkálja bőszen és nyilvánvalóan, utóbbit meg mindkettő - de még szobacicákhoz képest is jelentős mértékben! Hiába, itt a tavasz! :) Amikor egy-egy erőteljesebb birkózás alkalmával belépünk a szobába, tollpiheként szállnak szanaszét a fölöslegessé vált szőrszálak, olyan, mintha két kakaskodó madárkánk volna (és ezzel egy teljes metafora-egyveleget alkottam). :)

A játék, mindenek felett. Amikor nem egymást szórakoztatják, olyankor a saját, külön bejáratú bizgentyűikkel vannak elfoglalva. Zserbó kedvence a neonsárga, plasztik kukacka, egy néhai karkötő maradványa. Hozza-viszi, csapkodja, bepiszkálja az ajtórésbe, de a sárga legtöbbször a polc alatt állapodik meg, ahová már nem ér be a cicamancs. Mazsola imádottja az a gyűrű alakú, színes bigyó, amit még anno Zsebi szabadított meg a tollaitól (volt az az időszak, amikor megelégedett a játéktollakkal, nem volt szükség Mazsi szőr-pihéire). Ezzel a szivacsgyűrűvel a szoba másik végében zajlik mindenféle cserkészés és paskolás, szájban hordozgatás, szőnyeg alá rakodás. Hogy, hogy nem, ez a szerkezet meg folyton a hűtő alatt végzi a konyhában.
Mazskának új aranyossága is van: amikor jön és annyira, de annyira igényli a törődést, hogy képes a buksiját a lábfejünknek dörgölni (nagyjából lefejeli a lábunkat). Ha ezt éppen akkor prezentálja, amikor a konyhában ügyködök, és mondjuk mosogatólétől csöpögő kézzel nem simogatom meg azonnal, akkor először is hanyatt veti magát a lábaim előtt - a minél édesebb-aranyosabb összhatás kedvéért, és ha még ilyenkor sem a megfelelőnek ítélt reakciót tapasztalja, akkor fogja magát és egyszerűen bokán harap-karmol, esetleg mindkettő. Mert őrá igenis figyelni kell! Nem mintha tehetnénk mást, hiszen bármerre megyünk, ott terem, és ha nem lennénk elég óvatosak, könnyen "láb alatt" találná magát.

A jó időnek köszönhetően egyre gyakrabban feltárul az erkélyajtó is a cicanépség előtt. Mazsi egyelőre nem próbált szerencsét a kinti magasabb dimenziókban, Zserbót viszont idén is le kellett már egyszer választani a korlátról. Így kizárólag szülői felügyelettel tartózkodhatnak odakint, de így is élvezik a napsütést és a magaslati (III.em.) levegőt.

És akkor, ami a címet illeti. Egyik este, valamikor vacsi környékén, vártuk haza apát. Mozgolódás támadt a lépcsőházban, amit a lánykák azonnal észlelnek és intenzitástól függően fülelve, fülelve és lemerevedve, esetleg mindkettő + szurikáta-pózban kétlábra állva jeleznek. (Súlyosabb esetben Zsebke mély, morgó hangot is szokott hallatni, de ez már a félelem valódi jele nála.) Igazi házőrzőink vannak, kérem szépen. Ez esetben a szurikáta-pózig jutottunk, nyúltam is a fényképezőért, hogy megörökítsem, de lecsúsztam a pillanatról. Készült viszont egy ajtó feltárulását, apa érkezését együtt és hőn áhító sorozat:

Zsebi mellett jobbra, a fekete farokkal rendelkező kakukktojás, az a félelmetes plüsspatkány, örömmel állt be a sorba harmadiknak. :)

Egymás mellett, szépen, békességben! :)
Zserbó közben rájött, hogy a külső zajok egyáltalán nem apától származnak.

A (már nem is olyan) picúr még nem adta fel, inkább megnézte közelebbről is, biztos, ami biztos.

Végül Zsebinek lett igaza, a hazaérkezőre még várnunk kellett a következő lépcsőházi történésig.