Bizony, elérkeztünk a századik bejegyzéshez a blog indulása óta. :)
Időközben, minthogy eggyel többen lettünk, megváltozott egy-két dolog, felirat, elrendezés, miegymás "idefent" is. Egyelőre befejeztem az oldal alakítgatását, szerintem jól sikerült. :) Előre hát a következő száz felé!
A századik alkalmából pedig egy rögtönzött egyveleg a lányokról.
Zserbó, a mi Maszatkánk, aki el sem hiszem, milyen kis szürke pindúr volt még, amikor hozzánk került. Bújós-dorombolós, mindenre kíváncsi, virágromboló cicamica; úrilány és esténként buggyant mosómaci üvegmosófarokkal; aztán a műtét után galléros űrmaccs, aki még menni is alig tudott a bódítástól, mégis kibotorkált az alomra, aztán elfáradt az előszobában és a tölcsért a falnak támasztva, ülve szunyókált tovább, úgy egyébként pedig az ígynemlehetaludni kategória vezető szakértője; az apa hasán recsegős, a szürke egeret visszahozós; a kényes ízlésű, inkábbnemevős, amíg nemaztkapós-amitakarós; az erkélyen hódító vadász, az éjjeli garázda, a konvektoron alvós; az imádnivaló, beszélgető Lujzi Művésznő. Aztán ahogy nőtt és szocializálódott, úgy lett a szeleburdi cicóból megfontolt és okos nagymacs, szépséges és beszélő tekintetű; aki szeret elvonultan ejtőzni a hálóban, bundát összevizezni a fürdőben, almot szanaszét kaparni a kisszobában; aki elsőbbségadáskötelezőtábla-sajttal érkező azonnali macisajtpajtása, de nem adja könnyen vagy bárkinek a simit és a dorombot. Akiben egy világ dőlt össze, amikor Mazsola érkezésével többé már nem volt egyedül, aki duzzogott és kiközösített és magába fordult; ugyanakkor mostanra elfogadott és elfogadtatott, képes és hajlandó önfeledten játszani, amikor azt hiszi, hogy nem látjuk; közvetlenebb lett, mindig jelen van, bár néha csak messziről szemléli az eseményeket, és akit jó néha kölyöknek látni újra...
És van ugye, a már fentebb említett Mazsolánk, aki nincs még 7 hónapos, de egy sokat látott bársonytalpú magabiztosságával éli köztünk mindennapjait. Szeleburdi, játékos és egy túlpörgött gumimaci, amikor elemében van; kedves, bújós, ellenállhatatlan dorombgép; az ígynemlehetaludni-mozgalom új résztvevője, a mindennel játszó, mindenre kíváncsi rosszcsont, aki pontosan ismeri már a "NEM!" jelentését, de azt is, hogy nem tesz semmit, ha jelentéssel együtt figyelmen kívül hagyja. Elfogadta Zserbót nagytestvérnek és tanítónak; kitér előle, ha kell, de nem átall szemtelenül a helyére feküdni, ha úgy tartja kedve. A csajszi, aki percekig kómázik még ébredés után, s ha épp nem jön elég inger kívülről, eldől a másik oldalára és alszik tovább; a bátor manócska, aki hősiesen tűri, hogy gyógyító céllal rendszeresen molesztáljuk a szemét; a szintén művésznői hajlamokat mutató Rozi, aki a Zserbótól elcsent kajával lebukva úgy tesz, mintha egészen véletlenül járt volna arrafelé... A hajnalban és gazdikon Simon macskáját játszó pindúr (szerencsére még csak 2 kiló); a jobb napokon mindenhovákövető és lépninemengedő csimpaszmajom, a rosszabbakon egy bezsongott zsebrambó, aki a függőleges felszíneket sorozatos felugrásokkal "ártalmatlanítja" (különös tekintettel a kulcsos ajtókra), és aki ezen jeles cselekedetek mellett még csak most tapasztalja a világot...
Kérem szépen, a lánykáink! :D
Utolsó kommentek