Eljött végre a nap, amikor megszabadíthattuk Mazsit rózsaszín kisvirág önmagától. Tegnap délután sétáltunk fel a rendelőbe az aktuális varratszedésre. Már ez is kalandos volt, mert eddig a rossz időre való tekintettel Mazska mindössze "kocsiba be, kocsiból ki"-utazásokon vett részt. Most úgy festett, semmi akadálya, hogy levegőzzön is egy kicsit. Ragyogó délutáni napsütés, édeskés tavaszillat, autók zaja... és mentünk árkon-bokron, cicahordóban himbálózva. Nem akartam vele buszra szállni - Zserbóval kapcsolatos negatív élményeinket észben tartva. A hegynek fölfelé úton végül 2 megállót mégiscsak így tettünk meg a "de nehéz vagy, Picikém!" megállapítást követően (ennyit anya aktuális kondijáról). Manóka előtt le a kalappal, inkább érdeklődve, mintsem félénken figyelte az események ilyetén alakulását. A rendelőben mi voltunk az elsők. Doktorunk széles mosollyal érkezett, és következhetett a művelet. Mazska egy szó nélkül tűrte, hogy a pocakját csipkedik-piszkálják. Gyorsan túlestünk rajta, és már sétáltunk is hazafelé.
Itthon lekerült a szép piros nyakörv és persze, vele együtt a gallér is. Nagy mosakodásra, hempergésre, "jajúgyélvezemén a műanyagmenteslétet" történésre számítottunk - Mazsi viszont még csak meg sem torpant egy pillanatra. Folytatta a játékot, egeret püfölt, cserkészett, ugrott... Hm?? Majd némi fáziskéséssel beindult a tisztálkodási művelet, nagy vehemenciával nyaldosta a bundáját, forgolódott, hempergett, tolta a buksiját mindenhez. Zserbónk tisztes távolból figyelte, hogy itt már megint változott valami...
Az este ezt követően szundival telt, amit egy (újabb) ébren és rosszcsontkodással töltött éjszaka követett. Mazsola nem bírt magával, rohangált, pattogott, játszott (nos, ilyenkor előkerülnek az elveszett papírgalacsinok), Zsebit is piszkálta, nehogy már aludjon. A dínomdánom fáradalmainak kipihenése jelenleg is folyamatban - kivéve, ami a gazdikat illeti... :S
Utolsó kommentek