Az elmúlt hétvégénk a nagy lustálkodások jegyében telt. Gondoltuk, mi is csatlakozunk Zserbóhoz, aki a velünk töltött napjait előszeretettel át szokta aludni, de legalább is nagyon aktívan pihenget. A képen épp azt sem tudja, hogy feküdjön (ezért a székről lóg lefelé): :)

Történt hát, hogy apával mi is lustálkodtunk még, amikor Picó felbukkant a hálóban, jól "elkergette" a kinti fa tetején kapaszkodó szarkákat (addig nyekkentgetett és olyan kitartóan, hogy a madarak inkább feladták, mindhármunknak ez volt a meggyőződése), és a jól végzett munkát követően idejét látta lepihenni - igen ám, de az ágyon azt az oldalt, ami nappal az ő alvóhelye, még teljes terjedelmemben én (+laptop és reggeli) foglaltam el. Mit volt mit tenni? Zsebi fogta magát, felugrott a takarómra és kényelmesen elhelyezkedett (normál esetben az ágyneműbe nem fekszik, megvárja, amíg a hasonszínű pléddel letakarjuk azt). Picit aludt is, ami okozott egy kis lábelzsibbadást nálam. :) Ritka ám, hogy hozzám jön fel, inkább apa a kivételezett, ugye. És őt is inkább esténként tiszteli meg a bújással, napközben pedig kizárólag akkor, ha épp az összes keze foglalt lenne amúgy. Tényleg, ma még egy ilyen élményben is volt részem, feljött ide hozzám, amint notival az ölemben ültem, a gépet kitúrta és keresztben elfeküdt rajtam. Addig lelkesen dorombolt is, amíg mindkét kezemmel őt simogattam, de amint az egérhez nyúltam, hogy olvasgassak közben, azonnal megsértődött és faképnél hagyott. ("Most akkor vagy CSAK velem foglalkozol, vagy hagyjuk!") Mindenesetre, elkezdtük kigömbölyíteni ezt a Zsebi-anya kapcsolatot, mivel mostanában én leszek többet itthon vele.

Egyébként ma megint sikerült meglepnie a kis rosszcsontnak. Egyedül hagytam őt pár órára, a fürdő ajtaja pedig nyitva maradt. Éppen egy asztalterítőt áztatok odabent egy lavorban. Zsebike úgy gondolta, besegít egy kicsit a házimunkában - hazaérve az abroszt és a lavort elkülönítve találtam, valahogy kiszedte a vízből, de a szárítóig már biztosan nem ért fel, máskülönben kiteregette volna. :) Meg is dicsértem őt, hogy milyen kis segítőkész, elvégre a szándék a fontos! Aztán, hogy ne érezzem magam nagyon egyedül itt a nappaliban, csatlakozhattam hozzá egy kis melegedős-merengős sziesztához:

(A háttérben a jó meleg konvektor látható.) Így feküdt a szentem nagyon elgondolkodva, és időnként úgy tűnt, mintha nyitott szemmel aludna... Szólongattam, néztem, hogy követ-e a tekintete, de nagyon elrévedezhetett, mert csak egy idő után láttam rajta, hogy újra "képben van".

Mostanában sok macskával kapcsolatos szakirodalmat és netes oldalt böngészek, ezekből rengeteg hasznos tippet szereztünk már Zserbó cica mindennapjaihoz. Ezen túlmenően, örömmel tapasztaltam, hogy kishazánkban is léteznek szép számmal macska- és állatvédő önkéntesek és szervezetek. A MACSKA című magazin legutóbbi számában pedig egy egészen különös (bár itt kissé offtopic) dologra bukkantam (ritkán kapok jó értelemben vett sokkot valamitől, de ha mégis, akkor az a valami nagyon megragad): létezik egy amerikai állatmentő csoport, a Rescue Ink. - 8 nagydarab, OCC-szerű fickó alkotja, motorosok, kemény fiúk és valami félelmetesek! A National Geographic-on november óta megy a műsoruk (magyarul talán Tetkós állatmentők címen, ami megint egy "kiválóan" eltalált fordítás), én sajnos csak a neten lévő ízelítőket láttam, és most borzasztóan sajnálom, hogy nincsen kábeltévénk. Nemcsak cicákat, de kutyusokat és mindenféle kisállatot mentenek, valamint gondoskodnak orvosi ellátásról és örökbeadásról is. Ami nagyon megragadott bennük, hogy hatalmasak, ijesztőek, kopaszok, tetováltak, tehát külsőre tipikusan azok az emberek, akiket nem szeretnék, ha sötétben szembe jönnének, és ők ezt a fajta hm... "adottságukat" ilyen nemes ügynek szentelik. (A könyv és a borítója, ugye...!) Van abban valami szelíd báj, ahogy egy tetovált keményfiú vigyázón a kezében tart egy pici cicát... (KATT!) :) (...)

Néhány közösségi oldalon való megjelenésnek köszönhetően eddig nem tapasztalt látogatószámot regisztrálhattunk itt a blogon. A tegnap esti órákban például rövid idő alatt megháromszorozódott az oldalletöltések száma, nem hittünk a szemünknek. :) (Köszi-köszi!)

A múltkori ígéretemnek megfelelően, íme pár fotó az Így játszunk mi repertoárból (apa kapta el a megfelelő pillanatokat):

- Hol a cicaaaaa??

- Zserbó, hol vagy?!

- Nem (is) látlaaak!

Ugye milyen aranyos? :) Ezt nagyon szeretjük most játszani. Vagyis mi biztosan, ő meg nem hiszem, hogy véletlenül bújik be oda, amikor a közelben vagyunk.

Vízkereszt napján karácsonyfa-bontásra került sor. Mint minden történés, természetesen ez is Zsebibaba aktív közreműködésével zajlott. Először a fa körül kialakult káoszt (ajándékok, ajándékzacsik mindenütt, kitűnő terepet biztosítva az ugrabugráláshoz, bújkáláshoz) kezdtük szét- (vagyis inkább össze-) pakolni. Zsebi ezt egyre idegesebben szemlélte: hová tűnik a jó kis játszóterem? Majd szépen sorban leszedegettük a díszeket a fáról - hogy legyen minek örülni, nem kerültek egyenesen a tárolódobozokba, hanem szépen sorban a kanapén találták magukat. Persze, Picó ott ült a kupac kellős közepén. Érdeklődve nézegette a csilli-villi gömböket, meg-megpiszkálta, szagolgatta őket. Majd a legérdekesebb elfoglaltságnak a lepotyogott akasztók szőnyegről történő felszedegetése bizonyult. Próbálgatta a mancsával felemelni őket, ha nem sikerült, akkor a fogával állt neki a műveletnek. Aztán a fa egyszer csak nem volt sehol, a dobozok is szépen fogyatkoztak díszestől-mindenestől. Erre a hirtelen változásra már hiszti volt a reakciónk, fel-alá szaladgálás fejezte ki a nemtetszést. (Hát igen, fő az állandóság, ami a cicának biztonságot ad...) Új játék következett, ami végül sikeresen elterelte a figyelmét: az addig zárt hálószobaajtó (elé telepítettük a fát) egy macska-résnyire kinyílt - micsoda örömmel vette tudomásul, hogy újra átjárása van ezen keresztül!

Jelen pillanatban Zsebike éppen egy nagyobbacska csomagolópapír (vágott virág volt benne) teljes szétrágásával van elfoglalva - benne ül a közepén és tépkedi, közben csörög-zörög a papírral... ezelőtt ugyanitt holacicásat játszott. Okos lány, ezek szerint érti a játék lényegét! :)

Van még egy megunhatatlan kedvencünk: a tollakat már nélkülöző, botra szerelt madzagvégen lógó, narancs és sárga színekben pompázó, kicsit még csipogó kütyü:

Felhívnám a figyelmet a vadász-halász- (vagy mindegy, mert úgyis elkaplak) ösztöntől csillogó szempárra! :)

Az év első hete máris szolgált újdonságokkal Zserbó cica háza táján. Egyrészt visszatértek a dolgos hétköznapok (a gazdik számára, leginkább), másrészt azért még vissza-visszaköszönt az ünnepek meghitt hangulata. De kezdjük csak az elején.

Ahogy Kedves is írta legutóbb, a szilveszteri petárdázós hepajt végülis tényleg nagyobb zokszó nélkül átvészeltük, én úgy vettem észre, Picó inkább azért volt ingerült, hogy nem a megszokott rendben mentek a dolgok a vacsora-játék-ejtőzés-nyugovóra térés tekintetében. Ennek köszönhetően aztán valóban olyan jó kislány volt egész éjjel, hogy csak dicséretet érdemel. Úgy látszik, ha mi bírjuk az éjszakázást, utána nyugodtan alhatunk reggelik és egy picit még tovább is. 2-án este ugyanis megismétlődött a dolog - színházban voltunk, így meglehetősen későn érkeztünk haza. Zsebi ébren várt bennünket, cserébe kapott egy Tündit ajándékba (ő is velünk tartott a darabra). Volt még egy kis játék, aztán szépen eltettük magunkat másnapra - Pujával együtt, merthogy akárcsak szilveszter éjjel, megint szépen összegömbölyödött a fejünknél és aludt reggelig. Akkor sem ő ébresztett bennünket (bár hajnalban mintha lett volna egy látogatása nálam, felugrott-leugrott és miután nyugtázta, hogy ébren vagyok, fogta magát és bement a cicabújóba, dörmögött picit a sáljának, majd elégedetten elszenderedett - de így utólag már lehet, hogy ezt is csak álmodtam...), szóval, nem a szokásos "reggeliidő van, ideje felébrednetek!" előadásra keltünk, hanem egy szemtelen szarkára, aki odakint, az erkély korlátjára szállva hangoskodott. (A kis vadász is aludt még ekkor, ellenkező esetben eladta volna a házat is, az biztos - említettem korábban, hogy nagyon haragszik ezekre a madarakra.) Aztán, mióta beszüntettük az éjjeli bagoly üzemmódot, Zsebi újra nagyon aktív lett, ahelyett, hogy velünk együtt aludna. Szegény Kedvesem nem sokat pihent egyhuzamban az elmúlt napokban, mert Picó sokszor és sokáig igényelte a törődést, simogatást, folyton felugrált hozzá.

A hétfő eljövetelével visszatértünk a régi kerékvágásba. Zsebike aggodalmasan nézte a reggeli munkába készülődést, próbálkozott egy kis láb körüli tekergőzéssel, hátha megesik rajta a szívünk és itthon maradunk inkább. De sajna menni kellett. Délután én érkeztem haza elsőnek, nagy örömmel fogadott és hosszasan panaszolta-recsegte (mert már szinte az ajtónyitásnál beindult a dörmögője), hogy milyen egyedül volt és mennyire unalmas ilyenkor egyik ágyról a másik párnára feküdni, és aztán csak sokára lett este, és különben is korlátozva volt a felségterülete... Amikor itthon vagyunk, akkor ugyanis szabad bejárás van a fürdőszobába is. Puja át is tette újabban a székhelyét oda, de kivételesen nem a mosdókagylóban vagy a kádban üldögél - a mosógép tetején talált egy egész macskányi csücsköt magának, és olyan természetességgel trónol ott néha, mintha ez volna a legalapvetőbb dolog egy házicica életében. :) Tegnap este is ezen a lokáción találtatott őmacskasága, amikor lefekvéshez készülődtünk. És miután hosszas kérlelésre sem akart kijönni, hidratálókrémes kézzel meg mégsem fogdossuk a cicabundát, hát cselhez folyamodtam. Azt ugye, nem szereti, ha rácsukjuk az ajtót (olyankor igazi macskaként kinyitja a száját, hogy "nyAuú!"), gondoltam, akkor hagyom a fürdőben, villany leolt, behúztam az ajtót. Számolni kezdtem, kb. 30 másodpercet adtam neki. 30... 48...72... semmi, meg sem nyikkant! Hát jó, majdcsak feleszmél. Bő 10 perc telt el így, de Cicó köszönte, jól érezte magát a mosógépcsücskön, becsukva a fürdőbe. Persze, hogy én adtam fel a dolgot, és kíváncsian néztem be hozzá: ugyanott ült, ahol hagytam, kicsit pislogott, de láthatólag elégedett volt. :) Viszont az újabb hívásra azért már kijött a fürdőből.

Újdonságként meg kell még említenem a legújabb játékunkat. Mint a legtöbb, ez is inkább a gazdik kedvére való, jókat mulatunk rajta, de Zserbó szokta kezdeményezni. Van a kis szőnyegünk a nappaliban, ez alá időszakosan be-bebújik, beletekeri magát, aztán onnan pislog kifelé. (Jópár fénykép készült már erről az akcióról.) A minap megint eszébe jutott ez a móka, be is furakodott a szőnyeg alá, csak az orra hegye és amott a farka vége lógott ki, utóbbival ide-oda csapkodott közben. Na, erre mi is rájátszottunk kicsit. Holaciiica??!! Hol vagy, Zserbó?! Nem látlaaak! ... És ha elég ideig mondogatjuk neki ilyenkor, netán a közelébe merészkedünk, esetleg hozzáérünk, akkor kiiramodik rejtekéből, esetleg még egy prrrr hangot is megeresztve (ez amúgy a szokásos "jövök!") és elégedetten konstatálja, hogy micsoda meglepetést szerzett nekünk, minthogy vigyorogva megállapítjuk: Iiiitt a cica! :) (Hát, ez így leírva elég idétlenül hangzik, de a gyakorlatban tényleg aranyos.) Látnátok, milyen elégedett fejjel üldögél ezután. Erről a holacica-játékról mindig a Jégkorszak első része jut eszembe, amikor Diego szórakoztatni próbálja a babát. (Magyar nyelvű verziót sajna nem találtam.)

Legközelebb fotókkal és a karácsonyfa-bontás történetével jelentkezünk. Jó éjt mindenkinek!

Mindenkinek Boldog Új Esztendőt szeretnénk kívánni így 2010 második napján.

Mostanra sikerült erőt gyűjtenem, hogy egy rövid összefoglalót adjak Zsebibaba második szilveszter éjszakájáról.

Picó számára a nap nem sokban különbözött a megelőző napoktól, leszámítva, hogy mind a két gazdi itthon volt vele. Sétálgatós, alvós napot töltött velünk, míg mi az estét vártuk. Nagy vendégséget nem terveztünk, mivel ugye Zséke nem szereti a sok embert, de azért a pótmamát meginvitáltuk hozzánk, ő a délután folyamán érkezett meg, és onnantól kezdetét vette Zserbike számára az aktivitás. 

Tündi szinte azonnal birtokba vette a macskát, mindenáron játszani akart vele, ezt Zserbi úgy, ahogy jól viselte.

Majd miután mi ettünk (Picinyó természetesen kapott vacsit, meg éjszaka sült husit, meg kenyérkét szafttal) ő letáborozott a közelünkben. Hallgatta/nézte velünk a szilveszteri TV műsort, súgott kicsit Scrabble-ben, és lelkesen, ritmusra dorombolt a bújójában.

Az igazi hacacáré számára éjfél előtt kezdődött, amikor a környék hagyományörző közössége rágyújtott a petárdák, rakéták, és egyéb pirotechnikai kellékek végére. Zserbó eleinte félve, aggódva nézte hogy mi ez a nagy pukkantgatás. Szegénykém szaladózott, bújt, hisztizett. Aztán éjfél után már csak rezignáltan-törődötten feküdt le apa táskájára, s már csak a fülét forgatta néha az erkély irányába.

A fennmaradó mintegy két órában (amíg nyugovóra tértünk) őkelme értetlen arccal, kicsit nyűgösen próbálta egyértelműsíteni nekünk: már aludnotok kellene, miért vagytok még ébren, menjetek aludni, én is aludni akarok, ne hangoskodjatok, menjetek már!

Kettő óra felé teljesítettük a kérését, amit ő azzal hálált meg, hogy az egész éjszakát csendben (alvással) töltötte a fejünknél lévő párnán összegömbölödve (®Kedvesem).

Elsején reggel illetve inkább késő délelőtt ébredt fel a kicsimacs velünk együtt, és kiélvezte az idei év első macisajt adagját (amit Tune szervírozott számára), majd ismét kivette a részét a szilveszteri virsliadag pusztításából (személy szerint elgondolkodtam azon, hogy vajon 1 szál vagy 2 szál virsli telítené be a macska pocakját teljesen?)

Szívem ma jelentkezett egy összefoglalóval, én is készítettem egy kis statisztikát a felhasznált leggyakoribb szavainkról. Íme:

:) Azt hiszem, nem igazán kell hozzáfűzni semmit. :)

Az idei utolsó bejegyzésben egy kis összegzés az évünkről.

2009 számokban: (köszönet a blog.hu-nak az adatokért! :) )

* Zserbó cica blogján a mai poszttal együtt összesen 75 bejegyzésből idén 51 íródott (vagyis a tavalyi induláshoz képest 212,5%-ot "teljesítettünk"); ebből apa 12 db (23,5%), anya 39 db (76,5%) irománnyal vette ki a részét.

* Videó összesen 6 alkalommal lett posztolva, és 15 bejegyzéshez csatoltunk képet is. Az Indafotón összesen 92 darab fénykép található már Zserbó fotóalbumában (KATT!) .

* Legolvasottabb bejegyzésünk a Kaparófa és kipusztulás című, augusztus 27-ről. A legtöbb látogató szeptember illetve november hónapban járt nálunk, a maximális olvasószám 14 fő/nap volt. A blog indulása óta 4083-szor töltötték le az oldalunkat (PI érték), a legtöbb letöltést - 157 PI - augusztus 11-én "követték el".

És ennyit az unalmas számokról (diagramokat azért nem fogok beszúrni...)! :P

2009 történésekben (egyszerűen csak "felhőbe" ömlesztve):

Rengeteg új játékot szereztünk és "használtunk (f)el", tollas kütyüztünk, amortizáltunk kaparófát, nyertünk tasakos nyereményjátékokon, kinőttük a szállítókosarunkat, megtanultunk trükköket, pótmamára vigyáztunk :), vadásztunk nálunk sokkal kisebb teremtményekre, fogadtunk vendégeket, feküdtünk a radiátor tetején, egyensúlyoztunk az erkély korlátján, átaludtunk vagy fél évet, bújtunk, ijedtünk és ijesztgettünk, szaladgáltunk, almot váltottunk, tapicskoltunk a hóban, macisajtoltunk... de ami a legfontosabb, a doktor bácsit csak egészségesen és a kötelező szúrmányok miatt kerestük fel. :)

2010 a változások éve lesz. Nagy dolgokra készülünk ám! ;)

Ezúton kívánunk minden kedves olvasónak 

BOLDOG és pozitív változásokkal teli, dorombolós-mancsolós ÚJESZTENDŐT !!!!

Gyorsan eltelt ez a néhány karácsonyi nap. Előkészületek, finom ételek, sütik, meglepetések és megannyi csillogó szempár. Jelen esetben persze, a sárgán csillogó, mindig kíváncsi macskaszempárra koncentrálunk. :)

Zserbó cica az év végi szabadságolás folytán immár két hete töltötte napjait Kedves társaságában, gondolom, hozzászokott újra, hogy többé-kevésbé, de napközben is van körülötte valaki. Nem mintha nagyon zavartatná magát a társaságtól, mert ha úgy tartja kedve, átvonul a másik szobába szundikálni, ügyet sem vetve az itthon maradottra. De mégis megnyugtató, hogy van kihez kijönni abból a bizonyos másik szobából. :) Ha véletlenül mégis egy szál magában találtatott őmacskasága - mert Apa kiment az erkélyre bagózni, esetleg kicsukta a fürdőből a bársonytalpút -, annak hangos és kérdő, hoválettmindenki? miákolás lett a vége. Szegénykét épp ezért váratlanul érte cseppet, hogy az ünnepekre való tekintettel nagy jövés-menés vette kezdetét... De ne szaladjunk ennyire előre.

Készülődés. Nálunk 23-án este érkezett el a fadíszítés ideje, hogy másnap estére (miután a nagycsaládi karácsonyról hazatértünk) a kiscsalád karácsonyához minden elő legyen készítve. Mire a munkából megérkeztem szerdán, Kedves már elő is készítette a tűlevelűt a további műveletekre - Zsebike hathatós közreműködésével, természetesen. 

 (A képen épp a szekrény bal hátsó sarkánál kíváncsiskodik!)

Következtek a díszek. Előszedtük a készletünket szemrevételezésre, szétpakoltuk a kanapén - szanaszét hevertek a gömbök és a tömőanyagnak használt csomagolópapírok. Ez volt ám a kánaán Picó számára! :) Mindent szemügyre kellett venni, meg kellett orrontani, közben élvezettel heverészett és zörgött a papír- és dobozhalom tetején, mancsával piszkálgatta a díszeket. Egy nagyobb gömböt hogy, hogy nem, még a szájába is kapott a fogantyújánál, de nem vitte messzire. (Sajna, mire Kedves a fényképezőért nyúlt volna, Zsebi már le is tette a zsákmányt.) Nagy sikert arattak nála ezek a hosszú girlandok vagy micsodák is a csillogó gyöngyeikkel. Majd beléjük gabalyodott! :)

A fadíszítő hadművelet végül áldozatok nélkül és sikerrel zárult. A következő kérdés az volt, hogy Zsebike meddig fogja tűrni, hogy a fenyőről mindenféle színes és fénylő dolgok lógnak alá, és mikor próbál meg közelebbi ismeretséget szerezni a furcsa szerzetekkel. Persze, arra nagyon vigyáztunk, hogy légvonalban (a kanapé fölött és a fa lakhelyét képező szekrényke magasságában) ne legyenek "kiálló" és ugrásra ingerlő díszek, szaloncukor, semmi... Az első együtt töltött ünnepekkor sem volt gond, így joggal reménykedtünk, hogy Picó idén sem akarja majd mókusként megmászni a fát. Az igazi próbatétel persze éjszaka következett, na meg másnap, amikor is kizárólagos felügyeletére volt bízva a karácsonyfa. Jelentem, a kiskedvenc helytállt és kíváncsiságtól hajtva max. vizuálisan inzultálta a fát. (A pici piros égők tényleg nagyon néznivalóak, az már biztos!) :)

Aznap éjjel sokkal komolyabb elfoglaltságot talált magának, ugyanis beszokott a cicabújóba, ha minden igaz, ott tölti az éjszakák nagy részét. De ehhez előtte még rendet kell tennie odabent, ami azt jelenti, hogy valamikor éjjel 11 és éjfél között vadul karmolászni kezdi a cicabújó alját, pakolássza "a szőnyeget", csak úgy mozog a szerkezet. Nem tudtunk rájönni, hogy mi okból. Ennek ilyen vékony párnaszerű alja van, szivacsos, tehát magára tekerni nem tudja. Négyzet alakú és pont akkora, mint a bújó alja, így nagyon odébb rakni sem lehet. Mindenesetre lelkesen kaparja, ami altatónak semmiképp sem kellemes. Gondoltuk, mi van, ha fázik (bár azért standard 22-23 fok mindig van a lakásban). Kapott hát  a szekrényem mélyéről egy hosszú, kötött sálat odabentre, még helyre kis bojt is van a két végén. És... bingó! :) Mostmár ezt pakolássza, csűri-csavarja a bújóban, mindezt szinte hangtalanul, és ha végre megfelelően elrendezte, élvezettel telepedik rá, mancsolja, még dörmög is hozzá. :)

De visszatérve a karácsonyi hangulathoz. 24-én a nagycsaládi kiskarácsonyból kifolyólag tehát Zserbó felügyeletére lett bízva a lakás. Cicó példás magaviselettel várt minket haza. Következett a kiscsalád karácsonya, gyertyagyújtással, meglepetésekkel. Zsebikének a macskanapé lett ajándékként betervezve, de mivel még nem érkezett meg a nyeremény (a nagymacskás-tasakos pontgyűjtő játékából), így egy doboz macisajt került számára a fa alá. :) Élvezettel falta, ezúttal megkapott egy teljes egész elsőbbségadás-táblát :P (tisztára olyan a formája, na!). Ezt követően csillogó tekintettel nézelődött a bontott csomagolópapírok és a fa köré halmozott ajándékdobozok között, elhelyezkedett "a gunci" kellős közepében, kíváncsian szemrevételezett mindent. Kellemes hangulatban telt hát a szenteste. Másnap újra útnak indultunk a családdal, meglátogatni a vidéki rokonokat. Egyetlen pozitívumot azért ebből is leszűrhetünk Zserbó számára: feltűnően korán felébredtünk és még a megszokott idő előtt megkapta a reggelijét is. Délután megint nagyon várt minket haza, természetesen. Kis játék, evés, szundi - minden a megszokott rendben. Persze, ez alatt a pár nap alatt Picónak kijutott a finom falatokból is, épp emlegettük, hogy jobb lesz már visszafognunk a napközbeni nassolásait, mert aztán a rendes étkezések csak ímmel-ámmal mennek... 26-án estefelé öcsémék néztek be hozzánk - Zsebi hozta a jó formáját: kedvesen dörgölőzött és kíváncsiskodott, de ha piszkálni akarták, akkor előjött a harcimarci! Jól ráijesztett a vendégekre, azt hiszem, de mi, Apával jól mulattunk, hiszen még rögtönzött bemutató is volt nyikk-nyikk-elkaplak!-ból (ez van, ha épp olyankor próbálkozunk simogatós-dögönyözéssel, amikor Zsebi fel van pörögve). Hiába, a MI CICÁNK!!! :D

27-én Tündi látogatott meg minket és hozott a rosszcsontnak egy igazi meglepetés ajándékot: egy tollrózsát! Sárga rózsa, melynek a virága és a levelei is tollból vannak. Nosza, Zserbó azonnal végig is pásztázta nózijával az egész virágot, piszkálta, rágicsálta. Nem telt el egy egész nap, a szegény kis növénynek máris nyakát szegte, néhány toll-szirom már szanaszét hever és a virág feje sincs többé igazán a helyén... Hát, végül is jobb így, mintha ügyet sem vetne az ajándékra, nem igaz?

A közelgő év végét tehát pozitív hangulatban várjuk - természetesen családi körben töltjük majd, Picóval együtt.

Békés, boldog ünnepet kívánunk mindenkinek!

... A maximumra tekert konvektorok ellenére is. Ez bizony abból is látható, hogy van itthon egy darab macskacicó, aki a megszokottal ellentétben nem keresztben és/vagy teljes hosszában elnyúlva ejtőzik itt-ott a lakásban, hanem leginkább összegömbölyödve, lábakat behúzva gubbaszt a nappaliban a radiátor mellett, esetleg a legmelegebb szobában, a hálóban pihen le, de még mindig szigorúan összecsomagolva. (Néha csak elnézzük, ahogy fekszik - akkor most melyik lába van és hol?!) Kész csoda, hogy Kedves ki tudta őt csalni az erkélyre az első komolyabb havazás alkalmával (mert ugye, kicsit levegőzni azért egy szobacicának is kell) - úgy látszik, a kíváncsiság akkor győzedelmeskedett a hidegtől reszkető talpacskák felett. Egyébként Puja azért felkészült ám a télre: olyan kis tömöttbundás, dögönyöznivaló lett (már, amikor véletlenül hagyja az effajta törődést). És nem mellesleg már 3,9 kg (friss mérési adat, kb. 1,5 perccel ezelőttről!) - ennek ellenére nem mondanám, hogy meghízott, arányaiban teljesen rendben van. De már nem foghatjuk rá többé, hogy kölyökmacska... A múltkor valami különös indíttatásból fogta magát és belebújt az egyébként mindig "kéznél" és nyitva lévő hordozójába (a kezdetekkor ez volt az első számú és legfőbb menedék a külvilág elől) - próbált odabent megfordulni, és előrébb jönni benne, ezáltal megmozdította az egészet, vitte a házát. :) Hát bizony, ezt már kinőttük. Hamarost be kell majd szerezni egy nagyobbat.

Ha már a szerzeményeknél tartunk: néhány héttel ezelőttről tartozom egy fényképpel a zöld pompom-játékunkat illetően, bár Tündi azóta személyes és közelebbi ismeretséget is kötött a tollas nyekegővel (ha rázzuk ilyen cincogós-nyekkenős hangot ad). Plusz, időközben ajándékba kaptunk egy régen áhított kaparófát (sajnos az eredeti tulajdonos cicamicától rossz magaviselet miatt már megváltak), így immáron kettő cicabútor is van a nappaliban, ami csúcsra járatva szuperál. És íme a kép, 2 in 1. Ja, és van ott még egy okos cica is, akinek csak szólni kellett, hogy légyszi, ne nézz a vakuba! :)

Így lett ez a fotó ilyen kedvesen és elmélyülten elmélkedős. :P A kaparófa egyébként ritkán funkcionál, inkább csak odadörgölőzéshez használja őkelme. A pompom sem egészen az elvártaknak megfelelően tölti be a szerepét - a tollas fele helyett jobban szeretjük a kötél végét rágni (az amortizáció mértéke a fotón is jól látható).

Aztán, Zsebi mostanában vízcsepp- vagy szarkalesen leledzik, ha nem alszik éppen. Előbbit a kádban ülve produkálja, türelmesen várja, amíg a zuhany csapja el-elcsöppen. Olyankor odakap, piszkálja a vízcseppet, van, hogy fél óráig is elszórakozik ezzel. A szarkales pedig főleg az előszobán át közlekedve fordul elő - onnan látni ugyanis az épület melletti nagy fát, aminek lombtalan ágaiba sokszor kapaszkodik egy szarkapár. Ha észreveszi őket, azonnal és helyben lefagy, majd mérges kaffogásba kezd rájuk. Nagyon be van rágva ezekre a madarakra, nem jöttünk még rá, hogy azért-e, mert ők magasabban vannak, vagy azért, mert kint ülhetnek a hidegben... :) 

Van még a szép színes, valamikor (de már nem!) tollakkal büszkélkedő labdánk, ez néha eltűnik és a legváratlanabb helyről és helyzetben kerül Zsebi mancsai közé - vadul pofozza keresztül a lakáson. A minap már készültünk nyugovóra térni, amikor is hopp, repült valami az árnyékból, majd ezt a valamit követte egy macska is, és versenyt csúsztak a padlón. Először azt hittük, Puja vadászik, igen ám, de akkor egy elég jelentőségteljes bogár/állatka/akármi a préda! Jááj! Szerencsére aztán nem egy pocok, túlélésre mutálódott lepke, vagy efféle, hanem a kerge-labda került elő a szobainas alól. Zserbóról lévén szó, azért nem lehetünk elég óvatosak...!

Hogy mit is művelt Zserbó cica az erkélyen az első hóesés alkalmával? :) 

Íme egy nagyon találó és idevágó video, nem mellékesen Simon macskájával a főszerepben! (Nálunk persze inzultáló madárka nélkül történt a hótaposás.)

Mindenekelőtt Kellemes Havat mindenkinek. 

Igen, az erkélyre hozzánk is beköltöztek a hómanók. Eddig én sem tudtam a létezésükről, Zserbóka hívta fel a figyelmem rájuk. A leírásuk a következő.

Hómanó: Szigorúan télen, és hidegben előmerészkedő életforma. Színre fehér, méretre széles spektrumban előforduló faj. Különös ismertetőjelük, hogy nagyobb egyedszám esetén különös formákat alkotnak, így álcázva magukat pl. hóembernek, hógolyónak, hófedte bokornak, bárminek.

Zserb ma találkozott ismét ezzel a különös létformával, mert megbújtak az erkélyen, a korlát mellett, a földön. Zserbi először vad fogócskába kezdett velük (fel-alá rohangált a hóban), majd megpróbálta megkapargatni őket (szépen kaparászta a havat) majd amikor a hómanók átrágták magukat a macskához, ijedten, rémülten nyivákolva berohant, és megpróbálta kirázni a tappancsába ragadt manókat (szegénykének a ujjacskái közé szorult a hó, és gondolom hideg volt).

Szóval azt hiszem, kijelenthetjük, hogy Cicónk kegyeibe idén sem ferkődzött be a hó. :)

Egy kis helyzetjelentés Zserbó háza tájáról. Őmacskasága köszöni szépen, remekül van ezen az álmos vasárnap délutánon. Miután a héten mindenféle ipari alpinista munkálatok zavarták házikedvencünk nyugalmát (az aktuális homlokzati felújítási munkálatok során bácsi lógott a kötélen hol egyik, hol másik ablakban, és valahogy az is nyugtalansággal töltötte el Cicót, hogy mászkálnak a feje felett, a tetőn), nos, járt neki is egy stresszmentes szabadnap, hogy hétfőn újabb kedélyborzolás következhessen (még a jövő héten folytatják a munkát). Zsebi elég furcsán viselkedett a fentebb említetteknek köszönhetően, folyamatosan nyugtalan volt, sokat nyüszögött és amint hazaérkeztünk, félve bújt a hátunk mögé, fülét hegyezve a zajok (kopácsolás, sercegés, léptek körös-körül...) irányába. Bele sem merek gondolni, miket élhetett át nap mint nap szegényke, valószínűleg nem kevés időt töltött a kanapé mögötti rejtekében. Kedves pénteken itthonról dolgozott és így tanúja volt, amint Zserbó hangosan méltatlankodva próbálta elzavarni a frusztráló hangokat. Mintha csak őrizte volna a házat, de meglehetősen félénken... És persze apa nyomába szegődött egész napra, de legalább is, amíg a munkálatok folytak. Rénszarvasok helyett tehát úgy tűnik, rém-szarvasok neszeznek nálunk a tetőn így mikulásjárás idején. Puja egyébként a pisze piros orrával simán beállhatna a Rudolf-imitátorok táborába. :)

És ha már a Télapót említettük, természetesen Cicónk is kapott ajándékot ezen a hétvégén. Na, nem kimondottan a csizmájába (elvégre nem kandúrnak született), még csak nem is feltétlenül a hosszúszakállú jóvoltából. Sokkal inkább azért, mert aktuális volt már útba ejtenünk az állatkereskedést alom és némi elemózsia beszerzése érdekében. Legutóbb november első hetében jártunk ilyesfajta bevásárláson, akkorról még rejtőzött a szekrényben egy új, tollas kis játékszer Pujának - megálltuk, hogy ne adjuk oda neki azonnal, a hetek múltával pedig jól elfelejtődött a dolog. Így bár messze elkerültük a játékos részleget (a kockázatok tekintetbe vételével), mégis akadt neki egy új(abb) kütyüje, mondjuk, hogy Mikulásra. Ez egy zöld tollakból álló pompom-figura, amit gyönyörű élénknarancs-színű kötéllel fel is lehet akasztani, hogy aztán a püfölések és egyéb attrocitások következtében szenvedős-kuttyogó hangot adjon ki. (Fotó még nincs róla, de majd pótolom.) :) Ó, és persze a nyalánkságoból sem maradhat ki ez a cica. Kedvesem szüleitől kaptunk egy kis földimogyorót, ezt bontogattuk - amint megneszelte Puja, hogy valami táplálékfelvétel zajlik körünkben, már ott is termett és kedvesen, félrefordított buksival éhenkórházasdit játszott (sajnos, erre a kunyerálásra nagyon rászokott, és hát, nem is álljuk meg, hogy ne kapjon egy-egy falatot...). Na, te kis éhező, hát majd pont ez kell neked, mi?? És ez kellett neki!!! Megpucoltuk, elé raktuk, egyet szaglász és már el is ropogtatta!! Jelentkezett máris a következő szemért... A szőrös kis Rudolf! :)

Ja, visszatérve a cicaboltba. Hát, a kaparófa kérdése megint aktuálissá vált. Mindössze 4 hónap alatt ugyanis sikerült leamortizálnunk a nemrég még vadiúj, csillivilli kaparófánkat, vagyis ez a bútor harmadannyit bírt, mint az eggyel korábbi, kevésbé masszív "bébi"-cicafa. Íme az eredmény:

Kedvesnek támadt az az ötlete, hogy nézzük meg a boltban, hátha nemcsak egész cicabútort lehet kapni, hátha van csak az oszloprész is. (Azért 3-4 havonta mégsem kéne az egészet lecserélni, ahhoz kicsit drága ez a mulatság.) Némi tanakodás (és ez is kéne, az is kéne-sóhajtozás) után meg is találtuk a sima oszlopokat. Hazaérve pedig apa újjávarázsolta Zsebinek az "antik" kaparófát (új csúcsmodell!):

Cicó hamarost át is vette a régi-új eszközt, ami nemcsak szép, de masszívabb is, mint az elődje volt. A nagy vásárolgatásnak végül az lett az eredménye, hogy ajándékszerzeményekkel is gazdagodtunk: dobozka és cicacsoki (gazdiknak)! :)

Ez lesz az új száraztápos dobozunk.

Aztán, a mai nap a bronzvasárnapi vásárok jegyében telt számunkra (Zsebi számára meg a holfeküdjekkényelmesen keresgélésével). Hazatérve a kincsekkel, kipakoltunk mindent a kanapéra - Picó azonnal a kupac tetején termett, mindent megnézegetett, megszagolt, mindenre kíváncsi volt. És hogy, hogy nem: kipécézett magának egy natúr fából készült, felakasztható rénszarvas figurát. Kis rokonunknak vettük, de ez a bársonytalpú olyan vehemenciával szaglászta és nyaldosta össze, hogy ezennel sajáttá nyilvánítottuk ezt a szerzeményt is. (Holnap megyek egy újabb példányért az eredeti ajándékterveknek megfelelően.) Reméljük, ezzel együtt már nyugodtabb lesz Zsebi következő rémszarvasvadászó hete.

Említettük már párszor, hogy áttértünk a kristályos macskaalomra. Most picit bővebben a tapasztalatokról, hátha lesz, akinek hasznára válik. Néhány hete végleg lecseréltük a korábbi agyagos-csomósodós kaparnivalót, és már "tisztán" kapta Picó a vadiúj anyagot. Különösebb ellenvetése nem volt. Ezek a borsó nagyságú kristályok hófehéren csillognak a sötétszürke alomtálban, eleinte meg-megálltunk mi is, olyan szokatlan látvány volt. Aztán, ahogy az alom funkcionálni kezdett, a színe is szépen lassan megváltozott. "Ne egyél a sárga hóból!" :) Hát, ha már magába szívja a folyós ügyeket, ez a legkevesebb. A szagmegkötés és a párologtatás működik (utóbbi funkció biztosan hatékonyabb lesz majd nyáron), és ami Zsebi számára külön pozitívum, hogy az összetapadásmentes cuccot oda-vissza lehet kaparászni - meg is teszi lelkesen, leginkább a hajnali időpontokban. Az effajta földművelésnek kb. olyan a hangja, mintha valaki egy nejlonzacskót gyűrőgetne vadul és egyfolytában - erre ébredni nem annyira kellemes, mint mondjuk madárfüttyre (de ne felejtsük el, hogy már december van, max. a varjú károg ilyenkor az ablak alatt, ugye). Összességében tehát ez a kristályos alom ellátja a funkcióját, és bár kisebb kiszerelés (= könnyebb hazahozni), mint a csomósodós volt, mégis egy zacskó ebből a fajtából ugyanúgy 1 hónapig tart ki, mint a régi 4 literes. És mindeközben kétszer kellett csak lecserélni az egészet (plusz napi utántöltések, persze). Szóval, az ár-érték arányt tartjuk a korábbihoz képest, lévén, hogy árban egy kategória mindkettő. A negatívumok talán csak Zserbó cica sajátságos hozzáállásából erednek: ezt is ugyanúgy képes szétszórni (addig-addig kapar peremszéli övezetekben, amíg nincs nyoma a padlón), bár a pormentesség miatt még így is feleannyi a takarítanivaló utána. Aztán, ha nem vagyunk eléggé résen, már csak a sercegő kristályokra leszünk figyelmesek a talpunk alatt. A másik gond, a piszmogás, az még most is megvan: a sárga hónak időnként nemtetszését fejezi ki, miákol, forgolódik, saját maga után sem hajlandó kétszer elvégezni a dolgát, hacsak nem frissítünk kicsit az anyagon. Hiába, a Művésznő! Úgy látszik, kényeskedő macskaszempontból teljesen mindegy, hogy milyen típusú az alom.

Egy kis aktualitás, avagy aggodalmaink az elmúlt napokban.

Képzeljétek el, hogy mióta Zsebi nálunk van, most először fordult elő, hogy nem bírta cérnával egy szorgos-dolgos hétköznapon az egyedüllétet. Csütörtökön szokás szerint mindketten dolgozni indultunk. Délután apa ért haza előbb, lévén, hogy kora este közgyűlésre kellett mennie. Megérkezvén nem egy kedvesen doromboló-recsegő Cima fogadta az ajtóban, ellenkezőleg. Rumlit és "felcsavart", megtépett szőnyegeket, valamint egy komód alatt reszkető Zsebibabát talált. Csak hosszas unszolásra jött elő rejtekéből a jószág, majd olyan hálás dörmögésbe kezdett "a felmentőseregnek", mint még soha. Próbáltuk rekonstruálni a történteket: Zsebi valószínűleg megijedt valamitől (pl. fúrás-faragás, kopácsolás a házban), erre fel vadul rohangálni kezdett fel és alá... esetleg olyan vehemenciával szaladgált vadászat/játék címén, hogy egyszer csak megcsúszhatott és jól összetörte magát. Erre utalt, hogy a pofija bal fele kissé fel volt dagadva, és aznap este véraláfutásokat is felfedeztünk (nem mintha engedte volna közelről megnézni). Én később érkeztem haza (fránya túlóra!), Kedvessel pont elkerültük egymást. Zsebi elém sem jött ki, viszont a nappali szőnyegén elterülve (vagyis inkább kiterülve) olyan ábrázattal fogadott, mint aki mindjárt elpusztul. :( Egy halovány nyekk jött csak ki a torkán és az este hátralévő részében is igen csendesnek bizonyult. Ha mégis mondott valamit, az nagyon keserves miaúnak hangzott. Akkor láttam őt utoljára ilyen gyengének és elesettnek, amikor elrontotta a gyomrát, féltem is, hogy talán ez történhetett. De a pontos diagnózissal meg kellett várjam apát, mivel nem ismertem az előzményeket. Aggódva figyelgettem hát Puját. Mintha egy kis mozgáskoordinációs problémái akadtak volna, de lehet, hogy csak képzeltem... (Mosakodás közben elvesztette az egyensúlyát és felbillent.) Hamarosan lepihent itt a közelemben, de nyugatlanul aludt. Forgolódott és fel-felnyögött. Pár óra múlva Kedves is hazaért és megnyugtatott: Zsebi nem hányt, a vacsoráját pedig jóformán egyszerre befalta. Jó hír, ezek szerint nem kapott nagy ütést a buksijára (ilyenkor az ember lánya már agyrázkódáson is eltöpreng). Az aznapesti hirig-szaladgálás elmaradt, viszont nyugovóra térve mindkettőnknél tiszteletét tette Puja egy kis dorombolás erejéig. Legközelebb hajnalban hallatott magáról, reggelre kelve pedig úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben, már az arca sem volt úgy feldagadva. A megfigyelés azóta is tart részünkről, de csak annyi jegyezhető fel, hogy picit talán kevesebbet szaladgál őmacskasága az ominózus eset óta. Nos, zajlik az élet, de azért nem bánnám, ha többet nem ilyesztene ránk ilyen formában...

Üdv Mindenki. Ma ismét én irogatok ide, csapjunk is bele. :)

Szóval meglepetések. Az utóbbi pár napban bőven volt részünk nem várt fordulatokban, eseményekben. Egy részüket mi követtük el Zsebi fele, egy részüket ő művelte velünk. Tudni kell, hogy amikor Zserbóka okoz nekünk meglepetést, annak nagy valószínűséggel heveny szívdobogás, esetleg kiáltozás (CICAAAAA!!! NEEEMM!) a vége.

Kezdjük hát a legelején. Picinyónk megkapta az új almot a macskaWCbe. Ennek folyománya, hogy a kívánt hatást elértük, ha csak részben is. Amint pár bejegyzéssel korábban említettük, megváltunk a csomosodó alomtól, mivel Cicu meglehetőst finnyásan állt az anyaghoz. A gondja az volt vele, hogy amennyiben már használta, és a matéria összeállt az alomtál alján akkor már nem akarta használni legközelebb. Ilyenkor mi versenyt futva a macs anyagcseréjével próbáltuk eltakarítani az agyagosra száradt maradványt. Emiatt aztán rendszeressé vált az éjszakai ébresztés Zsebi részéről, hiszen neki nem felelt meg hajnalban a már használt alom. Nos, cseréltünk tehát remélve, hogy a technika eme vívmányát, a szilikátos macskalmot nekünk találták ki. Mint mondtam, részben sikert értünk el. Azért csak részben, mert most, ha használja éjszaka, akkor a mű-anyag hangjára garantáltan felébredünk, különösen amiatt mert Zserbi imádja kaparni. 

A másik meglepetésre úgy került sor (ez volt a nevezett fibrillálós epizód), hogy itthon voltam. Éppen elmélyülten dolgozgattam, Cinyó az erkélyen grasszált, nézelődött, miegymás. Nem is nagyon figyeltem rá, hiszen mostanában már leszokott a korlátról, inkább a párkányon ücsörgött, a hideg időre való tekintettel édes szörgombócként (ilyenkor lekuporodik, a bundáját az égnek mereszti és úgy fest, mintha egy nagy szőrös lufi lenne). Aztán arra lettem figyelmes, hogy valami van a korlát legtetején. Oda fordultam, és Zs. ott gubbasztott, egyik felén az erkély, másik felén vagy 12 méteres mélység. Teljesen ledöbbentem. Egyrészt a hogy jutott fel, másrészt a mit keres ott, harmadrészt a hogy szedjem le kérdések cikáztak bennem egyszerre. Kiáltani nem mertem, közelíteni szintén nem. Végül egy halk ,,Zserbi. Gyere le szépen...." volt az, ami kiszaladt a számon. Ő szomorúan rámnézett, és egy halk nyávogást követően kecsesen landolt az erkély kövén.

Végül a harmadik meglepetés. Barkácsáruházban jártamban találtam valamit, amit egyszerűen nem tudtam otthagyni. Curver-ék elég sok mindent gyártanak, és most kijöttek egy dobozkával, illetve termékcsaláddal, Pet Life a neve. Amikor megláttam a fehér dobozkát, rajta egy gombolyaggal, oldalán cicákkal akik néztek rám, hogy vigyél minket haza.... Nos megtörtént. Ennek köszönhetően Zsebikének végre saját, neki készített és beszerzett játéktartó-doboza lett. Amikor a macs meglátta, először szokás szerint óvatosan szaglászta, de a fekete egerével végül el tudtuk vele fogadtatni. Nekünk nagyon tetszik, és ő sem fél már tőle.