Üdvözlet Mindenkinek.

Ma délután abban a szerencsében volt részem, amiben ritkán lehet általában. Mivel Kedves jelen pillanatban agresszív túlóra-hegyekkel küszködik, úgy alakult, hogy én értem haza előbb, s így saját szememmel láthattam végre azt, amikor Zsebpiszok (Zserbi) a hosszú, számára unalmas nap vége felé csak várja, és várja, és várja, hogy a gazdik hazatérjenek.

Egy alapvető tévhit dőlt meg ma bennem, miszerint a macskák nem örülnek úgy az embernek, mint a kutyák.

Ma reggel szokás szerint elindultam, és fél hat felé (tehát majdnem 10 órás tévollét után) hazatértem. Már a lépcsőházban hallottam, ahogy Zsebike lelkesen nyikkantgat, és vár haza. Majdnem annyira izgatott volt a hangja, mintha egy nagy, kétlábonjáró macskavacsora lennék, amit Csak Neki szervíroznak éppen, többnapos koplalás után.

Zsebibaba szinte be sem engedett az ajtón, úgy tekergett a lábam körül halkan, ám határozottan dorombolva. Amikor végre sikerült becsuknom magam mögött az ajtót, belekezdett a panaszáradatba. Miszerint. Unatkozott, kesőn jöttem, mi tartott eddig, éhes vagyok, wc-re kell mennem, miért jöttél ennyire későn. Legalabbis azt hiszem, ilyeneket dörmögött nekem. Ezek után lelkesen kifejezésre juttatta, hogy most, hogy itthon vagyok, mennyire örül, vagyis mániákusan hozzádörgölte a fejét mindenhez, ami erre egy kicsit is alkalmasnak tetszett számára. Kapott belőle a kaparófa, az ajtókeret, a cipősszekrény, a tv-s szekrény, a kanapé, a lábam, a papucsom... Nagyjából minden, ami a nappaliban, az előszobában, vagy a környékén volt található. A fellelkesülést folytatván simogatást kért, amit majd 5 percen keresztül hagyott is. Ez nála nagy szó.

Miután elengedett, gyorsan kiment oda, ahova a macskák gyalog mennek, és azóta itt fekszik  mellettem, az ajtót bámulván, mivel tudja, hogy Kedves nélkül még nem teljes a létszám.

Remélem Egyetlenem is kap a túláradó cicaszeretetből.

Vagyis röviden Zserbó.

Ma itthonlevős napom volt, így volt lehetőségem újabb megfigyeléseket végezni Zserbikével kapcsolatban (bár nekem mostanában Zseb-minden, mint pl. Zseb-kendő, Zseb-macs stb. )

Mindenekelőtt felállítottam egy teóriát azzal kapcsolatban, hogy miért alszik a macska egész nap. Az alapelgondolás abból fakad, hogy Zseb-i nagyjából nyolc óra tájban leheveredett a párnájára és az egész napot újfent álaludta, egy kis időszak kivételével, amikor éppen azért könyörgött, hogy ugyan engedjem már ki a lépcsőházba cinkét vadászni. (Néha beszabadul 1-1 szárnyas, amit csak nagy nehézségek és emeletmászás árán tudok kiirányítani a szabadba, gondolom Zs. itt csak játékosan segíteni szeretett volna.) Ettől eltekintve azonban aludt a párnán, az ágyban. Nem reagálva semmire, a hazajöttem/elmentem/joghurtot ettem/játékot lengettem előtte sorozatot is beleértve. Viszont csodával határos módon fél öt felé felélénkült. (Kedves ezidőtájt szokott elindulni hazafele, és hála a kis távolságnak, nem sokkal utána haza is ér.) Egyből jött a játék, a mozgolódás. Jelek szerint Zserbó beállt a mi napi ritmusunkra. Reggel velünk kel (pontosabban mi kelünk vele), majd kicsit eszik, és kivárja, míg hazaérünk, és abban a pár órában amíg mi aktívak vagyunk, Ő is kitesz magáért. Néha még utána is...

Ma elkezdtünk továbbá átszokni az új alomra. Szép fehér, olyan borsó, vagy lencse nagyságú kristályokból áll maga a macskaalávaló. Nos, ezt kevertem össze a régi barnás, agyagos cuccal. Kicsit úgy fest most az alomtál, mintha a zserbivécét elverte volna a jégeső. Picúr amúgy szokás szerint birtokba vette, de az elején még idegenkedett tőle. Többször is meglátogatta a kijelölt helyét, kaparászta, de csak átvette. Remélem amikor szépen lassan cserélődni fog az alom (a régit fokozatosan kilapátoljuk, ahogy összeáll), akkor sem lesz ellenvetése. Örülnék, mert a régi anyag 20 literes kiszerelésben van, az új meg csak 4. Hazahozni is egyszerűbb lenne. :)

Az elmúlt két nap gyorsan, de jóformán eseménytelenül telt. Zserbó a szürke időre való tekintettel (vagy enélkül?) szépen átaludta az egész hétvégét. Már, ami a nappalokat illeti. Nem volt nyilvánvaló, hogy az ingerszegény társaság (Kedves+én), vagy az éjszakai aktivitás váltotta ki belőle ezt az álomszuszit, de szinte csak enni kelt fel az ágyról. Ott talált jó kis bunkert magának a nagy alvóspárna mellett, a franciaágyon, talán azért, mert a hálóban van a legjobb klíma ilyen zord időben. Úgy be tudja oda fészkelni magát, hogy az amúgy is terepszínű bundájával alig látszik belőle valami, esetleg csak egy árulkodó cicafülvég... Arra jártunkban ránéztünk időnként (hogy lehet, hogy még mindig alszik??), olyankor álmosan pislákolt felénk, esetenként megeresztve a miértzavarszmegint? pillantását. Hát, ilyet kérdezhettünk volna mi is, amikor hajnalok hajnalán felugrott mellénk megnézni, alszunk-e (- ja, már nem!!), megtalálta az összes szerteszét hagyott vagy akár szépen összepakolt játékot, amivel lehet zörögni; esetleg amikor elénekelt valami szólót egy macskaoperából (máúúúú), vagy egyszerűen csak a neki járó törődést követelte, enyhe időzavarban leledzve, persze. Nos, az elmúlt éjszakák valahogy nem a kellemes-simogatós élményekről szóltak. (Félek, az az egy éjjel-dorombolós eset a minap elrontotta Puja jólneveltségét, már ami az alvó gazdik békénhagyására vonatkozó passzust illeti.)

Egyik délelőtt, még a bealvás előtt, egyszer csak nem volt sehol ez a cica. Nézelődtem utána: ablakpárkány, szék, benti ágy... Hoppá!! Porceláncica a komódon!! Ott ült fent, mint a háló legújabb és legszebb dísze, büszkén feszítve, fejet felemelve, meg nem mozdult, szinte nem is pislogott. Úgy meglepődtem az új berendezési tárgyunkon, még leszidni is elfelejtettem. Hogy ment fel oda a kisszekrény legbelső felére ilyen csendben és semmit sem vert le? (Tele van apró kincsekkel a komód, törékennyel is!) Mindegy, neki így is a legtermészetesebb dolog volt, hogy ott üldölgél, nem értette, min kell úgy csodálkozni. Na, aztán apától kapott egy kis eligazítást, hogy mit nem kéne... (Más kérdés, hogy ma is látogatást tett odafent, hazaérve szerteszét találtam néhány holmit a komódnál - de szerencsére, egyik sem volt törékeny!)

Vasárnap este közeledett a va-csi ideje (újabban megint "mondogatja" nekünk ezt a szót), Zsebike előmászott közénk és leült velünk szemben, a kanapé elé. A szemei félig csukva és olyan arcot vágott, mint aki elfelejtette rendezni a vonásait, vagyis, félig még alszik. Itt ült nekünk becsökkenve, nem reagált semmire, mégis határozottan utalt rá, hogy bizony, idő van! :) Szerencsére, mostanában az étvágya is visszatért (kell is az energia ennyi szundikáláshoz!) és az újfajta alutasakost is örömmel fogyasztja (még).

Ezen a hétvégén volt egy kerek éve, hogy Cima átesett az ivartalanítási procedúrán. Eszünkbe jutott és felidéztük, milyen elesett kis Puja volt azokban a napokban. Kezdve az altató hatását követően nehezen ébredő öntudatától, egészen a körülmények ellen tiltakozva harcoló, még erőtlen próbálkozásokig, például, hogy levegye a buksiját szegélyező "tölcsért". Az űrmacskás korszak, ugye. Jó, hogy régen túlestünk ezen is, reméljük, ő már elfeledte a sok kellemetlenséget, ami történt vele.

A mai napot egy kis vásárlásnak szenteltük, útbaejtve a cicaboltot is. Aktuális volt már az alomvásárlás, némi elemózsia, és persze, az új játékszer sem maradhatott el. De nézzük csak szépen sorjában.

Az első tanakodást az alomrészlegen adtuk elő, mivel számtalan különböző jellegű, kiszerelésű, minőségű macskaalom van forgalomban. Az biztos volt, hogy váltunk az eddigi 20 literes, szilárdra csomósodó fajtáról, mert Zsebike esetenként nagyon küzd vele (nem tudja rendesen kaparászni, amikor összecsomósodik ez az agyagos elegy és ez rendkívül idegesíti). Végül maradtunk a bevált márkánál, csak a csomósodást és a porszerű jelleget hagytuk el. Olvasgattam picit és sok helyen ajánlották ezt a kristályos fajtát, elnyeli a nedvességet, szagokat, portalan, környezetbarát, meg minden... Ráadásul pont annyiba kerül, mint az általunk használt régi fajta, igaz, kisebb kiszerelésben. (De így még én is haza bírom hozni.) Ha viszont tényleg nem kell olyan sűrűn cserélgetni az egészet (mert van nedvszívás, párologtatás stb.), akkor tiszta haszon lesz mind a 8 liter. Meglátjuk, ahogyan azt is, Cicó elfogadja-e az új kaparnivalót.

A következő álldogálás a cicajátékok előtt történt. Kerestünk valami új kütyüt - Picinyóra nagyon lehet hatni az újdonság varázsával! Tollas játékot szeretnénk, ez volt a biztos. Kedves talált is párat. Két színes-tollas "szerszám" mellett döntöttünk. Az egyik egy botra szerelt hosszúkás, színes plüss-szerű, csipogó izé - a végén tollacskákkal! -, kiegészítve egy hasonló színű, kockásfülű, (még!) tollfarkú egérkével. A másik egy felakasztható, zöld toll-pom-pom (szintén "beszél", vagyis inkább olyan hangot ad, hogy nyukk-nyukk). Na, azért két új játék egyszerre sok lenne a jóból, ezért Zsebi csak az egyiket kapta meg, mégpedig a plüsshorgászbotot, mert az jobban érdekelte. Íme:

Felhívnám a figyelmet a narancsszín egérke hetyke bajuszára! :) Zsebi odáig volt a narancsos szerzeményekért, apával rögtön csaptak is egy kis hancúrozást. (Ezek után pedig mindketten lepihentek, egyikük erre dőlt, a másik meg arra.)

De visszatérve a vásárlásra. Hátra volt még a macskaja beszerzése. Játszunk ugye a lila tasakosok mindenféle nyereményjátékán. Na, most találtunk magunknak egy új, garantált nyereménnyel kecsegtető eledelt, ez az, amelyiknek a nagy perzsa cica van a csomagolásán. Nos, 60 pontért miénk lehet egy exkluzív macskanapé. Hmm. Számolgattuk a vonalkódokat, melyik eledel (konzerv, tasakos, multipack...) mennyit ér, és nekünk mennyi van már... Aztán feltankoltunk a multipackból, így már csak néhány pontra vagyunk az áhított cicabútortól. Nem mintha Zsebinek nem volna hol aludni... Na igen. Reméljük, Puja is egyetért, hogy most akkor egy darabig ebből az alutasakosból fogyaszt, tekintve, hogy legalább 2 hétre elegendő mennyiséget hoztunk belőle! Mondjuk, elsőre tetszett neki a menü, de nála sosem lehet tudni.

Vettünk még növesztenivaló cicafüvet (előre gyártott, vagyis éppen zöldelő nem volt, sajnos) és egy kis eleséget a testvérkéknek Noénál (van a boltban gyűjtőláda, eljuttatják nekik). És újra megnézegettük a sok-sok cicafát és bújót, sűrűn emlegetve, hogy "na majd egyszer ezt is, meg azt is...! Jó kis bevásárlás volt.

Sziasztok!

Ismét egy egész heti beszámolón lenne a sor, de ennyire nem leszek alapos ma este. Először is, örömmel jelenthetem, hogy mióta a Whiskas.hu Cicanaplójában megjelent egy posztrészletünk ( "Kipusztulás"), bizony, emelkedett a látogatók száma itt a blogon. :) Ezen kívül még olyan kedves barát is jelezte, hogy "benézett" hozzánk, aki nem is szereti a cicákat (:-O). Úgyhogy az eheti statisztikánkra igazán nem lehet panasz. Ráadásnak még kiderült, hogy a lilatasakos éppen aktuális játékán az első 5000 beküldő között voltunk, így Zsebi jutalomfalatkái is biztosítva lesznek egy időre. :)

Még mindig nyomozom Cicó vukos szokását (tararapp-tararapp), vagyis a fel-le rohangászást, randalírozást a lakásban. Ismét találtam egy cikket, ami megemlíti a cicák estefelé beálló hiperaktivitását: katt. (Tehát nem egyedi és elszigetelt a jószág eme megnyilvánulása.) Nagyon találóan nevén nevezik a gyereket: a szakirodalom szerint "éjjeli őrjöngés" ez a jelenség. :) Egyébként pedig az együttalvásról szól az írás cica és gazdi között. Nos, ilyenről max. Kedves tudna Nektek beszámolni, bár ő is csak ritkán találkozik a hálósipkás Zserbóval. A ritka alkalmak is csak rövidek, mert egy-egy megfordulás alkalmával Cinyó inkább lemászik az ágyról, nem helyezkedik el újra ugyanott...

Egy múlt éjjel történt furcsa találkozással folytatnám, ami, ha nem velem esik meg, talán el sem hiszem. Bár már elég későre járt, nyugovóra tértünk után - Kedves elmondása szerint, mivel én azonnal álomba zuhantam -, Cicó a már teljes megszokássá vált esti recsegését adta elő az ő hasán, majd evett egy-két falatot, és újra visszatért, felugrált hozzá, csak nagy sokára hagyta őt elaludni. Hajnali 2:35 körül arra tértem magamhoz, hogy Zsebi mellettem fekszik az ágyon - jól belemászott az arcomba -, jóízűen recseg, én pedig simogatom. Hát, először is, nem szokott felugrani hozzám, pláne dorombolni, másodszor is, ha mégis megteszi, arra fel szoktam ébredni és rögvest segítek neki eltávozni az ágyból, nemhogy nekiálljak simogatni... Valami különös oknál fogva most kimaradt ez a rész, mármint maga az ébredés. Egyik pillanatban még aludtam, a másikban már teljesen magamnál voltam, és simogatóztunk, de fogalmam sincs, hogy ez mikor is kezdődött... Öntudatlanul kezdtem el babusgatni (cicusgatni??) őt? Nem telt el nagyon hosszú idő így, de igazán jól esett tőle, hogy meglátogatott. :) Kijöttem ezután a mosdóba is, tehát nem csak álmodtam az esetet. Visszatérve a szobába - a vaksötét ellenére - biztos voltam benne, hogy a sarokban ül: nem világított a szeme, nem árulta el egyetlen fehér foltja sem, de valahogy éreztem, ott van. El is indultam felé, hogy akkor megbeszéljük a helyzetet - mégiscsak kellene még aludni egy picit! - és tényleg ott volt, elsétált mellettem és kiment a nappaliba... Az ébresztés miatt furcsamód nem is bosszankodtam, bár az igaz, hogy utána csak órák múlva tudtam visszaaludni (akkorra ő már egy apaközeli párnán szuszogott). Hát, az éjszakai aktívkodásának tükrében, csoda, hogy a mai borongós-szürke napot szinte teljesen átaludta őmacskasága? Bár perpill. már éberen járőrözik a lakásban, az apával teli kád szélén egyensúlyoz, labdázik, vacsival piszmog... Felébredtünk, úgy látom.

És végezetül egy kis egészségtan a házunk tájáról: a múlt vasárnap Zsebike spot-on kezelésben részesült, ami ilyen pipettás-csepegtetős módszer. Mindenféle élősködők ellen nyújt védelmet az esetünkben alkalmazott szer, melyet a minap az állatpatikából szereztük be. "Stresszmentes" féregtelenítést biztosít a szórólap szerint, és igaz, ami igaz, Puját bizonyára jobban megviselte volna, ha begyömöszöljük őt a hordozóba és zajos-nyávogós utunk végén az állatorvosi rendelőben köt ki egy jó kis szuri kilátásával. Így csak némi szülői inzultálást kellett elviselnie - én fogtam (amennyire hagyta), Kedves csepegtette a tarkójára a varázsszert. Amit egyébként maga az állatorvosunk ajánlott figyelmünkbe - korábban említettük már, hogy Zserbó nála a harcimarci kategória legtetejét foglalja el, így egyikü(n)k sem bánja, ha csak a kötelező oltások alkalmával találkozunk össze a doktor bácsival. Amúgy Zsebinek ez már a második ilyen kezelése volt, tavasszal is "lespricceltük" egyszer - és mivel nem tapasztaltunk nála semmiféle parazitát, mondhatni, hogy hatásosnak bizonyult.

Ott fejeztem be (és hagytam meg 4 napra vázlat-üzemmódban...), hogy hétfő estére Zserbó rendbejött, reggel csak valami múló rosszullét okozott egy kis fennakadást nálunk. (Hiába, a hétfő reggelek már csak ilyenek egy macska életében.)

Egyetértünk, mi (a mamuszokat is beleértve) sem kedveljük különösebben a hét első napjának reggelét.

A keddi ébredés újabb meglepetést tartogatott számunkra, de ez már nem mondható kellemetlennek. Történt ugyanis, hogy Zsebike felfedezte magának a behajtott ajtó rejtelmeit. Nevezetesen, hogy ha befér a mancsa az ajtó alá/mellé, akkor azt bizony ki is tudja nyitni. A felfedezés apropója volt, hogy Tündi nálunk aludt és behajtottuk a háló ajtaját, fel ne ébredjen a mi kora reggeli jövés-menésünkre. Cicónak azonban nem volt ínyére, hogy valamelyest korlátoztuk a járőrözést a lakásban. Az ajtóhoz settenkedett és némi ügyetlenkedés, kaparászás, valamint egy macskafej hiábavaló befelé szuszakolása után a mancsával próbálkozott - az ajtó mellett éppen befért a tappancsa. Egy kis húzás kifelé - az ajtót tartó párna odébblökésével egybekötve - és hopp! Puja már bent is volt Tündinél. Szerencsére, nem ébresztette fel a lányt, csak elégedetten tett egy kört a hálóban. Hmm. Kezünkben a reggeli bögre kávéval konstatáltuk, hogy eddig ilyen még nem volt. Jövő héten a kilincset kezdi el használni?? Azóta pedig egyetlen behajtott ajtó sincs biztonságban, ezzel már nem tudjuk Zsebit kívül tartani egyik szobából sem. Sőt, mivel a mosdó kilincse nem szuperál rendesen, mostmár oda kell arra is figyelni, hogy rendesen, erőből behúzzuk az ajtót - ellenkező esetben úgy járunk, mint Tündi: nem kis meglepetésére ugyanis Puja a mancsolós technikával meglátogatta őt odabent... A kilincsre zárt nyílászáróval egyelőre nem tud még mit kezdeni, de ha valahová be szeretne jutni őmacskasága, azért annak harsányan és akaratosan képes hangot adni. Valamiért újabban nem tetszik neki az a sok zárt ajtó. Az erkélynél történő hangoskodással egybekötött kiakarokmenni! már nem megy újdonságszámba (ha szép az idő, pár percre még zöld utat is kap, kimehet apával bagózni), a bejárati ajtónál ágaskodás viszont csak a napokban kezdődött. Gondoltunk arra, hogy talán a lézeres piros pöttyöt keresi - mivel játék közben nem egyszer irányítottuk őt oda a kulcstartóval. Mi másért nyüszögne ott, hiszen ha mindketten (Tündivel hárman!) itthon vagyunk, érkezőt nem várhat (azt amúgy sem ebben a formában teszi), és a kinti (lépcsőházi) világ, mint olyan, legfeljebb a hordozóból ismerős számára - talán csak egyszer lógott ki oda, még újdonsült kedvenc korában. Akaratos kisasszony mindenesetre miákolva jelzi nekünk, hogy mit is AKAR, más kérdés, hogy nem mindig (mindig nem?) lehet az, amit ő elgondol. De beszél hozzánk, egyre többet és egyre kifejezőbben (tetszik-nem tetszik, ez a két fő szempont). :)

Ami a nemtetszést illeti, nagyjából két ilyen éjszakát tudnék kiemelni a héten, amikor is Picó nem bírt magával, de leginkább nem hagyott minket aludni. Egyik alkalommal még nem volt nagyon késő, olyan 22:45 tájban, de mi már lepihentünk Kedvessel. Ekkor döntött úgy a bársonytalpú, hogy mindent megtépáz, ami az útjába kerül és mellesleg fel és le fog szaladgálni a lakásban. Persze, mindketten felébredtünk rá, kissé morcosan. Mentem ki az előszobába, erre olyan lendülettel rohant el mellettem, majd' feldöntött. Eltéve ezt az ébresztőt az elintézett dolgok közé, Zsebi fogta magát, összegömbölyödött a párnáján és édesen elaludt - mi meg, csináljunk, amit akarunk! (Köszi...) A másik eset, egy kis alom-mizéria egy következő, fejfájós hajnalban történt, de nem örültünk annyira ennek sem. Azért álljon itt egy kis pozitívum is: ha nincs rajta épp a hoppáré, Cicó nagyon rendesen kivárja, hogy valamelyikünk felébredjen reggelente és elinduljon kávét készíteni. Addig ő is szendereg, nézelődik, de legalábbis csendben van és csak az első mozgolódáskor szegődik a nyomunkba, dörgöl és örömteli nyau-kat hallat. Ilyenkor talán egy kis simogatás is megengedett. :)

Csütörtök éjjel én aludtam Tündinél, a megszokott rend tehát némileg borult cicusunk számára. Másnap reggel hazaérkezvén félig érdeklődően, félig meglepve nézett rám: most kell hazajönni?? Aztán a szokásos reggeli munkába készülődésünket látva tüntetőleg keresztbe feküdt a bejáratnál: innen nem mentek ki! Mókás volt, főleg, mert tisztára az erkélyajtónál elhelyezett "szigeteléskiegészítő", hosszú, "hengerpárna" tigrisre emlékeztetett ebben a pózban. :)

Péntek estére pedig jutott nekünk egy darab vadásznivaló legyecske. Hogy élte túl ez az őszi zümi a társait, az rejtély, Zserbó mindenesetre jól felpörgött tőle. (Amúgy is szokott itt szaladgálni a lámpafényben, olyan bogárkák után, amiket csak ő lát, mi nem, így jókat mulatunk a látszólag oktalan levegőbe ugrabugrálásán.) A légy utáni hajsza aztán odáig fokozódott, hogy Picó már harsányan nyivákolt, mire Kedves is beszállt egy darab formára hajtogatott újsággal. De a kis túlélő még mindig döngött valahol, pedig Zsebi nem egyszer pofozta le falról, szekrényről. Végső megoldásként Puja teljes hosszában elvágódott a nappaliban, pihegett egy sort, azután - csak a buksiját forgatva - mutatta, merre kellene a zsákmányt elejteni. Feküdt ott, és nyikk-nyikk-elt, mi meg mentünk... Megálltam egy pillanatra: nézd már, hát ez a macska távirányít bennünket!!! A múlt héten a lézeres kulcstartót illetően kaptunk egy macskatávirányítót, de Zsebinek mindig is megvolt a gazdikontroller?? Nos, ideje lenne kicsit öntudatra ébrednünk...

Zserbó ma reggel egy kis rosszulléttel ébresztett bennünket. Eddig sosem hall(at)ott hangon, keservesen nyávogott, szegénykének rossz volt a gyomra. Ennek meg is lett az eredménye az egyik sarokban. Ezek után nem szívesen hagytam volna felügyelet nélkül - micsoda szerencse, hogy Tündinek épp őszi szünet van, ezért itt tudott maradni Pujával. A nap hátralevő része nyugalmasan, sok játékkal telt, remélhetőleg tényleg csak múló rosszullét okozott riadalmat nekünk. Napközben finoman eszegetett is Cicó egy kis szárazat, az esti alutasakost pedig jóízűen befalta. Már biztos "megmarad". :)

Továbbra is sláger a lézerrel elővarázsolt piros pötty, Zsebi képtelen ellenállni neki, vadul kergeti, lesi, vadássza... :) Még Tündit is sikerült elfárasztania vele.

Aztán, újabb és újabb fotók készülnek Pujáról, ma legfőképp hugim jóvoltából. Íme néhány a repertoárból:

Az előszobában hempergős

Az álmosan érdeklődös (Hee?!)

Valamint egynémely képi bizonyíték, az előző bejegyzésben már emlegetett nagy kérdésre, hol ez a macska?!

Szép hetet kívánunk mindenkinek!

A háromnapos hétvége feledtette velünk az elmúlt hét fáradalmait és szürkeségét. Zsebivel sok időt töltöttünk együtt, és persze a vidámság, a móka sem maradt el.

Kedves a betegsége alatt ugye, itthon volt végig, ez elég időnek bizonyult, hogy Zsebi hozzászokjon, mindig van vele valaki. A héten aztán 2 napra egyedül maradt hirtelen, talán ennek köszönhetően elég kis nyúzott és ingerült volt esténként, mire hazaértünk. (Szaladgálás, mosómedvézés...) Nagyon örült nekünk, de aztán úgy tűnt, nem találja a helyét. Szerencsére jött a hosszú hétvége, és Puja is lenyugodott, velünk együtt.

Kiskedvenc legújabb szokása, hogy valami teljesen lehetetlen helyet keres magának a pihengetésre. Az ablakpárkányon például már alig fér el, de ez nem akadályozza meg őt abban, hogy ott nyomja el a buzgóság. (Kép.) Ezen kívül minden egyes ágyon/széken/bárhol hagyott ruhaneműn képes teljes macskaságában összekucorodni, ha ilyen nincsen, akkor megteszi Apa dolgozós táskája is. :) Ágyon a mintás takarón, vagy takaró nélkül a tiszta ágyneműn, esetleg egy direkt félretett, addig még macskaszőrmentes pléden. A legutóbb Kedves farmerján találtunk rá, ami további intézkedésig összehajtogatva hevert az ágy mellett - Zsebi szintén hajtogatva, egyetlen testrészét sem lelógatva feküdt rajta és édesen alukált. A további hol ez a macska? kérdésre válaszul szolgál még a - hát a fürdőszobában, a csapban vagy - a hálóban a komód alatt. Utóbbi helyre még kölyök korában szokott be, igaz, akkoriban normálisan be is fért oda, most leginkább csak beszuszakolja magát. Imád még a nappaliban, a konvektor előtt elnyújtózni, és nem, nem azért, hogy melegedjen: a kis mancsa éppen befér a fütőtest alá, így azzal múlatja az időt, hogy "odabent" kotorászik - előfordul, hogy egy-egy jól megtermett porcicára talál, amit aztán jelentőségteljesen elhelyez előttünk, nyomatékosítva, hogy használjuk már a porszívót... :)

Következő aranyoskodása, hogy mindig igyekszik részt venni a családi nagy ölelésekben. Ezt úgy kell érteni, hogy mindig megjelenik, amint Kedves nyakába csimpaszkodom, és a lábunkhoz dörgölőzik, bújik, jelezve, hogy bizony, ő is itt van ám! :) Imádnivaló, amikor ennyire igényli a törődést. Sokszor, ha feltűnik a szobában, néha álmosan, máskor kedveskedőn pillog ránk, ilyenkor elég csak egy "mi van, Puja?" kérdés, amire esetleg válaszol egy rövid nyaut, de van a repertoárban újabb pillogás, vagy jóleső nyújtózás/elvágódás is. Tehát egy pár szó elég számára, hogy érezze, törődünk vele. (Szoktuk is mondani, ha Zsebi beszélni tudna,  a "mi van?" lett volna az első két szava.) És amikor egy cica a szokásos adag napi mivan után gondtalanul hempereg, esetleg finoman lépkedve dörgölőzik mindenhez, ne mondja senki, hogy nincs neki jó dolga. :P

És persze, a játék! Mostanában játszottunk ugye a tollakkal. Bár Picó számára ez is inkább csak elsőre tűnt annyira érdekesnek. A hétvége azonban újabb kütyüvel is szolgált, ugyanis Kedves szülinapjára kapott többek között egy macskatávirányítót. Ez egy lézeres kulcstartó, jó messzire visz, és Puja nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy ne üldözze azt a fénypontot. Micsoda hancúrok következnek ebből! (A piros fényt kergetve viszont legalább értjük a fel-le rohangálását.) :) Szegénykém, úgy elfáradt ma délután is a nagy üldözésben, lihegve heveredett el a szőnyegen, tiszta piros volt a nózija! :)

Búcsúzóul szerepeljen itt egy hasonló témájú videó a kedvenc Mean Kitty Channel-ünkről:

Annyiszor emlegettük már Zserbó macisajt iránti olthatatlan szenvedélyét, most szeretnénk ezt képekkel is alátámasztani. Elég csak a piros-kék háromszöget megmutatni neki, illetve a kanapé mögött vagy egyéb zúgban történő rejtőzködés esetén szóvá tenni, hogy na, ki eszik macisajtot?! - Picó máris hozzánk szalad és várakozón áhítozó tekintettel, pillogva nyalogatja a száját. :)

Íme a fotók: (így sikerült elrendezni őket...)

(A képeket Kedves készítette; természetesen az Indafotón is megtekinthetőek nagyobb méretben.) 

A finom falatokért Cicó tényleg mindenre kapható, akár egy kis szurikátás-pitizésről, akár egy kis hízelgésről van szó. Ide nekem az utolsó falatot is! :)

 A macska, ha egyszer ráült a forró kályhalapra, soha többé nem fog forró kályhalapra ülni. De hideg kályhalapra sem. /Mark Twain/

Tegnap olvastam ezt az igen találó idézetet, és mint annyi mást, Zserbóra természetesen ezt az általános igazságot sem lehet alkalmazni. Nem, a fűtőtest tetejére valóban nem megy, amikor meleg. Hiszek abban, hogy alapvető okosságból és nem azért, mert már megégette ily módon a mancsát. De ma délelőtt egyszercsak fogta magát és felugrott a konvektorra, hogy kikémleljen az ablakon. Reggel lejjebb csavartam a fűtést, tehát épp nem volt meleg a radiátor teteje. Hm... Az apróbb tapasztalásokból viszont ez a macska nem tanul, példának okáért ugyanolyan vehemenciával futkározik fel-alá a lakásban, koppantja a buksiját az erkélyajtónak, ágy- illetve gazdi lábának, mintha soha nem lett volna még rossz élménye a szaladgálással kapcsolatban. Az elmúlt héten ugyanis ez volt a módi, ha nem aludt éppen édesen a székben, az ágyon vagy a párnáján, akkor tararapp-tararapp, nem győztünk kitérni az útjából. A fölös energiák, ugye... Bár, olyan sok nem lehetett, mivel az evést is nagyon visszafogottan és megfontoltan végezte. Kipróbáltunk egy számunkra új alutasakos eledelt (ennek szürke-fekete a zacskója, nagy fehér cicával az elején), spenótos husis formában. Egészen apró és gusztusos falatkák voltak - csodák csodája, el is fogyott az egész adag. Lehet, kicsit előtérbe helyezhetnénk ezt a fajta eledelt a változatosság kedvéért. A szárazban is hamarosan jön egy kis váltás, mert a lila tasakos már fogytán - a következők a sárga dobozos, színes ropogtatnivalók lesznek.

Még visszatérve a szaladgálásra. Olvasgattam a neten, és hát, úgy tűnik, macskatartók körében nem olyan ritka ez a jelenség. Főleg esténként nem az, ilyenkor rátör a cicákra valamiféle "láz". Az oka pontosan nem ismert, de állítólag 3-4 éves kor után csitul ez a vehemencia... Na, meglátjuk. Éppen egy éve lesz november 7-én, hogy Zserbónk átesett az ivartalanításon - állítólag, ettől is nyugodtabbak lesznek a cicák, bár ez inkább a kandúrokra igaz. És még: "Az ivartalanítás mindkét nem esetében annyiban érinti a macska viselkedését, hogy "lélekben" serdülők, ifjú felnőttek maradnak. Vagyis a 6-10 hónapos korukra jellemző viselkedésformák fennmaradnak. Megmarad a játékos kedv, a más macskák közelségét jól tűrő, esetenként kifejezetten élvező hangulat, a gazdához való kötődés." - Ifjú felnőtt marad a cica? ... Várjunk csak, akkor mi is van azzal, hogy "majd kinövi" ezt a viselkedést??

A macskajátékos dobozt kipakoltam egyik este, a fölös kacatoktól megszabadultunk (maradt így is elég). Előkertült viszont egy rakás színes toll, amiket Zsebi egyik-másik áldozatáról szedett le. Adott volt tehát egy marék toll, amiket lassan szórtam szét Picó orra előtt - nem kis érdeklődést kiváltva! Félrefordított buksival, tágra nyílt szemmel követte a tollacskák puha táncát a levegőben. Ha egyszerre szórtam szét mindet, mellső manccsal kapdosott utánuk! :) El volt bűvölve, majd hirtelen teljesen bezsongva rágta és kapkodta őket. Kis pihenő után a tollakat beletűztem a kaparófa lelógó kötelébe. Ez aztán megint nagyon érdekes jelenségnek bizonyult Puja számára! Először csak messziről szemlélte, időnként kacsintott a bal szemével (ezt kizárólag akkor csinálja, ha valamit nem ért, esetleg zavarban van), majd lassan megközelítette a tollas kötélhágcsót - és vadul pofozni kezdte. Jót mulattunk rajta; ez végre olyan önfeledt játék volt, mint amiket annak idején, kiscica korában művelt. Azért néha még előjön belőle a kölyök (vagy ha már fentebb említettem: az ifjú felnőtt)! :)

Az elmúlt hétvégén túlestünk a már régóta esedékes karomvágáson - nem lehetett már úgy játszani Cicóval, hogy az ne okozzon felszíni sérülést nekünk. (Itt a játékon természetesen a macskapiszkálódást értem, amikor simogatnánk, de nem hagyja, helyette oda-odakap a kezünk után és nyikk-nyikk - méltatlankodik.) Amint Kedves a karjába vette Zsebit, ő már tudta, hogy mi következik, de meglehetősen nyugodtan fogadta. Nem volt felesleges nyüszögés, sem szenvedő bébihang, bár egy-két alkalommal megpróbálta a mancsát kiszabadítani - persze, hasztalan. Pár perc alatt le is rendeztük a karomrövidítést, és jöhetett a jól megérdemelt jutalomfalat. Zsebi szabadulása után sem szaladt el, hanem szépen megvárta, amíg megjutalmazzuk, elfogyasztotta a sajtos finomságot és csak ezek után állt tovább, valami nyugis helyet keresve a molesztálás utáni mosakodáshoz.

Végezetül szót ejtenék még a bújós cicánkról. A múltkor említettem, milyen lelkesen mászott bele a saját kis zsákjába. Nos, azóta talált magának egyéb belebújnivalót, nevezetesen az ágyneműt. Valamelyik este, a már vetett ágyban vackolta be magát a paplan alá olyan észrevétlenül, hogy Kedves egy hajszál híján betakarózott vele együtt. Nem tudom, ki lepődött volna meg jobban. :) Azóta is, ha talál egy kis rést a jó meleg takaró alá, már ott is terem - nem szeretnék erre ébredni az éjszaka közepén!

Hamarosan újabb képekkel gyarapodik a fotóalbumunk, keressétek az Indán! Kellemes hétvégét mindenkinek!

Az időjárásra és a közelgő télre való tekintettel előkerült Zserbó polár anyagú sálja, amit az alvós párnájára helyeztünk el melegítőnek. Valamelyik este nagyon összegömbölyödve feküdt itt a nappaliban, az összes lábát maga alá húzva - természetesen nem a párnáján, hanem közvetve a hideg padlón, a szőnyegen. Gondoltam, elkélne még valami takaróféle ennek a jószágnak. Egy sötétkék, polár, négyzet alakú "rongy" lett a kiszemelt, ami eredetileg egy nagy plédnek volt a kis huzatja - tehát ki lehet zippzárazni, mint egy hálózsákot, méretét tekintve viszont inkább kispárnahuzathoz hasonlítanám. Nagy örömmel és kíváncsisággal helyeztem macskaközeli helyre. Zsebi először is borzasztó érdekesnek találta, hogy bele lehet bújni - egy szempillantás alatt befészkelte magát. Üldögélt benne, helyezkedett, ha ráhúzzuk a zippzárat egy egész zsáknyi macskánk lett volna. :) Azóta is szívesen fekszik ezen a szerzeményén, aminek jelenlegi helyét a számítógép előtti székben találtuk meg, mivel ez Puja egyik kedvenc fekhelye. Az új takaróval egyúttal kiváltottuk Kedves, esetleg Tündi különféle ruhadarabjait, amiken Zsebi imád feküdni, ha óvatlanul ottfelejtjük őket. És ha egyszer ő rátelepszik például egy pulcsira, abból hirtelen egy fekete-fehér-szürke (netalán cirmos-) macskaszőrös rongy lesz, nincs mit tenni. A takarónk is hamarost átesett ezen a beavatáson. És hát, ha már polár, gondolhatjátok, hogy néz ki pár nap után...

Sziasztok, Kedves Olvasók!

A mai napunk mondhatni szokványosan telt, Zserbó semmi különös újdonsággal nem szolgált számunkra. Reggel álmosan pislogott ránk, majd fogyasztott a még estéről a tálkában maradt alutasakosból. A maradék nem volt igazán az ínyére, aminek köszönhetően a szárazeledel a nap folyamán jelentős mennyiségben fogyott. :) Kedves elmondása szerint Puja ma nagyon "apás" volt, sokat bújt és dörmizett. Persze, amint hazaértem a munkából, visszább vett minden ilyen macskaságból. :( Próbálkoztunk egy kis játékkal is, de hiába, inkább csak szemlélte a csipogó fehéregeret, amint lóbáltam előtte. Azóta pedig szundikálás folyik a lakás különböző pontjain. (Most épp nyekeregve nyújtózkodunk a székben.)

Mióta fűtünk, a konvektorról nézelődést Puja hanyagolni kezdte. Azt nem tudjuk, hogy ösztönösen, vagy azért, mert a fűtőtestre felugorva picit sütötte már meg a tappancsát. Mindenesetre a cicafej az ablakban mutatvány tavaszig a múltté. És hát, egy kényelmes (?) fekhellyel is kevesebb lesz addig:  konvektor.  Mellesleg a még hideg konvektoron keresztül egyszer az ablakpárkányra is kisétált - nyitva hagytam az ablakot és egy percre bementem a fürdőbe... Mikor megláttam, hogy hol van, már jött épp befelé, ami szerencse, mert ha rákiáltok, lehet, hogy megijed és... :S Én mindenesetre szívbajt kaptam a mutatványtól!

Az elmúlt hétvégén egyfajta tűzkeresztségen estünk át. Történt ugyanis, hogy szüleim egy kis anyufőzte húslevessel kedveskedtek Árpinak, a kis betegnek. (Isteni volt, köszönjük!!!) Amint hozzáláttunk az ebédhez, Puja finoman ott sertepertélt, hátha neki is jut pár falat. A főtthusit korábban nem fogadta kitörő lelkesedéssel, gondoltam, most megleckéztetem picit a kunyerálót. A visszmaradt, apró csontokat pakoltam az edénykéjébe. Felnézett rám a szokásos ezt adod?! nézéssel, azután jóízűen elropogtatta a maradékot. Ez volt az első alkalom, hogy ilyesmivel kínáltuk, egyrészt ugye, mert nem szereti a házikosztot, másrészt, mert valahogy mindig kitűntetőbb falatok jutottak a számára, mint a csont. De bejött! (Jól is néztünk volna ki, ha otthagyja az aprócsontot, nagyapómnál a háztáji macsekok még a velőscsontnak is nekiállnak!)

Mára ennyit. Búcsúzóul még egy nagyon friss video:

Simon's Cat - Hot Spot

Azt hiszem, a múlt heti összefoglalóról lemondanék, mert hát, hiába, ha egyszer dolgosak a hétköznapok... Majd szép lassan úgyis előjönnek az említésre érdemes dolgok.

Egy kis aktualitással kezdeném. Zserbó élvezi a jó meleget (Apa nagyon befűtött nekünk itthon), nem akaródzik már kimennie az erkélyre. (Igen, ezt is megértük!) Naphosszat a kisszobában üldögél, szendereg. Nem csoda, hogy ebben a szürke időben nincsen máshoz kedve. Ha mégis "előjön", akkor megnéz minket, leásít bennünket; ha igazán aktív, akkor pedig előadja a hisztis magánszámot és fel-le rohangál a lakásban. Az elmúlt napokban keveset evett, főleg az alutasakos lett hanyagolva. Mégis olyan, mintha hízott volna, mivel a bundája a nagy hidegre való tekintettel vaskosabb, tömöttebb lett. Egész nagy macska már. A bújás-dorombolás pedig egy ideje kizárólag Kedves ölében elképzelhető. Úgy tűnik, mi ketten (mármint a macs és én) most valahogy pikkelünk egymásra. Vannak dolgok, amiket abszolúte nem veszek jó néven a Pujától, mint pl. azt, hogy újra és újra át kell rendezni a dolgokat miatta. Még akkorra tehető az egyik ilyen eset, amikor felügyelet nélkül volt itthon: esténként valamelyik növényről származó bogyókat találtam szerteszét, ami némi aggodalomra adott okot. Szerencsére, nem rágta meg ezeket a terméseket, csak játszott velük, de mégis: honnan szerezte őket, ha elővigyázatosságból nincs ilyen jellegű növény elérhető közelségben? Hamarosan kiderült a turpisság. Bent a hálóban, a komódon éldegélt (eddig) egy ilyen bogyózós növényem, és hogy, hogy nem, Cicó valamikor észrevételezte. Több mint egy év után, teszem hozzá, mivel a növényke már akkor is ott volt, amikor őmacskasága beköltöztetett. A komód teteje nagyjából mindennel tele, oda hogy ment fel úgy, hogy semmit nem vert le, passzolom. Mindenesetre felment, elárulták az ottfelejtett macskaszőrök is. Úgyhogy a virágot hamarost át kellett költöztessük egy szekrény tetejére. Ez volt az első feketepontja Pujának. A második, és azon még jobban kiakadtam, valamelyik éjjel történt. Amúgy is rosszul alszunk Kedvessel, de a kis drága tett róla, hogy amikor végre sikerült álomba merülni, felébredjünk. Hatalmas csattanásra ugrottunk fel mindketten és kerestük, hogy mit művelhetett Cicufer. Nos, az étkezőben járt a drága, nem is akárhol, hanem az ablakpárkányon. Egy szerencsétlenül járt fűszertartó volt az áldozat (eltörött), de még örülhettünk, hogy nem egy szomszédos virágot vert le. Hát, az az éjszaka meglehetősen álmatlanra sikeredett, részemről legalábbis. Ez akkor már 2 feketepont, plusz ugye, a mindennapos undokságok Zserbó részéről. (Arra járok, nekem ugrik, karmol, harap, hajnalban felmiákol stb.) Az alommal és a hozzá tartozókkal is akadtak további problémáink, úgyhogy összességében elmondhatom, hogy az utóbbi néhány hétben nem vagyok megelégedve Pujával, úgy mint házicica. (Másnak meg nem szívesen tartanám!) Mindenesetre megbeszéltük Kedvessel, hogy ha elfogy ez az adag csomósodós alom, akkor áttérünk valami másra, hátha Cicó is elégedettebb lesz ilyen téren.

Egyik este már nyugovóra térve feküdtem bent a hálóban, a kisszoba felőli ajtó résnyire nyitva - hogy levegő azért jusson be, de hivatlan macskacicók ne tudjanak jönni-menni. Szóval, fekszem az ágyikóban, amikor egyszerre csak halk neszezést hallok. Majd lassan, de határozottan nyílni kezdett az ajtó, azzal a surlódós hanggal, ami az ott lévő szőnyeg miatt lehetséges. Lassan nyílik tovább, ...csssssssz... - ahogy fekszem ott, nem látok semmit és senkit az ajtóban. Már felrémlett bennem a Cápa című film vészjósló zenéje, az ajtó tárva-nyitva... Felültem hirtelen, és mit látok? Cicó sétál be a lehető legnagyobb természetességgel, körülnéz, hempereg, majd távozik. Huhh. Eeegen. Ijedős vagyok. És ez nagyon hatásos belépő volt! :) Egy másik alkalommal a noti előtt ülve/gubbasztva pont nem láttam a bejáratot, akkor úgy lepett meg a kis szőrgombóc, hogy hirtelen felbukkant a semmiből és felugrott elém az ágyra. Kedves már aludt akkortájt, csend volt, én meg úgy megijedtem, hogy felsikkantottam egy jáájt! - erre Zsebi - mint aki jól végezte ijesztős dolgát - továbbált. :)

Szeretném még bemutatni a legújabb szerzeményünket (naná, hogy megint a cicabolt felé jártunk). Egy horgászbotszerű játék ez, amolyan macskafogó. A csalinak szánt egérke engem picit emlékeztet arra a rajzfilmbeli fehér egérre, amelyik le akarja igázni a világot, de lehet, hogy csak a piros szemek teszik őrültté a figurát.

Nos, ez az albínó egérke nemcsak idegesítően rugózik fel-le a bot végén, de még csipog is. (Gondolom, hogy cincogásnak szánták, de inkább egy beteg madárka hangjára hasonlít.) Plusz, hogy teljes legyen a siker: piros tollak lógnak ki a bestia fenekéből!!! (Mondjuk, a kép már a megcsonkított változatot ábrázolja - az egér, hámozás után! Puja kb. 2 nap alatt letépte a toll nagy részét.) Ez az állatka tartja tehát rettegésben a nappalit mostanság, bár, mint annyi mással, hamarosan ezzel is elszámolhatunk, mint használt de már használaton kívüli játékkal. Amint oda az újdonság varázsa, hozhatjuk a következő macskamódosító kacatot.

Végezetül ismét figyelmetekbe ajánlanám a Zserbó fotóalbumot az Indán, folyamatosan frissítjük új képekkel. (Katt a Macskaságok dobozban a linkre, vagy lejjebb gördülve a fotóalbum dobozra.)

Sziasztok!

Végre olyan állapotba kerültem, hogy egy-két dolgot megoszthatok veletek immár én is, vagyis aktívkodhatok itt a blogon. :)

Mindenekelőtt a cím. Igen, beköszönötött hozzánk Cicc 2. ősze, és most olyan dolgokra lettem figyelmes, amiket a legutóbbinál valahogy nem vettem észre.

Pl. Cicó hiába van benn a jó meleg lakásban (a jó meleggel Kedves vitatkozna, de ma végre nálunk is beköszöntött a fűtés-szezon) pontosan úgy viselkedik a PiCinyó, mintha kint lenne. Pici golyóvá húzza össze magát, mint aki nagyon fázik. Az erkélyt elkezdte hanyagolni, legfeljebb, ha süt a nap, akkor napozik egy kicsit, bár itt is inkább visszaszokott az ablak mögötti sütkérezésre.

Feltűnt az is, hogy Cicóka sem szereti a szelet. Ma figyeltem ahogy szőrgolyóvá gyúrva lapos pillantásokat vetett az ablakon túli világ zajaira, mintha azt mondta volna:
"Nem tetszel. Maradj csöndben, így nem merek aludni."
Mert természetesen monstanában mindene az alvás. Olyannyira, hogy tegnap már az esti dorombolásba is belealudt, mint egy gyerek. :)

A táplálkozási szokásai is változtak a KisKedvencnek. Azt vettük észre mostanában, hogy alig fogy a zacskós eledel, gyakran még a következő etetés idejére is bőven marad az előzőből. Most, hogy itthon voltam, és volt kis időm megfigyelni, szerintem csak ínyenckedik. Magyarán spórol. Eszik pár falatot az alutasakosból, majd szárazol. És pár óra, vagy perc múltán megint pár falat alutasak, és megint pár falat száraz. Így okosan eléri, hogy egész nap csemegézhessen. Szerintem okos.:)

Kicsikénk mostanában valahogy mindig megússza a lekarmolást, viszont mi emiatt gyakran le vagyunk karmolva. Pedig már ráférne egy karomvágás. De remélem, most hétvégén túl tudunk esni ezen a mizérián. Ilyenkor szegénykét mindig rá kell vennem, hogy maradjon veszteg. Legutóbb már nagyon jól viselte a dolgot, de azért mindig nehéz. Két dolog a körülményes benne, az első, hogy ilyenkor a macska az én ölemben van, és én fogom le. Vagyis ha harap, agresszorkodik, akkor azt én kapom. Volt már rá példa, hogy szép hosszú, mély karmolásnyomokkal lettem gazdagabb. A másik nehézség Kedvesemé. Ilyenkor az ő dolga hogy pont a megfelelő méretet vágja le. Itt az a gond, hogy a macska karmának nagy része szabadon vágható, ám az érzékeny rész nagyon érzékeny. És Cicó hajlamos rájátszani, és türelmetlenkedni, plusz ilyenkor azért még ott van a veszély, hogy miután engem elintézett a macs, ő kerül sorra.... Szóval erő gyorsaság, és hidegvér kell ehhez a mókához. Persze Zserbi utána mindig kap jutalomfalatot, talán ezért is hagyja magát az elején. (És még nem is mondtam, hogy az állatorvos anno csak altatásban merte vállalni a pedikűrt, mert Harcimarci, az Harcimarci.)

Végre szerkesztőfelülethez jutottam (a böngészőm nem mindig tolerálja, hogy írni fogok...), de a lassan szokásossá váló heti összefoglaló még várat magára, most csak egy rövid kis bejegyzésnek ültem neki.

Kis betegünk van idehaza, mégpedig Kedves személyében. Cicónak így volt társasága egész héten, bár azért ez mégsem ugyanaz... Eszembe ötlött, hogy a macskáknak tulajdonítanak bizonyos gyógyító hatásokat. Főleg az idős embereknek segít sokat egy cica közelsége. Kortól függetlenül, természetesen a dorombolós, odabújós aranyosságok mindenkinek jól esnek. Stressz- ill. feszültségoldás, lelki egyensúly fenntartása, szorongások csökkentése... A bársonytalpúak mindebben gazdáik segítségére lehetnek. Gondolnám én, hogy Zsebi, aki ráadásul borzasztóan érzékeny a hangulatokra, változásokra, nagyon is jól érti, hogy mi a helyzet most. Kedves lázas betegen fekszik itthon, de a kis Puja rá sem hederít. Ellenkezőleg. Inkább másik helyiségben tartózkodik, mint hogy odamenjen Apához egy kis kedveskedésre. :( Max. a takarója alá bújik be, ha véletlenül talál egy rést, de ezt is csak a játék kedvéért. Recsegés alig fordul elő, a simogatás pedig pár perc után agresszívvá teszi Cicónkat.

Kicsit utánaolvastam a dolgoknak, íme egy kevés idevágó okosság:

"A dorombolás eredetileg a szoptató anyamacska és kölykei közötti kommunikációt szolgálja, bár a tudósoknak máig nem sikerült kideríteniük, hogy tulajdonképpen hogyan dorombol a macska. A dorombolás a hízelgés, az öröm kifejezése mellett nyugtató célzatú is. Még a beteg vagy sebesült macskák is dorombolnak, mert érzik gazdájuk szorongását, és nyugtatni akarják a szeretett embert. (A nőstény is dorombol a szülési fájdalmak szünetében: világra jönni készülő kölykeit nyugtatja teste puha vibrálásával.) Több tudós szerint a dorombolásnak (ön)gyógyító hatása is lehet. (...) Műszeres vizsgálatok is igazolták, hogy ha az ember ölében doromboló macskát tart, mintegy 20%-kal csökken a vérnyomása. Akik együtt élnek házi kedvenceikkel, azoknak tartósan alacsonyabb a koleszterinszintjük, a vérnyomásuk, valamint a stressz-szintjük. A macskadorombolás alacsony frekvenciás rezgései – kísérletekkel igazolhatóan – meggyorsítják még a csonttörések utáni gyógyulást is. Az állatokat simogatva endorfinok, vagyis boldogsághormonok szabadulnak fel, erősödik az immunrendszer, könnyebben megy az ellazulás, oldódik a magány és a szomorúság-érzés, csökken a fájdalomérzet."

Nos, azt hiszem, ha ennek a fele működne, Kedves már jobban érezné magát. De ez a jószág nem recseg, nem bújik, nem és nem jól szuperál...! :(

Az igazsághoz hozzátartozik azért, hogy néhány hete mutatott egy kis gyógyító jelleget a Puja. Fájós pocakkal feküdtem az ágyikóban, amikor is egyszer csak feljött hozzám simogatózni, és pontosan a hasamra telepedett le, teljes hosszában. Azután megindult a dörmögő, de nem oyan felületesen, ahogy szokott, hanem mélyről, teljes macskaságában recsegett. Nagyon jól esett nekem és valamelyest enyhült is a fájdalom! :)

Talán ha Kedves nem lesz olyan lázas, nem "ontja" úgy a melegséget, akkor majd őt is kezelésbe veszi picit ez a szőrmók nővérke. Addig is, jobbulást, Szívem!