Egy kis aktualitás, avagy aggodalmaink az elmúlt napokban.
Képzeljétek el, hogy mióta Zsebi nálunk van, most először fordult elő, hogy nem bírta cérnával egy szorgos-dolgos hétköznapon az egyedüllétet. Csütörtökön szokás szerint mindketten dolgozni indultunk. Délután apa ért haza előbb, lévén, hogy kora este közgyűlésre kellett mennie. Megérkezvén nem egy kedvesen doromboló-recsegő Cima fogadta az ajtóban, ellenkezőleg. Rumlit és "felcsavart", megtépett szőnyegeket, valamint egy komód alatt reszkető Zsebibabát talált. Csak hosszas unszolásra jött elő rejtekéből a jószág, majd olyan hálás dörmögésbe kezdett "a felmentőseregnek", mint még soha. Próbáltuk rekonstruálni a történteket: Zsebi valószínűleg megijedt valamitől (pl. fúrás-faragás, kopácsolás a házban), erre fel vadul rohangálni kezdett fel és alá... esetleg olyan vehemenciával szaladgált vadászat/játék címén, hogy egyszer csak megcsúszhatott és jól összetörte magát. Erre utalt, hogy a pofija bal fele kissé fel volt dagadva, és aznap este véraláfutásokat is felfedeztünk (nem mintha engedte volna közelről megnézni). Én később érkeztem haza (fránya túlóra!), Kedvessel pont elkerültük egymást. Zsebi elém sem jött ki, viszont a nappali szőnyegén elterülve (vagyis inkább kiterülve) olyan ábrázattal fogadott, mint aki mindjárt elpusztul. :( Egy halovány nyekk jött csak ki a torkán és az este hátralévő részében is igen csendesnek bizonyult. Ha mégis mondott valamit, az nagyon keserves miaúnak hangzott. Akkor láttam őt utoljára ilyen gyengének és elesettnek, amikor elrontotta a gyomrát, féltem is, hogy talán ez történhetett. De a pontos diagnózissal meg kellett várjam apát, mivel nem ismertem az előzményeket. Aggódva figyelgettem hát Puját. Mintha egy kis mozgáskoordinációs problémái akadtak volna, de lehet, hogy csak képzeltem... (Mosakodás közben elvesztette az egyensúlyát és felbillent.) Hamarosan lepihent itt a közelemben, de nyugatlanul aludt. Forgolódott és fel-felnyögött. Pár óra múlva Kedves is hazaért és megnyugtatott: Zsebi nem hányt, a vacsoráját pedig jóformán egyszerre befalta. Jó hír, ezek szerint nem kapott nagy ütést a buksijára (ilyenkor az ember lánya már agyrázkódáson is eltöpreng). Az aznapesti hirig-szaladgálás elmaradt, viszont nyugovóra térve mindkettőnknél tiszteletét tette Puja egy kis dorombolás erejéig. Legközelebb hajnalban hallatott magáról, reggelre kelve pedig úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben, már az arca sem volt úgy feldagadva. A megfigyelés azóta is tart részünkről, de csak annyi jegyezhető fel, hogy picit talán kevesebbet szaladgál őmacskasága az ominózus eset óta. Nos, zajlik az élet, de azért nem bánnám, ha többet nem ilyesztene ránk ilyen formában...
Utolsó kommentek