Mostanában sokat látnak bennünket a macskáink, már biztosan azt hiszik, betegek vagyunk (és tényleg!), hogy a gazdik standard és átlagos sűrűsége 1 és 2 közé esik a macskabirodalomban. :) Ez egy ilyen betegállományos-itthonmaradós másfél hétre sikeredett. A négylábúak szerencsére jól vannak, rosszcsontok és elevenek, mint mindig. Bár, hogy hugimat idézzem, ők is inkább napelemmel működnek: ha napsütés van, sokkal aktívabbak/lelkesebbek napközben. Különösen igaz ez Zserbó cicára, ő imád a napsütésben lubickolni: elég egy fénysugár a nagyszobában és máris önfeledten hempergőzik, tekereg a padlón, mutogatja a pocakját, dörgöli a buksiját – és úgy általában roppant elégedettnek tűnik. A vele kapcsolatos (vissza)változásokhoz tartozik az a tény, hogy megint tud olyan játékos és gondtalan kölyök lenni, mint azelőtt (= Mazsi érkezését megelőzően) volt. És már nemcsak a picúr kergetésében leli örömét szórakozás gyanánt, bár ha pont ezt szeretné, akkor ráutaló magatartással vadul gyorsulgatni kezd a nappaliban – a kis foltos erre általában "ráharap". A kergetőzésen kívül Puja egyébként nem szaladgál (= vukkozik) már ok nélkül, nincsenek azok az esti megőrülések, mint fiatalabb korában. Nem is baj, mert Mazsi bőven bepótolja a dolgot helyette is, és még nem is kell, hogy adott napszak legyen. Az ajtók mentén és az előszobában szépen nyomonkövethető a tapétán, hogy hol és meddig ugrabugrál fel ilyenkor, merő kedvtelésből. Nem sok híja már például, hogy egyszer csak leszedje a kaputelefont.
De visszatérve Zsebire: megint felfedezte magának a korábbi kedvenc játékait, egészen pontosan a szürke, csörgő plüssegeret, a szalagokat és a színes gyűrűt. Pechjére, utóbbi Mazskának is nagy favoritja. Ha véletlenül Zserbó kaparintja meg, csak egy-két fordulóra viheti, mert pár pillanat és a helyzetet felismerve a kis terrorista már el is halászta előle a piszkálnivalót. Ilyenkor a nagylány nem szegül ellen, nem utasítja rendre Mazsolát, inkább odébb áll, jobb kedvében más játék után néz. Ennek köszönhetően Mazsi borzasztóan elkanászodott, mondhatni, hogy nemcsak méreteket tekintve nőtt Zserbó fejére. Hanem, amikor egy csepp szabadsághoz juttatja Zsebit, öröm nézni, ahogy ez a négylábú itt szaladgál, ugrál, cserkész, mancsol és hempereg. :)) A régi-régi cicuskánkat láthatjuk ismét! :) Sajna, képi bizonyítékot mind ez idáig nem sikerült produkálnunk, mert az is igaz, hogy elég törékeny ez a nagy felhőtlenség: ha valami megzavarja Zsebit (pl. a játéktér mentén a fényképezőért lopakodó gazdi), azonnal befejezi "a viháncolást".
Aztán, van még a nagy családi móka, amikor a plüssegeret dobáljuk egymásnak apával, és a lányok mit is játszhatnának ilyenkor, ha nem macskát? Ilyenkor többé-kevésbé sikerül mindkettejüket bevonni a játékba, felváltva lapulnak és vetődnek az egér után. Zserbó megérti, ha mondjuk neki, hogy "Figyelj!" - ugrásra rendezi a tagjait (fülek áramvonalasan a fejre simítva), riszálja a fenekét és a figyelmeztetés után eldobott egeret még röptében lecsapja. Ilyenkor nagyon megdicsérjük, ő pedig elégedetten odébb lépked. Mazsi is kezdi kapizsgálni ezt a mókát, bár többnyire csak rakétaként kilő, vetődik, aztán el van kenődve, ha nem sikerül egyből elkapnia az egeret. De gyakorlás teszi... Majd akkor, ha legközelebb összetalálkozunk az egérrel. Ugyanis sikerült elrejteniük, de úgy is mondhatnám, hogy jól odaadták a házi vízilónak. Ha jól sejtjük, Mazska játszott vele utoljára, meg a gyűrűvel és az egyéb hiányzó vackokkal is. A kicsilány ugyanis a világ legeslegjobb játékának tartja, amikor a kütyüket addig-addig paskolja a mancsával, míg végül a hűtő/konvektor/ajtó/szekrények valamelyike alatt nem köt ki, ahonnan természetesen képtelen kihalászni csöpp mancsaival. Aztán szenved és sertepertél és mindent bevet ("édes kiscica vagyok, nézd meg, hogy eléd vetem magam, hanyatt is tudok ám feküdni és hemperegni és pillogni és ilyen hooosszúúúúra is kinyújtózok a kedvedért és aztán felpattanok, hogy legyen golyógolyó, reccs-reccs..."), hogy megsajnáljuk és huszonötödszörre is kivegyük neki a játékát. Hogy aztán a következő mancscsapással megint eltüntethesse, mondjuk pontosan ugyanoda. Eseti jelleggel kapcsol, és olyankor a szájába véve ügyesen arrébb viszi az aktuális mancsolnivalót, de nem ez az általános. Különben meg, van abban valami perverz kedvesség a részéről, ahogy megfőz arra, hogy hozzam a bányászlámpát meg valami hosszú műanyag rudat (a reluxának nem kellett már a tekerője), aztán ahogy hason kúszok a konyhában és pásztázom a hűtő alját, peckesen odalépdel, hogy mindent jól lásson ő is, beáll az arcom és a lámpafény közé, különösen kitüntetett helyzetemben még szájon is dörgöl nagy örömében, esetleg rááll a hajamra... Na hát, valahogy így. Csakhogy néhány napja úgy elrakta a játékait, sehol sem találjuk őket, pedig mindketten végigmásztuk a lehetséges zugokat a lakásban. Szegénykém, a reggeli játékosdoboz elővételnél mindig lelkesen és farokrezegtetve szalad, hogy na, akkor megkapja végre az imádott kütyü(i)t, de csak az unalmas labdákat/majmot/pálmafát (stb-stb.) tudjuk elővenni. Kicsit csalódott azért ilyenkor. Van, hogy elnyúlik a hűtő vagy valamelyik szekrény előtt, mint amikor jelzi, hogy vegyük ki, amit bepakolt – talán emlékszik, hogy valamikor az alá a bútor alá tüntette el? De sajna, tizedszerre sincs ott. Majd ha a víziló megunja, visszakapjuk úgyis. Vagy ha nem keressük épp, mert úgy szokott az lenni. Addig is egy nagy szürke ikeás plüsspatkánnyal vigasztalódnak (jó hosszú és dupla címkéje van, amit külön gyönyörűség csörgetni), na meg azzal a botraszerelt toll- és bőrszál egyveleggel, ami a 10 kilós táphoz érkezett ajándékba. Utóbbi nagyon érdekesnek bizonyult számukra, a bőrnek biztos fantáziacsiklandó illata van, mindenesetre Mazsi 5 perces szagolgatás után csócsálni kezdte a lelógó darabokat. A teljes elfogyasztást elkerülendő így csak szülői felügyelettel kapják meg ezt a horgászbotot.

Amit még mindenképpen szeretnék megemlíteni, hogy a kiscicánk hivatalosan is a nagycicánkká lépett elő: a legutóbbi mérlegelésen Zserbó 4 kg (állandó versenysúly), míg Mazsola 4,2 kiló volt! Mit nekünk 15 hónap lemaradás korban, ha rálicitálhatunk kilóban? :) Azért ne aggódjon senki, Mazsi még nem egy Garfield és azon vagyunk, hogy ne is váljon azzá. Borzasztóan torkos, az előre kimért adagját egy, de max. két húzásból betolja. Aztán, mivel Zserbó tálja még finomságokat rejt azidőtájt (ő nem habzsol, szépen beosztja a napi adagját), arra-arra sunnyog és ha nem vagyunk résen, akkor lopkod a tesótól. Így jobb híján mi is trükközni kezdtünk: a táp napi adagjának csak a felét kapják meg reggel, és mi hagyjuk meg a tartalékot estére. Persze, ez a másik kajájának felzabálását nem tudja megakadályozni, úgyhogy erre még ki kell eszelnünk valami okosat.

A végére hagytam a legmeglepőbb fordulatot cicáink mindennapjaiban: nemrégiben történt, hogy mindketten a nappaliban sertepertéltek, Mazsi a kaparófa tövében üldögélt, Zserbó pedig hozzá lépett és a szokásos fejére ugrás helyett nyalintott egyet Mazska kobakján! :D Ilyen még nem volt, leesett az állunk! Csattanhatott is egy nagyot, mert Zsebi abban a pillanatban hátrafordult felénk, és amikor meglátta, hogy nagy szemekkel pislogunk az események hatására, szégyenlősen átvonult a másik szobába ("lebuktam...!"). Oké, azért Mazsi is meglepődött picit a kedveskedésen. Az viszont neki köszönhető, hogy a hálóban már együtt bírnak aludni ezek a cicák. Ennek is vannak fokozatai – eleinte csak egy ágyon, szigorúan az ellentétes oldalon... és íme az eddig teljesített utolsó két szint (nem egy napon esett meg a két változat):

Utóbbi alkalommal, mintha belealudtak volna egy bunyóba, nem? :D (Ne tévesszen meg senkit a résnyire nyitott szem, Zserbó szokott így aludni.)

Fotóalbum

Videózás terén nem termett sok babér nekünk eleddig, ám apa ma reggel elkészítette első mutogatnivaló házi videónkat. Ahogy azt Terence Hill is mondta: "A játék, az nem játék!" :)

...a Mazsola névre hallgat, természetesen. Az új megszólítást egy hajnali partizánakcióval érdemelte ki a minap. Jó ideje már nagyon korán kel a kispöcök és ilyenkor nem bír magával, mondhatnám, bizsereg a tappancsa. Muszáj matatnia pl. az ágy alatt, a radiátornál, esetleg a szekrény mögött, de a polcokon pakolás sem kizárt. Elég éberen alszom, ezért ha nem ébredek fel már a takarómon jövés-menésre, akkor a mazsineszekre minden bizonnyal. Bársonytalpú, könnyűléptű kedvencem ilyenkor olyasfajta evidens, bár költői és érthetőleg morcos kérdésekkel találja magát szembe, hogy "micsinálszmegint?!"; "mit keresel a vasalnivalók tetején?!"; "mér' ugrálsz a konvektoron, Dömpike?!" (ha Zserbó Mazsi-plusz-egy kilósan hang nélkül képes megérkezni rá, hogy tud ez a kis foltos ilyen hangosan csattanni?);  "hol találtad a csörgő izét?!" stb-stb. Azon a reggelen is valami hasonló neszezésre nyitottam álmos szemeket, majd a mosdóba tartva valami furcsa terepjelenségre lettem figyelmes a hajnali félhomályban: az előszoba közepén hevert valami... szamár! :) Felismerve a helyzetet, a morcosságom is enyhült kicsit. Mazsi igyekezett csendesen, de hatékonyan elfoglalni magát, amíg a gazdik és Zserbó alszanak. A macskajátékokat – különös tekintettel mindenféle csörömpölő egerekre és labdákra – éjszakára mindig összeszedjük a dobozkájukba, még véletlenül se legyen ingerencia ezek rendeltetésszerű/szerűtlen használatára. Ezért Mazsi jobb híján az egyik polcról zsákmányolt plüss Fülessel kezdett különfoglalkozásba. Aztán (de csak mert annyira még nem dörzsölt a kiscsaj) a csempészárut egyszerűen otthagyta, a placc közepén. :)) Pedig amúgy nem különösebben érdeklik őt a plüssfigurák (mondjuk Zserbót sem). De ez a csacsi azóta is kiemelt figyelemre és külön dögönyözésre tarthat számot, ezért már vissza sem került arra a polcos szekrényre (helyette a játékos dobozban tölti az éjszakákat). Jobban belegondolva, nincs mese, egy macskagazdinak acélból vannak az idegei: azelőtt valószínűleg frászt kaptam volna egy váratlan találkozástól az ismeretlen szürke micsodával, hajnalban, az előszoba közepén. De most, ááá, szinte meg sem lepődtem! :P

Ez most egy kitekintő bejegyzés lesz. A harmadikról, méghozzá macskából. Ébenfekete kandúrka, a nyakán kis fehér pamaccsal :), alig 4 hónapos lehet. Bársony a neve és őt is a Noé mentette.

Forrás: NOÉ Galéria

De még mielőtt hitetlenkedő telefonhívás érkezik valamely családtagunktól: ez a cica nem jött velünk haza. Ellenben egy kis időre virtuális gazdái leszünk/lehetünk. (Reméljük, hamarosan ez az oldalán is látható lesz!) Így Zserbónk is megúszta az újabb sokkot. Bársonyt egy gyártelepen találták, egyik hátsó lába törött volt, műteni kellett. Már jobban van, de továbbra is gyógykezelésre szorul. Írtam egy rövid felhívást ezügyben.
Valamint szeretném felhívni a macskabarátok figyelmét a virtuális örökbefogadás lehetőségére. Azoknak, akik ilyen-olyan okokból nem vihetnek haza ((még egy)) cicát, de tudnak és szeretnének segíteni. A NOÉ illetve a Macskamentés honlapján a gazdikereső és a végleges lakók között is mód van erre. Minden kis segítség számít!

Készítettünk egy kis bemutatót cicuskáink alvási pozitúráiról. Sok fotó szerepelt már a blogon ezek közül, de így, egy blokkban még hatásosabbak. :) Jó szórakozást!

...folytatódott a lakásfelújítás körülöttünk, de szerencsére már nem az állandó és fülsértő véséssel-fúrással. Cicuskáink így sokkal nyugodtabbak voltak, nem beszélve azokról az elégedettséggel csordultig teli napokról, amikor apa itthon tudott maradni velük. Oké, az elégedettséget inkább a macskákra értem, a másik oldal ugyanis válogatott kedveskedéseket volt kénytelen "elszenvedni". Merthogy valamelyik macska állandóan apán lógott. Meg a notebookon. Meg a headset mikrofonján. Lássuk be, kell ahhoz némi spontán önuralom és helyzetfelismerés, hogy az ember ne szisszenjen fel és/vagy káromkodjon bele egy nemzetközi call kellős közepébe, amikor az egyik jószág az ölében ébredezve egy jól irányzott nyújtózkodással az összes karmát a combjába mélyeszti, esetleg a mancsával elmélyülten tapossa a shut down gomb körüli felületet a klaviatúrán... :) Mazsi egyébként igen karmolós kedvében van az utóbbi időben, annak ellenére, hogy Zserbóval együtt rendszeres pedikűrnek vannak alávetve. Kölyökként azzal okozott kisebb-nagyobb sérüléseket, hogy mindenáron rajtunk keresztül próbált magaslatokat meghódítani (lábon felmászás, hátra felugrás), most viszont a simogatások alkalmával képes karommal jól belénk kapaszkodni, amúgy kedvességből. Szerintem az elmúlt hetekben több felületi sérülést szereztem így, mint előtte egész évben.
Zserbóra pedig féltékenykedik mostanában a kispöcök. Persze, eddig is kíváncsian odajött, amikor épp Zsebit szeretgettük, aminek hatására utóbb említett általában odébbállt. Haláli, mikor elkezdem simogatni a buksiját, és ő ugrásra készen lesi mellettem, várja, hogy mikor jelenik meg Mazska. Mert előbb-utóbb felbukkan, természetesen. Újabban viszont, mivel a nagylány sokkal-sokkal közvetlenebb és bújósabb lett, többször lehet őt szeretgetni és már van, hogy nem zavartatja magát Mazsi jelenlététől. A picúrnak ez pedig sehogy sem fér a fejébe. Ha nem kap azonnali és teljes figyelmet, általában sértődötten bevonul a kanapé alá és borzasztó szemrehányóan néz kifelé onnan. Mindezt abból a kiemelt pozícióból teszi, hogy ő bármikor az ölünkbe mászik/mászhat magától, minden hízelgésére reagálunk; Zserbó pedig legfeljebb nem megy odébb, ha simogatást szeretne, és naponta talán egy-két alkalommal Kedves ölébe/karjába kéredzkedik. Nagyon törekszünk az egyensúlyra, de úgy látszik, az eltérő szokások és igények miatt ez nem egyszerű. Még a féltékenykedés számlájára írjuk azt is, hogy rendszeresen Zserbó kajáját dézsmálja ez a kis rosszcsont – korábban ugyanez fordítva működött.

Hát, apró változások az életünkben. Apának sikerült megörökítenie néhány igen értékes, és bunyómentes együtt töltött pillanatot is a héten, íme:

Történt ugyanis, hogy Zserbó a hálóban pihengetett a jó meleg konvektoron, és amikor felült, Mazsi egyszer csak mellette termett. Talán a helyet akarta megszerezni, talán csak kíváncsi volt a nézelődnivalóra, Zsebi mindenesetre helyben maradt és várta a fejleményeket. Mazska nózi-puszival is próbálkozott, de ahogy látjátok, Zsebi arcára volt írva, mit gondolt az egész közeledésről... :) Ami még feltűnő, hogy a méretbeli különbségek mára bizony eltűntek!

Zserbó cica ritkán pózol nekünk fényképekhez, ha meglátja a kezünkben a masinát rendszerint elfordítja okos fejét vagy szépen eloldalog a helyszínről. Néhány hetes ügyeskedés után azonban végre van mit feltöltenünk róla is. :)
Kisszobában, konvektoron hevergetős-pocakmelegítős:

Praclifalva :)

Ahol olyan kis kócos és dögönyöznivaló a szőr, ott van "a zsebije"! :)

Nappaliban – ott, ahol normálisan semmi keresnivalója a virágok védelmében, de megtalálta a pisilés után félretett párnáit és... fő a kényelem!:

És a hálóban is van ám fűtőtest:

Túl vagyunk végre ezen a zajos héten. Azt ígérték a lakásfelújítók, hogy ezután már kevesebb fúrást-vésést kell elszenvedniük a négylábúaknak. Pénteken tényleg nem is volt annyira vészes (és hangos) a helyzet. Vagy csak apa jelenléte csillapította a kedélyeket? :) Azért kicsit bizalmatlanabbak és ijedősebbek most a lánykák, de remélhetőleg ezen a traumán is gyorsan átesnek.
Szombaton még kihasználták a váratlan jó időt az erkélyen. Mazsi fáradhatatlanul bogarászott egész délelőtt. Zserbó inkább csak napozott vagy idebent pihengetett a konvektoron. A búgó patakot továbbra is alkalmazzuk, főleg Mazsi tud nagyon belefeledkezni a csörgedező vízlefetyelésbe. Zsebi is iszogat azért, van, hogy külön "csapraveretési" célból utánunk jön a fürdőszobába is (legutóbb pl. hajnali fél 5 körül) – amíg tart az Uro-Pet, addig nem lehet gond, de ez már csak 1 hét, nagyjából. Aztán előfordulhat, hogy speciális tápra kell őt átállítanunk. Tényleg, a táp! Mazsi hivatalos nagykorúsága e tekintetben is zökkenőmentesen zajlott: szépen fokozatosan felnőtt ropogtatnivalóra váltottunk nála. Nem volt ellenvetése, sőt! :) A konzerv- ill. alutasakos vacsorák tekintetében már sokkal válogatósabb "a banda", pedig igyekszünk többféle, váltott finomsággal a kedvükben járni. Nem mindig sikerül, a válogatós napokon rendszerint ott marad a va-csi, de ilyenkor a saját pocakjukat kímélik, hiszen nincs alternatíva.
Aztán, új esti ill. reggeli szokás alakult ki mifelénk most, hogy visszakerült a macskanapé a helyére. Állandóan útban/rossz helyen van a bútor, ezért hol egyik, hol másik tolja-rúgja odébb, hogy minél feng shuibb legyen az elrendezés. Csak arra leszünk újra és újra figyelmesek, hogy a nappaliban (cicafekhellyel-)"beépítetlen" terület keletkezett, az étkezőt ellenben nem lehet megközelíteni... Persze van, hogy csak egymást igyekeznek kitúrni belőle (ld. Éjszakai Székfoglaló). Az utóbbi időben kettejük közül Mazsola az agresszívabb egyébként, úgy tűnik, tudatában van alakuló testi fölényének (már 3,8 kg és színtiszta izom a szőr alatt!). Fordulni látszik a kocka. Az elején Zserbó kötött bele a kicsibe lépten-nyomon, most a nagylány inkább semleges maradna, de Mazsi provokálja az újabb és újabb kergetőzést és bunyót. Zsebit sokszor álmában éri a molesztálás, de nem csak egy-egy jól irányzott pofont kap ilyenkor, hanem jól meg is gyömöszöli a lesből támadó ruhaszárítókötél Mazska. Kis gonosz ám! Hmm. A csendes-rendes leányzó lassan átveszi az irányítást?
Zserbó amúgy továbbra is nagyon dorombolós és bújós. Ebéd után például készültem egy kis alvásra, de még ezelőtt átmászott az ölembe a konvektorról és jó 10 perces recsegős-hízelgős szeretgetésben volt részem. :) (Mazsola eközben az erkélyen volt elfoglalva, észre sem vette a benti történéseket.) Ezt úgy kell elképzelni, hogy ő ilyenkor össze-vissza tekereg és helyezkedik, tapos és hempereg és mindenhol, mindenhogyan kér a simogatásból. Aham, hát ezért nem tud apa esténként gyorsan elaludni! :)

Végezetül még egy kis aktualitás a Noé háza tájáról: (13-án volt két éve, hogy örökbe fogadtuk tőlük Zserbót!)

Felhívás

Híradás lánykáinkról a Macskamentésen

A hosszú macska ismérve, hogy meglehetősen... hosszú. Különösen igaz ez a fehér alapon sötét mintás egyedekre (ref.: The Mean Kitty Channel). Ez a kivételes, de nem szokatlan tulajdonság tudományos alapokon legkönnyebben alvás közben figyelhető meg, ill. aktív közreműködés esetén fekvőrendőrt/úttorlaszt játszva a lakás kellős közepén. Variációink a két témára:
(A fotók kattintással – ha nem is hosszúra, de – nagyra nőnek.)

(Jobb oldalra belógva a már sokat emlegetett és örök kedvenc gatyamadzagunk látható.)

És a kakukktojás fotó, az erkélyen nyújtózkodós:

Másfél hete lakásfelújítás zajlik a szomszédunkban, fél emelettel lejjebb. (Egészen pontosan ott, ahová Mazsola kiruccant a hétvégén.) Reggel 7-fél 8 táján indul a móka, este, mire mi hazaérünk a munkából, már vége. Ma viszont itthon maradtam a cicókkal. 8 órakor fejfájósan fekszem a hálóban, alant már elkezdődött a zajongás. Egyszer csak, közvetlenül a fejemnél valami körfűrész vagy csiszoló vagy mittoménmi esett neki a falnak, azt hittem, menten rám borítják az egész kócerájt. Bingó: a közvetlen falszomszédunk is elkezte a lakáscsinosítást! Jáááj! Most látom csak, min mennek keresztül a kis drágáim nap mint nap, mióta tart ez a felfordulás! Már attól is nagyon idegesek tudnak lenni, ha a lépcsőházban zajong valaki, de itt ezen felül van még fúrás (perceken keresztül, akár sztereóban is), kopácsolás, köszörülés, csiszolás... Ők meg csak ülnek összegubózva és remegve, a zajártalomtól legtávolabb eső csücsökben, pattanásig megfeszülve figyelnek. (Nem csoda, hogy mostanában nyugodtak az esték és éjszakák mifelénk.) Zserbó még elég jól viseli önmagához képest. Járőrözik a lakásban, figyel és látom, hogy ideges, néha ennek hangot is ad... Mazsi viszont! Laposkúszásban közlekedik, ha egyáltalán elő mer jönni. Most, hogy itthon vagyok, felmászik az ölembe, vagy beül a székem alá, igyekszik a közelemben lenni. Reggel, az első felindulásnál, ahogy az összes szőrszála az égnek meredt, mellé guggoltam és próbáltam nyugtatni, de ahogy hozzáértem, akkorát ugrott, mint a nikkelbolha fénykorában. Persze, hasztalan bizonygatom, hogy "semmi baj, nem bántja senki a cicát!" stb. Még szerencse, hogy ma viszonylag kellemes az idő, így az erkélyre is ki lehet menekülni – ahol is az utca zaja kellemesen tompítja a belső munkálatokét.
Kedves Szomszédok! Reméljük, szépek lesznek a lakások! És azt is, hogy MINÉL HAMARABB, mert addig minden nap nagyon FÉLÜÜÜÜÜÜÜÜÜNK!!!!!!!!!!

Köszönjük az érdeklődést, Zserbó cica már sokkal jobban van! :) Hét elején még kicsit bágyadt volt, de ezt akár az időjárásnak is betudhatjuk. Mostanra viszont helyreállt a rend, ha nem kapná naponta 2x az Uro-Pet pasztát, azt mondanám, minden a megszokott kerékvágásban. De kapja és a tökéletes aromája miatt nagyon imádja is. Azóta a keddi hajnal óta, amikor a panaszos hümmögésére ébredtünk, persze fokozott aggodalommal figyeljük a vízfogyasztási és alomra-járási tevékenységét. Kb. 2 nappal a szuri után éjnek évadján megint arra keltem, hogy Puja "nyekereg". A paplant Mazsistól röpítettem odébb és félig még csukott szemmel indultam a hang irányába: "jövök, Picikém!" Az előszobában akadtunk össze Zserbóval, gondoltam, majd megmutatja, mi a gondja – hátha csak nem elég tiszta az alom, elfogyott a táp... Szerencsére, nem fájdalmában jelzett; rögtön odajött és elkezdett tekeregni a lábam körül, hangosan dorombolt, farkat rezegtetett... nem volt mit tenni, simogatni kellett. :) Oké, hogy a törődés, na de éjjel 2-kor?! 10 perc múlva aztán visszaengedett aludni, ő meg tápolt egy keveset és felmászott apához, nehogy már ő kimaradjon a jóból.
Egyébként jellemző, hogy hiába a sok ilyen-olyan párna és fekhely (a hideg beálltával megkapták a szőrös nyereménytakarókat és visszacsempésztük a korábban pisilés áldozatává vált, többé-kevésbé kiszellőzött macskanapét is), inkább mellettünk alszanak a paplanon vagy a párnán. Zserbó még a (nem max.ra tekert) konvektoron is szereti melengetni a pocakját, ahogy azt Kedves említette az előző posztban. Ja, és a pisiléssel meg az a helyzet, hogy a problémák ellenére Zsebi – igen fegyelmezetten – most csak az alomba végzi a dolgát. :)

Azért Mazsoláról is akad mesélnivaló. Játékos, meg eleven és rosszcsont, mint mindig. Igyekezett komolyan venni a bundanövesztésre vonatkozó feladatot, mostanra szép fényes és tömött szőrtakarót növesztett magának (persze, Zserbó sem marad el tőle!). Gyakorta elnézegetjük őt apával – hiszen mindig a közelünben szöszmötöl –, hogy abból a törékeny kis manóból, micsoda izommacska lett. Szépséges és okos pofival, természetesen (utóbbi mondjuk, inkább az ellenség megtévesztése volna). Újabban megint rászokott, hogy mellénk vagy a hátunk mögé settenkedik, amikor nem is számítanánk rá, és tényleg résen kell lenni, nehogy rossz helyre lépjünk (pedig higyjétek el, mióta négylábúak vannak a lakásban, szinte csak lehajtott fejjel közlekedünk). Különösen igaz ez, amikor a gazdik valamilyen házimunkát végeznek. Mondjuk, tegnap épp a Mazsikerülgetésmentes pár perc tűnt fel nekem... Szögezzük le, nem vagyok büszke erre, de szerencsére jól sült el a dolog. Történt ugyanis, hogy almot cseréltem, kimosogatás, fertőtlenítés, stb. – mindezt persze Mazsola élénk közreműködésével. A használt cuccot bezacskózva kiraktam a bejárati ajtó elé, amit egy pillanatra nyitva is hagytam, amíg összepakoltam a korábban kihelyezett dobozkákat. Oldalra nézve láttam, hogy a kispöcöknek híre-hamva sincs az ajtóban, gondoltam, biztos bent bolondozik a fürdőszobában. Folytattam a lakásban a takarítást, és kezdett fura lenni, hogy nem kell Mazskát minduntalan kerülgetni a seprűvel vagy arrébb helyezni a sejhaját a lapátból... Hmm. Hívtam, nem jött. Néztem az ágyon, ágy alatt, kanapé mögött... Zserbó szaladt és magyarázta nekem, hogy mi a helyzet. Leesett: jááááj! Elhagytamakiscicámat!!! Abban a pillanatban slisszolhatott ki mellettem, amikor pakolásztam épp, aztán fordultam és nem vettem őt észre a hátam mögött... Feltéptem a bejárati ajtót, hogy akkor szaladok lefelé, hátha még nem jutott messzire. Szerencsére, mindössze fél emelettel lejjebb szaglálódott éppen, felnézett a hangomra és egyből jött is "élénk Mazsiléptekkel". Mégha csak pár perces is volt a felfedezőútja az ismeretlen terepen, azért nagy hatást tett rá, kicsit remegett is izgalmában. Na, nem mintha az én kezem nem ugyanígy remegett volna. Apa bevásárolni volt éppen, jól néztem volna ki, amikor hazaér, hogy nem tudok elszámolni a lyányokkal! Huhh! Nincs mese, ezután "csak egy pillanatra" sem hagyom nyitva az ajtót, mert bár Zserbó szépen megáll a küszöbnél, Mazsolával vigyázni kell, nagy világjáró, Amerikát viszont már felfedezték, szóval... maradjunk csak a Cicabirodalomban.

Dehát én végig itt hevertem, Anya!

Nos, eltelt egy újabb hét a picókkal. Mondhatni meglehetősen mozgalmasra sikeredett.

Mindenekelőtt Zsebike a héten sajnos ismét meglepett minket a hajnali alom-gubbaszt-nem sikerül hármassal, így sajnos megint doktor bácsihoz kellett menni a nagylánnyal. Ahogy eddig sem, most sem volt túl egyszerű a dolog. Lévén hogy autómentesek vagyunk, ilyenkor mindig taxit kell szerezni, ami manapság szintén nem egyszerű. Valami különös oknál fogva a tisztelt taxisok egy része amikor meghallja, hogy "dobozos macskával", nem töri magát hogy felvegye a címet. Viszont szerencsére, már van olyan sofőr, aki szívesen jön velünk erre a rövidke körre. Zsebke persze megint nagy éneklésbe kezdett, ahogy a kocsiba ültünk. A sofőr kérdezte is, hogy mi a baja a cicának, és amikor elmondtam, hogy a ciccnek csak rossz emlékei vannak az autózgatásokról, megértően bólogatott.

A dokinál Zserbó megint a vállamon kötött ki, mondván "Apa, védj meg!". Nos, megtörtént, egy gyors szuri után jöhettünk is haza. Kapott Uro-Pet pasztát is.

Aztán, mivel mostanában megint volt lehetőségem pár napot itthoni munkában tölteni, láthattam, ahogy a két macska kihasználja a búgó patak előnyeit, és élvezettel kortyolnak belőle. Remélem, hogy a hamarosan új helyre kerülő macskaitató-deluxe a továbbiakban is betölti majd a szerepét, és ellátja a macsókat a szükséges folyadékkal.
De visszatérve, az itthon töltött napok alatt mind Mazsika, mind Zsebike szinte ellehetetlenítették a munkámat. Ülök a kanapén ölemben a notebookkal, és azt veszem észre, hogy hol az egyik, hol a másik macska telepedett úgy az ölembe, hogy egyrészt, nem tudok gépelni/egerészni, másrészt meg a billentyűkön fekszenek. Az egyik pénteki telefonkonferenciámnál konkrétan azon aggódtam, hogy Mazsantyú recsegője behallatszik a telefonba, és azt hiszik, hogy én aludtam el hívás közben.

Azután ugye, megérkezett az ősz, és vele a hideg. Ennek következtében (meg amiatt, mert mi is kezdtünk fázni) kicsit bekapcsoltuk a fűtést. Nos, ezzel egy időben a macskák újra visszaszoktak a radiátorra. Tehát, ha mostanában keresem bármelyiket, az első utam a kisszoba konvektorához vezet, és általában szerencsével is járok.

De sajnos, mivel a fűtőtest néha magasabb hőfokra van tekerve, volt már, hogy a tetején állva Mazsi értetlenül emelgette felváltva a lábait.

Ahogy hűvösödik az idő, úgy vannak a macsok egyre kevesebbet az erkélyen. Ennek főleg mi vagyunk az okai (nem engedjük ki őket), hiszen nem tudjuk például, hogy Zsebikének vajon mitől jött elő ez az alom-baja; de volt már arra is példa, hogy kiszagoltak a kinti hidegbe, és inkább visszabújtak a jó meleg szobába, vagy éppen a takaró alá.

Vagyis a legújabb macskatámogató eszközünk a háztartásban. Sokat tanakodtunk, hogy mit tehetnénk annak érdekében, hogy Zserbó több folyadékot vegyen magához naponta. Nem felsőbbrendűségű döntéshozatali szeszélyből (bullshit-generátor rulez!) szeretnénk ezt, hanem az ő érdekében, hogy a jövőben ne kerülhessen sor semmiféle alomnál sírdogálásra. Próbálkoztunk először azzal, hogy a lakás több pontjára itatótálkákat helyeztünk. Lett eredménye, nevezetesen, hogy időnként sikerült felrúgni egyet-egyet, vagy Mazsi borogatta ki valamelyiket. Aztán, amikor néhány napon keresztül – pár hete a jó idő még engedte (volna) a pancsolást – fogtam a nagylányt és betettem a fürdőkádba, amibe előzetesen kevés vizet engedtem és/vagy megnyitottam neki a csapot. Köszönte, nem kért belőle. Nem egyszer kaptak macskatejet, másnap az orruk elé helyezett mennyiséget teljesen érintetlenül boríthattuk is ki. Hmm... Olvastunk vízkeringetős, -csobogtatós cica- (és kutya-) ivókútról, ami nemcsak frissen tartja az "innivalót", de gyakoribb folyadékfelvételre is ingerel. Nosza, körbenéztünk, milyen modellek vannak, de azonnal jöttek is az ellenérvek a szabadon áramló vízsugarakkal szemben, mondván, hogy Mazsi fröcskölési ingerenciája mellett a parkettának hosszú távon nem biztos, hogy használna egy ilyen tócsagyártást könnyítő eszköz... stb. Egy szó, mint száz, végül a cicaboltban találtunk rá egy vadiúj típusra:
(Forrás: Fressnapf hírlevél)
minimáldizájnos, búvárszivattyús, zárt(!!!) keringetős ketyere. 2 liter vizet képes tárolni és áramoltatni, valamint belső vízszűrővel is rendelkezik. Van egy búgó alaphangja, csobogni meg akkor szokott, ha már fogy belőle a víz. Őrület, nem? :) Meg se mertük említeni a legújabb szerzeményt a vidéki rokonoknak, akiknél egy macska (és egyéb kis- ill. háziállat) szigorúan házon kívül éli – amúgy neki természetes – világát, és fel nem foghatják, miért kell a szobacicáknak annyi játék/fekhely/ajnározás, ilyesmi; az meg aztán végleg kiverte a biztosítékot, hogy blogot is írunk róluk. :) Hát igen, kinek mi, meg ugye, az egyensúly és ne essünk a ló egyik oldalára sem... Visszatérve két mondattal ezelőttre: szóval, így vagy úgy, nálunk most csobogó (cica)víz serken az egyik sarokban. Elsőre kíváncsian fogadták (ahogy mindent), Mazsi bele is szagolt rögtön, manccsal ellenőrizte a vízhőmérsékletet, aztán még ivott is (nála ezzel eddig sem volt gond); Zserbó inkább fenntartással méregette újra és újra, leült előtte és félrebillentett buksival nézte. A héten kevés megfigyelési lehetőségünk akadt, ma viszont pont elkaptam egy pillanatot, amikor rendeltetésszerűen használta, szóval, alsóhangon is 1:0 ide. :) Szobaszökőkutat meg mindig is szerettem volna.

Ha már a ketyeréknél tartunk (és van még olyan elvetemült macskagazdi, mint mi), ajánlom figyelmetekbe a Startlapon a Macskafelszerelés oldalt. Tele van hasznos és érdekes linkekkel. Úgy akadtunk rá, hogy hivatkozóként megjelölte a blog.hu statisztika, az oldalon ajánlóként felsorolt blogbejegyzések között ugyanis szerepel a Kaparófa és kipusztulás című posztunk. :) Tényleg, kaparófa fronton is eszközöltünk némi változást a héten, mert a talpas-fedelesnek sajna elfáradt a lényegét jelentő törzsi műanyag része (mert ez így jól hangzik!), nem lehetett stabilizálni. Így az eddig 40 cm-es kaparnivaló oszloprész helyére érkezett egy 60 cm-es, ami tiszta haszon, mert Zserbó sem veri be a fejét karomélesítés közben. "A felső polc" ezáltal magasabbra került, de ezzel sem volt gond, már mindketten használták az emeletet.

Zsebi egyébként továbbra is igen közvetlen és önmagához képest bújós, gyakran feljön közénk a kanapéra, beszélget, pillog, valamelyik éjjel pedig apa mellett aludt. A hirtelen jött hidegre való tekintettel kaptak néhány régi és új feküdnivalót is, végre birtokba vehették a pihe-puha nyereménytakarókat. Azért úgy látszik, jobban esik a gazdik paplanján osztozkodni. :P

Szakirodalom lettünk! :)

Zserbó cica az elmúlt pár napban valahogy nem egészen önmaga, ami kizárólag pozitíve értendő. Csütörtökön apa itthon volt a lányokkal, és este lelkesen mesélte, hogy mindkét macs nagyon örült a társaságának: Mazsi a szokásos módon figyelte minden lépését és lelkesen mazsírozott utána a lakásban, az ajtóhoz fekve nem engedte kijönni a mellékesből, az ölébe telepedett a nappaliban, sokat dörmizett (...); Zserbó pedig – Mazska közelségével mitsem törődve – tőle teljesen szokatlanul a kanapén, Kedves mellett heverészett naphosszat, időnként az ölébe fúrta magát, pocakot dagasztott (mármint, nem a sajátját! :P) és recsegett-recsegett a végtelenségig! Velem is meglepően és szívet melengetően barátságos néhány napja, szabad őt simogatni, dörgöl, dorombol, farkat rezegtet. És mondom, mindezt úgy, hogy Mazsi is a közelben van. Hoppá! Mivanveledpicikém?! Tegnap este is üldögéltünk itt a kanapén, valami aktuális sorozat legújabb részét nézve, amikor egyszer csak landolt közöttünk egy négylábú, de csodák csodája, nem Mazsola érkezett röptében dorombolva, hanem Zserbó! Bizony ám! Kicsit fáradt voltam, kicsit sok volt már ez a hét és ez a váratlan kedveskedés a nagylánytól, bizony, könnyeket csalt a szemembe, apa jót mosolygott rajtunk. :P Mazsi pedig igen diszkrét ezekben a különleges percekben, nem erőszakoskodik, hogy de vele foglalkozzunk inkább. Egyébként Zsebi tipikusan az a macska, amelyikről elmondható, hogy inkább csak érdekből aranyoskodik a gazdájával (legalább is azzal a kétlábú egyeddel, amelyik nem a-pa). Vacsoratájt például válogatott kedveskedésben részesülhetek a legmorcabb napján is, esetleg még vadász-asszisztencia, nyisdki-a-csapot és engedjki-az-erkélyre óhajtások nyomán eszközölhetek egy kis simogatást. Meg amikor még félig alszik, én főleg az utóbbit szoktam (volt) kihasználni. No, ez ment eddig. De már nem kell ürügyet faragni hozzá, mert Puja egyre gyakrabban keresi a társaságunkat. Reméljük, éppen egy másod-szocializációnak lehetünk szemtanúi. :)

Mazsiról ezúttal fotót szeretnék megosztani, szintén csütörtöki, szintén apa elcsípte pillanat:

No comment. :D

Aztán, cicagazdik figyelmébe ajánlanám a whiskas.hu-n zajló fotópályázatot. 3 témában lehet nevezni: Pasik és cicák; Mennyire szereti a cicám a Whiskast és Kiscicák (1 éves kor alatt). Mi a legelső témakörbe neveztünk. Nem, nem fogok itt linket kitenni, hogy akkor légyszi kattoljatok, meg ilyenek. Hiába is próbálkoznék, mivel a versenyhez – bár kattintással zajlik, mégis – szerencse kell, nevezetesen, hogy az oldal "véletlenül" felhozza a fotónkat. Itt ugyanis párosával jönnek a képek és kettőből kell választani, hogy melyik tetszik jobban. Sajna, nem állunk valami jól - hiába a kitartó rokonság, ha fél órás kattingatás után sincs se híre se... bitje az alant látható – szerintem díjat érdemlő – felvételnek:

Ref.:Egy "gyógy-kezelést", esetleg?

Oké, van még gyenge pontja ennek a kiírásnak, például az, hogy a feltöltött fotókat igen érdekesen vágják meg, hiába minden trükközés és össze-vissza méretezés, valami biztosan lemarad róla. Meg az is érdekes, hogy az admin nem szűri ki azokat a képeket, amik bár édesek-aranyosak, de az adott témához vajmi kevés közük van. Mi azért próbálkozunk, hátha.

Végezetül egy kicsit még hazabeszélnék, érkezett ugyanis a friss hír, hogy a Noé Állatotthon speciális projektjei között immár Macskamentő Csoportot is találunk! Ismét egy nagyszerű kezdeményezés, sok sikert kívánunk az elszánt önkénteseknek!!!