Telnek-múlnak a napok, és mostanában érdekes dolgot figyeltem meg a cicáinknál.
Mindenekelőtt rá kellett ébrednem arra, hogy a szeretett picók olyan lélekkel rendelkeznek, amit néhány éve (mint hithű kutyás) nem is képzeltem volna. Azt mindenki tényként kezeli, hogy a macskák öntörvényűek, önzők, és egoisták. Én is ezt gondoltam, ám most, hogy lassan két és fél éve megmacskásodtam, örömmel cáfolom.

A macskák valóban nem falka lények, ám emiatt, vagy pont ezért sokkal szórakoztatóbbak, mint egy kutya. Valóban nehezebb őket trükkökre tanítani, és Zserbó talán sosem fog hallgatni az ül, fekszik! vezényszavakra. És Mazsika sem fogja parancsra visszahozni az eldobott egeret. De őszintén szólva, nem is hiányzik ezek közül egyik sem.

A lélektan, mint cím, azért került oda felülre, mert valóban, a macskának – még inkább, mint nekünk embereknek –, lelkük van. Nagyon könnyedén kiismerik a szokásainkat, és percek alatt elérik, hogy mi alkalmazkodjunk az övéikhez. Tudják, érzik azt, hogy szobacicaként nagyon jó dolguk van, és hogy tőlünk függenek. Bár emiatt hálát hiába is várunk tőlük. De szeretetet adnak, csak éppen úgy és akkor, ahogy azt ők gondolják. És ha nem kapják meg, amit akarnak – nos, olyan nincs.

Mazsika abban a pillanatban, ahogy unatkozik – megtanulva a szokásainkat, és számolva vele –, rosszalkodni kezd. Ezzel persze eléri, hogy RÁ figyeljünk, elterelésként játszani kezdjünk vele. Kicsi fejecskéjében a rosszalkodás összekapcsolódott azzal, hogy figyelmet, törődést kap. Sajnos. Amint szólunk neki, hogy nem szabad, rádörrenünk, azonnal jön a "törődj velem, édes kiscica vagyok" póz. Vagy, ha a konyhában a hűtő alá tereli a játékát, elfekszik előttünk és a fejét dörgöli a lábunkhoz. Magyarul szól, hogy "Anya-Apa segííííííícccs!", és ilyenkor persze segítünk. Tudom, ez igazából nem a nevelés eredménye, hanem a kötődés egyik formája.

Zserbó lelke szintén a figyelemre van kihegyezve. Nála viszont inkább csak a sértődést lehet elérni. És ezt sokkal könnyebb, mint gondoltam volna. Elég hozzá, ha úgy dögönyözöm Mazsolát, hogy ő is látja. Ezek után pár órán keresztül jobb, ha a közelébe sem megyek, mert úgyis arrébb mászik. Vagy ha a délutáni alváskor (nem az övék, hanem az enyém) Mazska is felmászik mellénk, mielőtt őt elkezdem simogatni. Zsebke ilyenkor tüntetőleg levonszolja magát az ágyról (naaaaagy cicanyújtózkodás, jelentőségteljes végigmérése a Másik Macskának, lomha leugrás, és reményvesztett mosakodás után).

De persze nemcsak a követelőzésből áll a cicaélet. A két picó minden nap az ajtó előtt vár minket haza, hogy a közelben legyünk, és biztonságot (figyelmet? ételt?) nyújtsunk számukra, vagy ha este fotózni megyek, addig nem alszanak el, amíg haza nem érek. Hiába, a két cica lelke akkor nyugodt, ha mind a két gazdi otthon van velük. Zserbó amúgy sokkal inkább a szokásain(kn)ak a rabja, mint Mazsika.

Zsebke napja akkor teljes ha este (de legalább nap közben) szerét tudja ejteni egy kis a "Most felmászok a hasadra, kicsit megdögönyözöm, majd a szakálladhoz dörgölöm a fejemet, és utána leheveredek, hogy viszonozhasd a szeretetemet..." mondattal leírható cselekvéssorozatnak.  Ez nála a szeretet jele, szerintem. (Vagy azé, hogy nekem van szakállam.) Máskor, ha az erkélyre megyek "levegőzni", akkor miután bejöttem és iszok az ásványvizes üvegből, azonnal a lábamnál terem egy kis tekergőzésre. Viszont napközben nem keresi a társaságot, elvan egyedül. Tisztel, tiszteletet követel, távolságot tart, de ha egyedül érezné magát, jön, és pici dolgokkal kimutatja a szeretetét. Ezek a kicsi apróságok olyanok felém, mint anya felé a Macisajt szövetség.

Mazsikának ezzel szemben a "Folyamatosan a sarkadban kell lennem, mert szeretlek!" berögződése van. Néha tényleg olyan, mint egy kiskacsa, aki követi a mamáját. Látszik a viselkedésén, és úgy a macska teljes lelki világán, hogy ő "magánzárkából" jött. (Saját kis ketreckéje volt Noénál, és most mindent megtesz, hogy egy pillanatig se legyen egyedül.) Éjszaka akkor alszik jól, ha az ember testéhez hozzáérhet (ráfekhet), és ha ezt a gazdi már nagyon nem bírja (mégiscsak négy kiló felett van már a "picike") és leteszi, bumeráng módjára perceken belül visszatér. Ha teheti, napközben is mancstávolságra fekszik vagy tőlünk, vagy Zserbótól (akit ez néha még megvisel, de már legalább tűri.)

Se vége, se hossza az apró történeteknek, melyek egy részét már a korábbi bejegyzésekben megosztottunk, egy részét talán soha nem is fogjuk tudni leírni, mert kívülről nézve banális apróságok (pl. az új kaparófa tetején néha lánybunyó megy a legfelső szint birtoklásáért, vagy hogy Zserbó "Hol a cica? Nem látom" játékába már Mazsola is aktívan részt vesz az észre nem vevéssel....) – ezek igazából nekünk nagy dolgok, megfogalmazni, átadni nehéz lenne ezeket a pillanatokat. Mindenesetre a macskáinknak lelkük van. S mint olyan, hatalmas. De akárhogy is nézem, az utóbbi két és fél év csak arra volt elég, hogy a kézenfekvő működést megtanulhassam. Talán ha nekem is kilenc életem lehetne, kiismerhetném... Legalább az egyik macskánkat... :)

Pancsolós. Ez a video még novemberben készült, de már akkor is mínuszok röpködtek odakint. Mazsit persze ez sem akadályozta meg abban, hogy összevizezze a bundáját. :)
Zserbó cica olyankor kísér minket a fürdőszobába illetve ugrik be a kádba, ha inni kér, esetleg ha sürgős "csordogálóvíz-nézhetnékje" támad. Mazsola ezzel szemben minden alkalommal a vizes macskaszőrre hajt. Kétségetek ne legyen affelől, hogy mire a video elkezdett forogni, a hasa már tiszta nedves volt. (Persze, a pancsolást követő törölköződéstől szívesen eltekintene, a gazdik viszont nem.)

Hogy rázoomolt a végén apára! :D

Nappalinkban Gyuri fenyő,
Csöpp díszekkel ékeskedő.
Zserbó, Mazsi körbeállja,
Megszaglássza, meg is rágja.
Karácsony van, Zserbó, Mazsi,
Ajándékba jár a nasi...
Teli hassal szundikálunk,
Kellemes Ünnepet kívánunk! :)

Bizony, a hónapokkal ezelőtt eltervezett, emberbútorok macskamentesítése céljából kinézett emeletes "játszótér" végre a nappalinkban tornyosodik.

A szabad hely függvényében méretezett, relatíve pénztárcakímélő, de azért mászásra, kaparásra, heverésre és egyéb magaslati elfoglaltságokra alkalmas modellt hetekkel ezelőtt kinéztük, ám az ünnepekre való előkészületben kedvenc (táp)futárunk már nem tudta szállítani – a gyártó raktárkészlete jelenleg teljesen kifogyott. Nocsak, hát mindenki pontosan ilyen háromemeletes Trixie-vel lepi meg kedvencét karácsonyra?! Tegnap délután az óbudai bevásárlóközpontban azért még benéztem az új cicaboltba, hátha: nos, az utolsó darabot szedték le nekem a polcról. Gyorsan riasztottam apát a délutáni szundijából;  kissé fáradtan, de lelkesen hazacipelte helyettem az izgalmas ajándékot rejtő dobozt.

Még fel sem bontottuk, Mazsi máris olyan érdeklődést tanúsított, hogy kénytelen volt egyedül nekilátni: elkezdte darabokra tépni-szaggatni a kartont. (Mostanában így áll neki mindennek, ami egy kicsit is érdekli...)
Előkészületek: (pedig nem is IKEÁ-s)

Ezután indult csak útjára a móka, a csajok nem győztek szagolni és vizsgálni, meggyömöszölték egymást a szállítódobozban, rágicsálták a kartont, a fogantyúnak szánt "ablakon" keresztül bunyóztak.

A vidámság közepette készült, de igen kifejező
(homeless-szerű) fotók megihlették apát: katt

A felépített cicabútort elhelyeztük a kanapé mellé. A minőségi átvétel következett: a videón jól látszik, hogy milyen alapos és aprólékos ellenőrök a lánykák. :) Előre szólok, hosszú lesz, de érdemes megvárni a végét, mert mozgalmasra sikerült:

Előkarácsonyt tartottunk hát aranyvasárnap előestéjén. Aztán, hogy a fa alá kerül-e a bútor vagy inkább a bútor alá a fa, az majd a jövő héten kiderül. :)

Kicsit több mint két év hasznos tapasztalatából merítve lelkesen vettük tudomásul, hogy a köztudatban forgó tényezők mellett még számtalan apró előnye van annak, ha egy vagy több doromboló négylábúval osztod meg az otthonod:

• Reggelente elalvás miatt biztosan nem késel el a munkából – macskád óramű pontossággal (a biztonság kedvéért néha kicsivel korábban is) ébreszt. Hétvégén az így "nyert" plusz időt tetszőlegesen felhasználhatod, de ne próbálj visszaaludni. Felesleges.
• A láb elé nézve közlekedés gyakorlatilag reflextevékenységgé válik.
• Ha mégis spontán hanyatt/orraesel, azt többé nem az ügyetlenség számlájára írod.
• Kétszer (annyira) tudsz örülni egy vadiúj ruhának: másodszor azért, mert – még – macskaszőrmentes! (Különösen igaz ez például egy fekete kardigán esetén, aminek elég csak egy légtérbe kerülnie a négylábúakkal...)
• Ha még nincs gyermeked, akkor is van rá indok, hogy miért veszel meg mindenféle kacatot...
• Mindig vár otthon valaki. Más kérdés, hogy mivel...
• Többé semmi kivetnivaló nem lesz abban, ha – valójában ‐ magadban beszélsz.
• Egy (vagy két) röpke 4 kilós jószág gondoskodik róla, hogy éjszaka el ne vigye a takaródat a szél.
• Többé nem hagyod szanaszét a cuccaidat (kevésbé igényes fiatalembereknek különösen ajánlott ez a beépített funkció!) – ha mégis, akkor a következő pillanatban már elvitte a cica... És tényleg!
• A régi, megunt vackoktól így seperc alatt megszabadulhatsz, kedvenceid akár 12 nm-en is gondoskodnak az eltüntetés(é)ről.
  
• Felesleges az ablakmosás ott, ahová a macskák is fel tudnak ugrani (párkány, ablak alatti bútorok, konvektor stb.) – lehet tisztítani, csak nem érdemes...
• Mindig van ürügy, ha valahonnan szabadulnál már: "Meg kell etetnem a macská-(ka)t!"
• Többé nem kell egyedül étkezned. Nem is fogsz...
• Tiszta állat... :P
• És végezetül egy örök igazság: "Minden, ami a földön van, macskajátéknak számít. Ami nincs ott, az hamarosan oda kerül."
• (...)

A Két cica konyhája blogon rendszeresen jelentkezik a "Nézegessünk az ebédhez macskákat" című rovat. Háztartásunkban Süticicával :) és a kedves kis Hozzávalóval Szőlőszemmel, mi is megmutattuk magunkat, íme a bejegyzés.

A nagy télre való tekintettel pedig – amikor a nappaliban az egyre kevésbé tájidegen rénszarvas figyel a pálmafa alól – egy kis napsütést küldünk, fotókkal:
(Zserbó kattintásra megnő!)

Kellemes hétvégét kívánunk mindenkinek!

Ezen a fagyos, decemberi estén, amikor egyetlen szobacica sem kívánkozik az erkélyre, legfőbb ideje lesz, hogy egy kis hírt adjunk magunkról. Nem sokkal vagyunk túl egy nemszeretem-karomvágáson, ami után a művésznők sorban és alaposan megmosakodtak, aztán a fáradalmak tekintetében gyors alvászatba kezdtek. Zserbó a bújóban indított bent a hálóban, majd stablizálta székhelyét a radiátoron – igaz, hogy már maximumon ég, de amikor épp törölközőt szárítok a tetején, előszeretettel telepedik rá. Mazsi meg nem is kifejezetten alszik, inkább járkálva pihenget: hálóban, radiátor melletti cicapárnán, kanapén, az ölem és a notebook között félúton. Egyébként még ő is fel-felugrik a forró radiátorokra, aztán toporogva emelgeti a lábacskáit, mire megérti, hogy ez már nem az a hőfok, ami kellemesen melengető.

A kis foltossal amúgy hetek óta dilemmában vagyunk. Éjszakánként szeret ugye a takarónkon és rajtunk aludni, ami azért tud kellemetlen is lenni. Hajnalban szokás- (de persze, nem szó-) szerint kukorékol is, ami nem lenne akkora baj, ha pl. az oldalunkról indított távozására ébrednénk. Egyszer. De újabbat talált ki. Szépen ott marad rajtunk/szorosan mellettünk – elvégre a háló a lakás legkellemesebb helyisége – és elkezd mondjuk vadul mosakodni, helyben nyüzsögni vagy takarókapargatósat játszani. Folyamatosan. Ha megmozdulunk, akkor vetődik is. Ennek a hajnali ébresztőnek már a fele sem volt tréfa jó egy hét után, ezért aztán elővettük a hófehér, 46x30-as plüss cicapárnát, amit egy tápszállítás alkalmával kaptunk grátiszba. Következő este szépen elhelyeztük a pihe-puha feküdnivalót az ágy végébe, hátha. Mazsola jött, látott és rotorhangot idéző recsegésben tört ki, valamint golyógolyószerűen (régebbi kép) kegyetlenül megdagasztotta a plüsst. Bingó. Szépen nyugovóra tértünk. Mazsi hamarosan elhagyta a dorombot és – ezzel együtt a dögönyöznivaló cicapárnát is, megint ott fetrengett a lábamon. Szóval, az újítás eredményeképpen megszületett a legfrissebb és igen barátságos macskamódosítónk, mert elég csak a párna közelébe helyezni, a kispöcök rögvest előadja a fentebb említett golyózós műsort.
A másik dolog, ami még fejtörést okoz, hogy ifjabb kedvencünk mostanában igen torkos. Minden reggel megkapja a kimért tápadagját (mivel nem hajlandó spórolni vele, ezért a ropogtatnivaló másik részét estére tesszük félre), korra és súlyra való tekintettel pont eleget. Ennek aztán hamarost a végéhez ér és szépen megdézsmálja Zserbóét is. (A nagylány nem habzsol, többször eszik napközben, de mindig keveset.) Szerintem Mazska simán felfalna még akár 2 tálkára valót is ezen felül. Ha itthon vagyunk, akkor figyelünk az ilyen rosszcsontkodásra, de mivel a hét nagy részét egymás felügyeletére bízva töltik, nos, nem vagyunk biztosak abban, hogy az estére üresen kongó (és fényesre lefetyelt) Zserbó-tálnak bármi köze lenne a gazdájához. :S Azon tanakodtunk, hogy nem kéne a tápot előttük hagyni, bár ez megint Zserbónak okozna traumát, és nem is lenne jogos vele szemben. Mindenesetre a dokit megkérdezzük legközelebb, mit gondol Mazsi aktuális méreteiről. (...)

Ami Zsebit illeti, róla csak pozitíve tudok írni. Igen játékos mostanában, simogatható és visszatért a hangja is. Apával gyakran "beszélgetnek": van az a Zserbó-eredetű inkább magánhangzó nélküli, elnyújtott "purrrr" hang, ami emberileg szólva inkább csak "purururu" (nem röhög!), ez mindenképpen nagyon szépet jelenthet, mert Zsebi készségesen válaszol rá. :) (True story!)
Doktorunk tanácsára egy ideje heti 1 db Béres C-vitamint majszol el az esti husiadagjával (ilyen esetekben különösen indokolt, hogy Mazsit távol tartsuk az etetőjétől) – könnyen össze lehet törni a pirulát, így valószínűleg észre sem veszi. A C-vitamin arra jó, hogy savanyítja a cica vizeletét, ezért segít megelőzni az olyan alom-problémákat, amik nyár vége felé előjöttek Zsebinél. Kaptunk Uro-Pet pasztát is, de azt igazán csak vészhelyzetekre, szerencsésebb a megelőzés. Inni talán többet szokott már, mint azelőtt, igaz, a jó kis csobogós ivókutat inkább kerüli. A fürdőszobába menet viszont gyakorta feltűnik mellettem. Ilyenkor, ha Mazsit kirekesztjük a mókából, Zsebi bemászik a kádba és várja, hogy megnyissam neki a csapot. Aztán csak nézi, nézi, ahogy folyik le a víz. Ha elzárom, akkor elkezdi lefetyelni a vízcseppeket. :)

Mára ennyi, de a héten jövünk még, hiszen annyi a mesélnivaló. Jó éjt mindenkinek!

Főszerepben Zserbó (!) és a szalag.
Végre a nagylányt is sikerült egy kicsit kizökkenteni a kamera előtti lámpalázból. :) Egyik este, vacsi után játszottunk egy nagyot. A felvételen azért látszik, hogy időnként gyanút fog, hogy itt bizony nemcsak játék folyik. Sőt, a video végén ennek köszönhető az erőteljes kanapé alá történő orientáció is. És persze, Mazska is ott kotnyeleskedik a háttérben.

Ismeritek a tintapaca-tesztet? :)
Szerintetek Mazsi hátára/hátsójára mit rajzoltak a cicaszülők?

Nekem pillangót. :) (Ami a hátsó cicalábat elnézve el is ejtett valamit...)

Mert a folytatások címén nem kell sokat gondolkodni. :) (A bejegyzések írásakor a címeken rendszeresen fennakadok.) Volt már egy ilyen jellegű poszt, hajdanán, amikor Mazsola kiscsaládunk tagjává vált. Azóta bizony eltelt 10 hónap, a lista csak bővült és a cicusok állandó, vagy éppen változatos szokásainak megfelelően át is alakult. Ezek ketten jól összeszocializálódtak. :) Sorolom a példákat.

Játékosság, elevenség, kíváncsiság – egyszóval: Mazsi. :) Onnantól kezdve, hogy a nappalinkban először kimászott a hordozóból. Ami változott, hogy már nem mindig és nem mindenben látja a játékot. Kategorizálta a 'kedvenc' és az 'unalmas' vackokat a macskadoboz tartalmát illetően. Előbbi besoroláshoz tartozik a már sokat emlegetett (baloldali) színes gyűrű, a gatyamadzag, csörgő egér, néhány kislabda ill. egyéb zizegő-pattogó papír- és alufóliagolyó. (Valamint minden és bármi, amivel Zserbó épp foglalatoskodna...) A kíváncsisága is a régi, mindenütt jelen van, mindent a kotnyelesség alanyi jogán meg kell, hogy orrontson; ez alól a szabály alól egyetlen kivétel létezik: ha valami akkor történik, amikor őmazsisága mélyen alszik. :) Zsebi talán sosem volt ennyire minden lében kanál, pedig kíváncsiságért neki sem kell a szomszédba mennie. Ő is érdeklődik, szaglálódik, megvizsgál, de sosem tolakodóan teszi. Inkább diszkréten, messziről. Az önfeledt játékos látványról szinte már lemondtunk vele kapcsolatban. Mazska érkezésével ugye, egész más tevékenységre irányította az energiáit, borzasztóan kimért és önmegtartóztató lett. Mostmár kijelenthetem, hogy egy jó időre. De szépen lassan, ahogy repedezett a jég, újra egy kajla kiskamaszra kezdett emlékeztetni bennünket. Először éppen Mazsival indított lakásfelforgató-hancúrozós-kergetőzést. Ezzel egy időben meg is szűntek az esti kirohanásai, ami nálunk csak "vukkozás" fedőnéven fut ("tararapp-tararapp"). Tényleg nagyon ritka, hogy a másik kergetésén kívül ész nélkül rohangáljon fel és alá a lakásban. Nem úgy Mazska! Egy energiabomba szőrlabda, olyan iramban cikázik időnként keresztbe-kasul, mintha puskából lőtték volna ki. A rohanás még nem is elég, neki ilyenkor rugó nő a mancsaira és azokon pattog ajtóra, falra, lehetőleg minél magasabbra. Meg is szokta jelölni a tapétán, hogy "már idáig felérek"...
Visszatérve Zserbó játékosságára: nagy ritkán, amikor Mazsola kivételesen nem zavarja köreit, ő is egeret mancsol, golyót kerget, szalagot boncolgat. Először az ő kedvence volt az a bizonyos gyűrű. A játék hevében sokszor annyira felpörög, hogy képes és leesik a kaparófa tetejéről. Régi szokásáról, a vízcsepp-vadászatról jóformán teljesen leszokott, de ez is inkább Mazsi állandó jelenlétének köszönhető - a fürdőkád valószínűleg nem elég tágas egyszerre kettejük számára. Ami maradt – és a legutóbbi videó tanulsága szerint akár Mazska számára is követendő példa lehet –, az a madárlesben kaffogás, a gazdik nem kis mulatságára. :)

Evés-ivás, kényeskedés. Kisebbik négylábúnk szépen lassan eltanulta a fogásokat a Művésznőtől. Amikor hozzánk került, válogatás nélkül tolta befelé, amit elétettünk. Nos, a torkosság megmaradt, ő aztán nem tartalékol későbbre (ha nem is egy adagban, de sűrű tálkalátogatásokkal gyorsan elfogyasztja az adagját), viszont már kétszer is megnézi, hogy mit eszik meg. Kényeskedős napokon mindkét macskatál érintetlenül áll a tartalmával egyetemben. Szépen ellenőrzik, hogy a másik valami ínycsiklandóbbat kapott-e (no way, teljesen ugyanazt tesszük eléjük), aztán felhúzott macskaorral továbbállnak. Amikor tetszetős a menü, olyankor is orientálódnak a másik tálkájához: Mazsi óvatosan, kémlelve, Zserbó viszont jelentőségteljesen sunnyogva. Lebukás esetén a "Mit csinálsz? Az nem a tiéd!" elhangzásakor Zsebi sértődötten elszalad, Mazska pedig azonnali hempergésbe kezd: édeskiscicavagyok, én csak épp erre jártam, hogy elnyújtóóóózzam, teljesen véletlenül került az arcomba az a húsdarab, bizony! ... :) Na hát, valahogy így. Csoda, hogy nem tudunk rá(juk) haragudni?
A folyadékfelvétel esetében inkább Zsebkének volt mit tanulnia, mivel Mazsi egy igazi törpevízmű. Szerencsére a nagylány sokat beleadott már ebbe, rendszeresen látjuk őt is lefetyelni.

Macskaságok. Hízelgésben, dorombolásban Mazsi verhetetlen, bár, ha úgy vesszük, akkor Zserbóban több a tartás: nem osztogatja a kegyeit bármikor, bárkinek. Ha mégis megteszi, akkor minden pózban szükséges őt simogatni: leül, oldalra dől, hempereg, feláll, aztán kezdi újra. Ja, és a gazdinak ajánlatos pocakot keményíteni, mert azt jól meggyurmázza. :) A doromb hangereje is visszatért. Mazsola nem ilyen vehemens. Ő is szeret dagasztani, de aztán összegömbölyödik az ember ölében, esetleg mellette, nem mászkál/helyezkedik, csak szépen álomba dörmögi magát. Ez nála esténként is rendszeres (oké, csak amikor épp nem rosszalkodással töltik a sötét órákat), az összes kilójával elbitorolja a takarónkat és hajnalonként recsegve érkezik egy kis szeretgetésért. Zsebi ritkán alszik velünk, neki megteszi az éppen aktuális kedvenc cicafekhely is. Este talán felugrik apához egy kis fentebb említett kegyeskedésre, egyébként pedig sóhajtozva-hümmögve jelzi, hogy jó lenne, ha már felkelnénk és foglalkoznánk vele egy kicsit. Ja, és ha szeretne valamit (elérni), akkor dörgölőzik – ezzel szemben Mazsola nem átall a lábunkra hasalni vagy fúrni a buksiját arcunkba/oldalunkba, hogy a kívánt hatást elérje. Azt hiszem, mindezek jól mutatják a lánykák teljesen eltérő mentalitását.
A kézbe vételt mindketten elég jól tűrik, Zsebit apa hozzászoktatta ehhez, Mazsi meg eleinte igényelte is – mostanra kicsit bizalmatlanabb ilyenkor, mert a szemcsepegtetős időszakok is ezzel kezdődnek.

Oh, és azok a bársonytalpak! Képzeljétek, hogy ezek a macskák olyan halkan, olyan nesztelenül járnak, hogy... csak a padló recsegését hallani. :) Mert már mind a kettő alatt sír a fa, bizony. Nem beszélve a jellegzetes hangról, amikor konvektorra fel- és lefelé közlekednek finoman, mindössze akkorát koppanva, amekkorák ők maguk. :P És van még a kedvencem, a krumpliszsák effektus: gondolnám, hogy egy macska puhán és ruganyosan leheveredik vagy lábait maga alá húzva hasra ereszkedik. Ááá, ezek ketten inkább csak lendületből jönnek és puff! eldőlnek oldalra, csak úgy nyekken (Zserbó néha ilyen hangot is ad hozzá). És ezt lehet ám kombinálni az éjjel érkező takarófoglalással is: ébredtetek már arra, hogy egyszer csak egy macska huppant pl. a vesétekre?

A teljesség igénye nélkül ennyit sikerült kiragadnom hirtelen a jómadarak viselkedési szokásaiból. Nem kevés!

Ismét Mazsival, mert hát, mit tegyünk, ha idősb kedvencünk jobb híján azonnal lefagy, amint egy masina objektíve mered rá.

Az apropó egy reggeli madársereglés a szemközti, kissé már kopasz fa tetején. Zserbó minden alkalommal kifigyeli a szarkákat, rájuk nagyon mérges, hangosan kaffogva és verdeső farkincával zavarná őket jó messzire. Mazsi viszont eddig nem sokat törődött a tollas népséggel. Ma reggel mégis feltelepedett Zserbó mellé a konvektorra. Ágaskodva kilesett az ablakon és verebeket látva nagyon halkan, de igen mérgesen nyekegve magyarázni kezdett:

Nem tudom, hogy mi történt a picúrokkal az éjszaka.

Lehet, hogy az időjárás miatt, vagy csak a falfúrások elmaradása (igen, új szomszédunk van, tehát a felújításoknak vége :) ) miatt több idejük volt a lányoknak aludni napközben, mert éjjel rengeteg harcolnivalójuk akadt.

Röviden megfogalmazva Mazsi és Zserbó fél kettő fele úgy döntöttek, hogy megkergetik a lakásban található koboldokat. A nagy szaladgálásban persze nem foglalkoztak azzal, hogy éppen merre ugrándoznak. Így történt, hogy Kedves arra ébredt, hogy az egyik macska hirtelen landol, majd tovarepül az ágyon/ról. Persze ez még csak egy pár perces bosszankodás lett volna. Ám ezt szinte egész éjszaka folytatták. Vagy Zsebke nyávogott szívbemarkolóan, hogy unatkozik. Szerencsére az alattunk lakó kicsit nagyothall, így őt nem zavarta, ám minket nagyon. És hiába volt minden (pisszegés, felemelés, simogatás, vízzel fröcskölés, morgás) a cicók csak szaladtak, és szaladtak, és ugráltak, és nyávogtak.... Szerencsére volt egy pár óra, amíg Mazsola fáradtan összeroskadt a takarómon, és Zserbó is elmaradt valamerre, így mi is tudtunk aludni 2-3 órát az éjszaka.

Aztán, valamikor hajnali öt fele, Mazsi kitalálta hogy a behajtott ajtón be kellene valahogy menni. Mivel arra már rájött, hogy ha nincsen becsukva, akkor manccsal kicsit kijjebb tudja nyitni annyira, hogy beférjen a nyíláson, arra kellett ébrednem hogy picúrka kaparászik, és kaparászik az ajtófélfán. Persze megint jött a pisszegés. Ekkor szerencsére más elfoglaltság után nézett. Megpróbálta levadászni az általa felgyűrt szőnyeget. Majd kezdődött a szokásos reggeli alomkaparás Zsebinek köszönhetően.

Tehát röviden összefoglalva nagyon-nagyon hosszú volt az éjszaka, és nagyon-nagyon rövid az alvással töltött időnk.

Ráadásul még az idő is elromlott. :S

Egy kis helyzetjelentés. Nagyon jó dolguk volt az elmúlt hetekben a lánykáknak, mivel apa tömbösített éves szabadságát töltötte, többnyire idehaza, a társaságukban. Naphosszat volt alkalma tanulmányozni, milyen a stabil oldal- és hasonfekvés időszakos bajuszrángásokkal kísérve (a cica is álmodik, ugye); hogy tud Mazsi mindig – a képletesség teljes hiányában, tényleg – láb alatt és alá helyezkedni; hogyan lehet egész nap szőrt hullatni anélkül, hogy effektíve elfogyna; valamint hogy jelenlétében a szomszédos, igen kitartó lakásfelújítások zajai hogyan enyésznek el a körülötte pihenő macskoszok mindössze másfél fülhegyezésnyi figyelmével kísérve.
Éppen csak "kihűlt" a korábbi bejegyzés, amikor az új, házi készítésű kütyüt elnyelte a lakás valamelyik rejtett zuga, avagy ezt is kölcsönvette a házi víziló, ezért fotót még nem tudunk prezentálni. Röviden egy kiselejtezett pólóból varrt hosszúkás zsákocskát kell elképzelni, amibe belenyúlni ugyan nem lehet, de – elvileg – biztonsággal mancsolható a lakás bármely pontján, mert elég nagy ahhoz, hogy ne lehessen a bútorok alá piszkálni. Hogy most mégis hol lehet, arról sejtelmünk sincs. :)

Ami az éjszakákat illeti, nem tudom, mi lehet a levegőben mostanában, de nemmacskás körökből is sokat halljuk, hogy nem jól és keveset alszanak. Így vagyunk ezzel mi is. De most még a lánykákra sem foghatjuk a dolgot, legfeljebb csak részben. Jó cicák, többnyire ébredésünkig csendben vannak, ejtőznek. Zsebi néha hümmög pirkadatkor, egy-két simi a fejre segít ezen. Kuglófom egyetlen Mazsolája :) még mindig a takarómon szereti tölteni a sötét órákat, hol keresztben elnyúlva rajta(m), hol kakaóscsigába gömbölyödve a térdhajlatomban, de mindenképpen szoros emberfogásban. Nincs is ezzel gond, amíg egy fordulásnál odébb nem húzom a paplant, mert olyankor álmából kelve azonnal recsegésnek indul, lépeget és mancsol. De főleg lépeget, méghozzá rajtam. Ezt megteszi hajnalban is, sőt akkor nincs szüksége ehhez a sejhaja alatt eszközölt előzetes takaróhúzogatásra sem. Kicsit simogatom, akkor elalszik megint, legfeljebb én maradok már ébren. Mondtam is neki egyik este, hogy nem szeretnék holnap 5-kor kelni. Megértette, mert nem 5-kor ébresztett, egész pontosan 4:25-kör éreztem magamon a 4,2 kilós tappancsokat (total net weight). Hiába, a macskaszeretet... :)

Zserbónknak reggelente ismét állandó programja van: visszatértek a tavalyi szarkái ide, a házzal szemközti fára, amiket a konvektoron tanyázva heves farokcsapásokkal és kaffogva küld el melegebb éghajlatra. A show még élvezetesebb, amikor valamelyikünk megsimogatja ilyenkor, és a jellegzetes nyekegős hang egy mélyebbről feltörő dorombolással van aláfestve. :) (Próbáltuk videózni, de amint észreveszi a masinát, lefagy a program, se kép, se hang és még csak nem is pislog...)
A fűtőtesten egyébként továbbra is szívesen tartózkodnak mindketten, Zsebi aludni is szokott a jó melegen, Mazska inkább kukucskál kifelé, a hátsó lábain egyensúlyozva. Pedig tavaly hogy levezettük a dolgot: Zserbó a fűtési szezon kezdetéig ugrabugrált a konvektorra, utána okosan elkerülte, hiszen az "meleg". Na, most jól megdőlt ez az elmélet: mióta befűtöttünk, éppen azért hasal rá, mert kellemesen melengeti a pocakját. Persze, még nicsenek max.ra tekerve, így lehet, hogy amikor majd odakint mínuszok röpködnek, ők sem sütik tovább a tappancsukat...

És még egy eszembe jutott. Mazsolán felfedeztünk egy új "kapcsolót", távvezérlésű emelős szerkezet. Úgy működik, hogy az említett nevét kimondva, illetve a beszédet egyenesen hozzá címezve automatikusan és kivétel nélkül levegőbe emeli és kérdőjelvégűre formázza a cicafarkat. :) Mint egy dodgem áramszedője, na jó, szikrázni még nem tud. Befelé jön, kifelé áll... lefelé megy, felfelé áll... megszólítom – áramszedővé vál'?! :D Tudományosan értelmezve:

Teljesen a hát fölé görbülő farok
– várakozás jele, illetve a macska ellenőrzi környezetét.

A macskák testbeszéde

Mazsiról van szó, ígyhát, semmi kétség, mindkettő egyszerre...

Telnek-múlnak a napok, és kicsi picónk immár felnőtt cica lett (amikor ezt a bejegyzést írom, Mazsola már 1 év és két hónapon van túl). Beszélgettem erről az állatorvosunkkal, aki megerősítette a korábbi tapasztalatot (...amit Zserbónál éltünk át...), miszerint az, hogy (a már nem is annyira) picurkánk távolodása valóban a felnőtt macskává válás biztos jele.

Igen. Mazsi már nem az a kis éhes menhelyi cica, aki akkor volt, amikor hozzánk került. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy immár ő is Zserbó módjára válogat. Vagy hogy már nem lehet őt sem akármikor csak úgy simogatni. De szerencsére nem lett az a magának való, félrehúzódós macska, mint a nagytestvérke, hiszen még mindig folyamatosan a sarkunkban van. (Néha szó szerint csak az menti meg a rálépéstől, hogy megtanultunk nagyon-nagyon óvatosan mozogni miatta.) Ez a tulajdonsága amúgy néha átragad a művésznőre is.

Mostanában, ha úgy döntök, hogy egy kis napközbeni sziesztára félrevonulok a hálóba, szinte azonnal megjelenik Zsebike, és lelkes dorombolással kartávolságon belülre helyezkedik, és olyan szemekkel pillog-hunyorog rám, mintha csak vacsorát adnék neki. Persze, mivel nincs olyan, hogy csak Zsebó kap valamit, hamarosan a kis dörmögő is mellettünk terem, és elheveredik. (Ezt egyébként, mivel most rendes éves szabadságomat töltöm itthon, alaposan meg tudtam figyelni.) Sőt, a Zserbi általi kegy nem csak nekem jár. Kedvest is meglepték ezzel a  hétvégén, amikor ő pihent le. Hamarosan mind a két szőrös is mellette termett, és együtt aludtak pár órát.

A meglepetéseknek ezzel persze még koránt sincs vége. Amint azt egy korábbi bejegyzésben is említettük, a két cica között a viszony rendeződni látszott. Nos, ez odáig fajult, hogy most már megesik, hogy két recsegő macskát lehet (kell) simogatni egyszerre, mert az egyik ölbe telepszik le, a másik mellém heveredve várja a kényeztetést, hosszú percekre helyhez kötve a boldogságtól olvadozó gazdit.

És még rengeteg dolog történt velünk. Újabb szemcsöppes-kenőcsös kezelés indult ma reggel, tegnap pedig új játékot "varrtam" a két kis csemetének, mert a kedvenc gyűrűjük gyakorta napokig elveszik a lakásban (pl. legutóbb pár napig a bakancsomban rejtették el). Persze, a fáradozásaimat azonnali siker koronázta, egyrészt mert miután odaadtam nekik, Mazsi és Zsebi megszaglászták, tudomásul vették a létezését és unottan arrébb ballagtak, másrészt meg, mert pár órával később Mazsika már berejtette a hűtő alá (tehát legalább egyszer játszott vele :) ).

A gép mélyére ásva apa talált néhány régi-új fotót Zserbóról, ezek valahogy kimaradtak – eddig. 2009. december: "Amikor én még egyke voltam..."

Vannak képek a közelmúltból is, itt van mindjárt Mazsi, aki édesen tud sumákolni, miközben profi módon pózol:

Zsebiről nemrégiben készült egy macskatenyeres kép, és hogy teljes legyen a sorozat, íme Praclifalva másik lakója is:

Végezetül egy kis nyáridézés a Művésznővel: :)