Hetek óta aktuális volt már "a régi", labdás kaparófa eltávolítása a szobából, mert a rúdra tekert kötélzet annyira elfáradt, hogy nemcsak az oszlopról jött lefelé, de önmagában az anyag is bomlott. (Ami nagyon hasznos, ha az ember macskaszőrön kívül más egyebet is szeret a padlóról szedegetni.) Ha körülnézek a szobában, van itt bőven kaparnivaló – a bútorokon kívül gondolom, természetesen –, de ezt a fát valamiért különösen kedvelik a lányok. Úgyhogy szerettünk volna pont ilyet vagy ehhez nagyon hasonlót. Akkor hát mit csinál az lusta elfoglalt gazdi? Megrendel egy helyes kis modellt a neten a kedvenc tápfutárjától, mert amúgy a kajabeszerzés is aktuális volt már. Eltelt egy hét, a csajok közben bevégezték a száraztápos tartalékokat... a futár még sehol. Az ügyfélszolgálaton kedvesen és készségesen adtak felvilágosítást: az van, hogy kaparófa nincs. A gyártó kifogyott. (Hát nem pont így jártunk tavaly év végén a többszintes cicabútorral is?!) Esetleg még Németországból meg lehetne rendelni... Ááá, nem köszi, inkább hozzátok csak a tápot (de azt gyorsan)! Apa hamarosan felmérte a választékot a közeli cicaboltban, persze meg is találtuk ugyanazt a modellt, mint amilyen volt – épp tegnap állítottuk csatasorba. Nem kellett sok, hogy birtokba vegyék, mintha mindig is ezen csimpaszkodtak volna.

Van kontraszt? :) Úgy számoltuk, 2 macska, 3 év, 4 kaparófa. De persze, ez csak sarkítva igaz.

Akkor egy kis kaparófatörténelem, mert nálunk ilyen is van:
Kezdetben vala a barna színű plüss talapzaton álló mini oszlop, csörgős labdával, épp egy 5 hónapos ifjoncnak méretezve:

Nem egészen egy évig bírta az eszköz, bár a madzag már sokkal korábban elhagyta a csörgős labdát (és önmagát). 2009 augusztusában eljött az ideje, hogy az immáron nagyra nőtt Zserbó egy felnőtt cicabútort kapjon:

Meg is örökítettük a sötétkék plüss talapzaton csíkosodó, magasított berendezés érkezését egy bejegyzésben, aztán nyomon követhettük "az összeszokást" is, mert Zsebi nehezen váltott, főleg a második szintre (2.0, földszintes után emeletes kaparófa). De aztán annyira megkedvelte az oszlopot (illetve olyan jó minőségű volt a cucc), hogy hamarosan (még 2009 decemberében) aktuális lett egy kis felújítás – szerencsére külön-külön is lehetett kapni az alkatrészeket, így csak az oszlopot kellett cserélni:

Ez volt a v2.1, amit Zserbó töretlen lelkesedéssel és rendeltetésszerűen is használt, ezen kívül különböző mutatványoknak szolgált segédeszközül, úgy mint: oszlopra csavarodás macskamódra, kötéltánc, függeszkedés és hinta. De a tetejére valamiért még mindig haragudott. Éppen ezidőtájt apa egy kedves ismerősétől (akit nevezzünk egyszerűen Erikának) ajándékba kaptunk egy kerek talapzatú, anyagában egységes, zörgő labdás kaparófát, "az erabogyósat" (– nem viccelek, ez a megkülönböztető jelzése!), mellesleg, történetünk kezdeti, ámde tragikus hősét, a 3.0-ást:

Ahogy a mellékelt ábra mutatja, ez a darab inkább esztétikai és/vagy feng shui célokra használtatott, mintsem karomélesítésre (saját forrásból), de ajándék kaparófának mindenképpen örülünk és kész. Hát még, amikor új cica áll a házhoz! 2010. januárját írtuk, amikor Mazsi-Drazsi beköltözött hozzánk. Meg is kapta az erabogyósat, Zsebinek meg ott volt a másik. Micsoda hancúroknak lett alávetve ez a bútor, emlékeztek?

Mazskát persze a legkevésbé sem érdekelte, hogy melyik kaparófa van "kijelölve" számára, éppolyan lelkesen használta a talpas-fedeleset, mint ezt a másikat, sőt, gyakorta felköltözött az emeletére is. Ahogy az várható volt, Zserbónak több sem kellett, ő is rászokott a bogyós körömélesítésre, és persze a másik bútor felső szintjére is. Felváltva használták mindkettőt.

2010. szeptembere a következő kapargatnivaló időpont, ekkor újabb változtatást kellett eszközölnünk a talpas-fedelesen: noshát, némi anyai rásegítéssel eltörött az oszlop műanyag tartólapja, amire a csavart kellett rögzíteni. Enélkül meg, ugye... szaladtam a cicaboltba, és a korábbi 40 cm-es helyett egy 60 centis pillérrel hazatérve gyorsan megjavítottuk (apa szerelte, én néztem) az eszközt. (Oké, van nekem stabilizációs érzékem, nem szoktam hasra esni még a macskákban sem, de ezt sikerült egy icipicit benézni, mivel a talapzat ugye a kisebbik oszlopra volt méretezve. Így egy hangyányit billegősebb a dolog odafent, de direkt kihívás a lendülettel érkező macskacicóknak, nemde?) 2.2. Zserbó többé nem verte be a fejét a felső szintbe kaparászás közben (mert lentről azért stabil ám!), bár a földről fekve indulós kötélmászásról le kellett mondanunk. Érdekes, hogy az instabilitás ellenére az emeletet mindketten imádták.

Emiatt is döntöttünk úgy, hogy karácsonyra (2010) kapnak egy többszintes cicabútort, ami végső soron szintén funkcionál kaparófaként is (Zserbó néha használja is ilyesmire, viszont Mazsinál még nem tapasztaltuk) – de ettől még nem degradálnám 4.0-ra. Mellesleg, ennek is van csörgős bogyója labdája, bár párszor már elhagyta...

Ezzel megoldottnak tekinthettük a magasan üldögélési és karomélesítési üzemmódok zavartalan működését, és ami a legfőbb: továbbra is megkíméltük a "nem cicáknak való" bútorokat.
Itt érkeztünk el a bejegyzésem kezdetéhez. A 2.2-es verzió továbbra is funkcionál (pl. gyakorta teszem rá a lavort teregetésnél), és a kíméletes használatnak köszönhetően tökéletes kondíciónak örvend. Üldögélésre ugye, ott van a többemeletes, kaparásra pedig a bogyós a favorit, akkor is, ha pont akkora, mint ők és rájuk borul, ha nagyon belelendülnek. Na, ez ment szét. Úgyhogy érkezett a második. De ennek kell még találni valami frappáns nevet...