Hajjaj, már olyan régen jártunk errefelé, hogy időközben új adminfelületet is kidolgozott a blog.hu csapat, ideje lesz már írnunk valamit a cicuskákról (egyelőre viszont maradok a régi szerkesztőnél, mert az újban az első mentés alkalmával sikeresen elszállt a poszt eleje).

Hogy mi minden történt velünk az elmúlt hónapban? Félek, azzal nem lenne tele sok papír. Igazi hétköznapok, sok apró és folyton változó megszokás, elvégre egy(-két) macska életében minden időszakos. Inkább csak nekünk érdekesek ezek a fordulatok a lányok viselkedésében és szokásaiban. Jött ugye a nyár az őszben, amit naphosszat az erkélyen heverészve töltöttek, a szeptemberben amúgy szokásos hűvösebb időjárást cseppet sem óhajtva. Aztán hirtelen váltott át kissé téliesre a légkör, a múlt héten apa már beizzította a konvektorokat – ezt inkább csak a napokban kezdik felfedezni a kicsinyek, hogy milyen jó is a kellemes meleg felületen pocakot pihentetni. Zserbó még mindig inkább az erkélyre áhítozik (értsd: az ajtóban áll és csukott szájjal, de miákolva kéri, hogy akkor most pedig szíveskedjünk kiengedni őt), különösen amikor süt a nap, aminek egyébként hemperegve képes örülni és órákat üldögél a párkányon, lehunyt szemmel élvezve a napsugarakat. Amíg jó idő volt, megtanultuk, hogy ha eljött a villanygyújtás ideje, akkor még kint lehet a cica az erkélyen, de a szúnyoghálót becsukjuk – így amikor őmacskasága be óhajt jönni, azt jelezze. Erre még Mazsit is sikerült rávenni, bár ő mindig éppen ott akar lenni, ahol gazdi van – tehát, amíg Zsebit kiengedjük, addig odakint, amikor becsuktuk a hálót és leültünk a kanapéra, akkor pedig idebent. :) A kispöcök (ennek továbbfejlesztett változata is van már, a /kis/cöcök) továbbra is igen emberközpontú, folyton körülöttünk lebzsel, ha lefekszik mellénk, akkor valamelyik mancsát a kezünkre/lábunkra helyezi, dörgölőzik és dünnyög és nagyon imádnivaló! Ami Zserbót illeti, róla apa nagyon találóan megállapította, hogy egyetlen macskányi mivoltában bizonyítja, hogy miért jó és ugyanakkor miért rossz, ha az embernek bársonytalpú kedvence van: úgy, de úgy tud hízelegni, dorombol, mancsol, hempereg a boldogságtól, szépséges és meg kell zabálni, a következő pillanatban pedig fúj és harap, felsőbbrendű, csúnyán (le)néz – az evil eye, ugye – és különben is "hagyjatokbékén!". Az ő viselkedése megint sokat változott szerintem, egyrészről Mazskával szemben – már nem annyira agresszív vele, bár a harapdálós-karmolós kergetőzések nem maradnak el, azért inkább játékosak ezek a történések, semmint a korábbi pofozkodások. Velünk vagyis inkább csak velem szemben pedig (mert ugye apa azért mégiscsak "APA!" marad, ide lehet képzelni a csillogó macskaszemeket), hát, mit mondhatnék? Az igazi macska attitűd: "na jó, szolgálhatsz engem...!" Kissé akaratos is a lyány mostanában: mindig AKAR valamit és ennek nagyon határozottan hangot is ad (lásd fentebb az erkélyajtó elvárt feltárulását jelző nyekergést). Szóval, ez sorozatában kb. így néz ki: "adjál enni!", "engedj ki!", "csináld meg az almot!", "enni adjál!", "kimegyek!", "bejövök!", "vacsora még nincs?!", "szeretgessél!", "most hagyjál békén!", "ennivaló?!"... Néhány hétig volt egy kis újítás is a repertoárban, nevezetesen, hogy "engedj be a szekrénybe, bent a szekrényben AKAROK feküdni!" Ez úgy alakult, hogy eleinte felfigyelt rá és nagyon nem tetszett neki, ha nyitva maradt a két felső szekrény ajtaja, olyankor leült alá és addig nyekergett, amíg oda nem mentünk becsukni. Aztán amikor pakolásztam és egy pillanatra nyitva maradt az alsó, nagyobb ruhásszekrény, iziben betelepedett a vasalásra váró (és amúgy tiszta és macskaszőrmentes) ruhák tetejére, nem is akart kijönni. Amikor megérdeklődtem tőle, hogy mégis, mit keresel ott, Picikém?!, egyetlen pillantással jelezte, hogy nem érti, miért kell ezen úgy fennakadni, elvégre neki OTT A HELYE... Ezzel a meggyőződéssel minden este, esetleg hajnaltájt újra és újra leült a szekrény elé és miákolt az ajtónyitás kedvéért.
Bizony már odáig merészkedik "a pofátlanságban", hogy amikor rajta kapom, hogy Mazsola vacsiját dézsmálja, nem hogy odébb állna az első figyelmeztetésre, de úgy kell arrébb tessékelni az etetőtől, aztán pedig leül és nem átall egyenesen a szemembe nézve, büszkén szájat nyalogatni, mintha csak azt demonstrálná, hogy neki tényleg mindent szabad (eddig ilyen nem volt, ha ételt lopott és letolást kapott érte, azért legalább elszégyellte magát egy kicsit – na, ennek akkor vége). A dacos, lázadó kamasz, mi? :)

Aztán, amikor épp nem heverészünk vagy a hasunkat tömjük vagy akaratoskodunk, olyankor sokat játszunk, újabban már hármasban is: Mazsi kergeti a lézerpontot, Zsebi meg közben ijesztgeti őt – amikor a közelébe ér a picúr, támadásba lendül; máskor Zserbó a szőnyeg alá bújik, hogy holacicaaa, keressük meg, Mazsi ezt gyorsan megunja és odamegy hozzá, megpiszkálja – miért kéne keresni, hiszen itt van! Utóbbi esetet kivédendő, Zserbó már olyan önuralmat fejlesztett magának, hogy sokszor megállja mozdulatlanul, hogy a picúr szaglássza vagy a mancsával bizergálja, de még van, hogy a mi közeledésünkre (megfogjuk valamijét, játékkal cukkoljuk stb.) sem reagál és a szőnyeg alatt marad, bizony! :) Szóval, a nagylány kezd többé-kevésbé Mazsola-kompatibilis, de legalábbis immunis lenni. Cicaropi (az a hosszúkás, vékony pálcikára emléketető jutalomfalat, ami több ízben is kapható) tekintetében például nincsen pardon, miután ő beporszívózta a sajátját, simán elcseni Mazska falatját is (hogy, hogy nem, a kiscöcök az utóbbi időben csak darabokra tördelve hajlandó elfogadni a finomságot, pedig eleinte szinte egyben szippantotta be a ropit). Ide tartozik még az is, amikor a minap Mazsi rémesen unatkozott, nem érdekelték a szokásos játékok, ígyhát bunkert építettünk cicafekhelyből és dobozból – az újítás persze a nagylány figyelmét sem kerülte el és kisvártatva már ki is túrta a pislogó társat odabentről, amit egy rendkívül elégedett arckifejezéssel, büszkén heverészve demonstrált. Fejlődünk, na.

Volt még olyan is, hogy a legutóbb érkezett kaparófa csörgős labdáját Mazsi ripsz-ropsz alapjaira szedte (kötél+ragasztó+bogyó...), így apa a régi "erabogyósról" átapplikálta erre az imádott labdát. Működik, de már most látszik, hogy ez a kaparnivaló nem fogja olyan sokáig bírni, mint az elődje. Aztán, apa újabb üzleti úton járt, de szerencsére csak rövid időre, nem egészen 2 napra kellett őt nélkülöznünk és előtte-utána lehetett bőröndbe bújni; kaptak egy nagyobb cipősdobozt, amibe akár ketten is bele lehet feküdni (persze, ilyen még nem fordult elő) és hála anya bögremániájának (1 karton kaja=1 bögre akcióval a cicaboltban), jelen pillanatban a zöld dobozban kapható alutasakostól roskadozik a polc, ennek viszont nem örülnek annyira. Még Zserbó sem, pedig képzeljétek, az utóbbi időben ő a kevésbé válogatós, visszatért az étvágya és már növeszti a téli "alakját". Még adunk egy kis időt Mazskának, aztán hamarosan mérlegre tesszük őket, majd jövünk a részletekkel. Szép estét mindenkinek!