Idejét láttuk megmérni a cicák testsúlyát. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egyikkel apa, másikkal én álltam rá a mérlegre, mivel az kizárt, hogy valahol 2 másodpercnél tovább megüljenek, ha azt a gazdik szeretnék. Az eredményt – szigorúan – nettó macskakilogrammban tesszük közzé: Zserbó tartja a tavaszi formáját, 4,2 kilóval, nem kövér, de azért jól néz ki, a szokásos tömött bundával. Én becézgetésképp ledagizom néha, de csak a pocakja miatt, ott a "zsebijénél" olyan dús a szőr, mintha a hasa lógna. Mazsola viszont ugrásszerű, de legalább is gombamódszerű fejlődést produkál. Május elején 2,9 kiló volt, június közepére pedig már 3,6! - utóbbiról meg is emlékeztem az előző posztban. Szerencsére azért ő sem viszi túlzásba, arányosan oszlik el rajta a ... macskatáp. ;) Nemcsak a hasa nő, az egész testalkata felnőttesedik, a bundája sem olyan ritkás már, mint az elején. Azt nézegettük apával, hogy a másfél hónap alatti jó fél kiló gyarapodással júliusra utolérheti Zsebit, egy éves korára (augusztusban esedékes) pedig el is hagyja majd. "Nagyobbacska európai rövidszőrű". :) Kedves meg is állapította, hogy már nem egy kicsi és egy nagy macskánk van, hanem egy nagy meg egy még nagyobb. Öregszünk... A méretbeli változásokat Zsebkének a szokásos kergetőzős birkózások alkalmával egyre többször tapasztalnia kell, mivel mostanában ha Mazsi lendületből ráugrik, fel is dönti őt. Azért még mindig ez az első számú kedvenc tevékenységük együtt. Na meg, a vadászat. Bár ez utóbbiban kevésbé érződik az összhang, mert legfeljebb elorozni tudják egymás elől a zsákmányt. Az együttműködés inkább velünk, gazdikkal valósul meg, és főként akkor, ha macskaszemszögből elérhetetlen régiókban incselkedik velük az erre tévedt légy vagy más ízeltlábú. Merthogy annak a sorsa mindenképp megpecsételődött. Zserbó határozottan és nyekegve jelzi, honnan és mit szeretne megkaparintani – ha értetlenkedünk, akkor még hízelegni is hajlandó a segítségért. Ami aztán a zümmögőt előrongáló és/vagy az elszánt vadászt magasba lendítő módon érkezik. Mazska nem ilyen körülményesen oldja meg a feladatot. Nem fog ő kunyerálni, elvégre egy jó vadász csak magára számíthat, lendül és beveti magát akár a radiátor feletti párkányon sorakozó – vagyis normál körülmények között védett területen éldegélő – virágaink közé is. Végül így is sikerrel jár, mert erre bármit eldobok a kezemből, hogy a növények segítségére siessek, és a fenti módon leírtak szerint a prédához juttassam. Már megszokottá vált villany(fel)oltáskor az aktuális vad- és bogarászati lehetőségek felmérése a lakásban. Zserbó minden szobát és falfelületet megvizsgál (sokszor külön kérésre apa karjaiban utazva), van-e nyikk-nyikkelnivaló. Előfordul, hogy mereven néz, csak néz felfelé, a farkát idegesen lóbálja – a jó ég tudja, milyen apróságot láthat macskaszemmel, amit mi nem. Máskor meg még az előszobában ijesztgető hím szúnyog mellett is elsétál, pedig az mennyire nem kisbogár! Esténként az erkélyre már nem sűrűn mehetnek ki, mert a szürkületi cserebogárszezon igen veszélyes két ösztöneitől hajtott négylábú számára a harmadik emeleten (még úgy is, hogy apa kint felügyel rájuk).
Szintén megszokott esti tevékenység még a villany(le)oltás utáni dorombolós kedveskedés, Zserbó apához, Mazsi hozzám kapaszkodik fel rendszerint. Szerda este viszont apát találták meg mind a ketten, kétfelől és addig nem is volt semmi gond, amíg Kedves felhúzott lába eltakarta őket egymás elől. Mazsit felfedezve aztán Zsebke nemcsak a dorombolást hagyta abba, de a helyzet méltatlansága okán tiltakozásképp sietve távozott is a helyszínről.

Hőscincéreink krónikájához tartozik még az az eset is, amin percekig csak röhögtem a minap amikor tikkadozva és pirosló orral heverésztek szerteszét az erkélyen, Zserbó szürkeállománya párologtatni kezdett és már a kiskád szélét rágta hűsítőül, és a szomszédban, de azért tőlünk meglehetősen messze porolni kezdtek egy szőnyeget. Hirtelen egy villanást láttam a szemem sarkából, és amikor felnéztem, pontosabban le, idősb kedvencem már bentről, a kanapé alól meresztgetett felém rémült tekintetet, a kicsi (egyre tekintélyesebb méretei ellenére nekem már az marad) meg az erkélyajtóban pipiskedett, de még nem tudta eldönteni, hogy akkor elszaladjon vagy oldalazva ijesztgessen. Először nem is értettem a dolgot, mert zaj az mindig van errefelé, nekik mégis sikerült kiszűrniük és félreértelmezniük azt a puffogást. A nagy vidámság után igyekeztem nyugodt hangon meggyőzni őket arról, hogy ne féljenek, amíg engem látnak, nem bántja senki a cicát stb. Beletelt egy kis időbe, mire Zserbó előmászott és tüntetőleg inkább a hálóban folytatta a sziesztát. Mazsi jobb ötlet híján szintén oda telepedett be. Pedig ha tudták volna előre, hogy épp arrafelé készülök a porszívóval...

A címben emlegetett madzag, ami tényleg egy régi nadrágomból származik, mint egykori "kötőfék", mostanra Mazsola nagyra becsült és elidegeníthetetlen játékszerévé lépett elő. Ha véletlenül nem kapná meg reggelenként, odamegy a játékosdobozhoz és ügyesen kihalássza belőle. Aztán hempereg vele, a szőnyeg alá pakolja, húzza-vonja, rágcsálja, tekergeti, mancsával piszkálja a műanyagdugós végét. Akkor a legcukibb, amikor a szájában hordozza körbe a lakásban, mint valami trófeát. Elég hosszú, így néha rálép és elhagyja, olyankor kicsit megáll és értelmezi a történteket, majd folytatja a vonulást. :) Apának rendszeresen fel is hozza a madzagot a kanapéra, olyankor vagy azt szeretné, hogy eldobja neki, vagy azt, hogy valamelyik végét lóbálja előtte, legyen mire támadni. Szerintem megtaláltuk "A Játékot" Manócska számára.
Szintén a kispöcök (igen-igen, naponta újul a becenévszótárunk) viselkedésével ismertük meg a "tingtingting" mozgást. Ezt a kifejezést kapta tőlünk az a helyváltoztatási forma, amikor peckesen, fejet és farkincát felemelve gyorsan szedi egymás után a lábait (de még nem vágtázva szalad) - nagyjából olyan ritmusban, mint ahogy ezt a szót az ember kimondja. Ez minden esetben az érdeklődés és a gyorsanidenekemaztis illetve az éniskijövök (az erkélyre) kifejeződése. Zserbótól ilyet nem igazán láttunk még. Bár, azt kell mondjam, ez nem jelent semmit, ugyanis újabban sok szokást átvett Mazsolától. Ő az, aki minden egyes alkalmat megragad, hogy vagy a fürdő vagy a mellékes ajtajában várakozzon a bentlévőre (esetleg az ajtó előtt elterülve nehezítse a kijutást ezekből a helyiségekből), Zserbó max. a fürdőbe szokott betelepedni, ha nyitva az ajtó, némi vizes tappancsolást remélve a lokális aktívkodástól. A minap viszont jövök ki a mosdóból és majd fellöktem szegény Puját, ugyanis kivételesen ő üldögélt ott teljes terjedelmében, hogy aztán elkísérjen a fürdőig, jelenlétével emelve a kézmosás jelentőségét. :) És akkor ugye ott van a labdás kaparófa használata, a másik kaparófán az emeletre fekvés, az aranyosságok egyre gyakoribb megnyilvánulása, a kézbe kéredzkedés... Szerencsére, csupa pozitív dolog.

Aktuális: heverészünk, de Zserbó igen nyugtalan ma. Nem kell a husi: "hüüümhhh!" Száraztáp? – "Hüüümhhh!" Erkélyre engedj ki: "hüüümhhh!" Miért kellett bejönnöm, csak a korlátra ugrottam fel!? "Hüüümhhh!" (...) Talán valami nagy vihar közeledtét érzi? (Nem hinném, hogy a portugál-brazil miatt izgul, vagy azon, hogy lesz-e egyáltalán adás a földi antennán...)