Telnek-múlnak a napok, és kicsi picónk immár felnőtt cica lett (amikor ezt a bejegyzést írom, Mazsola már 1 év és két hónapon van túl). Beszélgettem erről az állatorvosunkkal, aki megerősítette a korábbi tapasztalatot (...amit Zserbónál éltünk át...), miszerint az, hogy (a már nem is annyira) picurkánk távolodása valóban a felnőtt macskává válás biztos jele.
Igen. Mazsi már nem az a kis éhes menhelyi cica, aki akkor volt, amikor hozzánk került. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy immár ő is Zserbó módjára válogat. Vagy hogy már nem lehet őt sem akármikor csak úgy simogatni. De szerencsére nem lett az a magának való, félrehúzódós macska, mint a nagytestvérke, hiszen még mindig folyamatosan a sarkunkban van. (Néha szó szerint csak az menti meg a rálépéstől, hogy megtanultunk nagyon-nagyon óvatosan mozogni miatta.) Ez a tulajdonsága amúgy néha átragad a művésznőre is.
Mostanában, ha úgy döntök, hogy egy kis napközbeni sziesztára félrevonulok a hálóba, szinte azonnal megjelenik Zsebike, és lelkes dorombolással kartávolságon belülre helyezkedik, és olyan szemekkel pillog-hunyorog rám, mintha csak vacsorát adnék neki. Persze, mivel nincs olyan, hogy csak Zsebó kap valamit, hamarosan a kis dörmögő is mellettünk terem, és elheveredik. (Ezt egyébként, mivel most rendes éves szabadságomat töltöm itthon, alaposan meg tudtam figyelni.) Sőt, a Zserbi általi kegy nem csak nekem jár. Kedvest is meglepték ezzel a hétvégén, amikor ő pihent le. Hamarosan mind a két szőrös is mellette termett, és együtt aludtak pár órát.
A meglepetéseknek ezzel persze még koránt sincs vége. Amint azt egy korábbi bejegyzésben is említettük, a két cica között a viszony rendeződni látszott. Nos, ez odáig fajult, hogy most már megesik, hogy két recsegő macskát lehet (kell) simogatni egyszerre, mert az egyik ölbe telepszik le, a másik mellém heveredve várja a kényeztetést, hosszú percekre helyhez kötve a boldogságtól olvadozó gazdit.
És még rengeteg dolog történt velünk. Újabb szemcsöppes-kenőcsös kezelés indult ma reggel, tegnap pedig új játékot "varrtam" a két kis csemetének, mert a kedvenc gyűrűjük gyakorta napokig elveszik a lakásban (pl. legutóbb pár napig a bakancsomban rejtették el). Persze, a fáradozásaimat azonnali siker koronázta, egyrészt mert miután odaadtam nekik, Mazsi és Zsebi megszaglászták, tudomásul vették a létezését és unottan arrébb ballagtak, másrészt meg, mert pár órával később Mazsika már berejtette a hűtő alá (tehát legalább egyszer játszott vele :) ).
Utolsó kommentek