Pedig kellemes napnak indult.
Alig vártam hogy a szőrösarcú gazdi és a kecses gazdi felébredjen, és elmehessek könnyíteni magamon. Egész korán keltek szerencsére, nem kellett odabújnom, sem megzavarnom őket a pihenésükben. Azt tudom, hogy nem szeretik, olyankor morgósak, és nem simogatnak olyan lelkesen.
Szóval felébredtek, elhelyezkedtek a nagy kék ágyon, megitták a reggeli csilingelős vizüket (minden reggel két itatóedényt betesznek a duruzsoló dobozba, és miután csenget, leülnek vele a kék ágyra, és utána adják oda nekem az éjszaka elejtett prédát. Jó vadászok, minden nap sikerül elejteniük az állatokat. Reggelente általában valami re-gelit, esténként meg valami va-csi nevű prédát. De mindig szólnom kell nekik, hogy ideje előadni őket).
Aztán, mint általában, megint csinálták azt a furcsa dolgot, ami után eltűnnek a szemem elől.
Most is így volt, bár furcsállottam, hogy elvitték magukkal a fedett ágyamat, amibe engem tesznek, ha az átlátszó falon túl megyünk. (Ott általában beraknak egy takaró alá valami miatt, és megbökik a lábam. Nem szeretem, de mindig igyekszem jó alaposan megkarmolni azt az ismeretlen gazdiszerűt. Szerintem fél tőlem.) De most engem nem vittek magukkal, így leglább nyugodtan elfogyaszthattam a zsákmányt, nézelődhettem az átlátszó falon át, és moroghattam a szálldosó izékre.
Aztán hazajöttek. Szőrös gazdi jött elöl, és mögötte Kecses. (Előbbit A-pa, utóbbit A-nya néven szokták nekem emlegetni).
Szóval A-pa jött elöl. Én persze eléjük mentem, mert olyankor szeretik, ha simogathatnak, és az nekem is jó. De most ez elmaradt, mert amikor A-nya bejött, kezében az ágyammal, valami nem stimmelt.
Ahogy lerakták a fekhelyemet, valami furcsa volt. Odamentem, benéztem, és ott volt.
A betolakodó. Ilyet még nem láttam, amióta velem élnek. Az én ágyamban valami furaszagú volt, ami kicsit hasonlított arra, amit esténként láthatok a nyitható fal átlátszó részén benézni néha.
Behozták a nagyobb szobába, és A-nya mellé kucorodott, A-pa meg a mancsa közé fogta a villogó-csattogó dobozt. Nem értettem semmit. Aztán előbújt az a valami.
Nem volt csúnya, és a fura szagát leszámítva egész aranyos jószágnak tűnt. Olyan, mint én, csak kicsiben. Odamentem hozzá megszagolni, hogy mégis. Azért köszönjek neki, hiszen jólnevelt macska vagyok, és mondott valamit, de nem értettem.
Természetesen kifejtettem neki a váleményemet, és rosszallásomat. Nem fejteném ki bővebben, de tömören fogalmazva: fújtam rá. Nem mintha érdekelte volna. Akármerre mentem, ott volt, a felfelé ágaskodó farkával, meg minden.
Próbáltam visszaterelni az ágyamba, hátha akkor A-nya visszacsukja, és elviszik, de nem sikerült.
Próbáltam rávenni, hogy menjen ki a fehér nyilófalon, és vissza se jöjjön, de nem sikerült.
Szégyen vagy sem, megzuhantam. Mindenekelőtt hiába vagyok én a nagyobb, nem igazán fél tőlem.
Kénytelen voltam visszavonulni a párkányra, hogy gondolkodhassak. Még az is eszembe jutott, hogy A-pa-A-nya nem akar már nekem vadászni, és A-pa már nem akarja, hogy este simogathasson.
Mit is mondjak. Hosszú nap volt. Aztán a va-csimba is beleevett. Ez már tényleg sok volt. De szerencsére, éjszakára eltüntették a közelemből.
Én meg csak ültem a párkányon, és gondolkodtam, hogy hova vezethet mindez.
Utolsó kommentek