Emlékszem, 2012 elején addig-addig húztam az első bejegyzés megírását, hogy szinte teljesen aktualitását vesztette a téma, amit említeni szerettem volna. Idén nem volna jó így járni, ezért gyorsan begépelem ezt a posztot, addig is, amíg a kiscsalád másik három tagja a délutáni szunyókálás örömeinek hódol - egyszersmind kihasználva, hogy perpillanat egyikük sem az én karomat/ölemet vagy a billentyűzetemet tekinti kispárnának. :)

Néhány gondolat az elmúlt ünnepekről. Többen kérdeztétek, hogy Gyuri fenyő hogy bírta a megpróbáltatásokat, nem esett-e áldozatul a lányok kíváncsiskodó törődésének, ilyesmi, de sajnos az érdeklődőkkel itt és most kell tudatnom, hogy Gyuri fenyő bizony már a 2011-es karácsonyi ünnepet sem nálunk töltötte és semmilyen happy endingről nem tudok beszámolni, ami az erkélyen nyarat átvészelő zöldlevelűről szólhatna. :( Felhagytunk az ilyesfajta küzdelmekkel és beszereztünk egy abszolút macska- és gazdibarát, örökké örökzöldet, ami jelenleg a takaros kis dobozában szunnyadva várja az újabb ünnepi pompát. Talán éppen a jellegzetes fenyőillat hiányában cicuskáinkat nem is hozta különösebben lázba a karácsonyfa, bár az is igaz, hogy a macskás évek tapasztalata alapján tettünk egynémely óvintézkedést is ezügyben: fa kisszekrényre állítva, alá nem lehet felugrani, a díszek véletlenül sem mancscsiklandozó távolságon belülre aggatva... A díszítést, majd Vízkereszttel a dísztelenítést óriási érdeklődés kísérte, természetesen, hiszen nem is ZserbóMazsiról lenne szó, ha nem ültek volna bele mindketten a kupleráj és a díszes dobozok kellős közepébe. :)
A szilvesztert itthon töltöttük, amit már csak azért sem bánunk, mert sajnos idén is óriási banzájt csapott (Ó)Buda piromán apraja-nagyja és sajnos nemcsak 31-én este. Szerintem nem én vagyok az egyedüli, aki értetlenül áll a dolog előtt: miért van erre szükség?? Mazsolánk a kanapé alatt remegve-lapulva töltötte a délutánt, majd az estét és még másnap is csak laposkúszásban bírt közlekedni. Rettenetesen félt! Nem tudtuk őt ölbe venni, nyugtatni, nem segített semmi sem. Nagyon sajnáltam. Bele se merek gondolni, min mennek keresztül azok az állatok, akik odakint, akár közvetlen közelről élik át mindezt. Szívből remélem, hogy legalább azok nem nyúlnak ilyenkor petárdához, tűzijátékhoz, akiknek saját állatuk van. De sajnos a többség megteszi és ez évről-évre csak rosszabb lesz. De mit tudunk tenni? :( Zserbó egyébként egy hős volt. Még most is előttem van a kép, ahogy pontosan az asztal sarkára illesztve üldögél, látom rajta, hogy nem érzi éppen komfortosan magát, de nem mozdul, mögötte pedig a sötét ablakon át fel-felvillan és csak úgy ropog a sok rakéta (vagy mi). Ő nem bújt el, de azért igen lassan és óvatosan közlekedett a lakásban, láttuk, hogy nem találja a helyét. Nahát, valahogy így, minden évben, nem csoda, hogy a legkevésbé sem várjuk ezt az "ünnepet".

Hanem, aztán gyorsan visszazökkentünk a kerékvágásba, amíg a gazdik keresik a cicatápra valót, addig a lányok nagyokat alszanak a konvektoron vagy közvetlenül mellette, az új takarójukon (ami, úgy sejtem, különösen nyáron lesz majd a lakás dísze azokkal a sálas-pirospozsgás hóemberkékkel...):

És a takaró felavatásakor bizony ilyen is előfordult:

Na jó, olyan nagyon azért nem lepődtünk meg, mert még az ünnepek előtt történt már hasonló együttszundítás, erről Facebookon hírt is adtunk, na, akkor igazán tátva maradt a szánk. Majd feltöltöm ide is a képeket, csak össze kell még szednem őket. (Közben felébredtek itten a szentek, Mazsi már meg is érkezett a bal karom mellé illetve könyökömre és nagyon sóhajtozik, hogy mozgatom a kezem, miközben gépelek.) Szóval, hamarosan újra jelentkezünk majd.