Nem is tudom már, hogy hol hagytuk abba. Lehet már bő két éve is, hogy elcsendesedett a blog, Rengeteg dolog történt velünk azóta.

Egyrészt minden szép, minden jó. Egészségesek vagyunk, szépen nő a bundánk (most éppen a 30 fokban vedlünk, mint a kinek kötelező), rendszeresen megküzdünk a karom-vágással, mert azért bármennyire is kell, sosem szerettük igazán.

Augusztus 15-én tartottuk ifjabb kedvencünk 4. szülinapját - azért erről is illendő megemlékeznünk egy poszt erejéig. Még sok simogatós-dorombolós szülinapot, Mazsi! :)

Rohannak az évek... Zserbó cica ma 5 éves lett!
Vacsira érkezik az imádott ünnepi lilatasakos. :)
Boldog szülinapot!

Kattintásra nő a cica! :)

Kicsit több mint egy éve érkezett meg a fekete alapon fehér mintás cicasátorunk és vele együtt az Az újdonság varázsa, emlékeztek? A lánykák igencsak belakták, kiadós szundításoknak és állandó beltéri rendezésnek volt színtere a susogós szerkezet. Aztán, ahogy az lenni szokott, ebből is egy hűlt hely lett, kezdte belepni a megszokás pora. Annyira nem használták, hogy már éjszakára sem kellett eltenni, nem susogtak-csörögtek-zörögtek vele; kicsit félreállítottuk hát, hogy ne a nappali kellős közepén haszontalankodjon. Aztán valahogy megint divatba jött a kemping erre mifelénk... (Hiszen egy cica életében minden időszakos, ezek az időszakok meg miért ne ismétlődhetnének?)
Legutóbb Zserbó gondolt egyet és nagyon megnézte magának a sátor madzagját. Ez a zsinór, utóbb kiderült, nemcsak nagyon látványos, de sátorunk átalakításában is oroszlánrészhez jut(hat). Persze, hiszen egyrészt ha összehajtom és ezzel átkötöm, akkor egy aranyos kis retikülbe belefér az egész kóceráj. De macskaszemmel nézve nyilván nem ezért tették oda. Valószínűleg nem is azért találtak ki, hogy funkcionálisan a négylábút idegesítse. (Lám, igaza lett Zserbónak, mégiscsak egy tanulmány...!) Ám ettől még előszeretettel tépik, rágcsálják, cincálják, hiába, madzag tekintetében kissé fixáltak a csajok. :) Zsebi nehezített is a dolgon és ezt a jó kis játékot odabentről, a tábori bútorzat belsejéből űzi az utóbbi időben. Belefekszik, kisvártatva a kényelmi szempontokra mit sem adva felgyűri-kipakolja a párnáját (aminek – kell-e említenem – már lyukasra tépkedték a huzatját) és megszállottan kaparni-ásni-tépegetni kezdi a vékony anyag hátulját, hogy elérje a kívül fityegő kötéldarabkát... Mit gondoltok, sikerrel?

...

Még szép, mégiscsak Zserbóról van szó! :) Bizonyára ezt a műveletet fontolgatta olyan elmélyülten, amikor sikerült őt lefilmezni. Azt hiszem, a végén kölcsönkérte Mazska rontó-bontó manóit is (mert az is igaz, hogy inkább foltoskánk jeleskedik a dolgok szét- és összecincálásában). A képeket még év végén készítette apa. Mostanra Zsebi átfér a hátsó lyukon, múltkor láttam, hogy arra menekült a bejárathoz érkező Mazsi elől. Szóval, ideje lesz előszedni a varrótudományomat...

...amiket ígértem. Még ünnepek előtt történt, hogy arra a szokatlan jelenségre lettünk figyelmesek, hogy macskáink nagy egyetértésben lokalizálódtak a nappali radiátora előtt. Hát, nem véletlenül van ott két párna (akár egy franciaágy, nemde?), ám ilyesmi még legmerészebb álmunkban sem fordult elő, nemhogy az elmúlt pár évben. Nagyot néztünk, aztán csak mosolyogtunk, mi lehetne szívmelengetőbb egy gazdi számára? :)
Hasonló jelenet játszódott le néhány nappal később, már a vadiúj, kék pléden, ahogy azt múltkor megmutattuk. És bizony van még lehetséges variáció erre a felállásra, gyanítom, inkább Mazsinak köszönhetően:

Ó, hát sosem tudhatjuk, mikor, hol kényelmes... Mazsi még így télvíz idején is képes az előszoba hideg kövén heverészni, de itt kifejezetten a hátát melengette. :) Hogy Zserbó miatta feküdt-e ilyen érdekes pozícióban, azt nem tudom, mindenesetre igen bájos, akár egy jóllakott fókabébi(?)...

Sziasztok. Én magam is régen ragadtam billentyűt, de most szeretném pótolni egy kicsit az elmaradást.

A mai témám a már annyiszor megfigyelt apróság: a bosszú. Mint régi kutyásnak, számomra nem volt ismeretlen az esetleges "rád morgok, ha beleeszel a kajámba" dolog, de be kell vallanom, hogy a durcáskodás eme formája meglepett. Sokáig nem is hittem el, hogy kedvenc bársonytalpasaink ennyire képesek haragudni egymásra. Pár apró sztorin keresztül szeretném most megmutatni, hogy is zajlik nálunk az, ami hidegen a legfinomabb.

1. Este 11 óra. Zserbó készülődik az esti "recsegésére". Ez úgy zajlik alapesetben, hogy megvárja, amíg én kényelmesen elhelyezkedek, betakaródzok, majd cirmossága megáll az ágy mellett és egy halk "pururu" kíséretében felugrik, aztán apró körök megtétele után vagy elhelyezkedik a takarón, vagy bekunyerálja magát a takaró alá. Utóbbi esetben, amikor éppen rázendít a dorombjára, Mazsika pillanatokon belül megjelenik mellettem, és figyelni kezd. Volt, hogy Zsebike fészkelődésére foltoskánk játékkal reagált (a paplan púpozódására dupla manccsal rádobbantott), volt, hogy csak kivárta, hogy a takaró alól előbújó macskatesóra támadhasson. Igen ám, de ezeket Zserbó sértésnek veszi, és amint a dorombolást követően evett egy pár falatot, kíméletlen kergetőzésbe kezd. Ilyenkor aztán hullik bőven Mazsola szőre.

2. Mazsika elheveredik szinte bármelyik "Zserbó fészek"-nek nevezett pontján a lakásnak (ez gyakorlatilag az összes macskák számára fekhelyként használható helyet magában foglalja). Zsebi természetesen nehezményezi a dolgot, tehát akcióba lendül. Először is lopakodva megközelíti a trón(fekhely)-bitorlót, majd ha "lőtávolba ér", akkor valahogy felhívja magára a figyelmet. Ahogy ez sikerül, indulhat a már fentebb részletezett kergetés-pofozás-birkózás halmaz, aminek általában egy szigorú és hangos "LÁÁÁÁNYOOOOK!" jelzés vet véget. Ezek után azonban senki ne higgye, hogy Zserbó elfoglalná az addig hőn áhított pontot. Nem, mind a ketten más hely után néznek.

3. Zsebike éppen kellemesen elfoglalja magát (értsd: eszik, iszik, füvet legel, nagy ritkán játszik stb.), mikor is Mazsola úgy gondolja, hogy ez tarthatatlan állapot és hátulról támadásba lendül. Ilyenkor bevárja a tesót az ajtófélfa mellett, a kanapé alá bújva, az ágyon lapulva. Hang nélkül (ahogy a ragadozók) telibekapja Zserbót, néha sikeresen fel is borítja, és tovaszáguld. 

Szerencsére – és dacára annak, hogy amúgy a lányok közt nincsen őszinte barátság – ezek a "na majd én megmutatom neked hogy..." jellegű villongások hamar játékba csapnak át (tehát már nem tépik egymást annyira, vagy legalábbis valamelyikük úgy gondolja, hogy akkor most övé a győzelem), vagy kifulladnak és hirtelen békésen elmélyült mosakodás veszi kezdetét mind a két fél részéről.

Emlékszem, 2012 elején addig-addig húztam az első bejegyzés megírását, hogy szinte teljesen aktualitását vesztette a téma, amit említeni szerettem volna. Idén nem volna jó így járni, ezért gyorsan begépelem ezt a posztot, addig is, amíg a kiscsalád másik három tagja a délutáni szunyókálás örömeinek hódol - egyszersmind kihasználva, hogy perpillanat egyikük sem az én karomat/ölemet vagy a billentyűzetemet tekinti kispárnának. :)

Néhány gondolat az elmúlt ünnepekről. Többen kérdeztétek, hogy Gyuri fenyő hogy bírta a megpróbáltatásokat, nem esett-e áldozatul a lányok kíváncsiskodó törődésének, ilyesmi, de sajnos az érdeklődőkkel itt és most kell tudatnom, hogy Gyuri fenyő bizony már a 2011-es karácsonyi ünnepet sem nálunk töltötte és semmilyen happy endingről nem tudok beszámolni, ami az erkélyen nyarat átvészelő zöldlevelűről szólhatna. :( Felhagytunk az ilyesfajta küzdelmekkel és beszereztünk egy abszolút macska- és gazdibarát, örökké örökzöldet, ami jelenleg a takaros kis dobozában szunnyadva várja az újabb ünnepi pompát. Talán éppen a jellegzetes fenyőillat hiányában cicuskáinkat nem is hozta különösebben lázba a karácsonyfa, bár az is igaz, hogy a macskás évek tapasztalata alapján tettünk egynémely óvintézkedést is ezügyben: fa kisszekrényre állítva, alá nem lehet felugrani, a díszek véletlenül sem mancscsiklandozó távolságon belülre aggatva... A díszítést, majd Vízkereszttel a dísztelenítést óriási érdeklődés kísérte, természetesen, hiszen nem is ZserbóMazsiról lenne szó, ha nem ültek volna bele mindketten a kupleráj és a díszes dobozok kellős közepébe. :)
A szilvesztert itthon töltöttük, amit már csak azért sem bánunk, mert sajnos idén is óriási banzájt csapott (Ó)Buda piromán apraja-nagyja és sajnos nemcsak 31-én este. Szerintem nem én vagyok az egyedüli, aki értetlenül áll a dolog előtt: miért van erre szükség?? Mazsolánk a kanapé alatt remegve-lapulva töltötte a délutánt, majd az estét és még másnap is csak laposkúszásban bírt közlekedni. Rettenetesen félt! Nem tudtuk őt ölbe venni, nyugtatni, nem segített semmi sem. Nagyon sajnáltam. Bele se merek gondolni, min mennek keresztül azok az állatok, akik odakint, akár közvetlen közelről élik át mindezt. Szívből remélem, hogy legalább azok nem nyúlnak ilyenkor petárdához, tűzijátékhoz, akiknek saját állatuk van. De sajnos a többség megteszi és ez évről-évre csak rosszabb lesz. De mit tudunk tenni? :( Zserbó egyébként egy hős volt. Még most is előttem van a kép, ahogy pontosan az asztal sarkára illesztve üldögél, látom rajta, hogy nem érzi éppen komfortosan magát, de nem mozdul, mögötte pedig a sötét ablakon át fel-felvillan és csak úgy ropog a sok rakéta (vagy mi). Ő nem bújt el, de azért igen lassan és óvatosan közlekedett a lakásban, láttuk, hogy nem találja a helyét. Nahát, valahogy így, minden évben, nem csoda, hogy a legkevésbé sem várjuk ezt az "ünnepet".

Hanem, aztán gyorsan visszazökkentünk a kerékvágásba, amíg a gazdik keresik a cicatápra valót, addig a lányok nagyokat alszanak a konvektoron vagy közvetlenül mellette, az új takarójukon (ami, úgy sejtem, különösen nyáron lesz majd a lakás dísze azokkal a sálas-pirospozsgás hóemberkékkel...):

És a takaró felavatásakor bizony ilyen is előfordult:

Na jó, olyan nagyon azért nem lepődtünk meg, mert még az ünnepek előtt történt már hasonló együttszundítás, erről Facebookon hírt is adtunk, na, akkor igazán tátva maradt a szánk. Majd feltöltöm ide is a képeket, csak össze kell még szednem őket. (Közben felébredtek itten a szentek, Mazsi már meg is érkezett a bal karom mellé illetve könyökömre és nagyon sóhajtozik, hogy mozgatom a kezem, miközben gépelek.) Szóval, hamarosan újra jelentkezünk majd.

Ezúttal egy video Zserbóról, amint éppen elmélyülten szemlélődik – mert lábatlankodás közben (nézzétek csak, mind a négy mancsa a hasa alá van pakolva) mi mást is tehetne az ember macskája; a kitüntetett figyelmet pedig nem más érdemelte ki, mint a cicasátor madzagja. Egy tanulmány, tényleg! :) Egyébként Zsebi sokszor néz ilyen értelmesen-érdeklődve, legyen szó akár lézerpöttyről, akár valami finom falatról. Apának végre sikerült őt lefilmezni a nagy átlényegülés közepette (őmacskasága kivételesen nem vette észre a feléje fordított, kíváncsi objektívet). És van az a pont, amikor ásít – ami bizony minden egyes alkalommal bekövetkezik a művelet során, úgy látszik, ez a feszült figyelem velejárója (ahh, emlékszem még a fizikaórákra középiskolából...). :)
Boldog-dorombolós új évet kívánunk, jövőre veletek ugyanitt!

Üdvözletünk és dorombolásunk!
Gondosan elmentve van itt a gépen néhány publikálásra váró őszi fotó, na nem az aranyszínű, hulló falevelekről, sokkal inkább a tiritarka szőrt hullató négylábúakról. Ezeket szeretném most szépen sorjában feltöltögetni – tervezgettem, hogy majd külön posztok lesznek, de a megvalósításra mostanában vajmi kevés esélyt és főleg időt látok, úgyhogy tömbösítve kapjátok a lyányokat. :) Reméljük, Nektek is tetszeni fognak! (Kattintásra megnőnek!) A képeket, mint általában, most is apa követte el. A feltöltésben és a pozícionálásban Mazsola lesz segítségemre: teljes valójában itt terpeszkedik az ölemben és ha nem figyelek oda, a posztot is ő írja majd – az előbb már egy fél sort begépelt helyettem... (bár nem járnátok jól, mert pocsék a helyesírása).

Zserbó, a pillangós kisasszony

Vannak ezek a lepkék, amik egy óvatlan pillanatban csak úgy odaszállnak...

Aztán van az a helyzet, amikor az ember macskájának annyira bizsereg a mancsa, hogy már nem jut el a kaparófáig, hanem éppen ott, közvetlenül előtte kezdi el a szőnyeget bolyhosítani, mert ösztönösen muszáj – egy hamisítatlan neszekáljmár pillantás Zserbótól, mert rászóltunk, hogy azért mégse kéne:

Végezetül két "komoly nagylány" fotó:

 Mazska, a csacsiszelídítő

Mert azért kisebbik kedvencünkről is készültek pixelek, bár róla kivételesen kevesebb. Mindenesetre megörökítésre került, amint a macskanapén teljes egyetértésben pihengetett Fülessel:

És íme azok a ritka pillanatok, amikor ketten együtt is lencsevégre kaphatók:

Megint az a bizonyos szőnyegkaparászás, ugye-ugye...

Ááá, még egy szolgálati közlemény: kotorásztam egy kicsit itt a blog gépházában, aminek eredményeképpen a jobb oldali hasábban keresőfunkcióval bővítettük az oldaldobozokat (szavakra, kifejezésekre ad találatot innen a cicablogról), valamint – és ez különösen lényeges – már nemcsak Indapass-al, hanem Facebook-os ID-val is lehet kommentet hagyni nekünk: írjatok! :)

Bizonyára Ti is ismertek olyan kézműves oldalakat, ahonnan mindenféle ügyes-ötletes ékszerek, díszek, figurák és ki tudja még mi minden "csuda dolog" beszerezhető. Mostanában egyre több ilyen oldalt fedezek fel magamnak, csak ámulok és bámulok, hogy milyen leleményes emberkék vannak a nagyvilágban. :) Vonzalmam az ilyesfajta művészet iránt talán még inkább érthető, ha elárulom nektek, hogy az én kézügyességem körülbelül a papírbéka-hajtogatásig terjed. Bár Mazsi egészen meg van elégedve ezzel a teljesítményemmel, hiszen már egy komplett békacsaládot játszott cafatokra, ahogy telt-múlt az idő. De nem is ez a lényeg. Képzeljétek, hogy Facebook-on rátaláltam egy kedves cicabarát párra, akik gyurmából és gyöngyökből imádnivaló ékszereket, figurákat készítenek:
Kovácsműhely - saját készítésű gyöngy- és gyurmaékszerek.
Nézzetek be hozzájuk, tényleg fantasztikus ötleteik vannak! És nem mellesleg, három tündéri cicájuk is! :)
Így esett, hogy a kollekciójukból immáron a gyűjteményemet gazdagítják az alábbi szerzemények:

(Oké, a fotós sem én vagyok a családban...) Itt van mindjárt a kissárkány figura, aminek a tekintete engem arra emlékeztet, amikor Mazsi ártatlanul pillog ránk, hogy ő aztán tényleg nem csinált semmi rosszat pl. a konyhaasztalon... :P Bűbájos! Az ölelkezős cicákat megformáló medál a Pupesz Cica kollekció egyik becses darabja - hát nem kifejezetten Zserbó és Mazsi, ők kicsit másképp szeretik egymást, tudjátok. ;) A bal oldali két cicamedálról azonban a lánykáink köszönnek vissza - ugye milyen kis helyesek? :D Egyedi megrendelésre készítették őket fotók alapján, bizony! :) Itt talán jobban látszanak:

Imádnivalóak! :) Ezúton is nagyon köszönjük a Kovácsműhelynek ezeket a kincseket! ;)

Hát, szerintem csinálunk még ilyen ajánlót máskor is, mit szóltok? Végezetül pedig a minőségátvételi tanúsítvány, avagy képi bizonyíték, hogy Mazsolának mindenbe bele kell ütnie azt a rózsaszín nóziját: :P