Eljött a szombat, és a kötelező látogatás a doktorbácsinál. Nagy készülődés vette kezdetét, szépen előkészítettük a két cicahordozót, taxit hívtunk, és megpróbáltuk betuszkolni a cicákat a dobozokba. Persze ez nem egészen igaz, mert Mazsika szó- és ellenkezés nélkül befeküdt a hordozóba, ellenben Zserbó 16 karommal, és teljes macskafékkel ágált a menetkész állapotba hozás ellen. De azért sikerült. Szóval útra keltünk.
A nagylánnyal még le sem értünk a földszintre, már rákezdett az ilyenkor szokásos "MÁU!"-zásra, ami igazából csak kicsit zavaró, főleg a taxisoknak. Van, aki nem bírja annyira. Nos, az odafele úton sikerült megint egy kevésbé nyugodt sofőrt kifognunk. De szerencsére a dobozos cicákkal mintegy 10 perc alatt odaértünk a rendelő bejáratához.
Doktorunk éppen egy műtétben volt, ezért várnunk kellett rá, ami nem volt probléma. Amíg várakoztunk, próbáltuk mutogatni a két lánykának a váróteremben lévő akváriumot, de őket nem kötötte le a dolog. Hamarosan nyílt az ajtó, és két csodaszép border/ausztrál collie érkezett. Amikor a két kutyus már remegett a kíváncsiságtól, úgy gondoltuk, nem lesz baj belőle, ha megengedjük nekik, hogy megszaglásszák a hordozókat. Persze Zserbó azonnal bekapcsolta a "Vidd innen, nem szeretem, hagyjál békén, meg egyébként is" pillanatokra tartogatott szirénáját (mély, szinte gyomorból induló morgás), ami mind a kutyákat, mind a gazdáikat meglepte. Ami viszont minket lepett meg, az az volt, hogy Mazsola életében talán először sárkánykodott. Sünimód felborzolta a bundát a hátán, és halkan sziszegett néhányat. Ez kicsit sokkolt bennünket, hiszen amióta velünk van, ilyennek még csak árnyékát sem mutatta soha.
Aztán a rendelő ajtaja kinyílt, és mi - kíváncsi és izgatott kutyaszemektől kísérve - belibbentünk rajta.
A doki már keverte a koktélokat - Zserbónak többek közt veszettség és FIP ellen is - és indult az oltás. A doboz kinyitása után a nagylány önként jött ki, majd remegve bújt a karomba. A szurit-orrcseppezést nagyon jól, hősiesen viselte, zokszó nélkül. A valaha volt Harcimarci már megtanulta, hogy ha jól viselkedik, hamarabb túl van rajta. Persze, mivel az emlékek nem múlnak el, ViktorDoktor hitetlenkedett kicsit, hogy ez a cica tényleg az a cica-e...
Mazsika, talán még a várótermi sokk hatására elhatározta, hogy ő ugyan nem bújik elő. Szét kellett teljesen szedni a hordozóját, hogy hozzáférjünk. Az oltást ő is jól viselte, de az orrcseppnél ismét előtört a sziszegő minisárkány. Egy csepp - egy fújás. Még egy csepp, még egy fújás. A legrosszabb a féreghajtó tabletta beadása volt. Nem tudom, ki ugrott nagyobbat: Mazska a nemtetszését kifejezve, vagy az orvos, saját karja védelmében.
Szerencsére mindenki sérülés nélkül átvészelte a vizitet, így ismét taxiba szálltunk, és irány haza.
A lakásba lépve szokás szerint azonnal nyitottuk a hordozók ajtaját, hogy a cicák minél hamarabb biztonságban érezzek magukat. A dobozokból az izgalmaktól kipirosodott orrú lánykák hálásan bújtak elő, bár szerintem nem a kirándulásnak örültek, hanem inkább annak, hogy végre újra itthon vannak. Néhány hónap múlva ismételünk.
Utolsó kommentek