Egy dolgos nap után hazaérve rendszerint épp vacsoraidő tájékán lépem át a lakás küszöbét. Zserbó-Mazsi kedvesen elém jönnek, bújás, dorombolás (by Mazsi), kedvesen pillogás, messziről hempergés, esetleg egy engedélyezett simi a buksira (by Zsebi). Ezután talán átöltöznöm engedélyezett, mielőtt kezdetét veszi a szelíd terror az "adjál enni!" témakörben, ez is elsősorban a nagylány részéről. Elég csak elindulnom a konyhába – amit fél 7 felé persze meg is teszek –, máris ott csoportosulnak a lábam körül, mint a siserehad, melynek tagjai bizonyosan egész nap nem kaptak enni (hát pedig a szárazat reggel eléjük tesszük, Mazska fogyasztja is napközben, Zserbó azonban mindig tartalékol a va-csira). Szóval, ez lett a jól bevált rendszer: anya és/vagy apa haza (mert természetesen a fentebb leírtak érvényesek apára is, bár ő gyakorta csak másodikként fut be, éhező cicuskák tekintetében azmegnemannyiraszámít! :P), vacsi a cicatálba, lefegyelés és nyammogás sztereóban...
Igen ám, de azért néha sikerül előbb érkeznem. Nos, Zsebi ilyenkor hirtelen elveszíti egyébként biztos időérzékét. Farokrezegtetve, szépen nézve invitál, néha még magyaráz is, hogy kövessem őt: hová máshová, mint a konyhába, ahol az alutasakosok lelőhelye van (és jaj nekem aka evil eyes, ha valami más okból kimerészkedek oda, de nem adok husifalatot). Azt érti ilyenkor, hogy "KÉSŐBB!", de ettől még nem csökken a lelkesedése. Ide telepszik mellém/mellénk a kanapéra, amit egyébként csak ritkán (és főleg porszívózás alkalmával) szokott, türelmetlenül várakozik, nézeget bennünket, elindul kifelé, hátha követjük, stb. Jobb napokon ez jó 2 órás testközelben leledzést is jelenthet, ilyenkor persze kivesszük részünket a (kénytelen-kelletlen?) simogatózásból is. :P (Azért szögezzük le: nem éhezik ez a szegény pára, mert akinek éhes a pocakja, az megeszi a száraztápot is, ami reggel óta a tálkájában figyel.) Szóval, amíg Mazsola keresztül kasul hancúrozik a lakáson, Zserbó jól megfontoltan és ugrásra készen üldögél itt közöttünk a tasakosra várva. Nemrégiben igen barátságos kedvében volt, ekkor esett meg az alábbi rövid, ámde lényegretörő párbeszéd közöttünk (inklúding metakommunikésön):

Zsebi (felénk fordulva, félig az oldalán fekve): <pillog, pillog> "Enni kérek..."
Én: Zsebikém, nemsokára, még NEMÖ.
Zsebi (nemtetszős farokcsóválással): "(Ny)EH!", googletranslate: DE!!!

Na, ki a főnök? :D