Ezzel nagyjából vázoltam is a jelenleg nálunk uralkodó helyzetet. Vasárnap délelőtt jártunk az esedékes szuri-koktél és ellenőrzések kedvéért doktorunknál, de persze, előzetes időpontegyeztetés után, hogy ne érje teljesen váratlanul a dokit egy hordozónyi Zserbó-Samu felbukkanása. :) Bizonyára emlékeztek még, hogy idősebb négylábúnk kölyökként kiérdemelte a Harci-Marci elnevezést is Viktortól, olyan vehemensen tiltakozott mindenfajta szurka-piszka és vizsgálódás ellen. Mára azért a helyzet sokat változott. De kezdem az elején. Vasárnap hajnalban akár kakasszóra is ébredhettünk volna, de nem volt ilyesmire szükség, mert az alattunk lakó tök süket, és ezért vagy ennek ellenére teljes hangerőn nézi a tévéjét – abban nem vagyok biztos, hogy a macskákat ez bármilyen szinten zavarná, elvégre ők mindig ébren vannak ilyentájt, minket, gazdikat viszont felettébb bosszant. Szóval, némiképp bosszúsan indult a reggel, de mindezt csak azért írtam, hogy legalább ennyi foltot ejtsek a kedvesszomszéd vélt vagy valós renoméján, és mostmár vissza a lényeghez. A real time ébresztőt követően előszedtük rejtekükből a cicahord(oz)ókat és a nappali kellős közepére helyeztük őket, egyfajta miheztartás végett. Persze, lelkesen megszagolgatták, belefeküdtek, kipróbálták, mintha óriási újdonságot mutattunk volna nekik :). Aztán, amikor indulásra került a sor, már cseppet sem voltak ilyen lelkesek. Apa Zserbót, én pedig Mazsolát gyűjtöttem és dobozoltam be, kezdődhetett a szokásos forgatókönyv. Mazsi szépen elhelyezkedett és nem teljesen nyugodtan, de azért csendben várakozott az elkövetkezőkre, Zsebi pedig már az előszobában nyitott szájjal nyávogott. (Oké, tudom, hogy a nyávogás az ilyen, de amikor csak úgy beszélget velünk, neki általában csukva van a szája, inkább csak hümmög...) A Miáááák!-tól kezdve a szépen kerekített Miáuu!-ig minden felsorakozott, majd az egyszemélyes cicakórus megállapodott a "Mááájus! Mááájus!" felkiáltásokban. – Nem, Zserbó, február van! És hidd el, hogy most még nem rossz Neked, lesz még sokkal rosszabb... De lehet, hogy csak arra gondolt, hogy majd inkább 3 hónap múlva menjünk dokihoz?? A taxis már ismerősként köszöntött bennünket és a lányokat. Az a helyzet, hogy talán ő az egyetlen a taxitársaságtól, aki hajlandó jönni akár a város másik végéből is, ha elhangzik a "dobozos macskával" kifejezés. Na, ez a szép. Következő snitt: Viktor doktor szélesre tárja érkezésünkre a rendelő ajtaját, mondjuk úgy: tartózkodó lelkesedéssel. Első páciense Zserbó, aki addigra már pirosra kiabálta a nóziját és a miauuúja egy erőteljesen merülő riasztó hangjára kezdett hasonlítani. Apa kézbe vette Picót. Macskaszájnézegetéssel kezdődött – pici ínygyulladás kialakulóban, rendszeresen ellenőrizni kell, a fogkövet alkalomadtán le fogjuk szed(et)ni. Kombinált oltás. Orcsepp. Féreghajtó-paszta. (Utóbbit lelkesen benyelve, "több nincs?!" pillantásokkal.) Végre szusszanhat a nagylány. De persze, hogy újrakezdte a panaszkodást. Aztán már hempergett is a hordozóban, hogy légyszi-légyszi!, de nem jöttünk rá, hogy most akkor inkább kijönne vagy csak induljunk már? Kismazsi végig hősiesen viselkedett, meg se nyikkant, pedig végignézte a fajtárs megpróbáltatásait. Igaz, hogy olyan apró még életében nem volt, amekkorára összehúzta magát a hordozó hátuljában, amikor megpróbáltuk kivenni. De sikerült és szépen megült apa ölében. Neki is megvizsgálta a doki a fogait, lévén, hogy előző nap egy egész darab szemfogat találtam a tányérja mellett. "Mind megvagyunk idebent!" – mondta Viktor, az elfáradt fogacska minden bizonnyal egy későn érő tejfog volt mindössze. Aztán jött a szuri, orrcsepp, paszta. Utóbbi Mazskának nem ízlett annyira. Készen is voltunk röpke egy óra alatt. Apa karjai jól elzsibbadtak, Viktor pedig még annyit hozzátett búcsúzóul, hogy ha ez így megy tovább (Zserbóval), ezután már nem kell külön bejelentkeznünk. :) Hogy, hogy nem, kedvenc és fentebb említett taxisunk 1 percen belül a helyszínen volt, hogy hazaszállítson bennünket. Minden jó, ha jó a vége, itthon jutalomfalat következett és a hazai illatok(?) boldogságában úszó, bár kissé elesettnek tűnő négylábúak gyors alvászatba kezdtek, miután megnézték az összes szobát és bútort, hogy minden a helyén van-e. Igen, a hordozókat is beleértve. :) (Érdekes, hogy az élmény után is hajlandóak voltak belefeküdni, Mazsi például egész délután a szürke-kék dobozban aludt.)

És aztán hirtelen kedd lett, és Zserbó már hétfőn is gyanakodva méregette a nagy fekete gurulós bőröndöt, kisebb hisztit levágott apának, amikor belepakolt és összességében érezte, hogy valami készül. Apát 4 napra messzire szólította a kötelesség és ez nem dráma, de mégis, két ilyen apás bársonytalpút azért megvisel. Zserbót különösen, hiszen ő igazán apa cicája. Nagyon várják ám őt haza mindig, amikor eljön a megszokott idő, de csak nem hangzanak fel az ismerős léptek, kulcscsörgés odakint... A várakozás többféleképpen zajlik: jövés-menés a lakásban, folyamatos tekingetés a bejárati ajtó felé. Kanapéra heveredés szemben az ajtóval. Zsebi porceláncica pózt vesz fel az asztal innenső sarkán (centire kimérve a síkot, éppen a szélére ülve) és mereven figyel, esetleg még az ablakpárkányon kifelé bambul. Mazsi időnként azért elfeledkezik arról, hogy valaki hiányzik, hancúrozik, pakol... aztán a lépcsőházi zajra felkapja a fejét, hegyezi a fülét, leül az ajtóhoz. Zsebke is csatlakozik, szurikáta-póz a szoba előtt, fülhegyezés, reménykedő cicatekintet. Zaj elhalkul, villany lekapcsol... Cica visszabandukol a szobába... Hát, csajok, pedig mondom, hogy ilyen nagy madár vitte őt messzire, de az a jó, hogy vissza is hozza majd. Már csak 3 nagyot kell aludni! (Ezt komolyan is vették, mert már mindketten beverték a szunyát, de szerintem csak a villanyoltásra várnak és kezdődhet a dzsembori.) Cicaropi és apa 2 napos mosatlan pólója (nem röhög, ennek pont "olyan" szaga van!) akad még talonban, ha esetleg további terápiára lesz szükség. A fejleményekről majd beszámolok. :)