Ezen a verőfényes vasárnap délelőttön (ismét) állatorvosi viziten jártunk, ezúttal mindkét bársonytalpúval felszerelkezve. (Azaz felavattuk az új Zsebi-hordónkat és megsétáltattuk a régi kosarat is.) Ezt megelőzően, még kedden délután felhívtam doktorunkat, hogy legyen ideje lelkiekben felkészülni Harci-Marcink esedékes oltására. (A régebbi olvasók bizonyára emlékeznek még rá, micsoda küzdelmek árán sikerült Zserbót bármiféle együttműködésre rábírni ilyen alkalmakkor.)

A reggel mondhatni, szokványosnak indult, hajnalban vircsaft, kicsit később gazdin ugrálás, rosszalkodás... Az új hordozót néhány napja már a nappaliba helyeztük, hogy - elsősorban - Zsebi szokja a látványt; tegnap saját (macis) plédet is kapott bele, fel is avatta a délutáni szundi alkalmával. A lányok még akkor sem fogtak gyanút, hogy valami készül, amikor a másik hordozó is átkerült a hálóból a nappaliba. Indulás előtt a megbeszéltek szerint apa megfogta Zserbót, anya összeszedte Mazsit - máris útra készek voltunk 2 dobozos macskával. Nos, a nagylány még mindig nem szeret utazni, az már bizonyos. Már a lépcsőházban tiltakozni kezdett az állapota és a körülmények miatt. Ezzel szemben Mazska a tőle megszokott módon üldögélt, nézelődött, hallgatta a szegény kiscica panaszait a túlsó kosárból. Szerencsénkre a váróban épp nem volt senki, így hamar bejutottunk - Viktor doktor kedves, de lássuk be, nem annyira őszinte mosolyával kísérve. Bár kicsit azért megkönnyebbült, amikor megtudta, hogy előző este szépen levágtuk Zserbó karmát. (Az első pirospont: mostanában nincsen nehéz dolgunk vele ezen művelet végzésekor. Ha apa ölbe veszi, nem lelkesen, de legalább nyugodtan tűri a karomvágást: nem sziszeg, nem morog, a jutalomfalat biztos tudatában még el sem szalad az inzultálás végeztével.)
Mazsi volt az első páciens, mondván, amíg nyugodtak a kedélyek. Gyors karomvágás, szemvizsgálat - úgy tűnik, félkör ívben felszívódott a hályogszerű képződmény, ezzel részleges látómezőt biztosítva számára! -, aztán a vérvétel. Picikénk tűrt és elhalóan nyávogott. Mindeközben Zsebke a saját dobozából csakpupilla-szemmel vizsgálta az események alakulását. Hamarosan ő következett. Nem húzta össze magát a kosár belsejében, nem tiltakozott, amikor apa kivette, egyszerűen csak nagyon félt - Kedves karja után kapálózott és bújt hozzá, felmászott a vállára is. Viktor doktor nem zárkózott el a pokrócmentes kezelési kísérlettől (az eljárás során hatékonysági ill. biztonsági okokból a tiltakozó kiskedvenc egy takaróba beletekertetik egyébként), így hát Zsebkét apa tartotta az asztalon. Megkapta a szurit és az orrán át a rózsaszín trutyit - mindezt egy hang, egy fújás, fejrángatás, tiltakozás nélkül, kérem szépen! :) (Pirospont!) Ilyen ügyes nagylány lett ez a cica, bizony! Doktorunk nagyon meg volt (könnyebbülve &) elégedve, hogy "még a végén összeszokunk". Fellélegezhettünk hát mi is, ő is. :)

Cicóink hazafelé követték az utazási forgatókönyvet (Mazska nyugiban szemlélődik, Zsebi sopánkodik), itthon pedig az újkeletű szabadság érzésével nyúltak el a simogató napsütésben. Hogy milyen bosszút forralnak ellenünk, arról csak sejtelmünk lehet...