Egy ideje gondolkodunk azon, hogyan tudnánk Zserbó hétköznapjait kellemesebbé tenni, hiszen ilyenkor reggeltől-estig egyedül van idehaza. Kézenfekvő volt egy újabb cica ötlete - persze, jöttek a pro és kontra érvek is. Eltelt így pár hónap, mire a tervezgetésből a megvalósítás útjára léptünk, és még ekkor sem ment minden olajozottan. Lefutottunk néhány kört örökbeadóknál, állatmentőknél; végül visszatértünk oda, ahonnan Zsebivel elindultunk: a Noé Állatotthonhoz.

Itthon minden szükséges felszerelés készenlétben állt, Picót is igyekeztünk felkészíteni a jövevény érkezésére. (Oké, egy macskánál talán nem elégséges, ha szóban közli vele az ember, hogy mi illetve ki várható...) Határozott elképzeléssel, némi nosztalgiával és bkv-sztrájkkal dacolva indultunk el 16-án, szombaton a nyílt napra, a város másik végébe. Egészen jól megúsztuk, csak egy pár megállót kellett gyalogolnunk a buszhiány miatt, és jó 10 perces séta volt még hátra, amikor egy kedves család felvett minket, mert látták, hogy bizony egyfelé megyünk. :) Noénál most is örömmel fogadtak bennünket, és Viki megmutatta nekünk a gazdira váró cicusokat. Kis drágák voltak mindannyian, és persze, már belépve tudtam, hogy elvesztem, nem tudok majd választani... Zsebivel anno könnyű dolgunk volt, kinéztük őt a weblapon, aztán amikor érte mentünk, ő jött elénk, felugrott a hordozóra, lényegében, kiválaszott bennünket. :) Most viszont, a kedves cicusok mindegyike a teljes marketing-tárház birtokában fogadott bennünket, tündériek voltak, miúztak, doromboltak, bújtak, nehéz volt hát a választás. A kis fekete Junior, aki számunkra ideálisnak tűnt, nos, ő a testvérkéjével összebújva, félénken szemlélt bennünket. A szomszédban az 5 hónapos Csipke cica viszont szinte "rázta" a tárolója ajtaját; amikor Viki a karomba adta, úgy, de úgy kapaszkodott, bújt hozzám... és végül "eladta magát" a kis picúr. Kitöltöttük a szükséges papírokat, majd visszamentünk érte a hordozóval. Megható volt, amikor Viki kivette őt a helyéről és ezt mondta neki: "Csipke, mész haza!" :)

Készült egy közös fotó, aztán elköszöntünk a Noétól, indultunk a bekötőút elejéhez, ahol egy taxi várt minket (mínusz fokokban mégsem gyalogbékávéztatjuk meg ezt a picit!). Csipke csendesen nézelődött a hordozóban, meg sem nyikkant, nagyon rendesen tűrte az utazást. Hazafelé közeledve azért megmutatta, hogy semmiféle cica nem vitte el az ő nyelvét sem, vékonyka miaúkat hallatott, de közel sem olyan keservesen, mint anno Zsebike. Úgy tűnt, ez a kislány jobban hozzászokott már az utazáshoz. Hamarost aztán szerencsésen megérkeztünk Zserbó játszópajtásával. Csipke-Mazsi új élete pedig elsőként az összeszoktatás rögös útján indulhatott el.