Tudjátok mi a legnehezebb a posztírásban? Elkezdeni, szerintem. Ezt szoktam a leginkább halogatni. :P Hogy hát az úgy volt és ezért meg azért nem... Ezzel akkor át is lendülnék a bevezetésen és sürgősen becsukom a kedvenc online játékom ablakát, mert ebből így ma sem lesz bejegyzés.

Augusztus közepén Kismazsi 3. szülinapjának örültünk, amire külön poszt nem készült ugyan, de azért megkapták a szokásos ünnepi va-csit, és épp ezidőtájt érkezett egy új házikedvenc is hozzánk: egy halacska, aminek elsősorban Mazska örült, ki is neveztük hát szülinapi ajándékhalnak. Ez a hal a nappaliban kapott helyet magának, és méreteinél fogva kiválóan alkalmas a játékra, ugyanis hátralapított füllel tökéletesen "mögé" lehet bújni a fajtárs-pajtás becserkészése során, illetve a hasán lévő pikkelyek hívogatóan kapargatnivalóak. A farkát és az izé... rózsaszín uszonyát szájba lehet venni, megcsócsálni... egyébként pedig nagyon finom üldögélni és hasalni is rajta. Rettentően béketűrő jószág. Megmutatom azért, miről zagyválok, nehogy valami kis guppisanyargató macskásoknak tartsatok bennünket: :)

Hát ő lenne a Hal. Na ugye, hogy el lehet mögötte bújni? :D Az a lepkepillangó ott a feje felett már ismerős neki, színben is harmonizál és hasonló törődésben szokott részesülni, mint a halacska uszonya: nevezetesen, hogy Mazska jól megrágcsálja. Amikor a csápját tépkedi szegény párának, akkor nem ennyire őszinte a mosolya, higgyétek el. :) Zserbó minden ilyen újdonságot csak második nekifutásra hasznosít, amikor Mazsi már kezd ráunni a dolgokra, illetve ha éppen nincsen a közelben. Így szokott néha repülni is ez a pillangó, amikor Zsebke ügyesen zsonglőrködik vele. :)

Aztán lassan-lassan elérkezett az augusztus utolsó napja és a cicuskák tekintetében mindez azt jelentette, hogy egy egész hétre "szabadságot" és pótmamit kaptak, amíg a gazdik a hasukat süttették a melegebb éghajlaton. A készülődés-bőröndözés volt persze az első kör, amit kiélvezhettek. Imádnak belebújni a gondosan összehajtogatott és szinte macskaszőrmentes ruhák közé, ezért nem is szeretek idejekorán bőröndbe pakolni, csak az utolsó pillanatban, ám szerencséjükre, férjuram épp ellenkezőleg. :) Nem tudtuk már eldönteni, hogy tényleg ilyen jó buli ki sem látszani az alig résnyire nyitott bőröndből vagy csak azt próbálják demonstrálni, hogy egy(-két) macskányi hely még van odabent, szóval, nyugodtan magunkkal vihetnénk őket...
A  távollétünkben külön a pótmaminak szervezett rosszcsontkodásaikról talán lesz majd egy kis beszámoló is, ha hugim ideje engedi. ;)
Mi nagyon jól éreztük magunkat Görögországban és a macskahiányt is csillapította némiképp, hogy odakint rengeteg kis bársonytalpút volt szerencsénk látni, simogatni és alkalomadtán etetni is. :) A hotelben és az éttermekben például mindig akadt egy-egy cinkos pillantás a szomszéd asztalnál ülő valamelyik vendéggel, akik velünk együtt igyekeztek észrevétlenül pár falatot csempészni az ott várakozó cicanépség elé. De nem úgy tűnt, hogy ez a vendéglátósokat különösebben zavarná. :) A macskok pedig hálásak voltak minden jó szóért (pedig nem is értették, mit mondunk :P), simogatásért.
Volt még egy aranyos sztori kint a tengerparton: a közeli kölcsönzőben egy szürkepapagáj is "dolgozott", szerintem már csak a nyaralók szórakoztatására is tartották. Ha a gazdái nem voltak a közelben, unatkozott és olyankor egy komplett repertoárt felsorakoztatott a hangoskodás jegyében: a legkülönfélébb hangokat hallatta, "fütyült a lányok után", telefoncsörgést utánzott, sőt, ha valaki odafüttyentett neki, akkor azt is simán utánozta. :) Imádom a madarakat, ha nem cicáink lennének, biztos most is volna papagájom, de a kettő együtt azért mégsem, ugye... Ezért is néztünk fel kíváncsian, amikor a kölcsönző felől hangos és határozott "miaú" hangzott fel egyik délelőtt. Aztán újra és újra. Hát, elég forró a homok, szegény cica, csak nem hozták le a partra...? De hiába nézelődtünk valami kis szőrmók után: a papagáj nyávogott! :D :D :D Epic!

Egy hét elteltével éjnek évadján érkeztünk haza, kicsinyeink álmosan jöttek elénk, aztán pedig nem győztek betelni az ismeretlen-új illatokkal és persze a bőröndökkel sem. Rajtuk és mellettük töltötték az egész éjszakát, aztán másnap készségesen segédkeztek a kicsomagolásban is:

Mire a fenti képek készültek, már megkapták az ajándék tonhalkonzervet, amit ellenvetés nélkül toltak befelé. Biztos keresték utána, hogy hol a többi... :) Szóval, ez a bőröndözés mindig élményszámba megy mifelénk, és gyanítom, hogy amikor egy gurulós előkerül, Zserbó számára ez nemcsak újdonságot és játékot, hanem minimum egy távozó gazdit is jelent - ő valahogy jobban a dolgok mögé lát, mint Mazsola. ;) Egyébként pedig nem is lehetett volna jobb dolguk ezeknek a cicuskáknak idehaza az alatt az egy hét alatt, és ezúton is köszönjük szépen a pótmami idejét és gondoskodását! :) (Azt üzenik a lánykák, hogy szívesen vigyáznak Rád máskor is! :P)

Szeptemberben aztán hamarost visszarázódtunk a megszokott hétköznapi kerékvágásba: gazdik reggel el, macskák egymás gondjaira bízva, csendesen növesztgetve a téli bundát. Hát, amikor jött az a hét az egy számjegyű celsiusokkal odakint, akkor bizony erősen gondolkodtam, hogy apával be kellene izzíttatni a konvektort, legalább a hálóban - Zsebi úgy tud ülni melegedésileg összekucorodva, bánatosan pillogva, hogy már szinte elhiszem, nem elég párnás még az a pocak, nem elég széles az a cicahát, hogy meg ne vegye a kora ősz hidege. Hát pedig igen "megemberesedett" már nagyobbik kedvencünk. :P Aztán amikor bőven 20 fok felett volt a hőmérő, de azért kellően szürke és párás időnk kerekedett, alig lehetett őt kiimádkozni az erkélyre, mondván, odakint még jobb is az idő, mint a lakásban. Kinézett és úgy döntött, ha nem süt a nap, ő bizony ki nem dugja az orrát, mert minek... Aztán nagyon meglepődött, amikor ölben kivittem, és se nyirkos nem volt, se hideg... :)

Gyorsan befejezem most, de a héten még jövünk kincsekkel és mesélnivalóval is. Dorombolós-szép estét mindenkinek!