Szokványos napra ébredtünk ma reggel, hajnali szöszmötöléssel és – Zserbótól – törődésre áhítozó nyekergéssel. Mazsi dünnyögve felugrott mellém, rátehénkedett elfeküdt a takarómon, aztán valamikor fél 8 táján arra ébredtem, hogy az összes kilójával a bokámon álldogálva nyújtózkodik. Apa még aludt, ezért szépen csendben maradtunk a másik szobában. Egy macskamentes Mazskamentes percben különleges kiváltságban volt részem: Zsebit felhívtam az ágyra, jött is és szorosan mellém kuporodva dorombolni kezdett. :) Finoman simogattam a buksiját, ezen kívül pedig mozdulni sem mertem, nem hogy az éppen olvasásra szánt könyvet kinyissam! Kisvártatva Mazsi jelent meg az ajtóban. Megtorpant és hatalmas szemeket meresztett az őt fogadó képre, fülei radarként pásztáztak - mit hallok, csak nem Zserbó dorombol?! Laposkúszásban megközelített bennünket és felugrott az ágyra, majd eldőlt, éppen szemben a nagylánnyal. Gondoltam, akkor itt be is fejeztük a kedveskedést, de kellemesen csalódnom kellett: Zsebi tüntetőleg elfordult tőle, viszont folytatta a recsegést és hagyta a simogatást (!). Másik kézzel Mazsit is próbáltam hangolni, ám ő kihúzta magát a tenyerem alól, nem volt hajlandó több részt vállalni az idillben. Próbálkoztam egy darabig, hátha megenyhül (?) de ehelyett inkább elmélyült mosakodásba kezdett. Zserbó ekkor már az oldalán feküdt és még mindig dorombolva szundikált. Így telt el jó 15 perc. A lábamat, amin mindketten feküdtek picit, erőteljes zsibbadása miatt különösen érzékeltem, de meg nem mozdultam volna, nehogy elrontsam ezt a kedves, családias együttlétet. Hamarosan apa ébredezésére lettünk figyelmesek, Mazsola felült, nyújtózott (golyógolyó) és faképnél hagyott bennünket. Zserbó erre jólesően kakaóscsigába forgatta a tagjait, már nem dorombolt, de ott feküdt mellettem és békésen szuszogva elaludt. Így talált ránk apa, miután egy kis simogatózást követően Mazsival benéztek a szobába. :)

Twitterre is elküldtem ezt a kis történést, hiszen tudjátok, hogy milyen különleges számomra (számunkra) minden alkalom, amikor Zserbó ilyen macskaszerűen aranyoskodik. Apa gyakorta részesül a dorombolós kiváltságban, nekem viszont csak kivételes esetekben adatik meg a nagylány dögönyözése. Bár tény, hogy az utóbbi hónapokban Puja sokat enyhült és – mondjuk úgy – szociálisan érzékenyebbé vált, mint anno, Mazsi érkezése előtt (is) volt. Néhány hete, szintén ébredés után történt meg egy hasonló eset, igaz, csak pár perces kivitelben, akkor is mellém bújt, kicsit dünnyögött – és hiszitek vagy sem, szerencsét hozott nekem az ezzel indult nap: hosszútávú, pozitív változások vették kezdetüket, (nem kifejezetten macskáink életével kapcsolatban, úgyhogy ezt egy másik blogban kellene részleteznem). Büszke vagyok Zserbónkra, hogy szép, nagy és okos cica lett; és anélkül, hogy túlmisztifikálnám a dolgot, azt hiszem, azon a fenti napon átadott egy kis "magicet" nekem. ;)
A mai napra visszatérve, egész mostanáig jött-ment itt közöttünk, nem vonult félre, hízelgett, érdeklődött, játszott. Most is itt alszik, közvetlenül a kanapé mellett, Mazsival egyetemben. Hamarosan pedig látogatóba érkezik Tündi, lesz itt még hancúrozás. Igazán jó napja van ma ennek a (két) cicának! :)