Frontérzékenyek ezek a cicák, vagy csak simán bal lábbal keltek, az elmúlt napokban mindenesetre meggyűlt a bajunk a kis drágákkal. Főleg Mazsola járt az élen rosszaságban, szinte kezelhetetlennek bizonyult. Az már nem újdonság, hogy egymás elől felfalják az ételt. Az alkalmanként eldurvuló kergetőzős-birkózás sem különösebb dolog. Mazsi viszont ezen túlmenően időszakos jelleggel megkergül picit, minden előzetes bejelentés nélkül rohangál és tépked mindent, ami a mancsa útjába kerül. Ilyenkor jaj annak, aki próbálja nyugtatni, mert simogatni sem lehet - a legutóbb, amikor mégis megpróbáltam, körülbelül úgy csimpaszkodott az alkaromba minden körmével és fogával, mint a vérebek a védőruhában közéjük merészkedő emberre. :S Elnézve a saját kézfejemet - és egyéb testrészeinket -, nos le sem tagadhatnánk, hogy macskánk van... kis macskánk! Aztán, Mazska felfedezte magának a magasabb szinteket a lakásban: mindegy, hogy min keresztül, de mindenképp felfelé vezet az út. Konyhaasztal, függöny, szúnyogháló, ablakpárkány, Zserbómentes övezetbe helyezett virág - többé semmi nincs biztonságban nálunk.

Hm, akkor mi nincs a helyén?

A kicsi lány éjszakai kilengései érintenek bennünket a legérzékenyebben. A héten egy nagyon kritikus és álmatlan éjjelünk volt, amikor is Mazsi nem bírt, vagy egyszerűen nem akart aludni. Ehelyett fel és le rohangált, tépázott mindent, csukott ajtókat döngetett (még nem éri el a kilincset, de nem sok híja, és ezzel pontosan tisztában van); rajtunk ugrált, keltegetett, csörgött-zörgött bármivel, amihez hozzáfért és Zserbót is ilyetén cselekedetekre buzdította. A nagycica mentségére legyen mondva, hogy az esti kergetőzés után ő nagy nehezen lenyugodott és elhelyezkedett a nyugovóra téréshez, amit Mazsi nem és nem hagyott annyiban. Eleinte Zsebke csak figyelmeztetőleg magyarázott neki a tőle megszokott, nemtetszést kifejező hangokon ("nem szabad...! Amikor a gazdik pihennek, mi is csendben maradunk..."), majd, mivel ez hasztalannak bizonyult,  értelemszerűen a kis szabotőr megkergetése következett. Ekkor már sem a szép szó, sem a határozott "CICAAA!!! Ebbőlelégvolt!" ismétlődő elhangzása nem használt, sőt, a spriccelős locsoló lobogtatása sem okozott riadalmat közöttük. Ha Zserbó mégis leállt, a picúr addig-addig pattogott körülötte, hogy újra csak kergetőzés és birkózás lett belőle. Mindezt még hajnalnak sem nevezhető 2 óra tájban, ami érthetőleg kissé morcossá tett bennünket. Tanácstalanul pislogtunk és azon tűnődtünk, hogy kismacskából hol lehet kivenni az elemet? Végső megoldásként a kanapét apa becsukta, így legalább emögött és alatt nem lehetett folytatni a vircsaftot. Hát, nehezen telt el az az éjszaka. Gondoltuk másnap, amint megkapják a reggelit, mindketten eldőlnek majd, hogy kialudják a fáradalmakat, és az egész napos szundi után újult erővel vetik bele magukat a játékba, amint besötétedik... Nos, nem egészen így lett. Ott folytatták teli hassal, ahol abbahagyták, megspékelve ezt az újra nyitott kanapé minden dimenziójában (Mazska még az alján is képes végigdöngetni, szigorúan tíz körömmel kapaszkodva az anyagba). Tényleg úgy tűnt, sosem merülnek le, ami már csak azért is aggasztott, mert pár órára egyedül kellett, hogy hagyjam őket és az effajta vadulás még szülői felügyelettel sem bíztató. Ebéd után aztán, többszöri nekifutásra "végre" lenyugodtak a lányok. (Azért az csúnya, amikor a gazdi alig várja, hogy a macskái aludni menjenek!)

Az alsó kép címe lehetne akár "Macska, az ő jól megérdemelt kanapéján" is. Zserbó éppen a legújabb macskabútorunkat vette birtokba, ami a nyughatatlan délelőtt kellős közepén érkezett meg egy nagy dobozban. (Mazsit ez utóbbi jobban érdekelte, mint maga a szerzemény.) Ez a macskanapé a tavaly év végi vonalkód- és pontgyűjtésünk eredménye, de kellett hozzá Zsebi kitartása is - hiszen mégis csak ő ette meg a csomagolás tartalmát! Időközben már Mazsi is belakta az új fekhelyet, felváltva használják. :)

Nos, mostanra a kedélyek lenyugodni látszanak, reméljük, ez az állapot tartós marad.