Legutóbbi bejegyzésemben az őszt emlegettem. Hát, most aztán megkaptuk. Az eddigi mosolygós őszt hirtelen felváltotta a szomorú-nyálkás-erkélyrenemmehetős évszak, és ennek Zserbó sem örült egy cseppet sem. A munkából hazaérve egy álmos szemű Picó tekintett rám az előszobában, majd elpanaszolta, hogy milyen szürke, nyomott és unalmas is volt ez a nap. Kicsit fellelkesült, amikor szellőztetés céljából kinyitottam az erkélyajtót, de a kinti állapotokat látva (éppen gomolyogni kezdett a köd, hideg pára lehellete érződött, az eső pedig csak esett, monoton egyhangúan) inkább csak megállt a kijáratnál és határozottan lenyávogta az időjárást. Ezt követően sem sokat tartózkodott odakint, így nyugodt szívvel zártam be az ajtót és ki a hideget. Kisvártatva Zsebi már ismét az ajtóban ült és kérlelően nyávogott, mintha az előbbi kijárás meg sem történt volna. Gondoltam, ideje lesz lefoglalni őt valamivel, és erre kiválóan alkalmasnak bizonyultak a legújabb szerzeményeink. Tegnap, vásárlás alkalmával botlottam bele ezekbe a jószágokba, és egy percig nem volt kérdés, hogy Zserbó ismét új játékokkal (kacatokkal?) gazdagodik. Íme a tollas küyük cicóknak:

Nem csipog, nem zörög, de tolla van! :) A középen lyukas játék igazán ígéretesnek látszott, már csak a fura formája és a gyönyörű színei miatt is. Este elsőként ezt teszteltem Zserbin. Az ujjamra húzva nem kis sikert arattam vele - amint észrevette, Cima azonnal ott termett kíváncsiságtól fűtve, és felcsimpaszkodott a kezemre. Addig nem is volt gond, amíg nem vette elő a karmait! A testi épség és éptelenség kockázatait mérlegelve rövid úton igyekeztem megszabadulni a kütyütől. Na de, ami ezután jött! Ilyet nem láttunk Picótól, mióta meghaladta az úgymond kölyökkort. :) Elkapta a gyűrűs-tollast, szájába vette, rázta, gyömöszölte... Szaladgálás, mancsolás, ugra-bugra, dobálózás, rágcsa, hempergés... Mindezt vagy fél órán keresztül produkálta egyhuzamban az új kedvencével. Akkorra már nagyon piros lett a nózija, ez is jelezte, mennyire elfáradt. Puff, el is dőlt pihegve az egyik sarokban. De a tollas kis micsodák nem hagyták nyugodni: újra felkelt és püfölni kezdte, mostmár felváltva - hol a labdát, hol a gyűrűset. Régen kacagtuk rajta ennyit! :) Tényleg, mint kölyök korában, olyan felhőtlenül játszott. A végére annyira belemerült, hogy már hergelte saját magát, amiből jó kis tararapp-tararapp szaladgálás kerekedett. A végeredmény: nem kellett úgymond altatót dúdolni a kis drágának, aludt reggelig (na jó, a hajnali tápolásig). Volt neki korábban egy ajtófélfára szerelhető nyugilabdája is, ha jobban belegondolok, az is addig számított érdekesnek számára, amíg akadt rajta toll (vagyis, ameddig barátságosan meg nem tépte). Úgy látszik, ez Zsebi igazi gyengéje, vagy inkább erre "gerjed" a leginkább: a madártoll. A ma reggeli készülődésben is előkerültek a tollas jószágok, na, több se kellett, máris játszma indult, keresztül-kasul a lakásban. Munkába távozás előtt Kedvesem jobbnak is látta eltenni a vadító szerszámokat, még mielőtt bútor/szőnyeg/Zserbó nem látja kárát a dolognak. Ezentúl csak szülői felügyelettel lesznek használatba helyezve a tollasok, mondjuk, hogy nevelési- és egészséges mozgásigény kiélési célzattal (= mi is aludjunk jól az éjszaka). Meg ugye, a játék kedvéért! :)