Szóval eltelt végül az első nap.

Szombaton nagyon-nagyon aggódtunk KicsiMacsért, mert nemigen akart múlni a kábítás-altatás hatása. A rend azonban számára nem borult fel teljesen, bár alig evett szombaton, mégis, járt az almon. Elakadt lélegzettel figyeltük, ahogy a majd járásképtelen cinyó kacsázva megközelítette az almot, és rámászott. Elakadt a gallérja a peremen, alig bírt belemászni, fennakadt a tál szélén a hasával. De máshova nem volt hajlandó végezni a dolgát. Ez számunkra egy nagyon nagy szó volt, mert mégis. Úrilány a szentünk.

A vasárnap már szebb fényben ragyogott ránk. Zserbó egész aktív volt, a szombat este kikészített alutasakost szombaton csak félig ette meg, vasárnap már rátért a normál mennyiségű kajára, igaz, kicsit pépesíteni kellett neki. De evett. Inni is sikerült neki, emígyen látszott, hogy egyre inkább alakul kicsi életünk. Viszont a javuló Macsközérzettel újabb aggodalmak jöttek.

Mivel a cica mozog, és megy, és megy, és nem áll le, felötlött bennünk, hogy ha elkezd fel-leugrálni a bútorokra-ról, kérdéses volt, hogy a varratokat nem-e tépi szét magán.

Párnákat tettünk mindenfele, árgus szemekkel lestük merre akar menni, mit akar csinálni, és próbáltunk mindent megakadályozni óvó szándékkal, ami kárt tehetett volna magában/benne. De aggodalmunk szokás szerint felesleges volt. Hiába ültünk le a kanapé széléhez, hogy élő lépcsőt alkossunk a kiscicicának, egy fél pillanat alatt rájött, hogy le tud ugrani, fel tud teleportálni a kanapéra, ágyra, szinte bárhova.

És tegnap megtörtént a csoda. A Macs a műtét óta először kapcsolta vissza a recsegőjét, vasárnap este Kedves ölébe mászva, elheveredett és dörmögni kezdett. Ezzel ragyogó tekintetet csalt elő, és némileg késleltette az ágyazást.

A nap mérlegében szerepet kell kapnia a rendes kaja, a recsegés és az ugrálás mellett a nagydolgozásnak is, ami után kisebb kergetőzés vette kezdetét, mivel némi maradvány a lábára tapadt, miután a saját produktumába lépett. Először menekülőre vette a dolgot, ám amikor lenyugodott, már hagyta a tisztogatást. Igaz, hogy ehhez az kellett, hogy valaki a fejét simogassa, és másvalaki pucolgálja a talpát. (Kedvesem vállalta magára a tiszogató szerepet, ezért is Csók neki. Meg amúgy is :) )

Az éjszka egyébként egészen nyugalmasan telt. Én csak annyit érzékeltem, hogy felébredek, macska fekszik a párnán, majd macska fekszik a takarón, majd macska fekszik a párnán. Aztán jött a reggel.