Nohát hazaértünk az állatdokitól. A cicának előkészítettünk helyet a saját szánk íze szerint, mivel nem akartuk, hogy a kis beteg a fürdőben, vagy a WCben töltse az éjszakáját, noha Dottore ezt sugalmazta számunkra, mondván szűk hely, nem okozhat magában kárt a rohangászással. Szóval vettünk egy, a cica által kedvelt szőrős takarót (juh-utánzat), es leterítettük pár párnára a nappaliban, a kanapé mellé. Majd a macst szépen ráfektettük. És vártunk. És vártunk, és vártunk.

Kilenc óra felé, vagyis potom 3 órával a műtét után Zserb megmozdult. Mozgatta kicsit a lábát. Szeme nem reagált, még mindig tág pupillával tekintett valamerre (kutyáknál tudnám merre, macskáknál fogalmam senincsen). Ekkor már aggódtunk nagyon a szeme világáért, szóval egy kis dokitól kapott vízzel (brómos, bóros??) cseppentettünk a szemére, hogy ki ne száradjon. Majd aludt tovább. Mi kiköltöztünk közben a kanapéra aludni, hogyha bármi lenne, majd felébredünk, és segítünk a Cicának.

Mindenesetre jó elképzelés volt. Valójában részemről annyi történt, hogy aludtam, és fel-felébredtem, de kevéssé tudatosan, Kedvesem viszont fél egytől a macska mellett térdepelt, ült, és próbálta őt fenn tartani a takarón, megakadályozni abban, hogy vándorútra induljon, különösen, mert a lábán sem tudott megállni.

Valamikor az éjszaka hányt is egy kicsit a macska, bár a gyomra teljesen üres volt, nem igazán volt mit kiadnia magából. A többire nem nagyon emlékszem. Hajnali három fele Kedvesem ébresztett, hogy ő már nem tud tovább fent maradni, vegyem át.

Nos, megtörtént. A Macska feküdt az oldalán, szeme nyitva, valójában alva. Én néha, amikor megláttam, hogy kicsit eszméletére tér, és szedné le a gallért magáról, kicsit megsimogattam a mancsát, arra megnyugodott. Aztán fogtam egy Fable könyvet, a macska mellé telepedtem. Fél kezemben a mancsa, fél kezemben a könyv. Majd hirtelen hat óra lett, a könyvből még hátralévő mintegy 200 oldal eltünt. A macska magához tért.

Ez utóbbit nehéz volt nem észrevenni, mivel kínkeserves pánik nyávogást produkált. Ekkor Kedvesemet beküldtem a hálóba, a macskát pedig szűk helyre tettem, hogy ne kódorogjon. Be is vált nagyjából, háromnegyed hétig, amíg én voltam mellette, majdnem csöndben volt.

Újabb váltás következett, Kedvesem vette át a macskafelügyeleti stafétát. Innentől nekem nagyjából köd, mentem aludni. Az idő telt, múlt. Zserbi nem nagyon akart magához térni. Reagálni. Felhívtuk a dokit, aki közölte, hogy ez teljesen normális, probáljuk meg melegben, melegen tartani, és este már kaphat enni. Nos, Zserbó a nap folyamán nem sokat volt talpon, egyszer körbejárőrözte a lakást, majd útba ejtette az almot, egyszer pedig újfent járkálni kezdett. Nagyon gyengének látszik szegény cica. Mivel sem enni, sem inni nem volt hajlandó, kézből kellett etetni, de sok ételt így sem vett magához. Csak remélem, hogy reggelre kicsit virgoncabb lesz, ha nem is sokkal. Egyen, igyon, és almozzon. Akkor már teljes lesz a boldogságunk...