Az utóbbi pár napban együtt töltöttem a napjaimat Zserbókával. Mit mondjak, nem volt nehéz dolgom vele. Kezes, édes kis macska.

Najó. Azért nem fenékig macskatej-fel az élet vele, de alakulgat. Vagy éppen nem. Nem is tudom.:)

Imád az ölünkben, lábunkon, és nagyjából mindenfele aludni. Ami jó. Feltéve, hogy kora reggel nem arra ébred az ember, hogy a nyakára lép a macska, és amikor kinyitja a szemét, egy macskát lát. Hátulról. :)

De abban is van valami diszkrét báj, amikor egy csládias olvasgatásos/TV-nézős este folyamán a macska könnyfacsaró galambjai terülnek el a szobában. :) Meg mindig gyakran énekeljük a Büdös Macska c. dalt. Kicsit aggodunk is emiatt, mert mostanában mind a két végén szaglik. Mind a nyála, mind a másik feléből penetráns, vagy csak szimplán kellemetlen szagú.

Viszont újfent ráébredtünk valamire. Pontosan tudja, hogy mit nem szabad csinálnia. Ezért teszi is. Mintha abban lelné igazi örömét, ha kijátszhatja a figyelmünket. Ilyenkor ha a közelébe kerülünk, ijedt szökelléssel menekül előlünk.

És mindenekelőtt imád új dolgokat, új helyeket felfedezni magának. Elég nálunk egy fél perces figyelmetlenség és Zserbi máris ott van, ahova nem akartuk hogy menjen.

Az is haláli, ahogy új helyeket talál magának alváshoz, nézelődéshez. Néha egyszerűen nem találtam. Most már tudom, hogy hol keressem még: