Elérkezett hát az első hétvége együtt. Mint kezdő, szakkönyvekből felkészült macskások, mindenre fel voltunk készülve.
Nos, erre azért mégsem. :)
Mindenekelőtt szembesülnünk kellett pár egyszerű ténnyel. A macska osztatlan figyelmet követel magának. Ez nagyjából annyit tett, hogy ha éppen nem vele foglalkoztunk, akkor mindig árgus szemekkel kellett figyelnünk a
- lábunk elé hogy ne lépjünk rá.
- lábunk mögé, hogy nem akar-e átrohanni a lábaink között, ergo, ne csókoljuk meg a nyomát.
- magunk alá, és köré, csak úgy, elővigyázatosságból.
- növényekre, polcokra, asztalok-bútorokra, hogy nem-e akarja éppen megenni, felugrani rá, levadászni, szétkarmolni (bár ez utóbbit inkább a lábam, karom bánta, mintsem akármelyik bútor. Zserbi jólnevelt kislány, csak néha elborul a feje :P ).
Ez utóbbinak köszönhetően megmentőként értékeltük a közeli állatosbolt vasárnapi nyitvatartását. Hamarost kaparófával (édes kis plüss labdával rágumizva, hogy legyen mit pofozgatni), alutasakos kajával, zörgős labdával felvértezve értünk haza. A kaparófa használt, kellemesen mászogatta, kaparászta, elvolt vele vagy fél órát.
Az alutasakost betolta, fel is pörgött tőle. A zörgős labdát pofozgatta. A növényekre még mindig pályázott, szóval a macskafű sem volt rossz ötlet, kár, hogy 1 hét, mire kinő. Szal erre még figyelni kell.
Szerencsére pár óra tömény önfegyelemmel töltött idő után rájöttünk:
A határozottság mindenre jó, csak az idegeknek nem használ.
Mi mindenesetre mindent megtettünk, hogy a lakás is, a kis nyávogó is, és a lakásban található dolgok is egyben maradjanak. Persze, és természetesen feleslegesen. Mire átpakoltuk a virágokat, bútorokat, a jövevény megszokta a környezetet, és máris minden egyszerűbbnek tűnt. Mint mondom, tűnt. Röviden: a nevét szerintem még nem tanulta meg, a NEM!, és a CICAAAA! szavak jelentéstartalmában már perfekt.
Szombat éjjel Zserbóka édesdeden átaludta az éjszakát. Vasárnap, mivel ugye másnap munka, korai fekvést terveztünk. Ő sem ellenkezett, ellenben korán kelt, és játszani kezdett. Mondanom sem kell, jobb, mint a KV. :)
Egy másik érdekességet is megfigyeltünk. Kedvencünk imád játszani. Végletesen. Nem jöttem még rá a kiváltó okra, de érzésem szerint van egyfajta összefüggés az alutasakos táp, és a harci kedv között. Esti tápolásnál (mely természetesen családi program, reggel anya, este apa adja a kaját, napközben szárazol), miután beporszívózta, és könnyített magán (lelkes alomtakarítás, mert ugye neki is, nekünk is kellemesebb, ha nem bent szaglik), jön a játék. Nyugodtan kijelenthetem, nem kell ide sem a csigás, sem a kockás TV. 1-2-3 órán keresztül ilyenkor Zserbó-Samu magánszáma következik, és mi élvezettel nézzük a műsort. Láttunk már bukfencet, macskaugrást, cserkészést, bújást, leselkedést, lopakodást, kommandózást, vad hiriget... Teljes harci bemutatókat.
Amit viszont nem értek, és itt jön be az alutasakos, nem bír leállni vele. Olyannyira belehajszolja magát a játékba, hogy egy idő után csak rohangál a lakásban kurrogva (esetleg cserregve, vagy a fene tudja, hogy fordítsam le azt a hangot). A végén ált. felborzolt szőrrel megtámadja a falon az árnyékát is. Mindenesetre furcsa.
Utolsó kommentek