17 napja, hogy kétcicások lettünk. Mazsi mintha már ezer éve velünk volna, nagyon gyorsan alkalmazkodott mindenhez és mindenkihez. Zserbó pedig jó úton halad, azt hiszem. Egyre gyakoribbak az egy ágyon alvások (jelenleg is ez a helyzet, mindketten a hálószobában durmolnak), és a minap tanúja voltam egy kis "mazsolás" hízelgésnek is: Zserbó az egyik ajtó mellett üldögélt, amikor a kicsi lány arra jártában, peckesen lépdelve és kedvesen dünnyögve szépen hozzádörgölőzött a tesóhoz (is) egy röpke pillanatra. Nem tudom, hogy Zsebi álmos volt-e épp, vagy csak nagyon meglepődött, de se nem emelte pofozkodásra a mancsát, se nem iramodott arrébb. Szóval, szépen alakul a helyzet. ;)

A címben arra próbáltam utalni, hogy Mazsi érkezésével mi is újraéljük a kiscicás időszakunkat, amikor ugye nem tudni, honnan kell legközelebb leszedni a pirinyót, mi koppan következőleg a padlón, illetve, mi lehet ez a gyanús csend... Az ember pedig akarva-akaratlanul párhuzamot von az eddigi tapasztalataiból merítve. Nálunk sem volt ez másképp. A kicsi Zsebi szintén ilyen játékos és eleven volt, mindent megmászó, mindenre kíváncsi, mint most Mazsola. Viszont nem emlékszem, hogy ilyen jó étvágyú lett volna, de válogatós annál inkább. Mazsira ilyen téren nem lehet panaszunk, továbbra is szépen eszik, sőt, meglehetősen gyakran látom vizet is lefegyelni (Zserbó még mostanság sem vesz magához túl sok folyadékot). Aztán, az alvás. Hát, voltak álmatlan éjszakáink Zsebkével, de ma már nagyon csendes, bármit is csinál a sötétben, reggelente pedig rendszerint velünk együtt ébred. Mazsi ezidáig szépen átaludta az éjszakákat (természetesen a takarómat birtokba véve), ám az elmúlt napokban egyre gyakrabban ébredt arra valamelyikünk, hogy a kislány jön-megy, pakol, rosszcsontkodik mindenfelé. Ha ez nem volna elég, akkor hajnali 6.00 és 6.30 között olyan ügyesen utánozza a gazdáján ugráló Simon macskáját, hogy akár róla is mintázhatták volna a figurát. (Van egy enyhébb változat is nálunk, amikor arra eszmélek, hogy nyalogatja az orromat.) Előfordul az is, hogy összefognak; ezt úgy tudom elképzelni, hogy Mazska felkelti Zserbót, meginvitálva őt egy kis lakásban kergetőzésre. Szóval, már jó korán elindul nálunk az élet. Zsebi egyébként egy igazán megfontolt nagy-macska lett. A méreteket tekintve, két hete különösen így látjuk. :) Mazsi ideszalad, felkapjuk, megül a karunkban, Zserbó azonban kizárólag akkor engedi felemelni magát, ha búcsút intünk valakinek az ablakból - de őt azért két kézzel kell emelni, hol van már a pehelysúly?! A vertikális terjedelmet tekintve maradjunk annyiban, hogy egy nagyobb kergetőzés közepette Mazska simán átszalad Zsebi lábai alatt... (Hmm!) Kiscicánk egyébként nagyon otthon van a folyamatos aktívkodásban. Ha nem tud a tesóval fogócskázni és birkózni, akkor talál magának valami gyűrni és harapnivalót - sokszor épp a kézfejemet. Ha nem érzi úgy, hogy egyhelyben lehetne vadulni, akkor pedig fel-le trappol a lakásban és minden egyes függőleges síkra felugrik (a kilincseknél még értjük, hogy mit próbál elérni, na de, az üres a falakon??). A Gumimacilány...

A minap Mazsival békésen sziesztáztunk a kanapén (Gordon Ramsay-t néztünk, és a nagy kiabálás - showelem! - ellenére, Mazskát elnyomta a buzgóság az ölemben), egyszer csak Zserbó jelent meg az ajtóban, itt-ott kissé összetapadt bundával, "tüsire zselézve", nagyjából egy buliból hazatért ifjonc ábrázatával.

Na, mondom, "hol jártál, fiacskám?" Azt hittem, hogy bevonult a hálóba egy kis elszeparált szunyókálásra, de ezek szerint a fürdőszobában ütötte el az időt, és hol máshol, mint az éppen kézi mosás után csöpögő felsőm alatt? :) Imádja a vízcseppeket vadászni, de hogy mi a jó abban, ha vizes lesz a háta? A fanyar ábrázatra is találtam magyarázatot: nagy mosakodásba foghatott, miután kellően elázott a bundája (már Mazsi is tudja, hogy a macskanyál felszárítja a vizet!), csakhogy az öblítős víznek nem egészen olyan a zamata... :P