... A maximumra tekert konvektorok ellenére is. Ez bizony abból is látható, hogy van itthon egy darab macskacicó, aki a megszokottal ellentétben nem keresztben és/vagy teljes hosszában elnyúlva ejtőzik itt-ott a lakásban, hanem leginkább összegömbölyödve, lábakat behúzva gubbaszt a nappaliban a radiátor mellett, esetleg a legmelegebb szobában, a hálóban pihen le, de még mindig szigorúan összecsomagolva. (Néha csak elnézzük, ahogy fekszik - akkor most melyik lába van és hol?!) Kész csoda, hogy Kedves ki tudta őt csalni az erkélyre az első komolyabb havazás alkalmával (mert ugye, kicsit levegőzni azért egy szobacicának is kell) - úgy látszik, a kíváncsiság akkor győzedelmeskedett a hidegtől reszkető talpacskák felett. Egyébként Puja azért felkészült ám a télre: olyan kis tömöttbundás, dögönyöznivaló lett (már, amikor véletlenül hagyja az effajta törődést). És nem mellesleg már 3,9 kg (friss mérési adat, kb. 1,5 perccel ezelőttről!) - ennek ellenére nem mondanám, hogy meghízott, arányaiban teljesen rendben van. De már nem foghatjuk rá többé, hogy kölyökmacska... A múltkor valami különös indíttatásból fogta magát és belebújt az egyébként mindig "kéznél" és nyitva lévő hordozójába (a kezdetekkor ez volt az első számú és legfőbb menedék a külvilág elől) - próbált odabent megfordulni, és előrébb jönni benne, ezáltal megmozdította az egészet, vitte a házát. :) Hát bizony, ezt már kinőttük. Hamarost be kell majd szerezni egy nagyobbat.

Ha már a szerzeményeknél tartunk: néhány héttel ezelőttről tartozom egy fényképpel a zöld pompom-játékunkat illetően, bár Tündi azóta személyes és közelebbi ismeretséget is kötött a tollas nyekegővel (ha rázzuk ilyen cincogós-nyekkenős hangot ad). Plusz, időközben ajándékba kaptunk egy régen áhított kaparófát (sajnos az eredeti tulajdonos cicamicától rossz magaviselet miatt már megváltak), így immáron kettő cicabútor is van a nappaliban, ami csúcsra járatva szuperál. És íme a kép, 2 in 1. Ja, és van ott még egy okos cica is, akinek csak szólni kellett, hogy légyszi, ne nézz a vakuba! :)

Így lett ez a fotó ilyen kedvesen és elmélyülten elmélkedős. :P A kaparófa egyébként ritkán funkcionál, inkább csak odadörgölőzéshez használja őkelme. A pompom sem egészen az elvártaknak megfelelően tölti be a szerepét - a tollas fele helyett jobban szeretjük a kötél végét rágni (az amortizáció mértéke a fotón is jól látható).

Aztán, Zsebi mostanában vízcsepp- vagy szarkalesen leledzik, ha nem alszik éppen. Előbbit a kádban ülve produkálja, türelmesen várja, amíg a zuhany csapja el-elcsöppen. Olyankor odakap, piszkálja a vízcseppet, van, hogy fél óráig is elszórakozik ezzel. A szarkales pedig főleg az előszobán át közlekedve fordul elő - onnan látni ugyanis az épület melletti nagy fát, aminek lombtalan ágaiba sokszor kapaszkodik egy szarkapár. Ha észreveszi őket, azonnal és helyben lefagy, majd mérges kaffogásba kezd rájuk. Nagyon be van rágva ezekre a madarakra, nem jöttünk még rá, hogy azért-e, mert ők magasabban vannak, vagy azért, mert kint ülhetnek a hidegben... :) 

Van még a szép színes, valamikor (de már nem!) tollakkal büszkélkedő labdánk, ez néha eltűnik és a legváratlanabb helyről és helyzetben kerül Zsebi mancsai közé - vadul pofozza keresztül a lakáson. A minap már készültünk nyugovóra térni, amikor is hopp, repült valami az árnyékból, majd ezt a valamit követte egy macska is, és versenyt csúsztak a padlón. Először azt hittük, Puja vadászik, igen ám, de akkor egy elég jelentőségteljes bogár/állatka/akármi a préda! Jááj! Szerencsére aztán nem egy pocok, túlélésre mutálódott lepke, vagy efféle, hanem a kerge-labda került elő a szobainas alól. Zserbóról lévén szó, azért nem lehetünk elég óvatosak...!