Azon a szép februári estén hazaérkezett apa a 4 egész napos kiküldetésből és most egy igazán kerek kis történetet illene kreálnom ebből az alkalomból, de az a helyzet, hogy a várva várt esemény újfent inkább csak a gazdiknak okozott különösebb izgalmat. Zserbó és Mazsi kissé álmosan, de szokás szerint kíváncsian jöttek elő az ajtó nyílására, majd a belépő gazdikkal érkezett gurulós bőrönd szinte azonnal elvonta a figyelmüket: rajta a sok idegen eredetű szagolnivaló érdekesebbnek bizonyult bármiféle kétlábúnál. :) Kicsit később aztán mindketten meg-megálltak apának egy kis simogatódásra. Az igazi duzzogást kivédendő (Zsebitől lehetett ilyesmire számítani), maradt még két szál cicaropi, ezt a finomságot rögvest meg is kapták a hazaérkezőtől – és láss csodát, ennél szentebb már nem is lehetett a béke. Szóval, nem volt ez (sem) olyan nagy ügy, mint amire mi számítottunk.
Egyetlen mellékhatás azért érezhető volt: az alkalmankénti méltatlankodásban Zsebike "úgy maradt" és a következő hetekben számtalanszor ébredtünk a hajnali hümmögésére. (Ezek természetesen a foglalkozzatokvelem! időpontot nem ismerő megnyilvánulásai voltak.) Azóta is meglehetősen aktívak az éjszakák, elsősorban a lefekvés ideje (= vad kergetőzés és bunyó) és a hajnali órák – ekkortájt a legkülönfélébb variációk lehetségesek: hümmögés á la Zserbó és kergetőzés; nyekergés á la Mazsi és ajtókaparászás; konvektoron ugrabugrálás, szőnyeghúzogatás, gazdi(ko)n ugrálás... De ugye, egy cica életében annyi minden időszakos, ezzel vigasztalódunk, hogy a (szerintünk) rossz szokásoknak itt is egyszer vége szakad.

Nagylányunk egyébként ismét igen közvetlen velünk mostanában. Mazsi nem sokat hagyja őt hancúrozni, mert bármi is vonná magára a figyelmét, a picúr azonnal ott terem, hogy elorozza a játékot, de a magány ajándékszámba menő perceiben Zsebi ugyanúgy pöcköli-mancsolja a színes labdát, gyűrűt, műanyag izéket, mint kölyökkorában. Ezen kívül sokszor mászik a kis rongyszőnyeg alá, és csak lapul, várja, hogy észrevegyük, mennyire nem is látszik... Holacicaaa!!! :) Ezt a bújócskát már olyan tökéletes szintre fejlesztette, hogy sem Mazska érdeklődése, sem a gazdik közeledése nem ugrasztja őt ki a bokorból szőnyeg alól, mindig rá kell segíteni valami újjal, hogy előbújjon a percekig tartó Holacica, nem is látlak, hol vagy, Zserbóóóó! Hova bújtál?... lelkes hajtogatása után. Amikor elbújik (értsd: minél jobban próbál a szőnyeg takarásába kerülni, de ebbe szerinte az is belefér, ha kicsit meggyűri a rongyot, aztán összegubózik mögötte), még a füleit is szépen a buksijára ragasztja és így várakozik az első keresőkifejezés elhangzásáig. Ha rövid időn belül nem reagálunk, akkor méltatlankodó "purururu"-val jelez, hogy elkezdhetnénk már keresni. – Hol vaaagy? – Itt már feszülten csapkodni kezd a farkával, de egyébként nem mozdul. – Hova bújtál?! – Megközelítés, esetleg csodálkozás a szőnyegen lévő "gyűrődés" miatt. – Kitartó, még így sem jön elő, pedig már hozzá is értünk. – Hol a Zserbóóóó? – Mazsi megbökdösi az orrával a kupacot, elvégre... – Semmi. Ilyenkor aztán okosnak kell lennünk, mert ha csak úgy leszedjük róla a szőnyeget, akkor bizony elrontottuk a játékot és nem tűnik túl elégedettnek. Ha mégis rá tudjuk venni, hogy magától előbújjon – pl. egy jól irányzott madzag-csalival –, akkor prrr és íitt a cicaaa!!, az a cica, amelyik aztán elégedetten és peckesen odébb lépeget. Hányszor meséltem már, de hiába, nem lehet megunni. :)

Azt is meg kell említenem, hogy nem sokkal ezelőtt filmet néztünk apával és még előbb egy Mazsola feküdt teljes hosszában elnyúlva a karomban, először dorombolva, majd édesen szenderegve, utóbb pedig Zserbó landolt a kanapén, tisztes távolságban tőlünk. Mazsi ekkorra már valahol a hálóban aludt, így semmi akadálya nem volt, hogy Zsebit felemeljem és – tetszik, nem tetszik – ide tegyem le, közénk. Nem örült, elsőre, aztán már csak arra lettünk figyelmesek, hogy dorombol és átkarolja apa karját, szabad a simogatás és mindeközben félig oldalt, félig háton itt fekszik kettőnk között. Kb. másfél éve történt ilyen utoljára, úgyhogy ezt felírtuk, pirossal! :)

Volna még itt mesélnivaló, elvégre 3,5 hét nem telik csak úgy el egy macska életében sem (pláne kettőében), de sose fejezem ezt be, ha kitérek még hugi látogatására és a Zserbótól kapott biofestékes hennájára, az eheti anyátlan estékre, Mazsola aktuális őrültségeire... szóval, lesz még folyt. köv., meg igyekszünk majd a pixeleket is csatasorba állítani. Dorombolós-szép estét!