Összefoglaló bejegyzés következik az elmúlt másfél hetünkről. Nem mintha nem lett volna miről írni, de a dolgos hétköznapok, ugye...

Lánykáink lassan-lassan kezdenek hozzászokni a napközbeni kettesben léthez. Mivel Zserbó már nem igényel szigorú felügyeletet, így mi is nyugodtabban, bár nem szívesen hagyjuk itt őket reggelente. A nap nagy részét, úgy tűnik, átalusszák, este pedig nagyon megörülnek a hazaérkezőnek. Emlékszem, Zsebi régen mindig az ajtóban várakozott, már a kulcscsörgésre nyávogva üdvözölt bennünket, aztán szépen összefoglalta a napját, magyarázott. Mostanság inkább csak álmosan előbújik, elnyúlik a nappaliban és hálásan fogadja a simogatást, de nincs különösebb hangeffekt. Ez Mazsolától sem várható, viszont tőle alig lehet bejönni az ajón (óvatlanabb pillanatban ő előbb surran ki a lépcsőházba), aztán ágaskodik, dorombol, hempereg és minden módon majd kicsattan az örömtől. Előfordul, hogy annyira felpörög, hogy kénytelen szőnyeghúzogató rohangászással levezetni a nagy boldogságot. A ramazuri, Zserbó közreműködésével súlyosbítva, bizony lámpaoltás környékén és hajnalban is előfordul, de hát, mit tegyen az ember macskája, ha napközben egyéb inger híján még a tehénből a bocit is kialussza, ugye. A nyugovóra térés idején inkább apa szenvedi el a zajos játszadozást, hajnalban meg én vagyok ébrentartható vele. Ami elmarad mostanság és bevallom, kicsit hiányzik is, hogy esténként Mazsi a takarómra feküdjön és mellém bújva, dorombolva aludjunk el. (Mármint, én csak azt hallgatva, persze. :P ) Hajnaltájt aztán meg szokott jelenni és 3,9 kilogrammos teljes valóját lazán elborítva rátehénkedikfekszik valamelyik kényelmesnek ítélt testrészünkre. DE! Azért dorombolva teszi mindezt. :)

Zserbó még kapja az Uro-Pet pasztát a kockázatok és mellékhatások tekintetében, és mintha csak jutalomfalat lenne, lesi-várja a következő adagot. Mondjuk egyfajta kiváltság is, hiszen ebből a finomságból Mazsi nem kap. Cicó Twitteren a figyelmünkbe ajánlott egy érdekes cikket: A hólyaghurut felismerése és természetes kezelése macskáknál. Ez alapján kicsit átértékeltük a Művésznő pisilős tevékenységét. A cikk szerint ugyanis az alom mellé pisilés bizony a betegség jelei közé tartozik, mert a cica a macskavécéhez köti, ha fájdalmai voltak a művelet közben. Nos, Zsebi a legutóbbi bejegyzés óta egyszer csinált hasonlót, legalább is ezt az egyet vettük észre. Épp tegnap hajnalban történt az eset. Kicsit megint aggódom, hogy ez lehet a visszaesés jele, konzultálunk majd az állatovosunkkal, mi a véleménye és mit tanácsol a továbbiakra. Az előző bejegyzésben emlegetett szageltávolító koncentrátumot egyébként időközben próbának vetettük alá, ezúton is tudom ajánlani minden hasonló problémával küzdő gazdinak. A neve Alken Enz-odor Original, Fressnapf-ban kapható, elég borsos ára van, de emberi orral vizsgálva kihozta a pisiszagot. Persze, az igazi próba még hátravan, hogy vajon a cicók mit szólnak az ezzel kezelt fekhelyhez – erre viszont csak később lesz válaszunk, mert egyelőre elpakoltuk a párnáikat, legalább addig, amíg Zsebi túl lesz ezen az időszakon.

Ígértem képet a múlt heti, legújabb kacatunkról cicajátékról, íme:
Nyár, pálma, kismajom. :) Utóbbi egyébként golyóval rendelkezik a talpán, ezért olyan, mint egy kejfeljancsi, és kiválóan lehet röptetni meg pöckölgetni. A fa törzse szivacs, így erre rá is lehet ugrani és szépen lekonyul. :) Mindezt persze Mazsola prezentálja nekünk, általában. És bár nem tudom, hogy erre emlékszik-e még, ez a majom billegős viselkedésével nagyon hasonlít ahhoz a kisegérhez, ami egykor a kedvence volt Noénál (és amit előszeretettel pakolt bele a vizestálkájába). Hajjaj, a gyermekévek, elteltek gyorsan. Maholnap már 1 éves lesz ez a cica. (De ezt majd egy másik bejegyzésben.)

Múlt heti krónikánkhoz tartozik még, hogy 3 egész napot és éjszakát töltöttünk el apa nélkül. Tündi személyében érkezett a felmentősereg, de azért a lányok furcsállták ezt a távollétet. Az első ilyen magányos estén sokáig ébren voltunk és ők láthatólag arra számítottak, hogy még elalvás előtt azért odabújhatnak az apájukhoz. Üldögéltek, füleltek, várakoztak. Éjszaka volt már, amikor útjára indult a nemtetszéses vigadalom, nem is aludtunk túl sokat se Tündi, se én ennek köszönhetően. Másnap én munkába el, hugira várt a nemes feladat, hogy valamilyen módon lekösse az akut apahiánnyal küzdő négylábúakat. Ám nem volt szükség a fáradt elme nagy kreativitására, az éjszakai élet ugyanis szépen kivonta a forgalomból a rosszcsontokat – aludtak jóformán egész nap. Még akkor sem mutattak túlzott aktivitást, amikor Tündi barátnője, Edina érkezett hozzánk cicanézőbe, szegény, meg is lepődött, hogy ezek a macskák nem csinálnak semmit?? Ó, hát dehogynem! Bágyadtan pislogtak ránk. :) Szép lassan eljött a szombat, és apa délelőtt jelezte, hogy vacsorára várhatjuk őt. Visszaszámoltunk. ;) Közben is volt jövés-menés, Mazsival szurira indultunk (a szokásosnak mondható forgatókönyv: hordozóba be, nézelődés, melegtől pihegés, csendes utazás a buszon; a rendelőben találkoztunk két óriási kutyussal, akik igen jólnevelten nem ettek meg bennünket; aztán az oltás, hang nélkül, kalimpálás nélkül, és már indultunk is hazafelé – magaviselet: példás); ismét vendégünk érkezett, aki fiátálember ;) létére igen barátságosan viselkedett a macskoszokkal, Mazsival hosszasan játszott (madzagoltak). Aztán egyszer csak nyílt az ajtó, és kissé megviselten, de teljes valójában ott állt apaaa! Mazsi olyan iramban indult meg felé, engem majd' fellökött, dörmögött, bújt, egy négylábon járó, szőrös szeretet-megnyilvánulás volt! :) Zsebke is megörült, de ő már ismeri a csajszis módit: jó hogy itt vagy (legfőbb ideje volt!), de 3 napig felém se néztél, hümmh! – ezért jár egy kis kiközösítés. A "minden(ki) a helyén van" tudattal, de tisztes távolban helyezkedett el Kedvestől és egy-két napig még tartotta magát ehhez a kedvességmegvonáshoz.

Aztán, ez a hetünk gyorsan, jóformán történés nélkül zajlott. A tegnapi nagy viharnak nem örültek annyira ezek a cicák, még szerencse, hogy apa épp itthon volt, így kétoldali körül(ötte-)fekvéssel sikerült nyugtatniuk magukat. Nagy szó, mert Zsebi ilyenkor inkább bebújik a kanapé alá és színét sem látni egész nap.

Más. Az a bizonyos ZÜM(m) a címben. Biztosan meséltem már, hogyan vadásznak a lányok. De ez újra és újra aktuális, ezért most is essen szó róla. Mazsi újabban igen expeditív (aki nem látta az Oscar-t, annak jöhet az ISZSZ), a múltkor már megkapta, hogy egy kis predátor. Ha egy zümmögő betéved a szobába, akkor jaj neki: elég csak az ablaknál motoszkálnia, Mazsola máris ott terem és egy, azaz egy darab, hajszálpontosan bemért mozdulattal már a foga közé is kaparintja (ilyenkor nem tudom elhinni, hogy beteg a kis szeme), aztán hordozza körbe-körbe a lakásban. Valamiért azonban nem rontja el a prédát, játszani viszont szeretne vele – ennek általában az a vége, hogy a légy elröpül, ő meg kissé idegesen utánaveti magát – aszalra, virágra, bárhova. A második körben elkapott züminek aztán nincs kegyelem, azonnali és teljes elfogyasztásra ítéltetik. Zserbó nem ennyire határozott és végletes. Ő kifigyeli a zsákmányt, odalopakodik, csapkodja a mancsával, épp annyira tesz kárt benne, hogy elmenni már ne tudjon, és így lehet vele játszani. Ha nem vigyáz, éppen ez lesz a pechje, mert Mazska észrevételezvén a dolgok alakulását, hopp, ott terem és elcseni a falatnak valót. Amikor a légy/bogár elérhetetlen magasságokban, jóformán láthatatlanul lapul valahol, Zsebke óriási panaszkodást rendez, egészen addig, amíg segítségére nem sietünk – ám sokszor így is Mazsola lesz a szerencsés vadász, mert hirtelen és ravaszul ráveti magát a már kifigyelt és ártalmatlanított zümire. Biztos ez is megtorlásra kerül egy-egy bunyó alkalmával. Most, hogy ilyen nagydarabok már mindketten, nem kis puffanások kísérik a birkózásaikat, na meg a szálló tollpihék. És a minap találtunk Mazska jobb pofiján egy kisebb, már bundamentes részt, seb nem igazán látszik, csak a szőr hiányos, ami hát, nagyon dizájnos, de azért...

Zárásképpen még néhány fotó, amiket Tündi készített a látogatása alatt. (KÖSZI!) Mostanában egyébként nem könnyű fényképezni őket, túl izgágák hozzá, meg ugye, Zserbó igen szemérmes a lencsével szemben.

Ablakpárkányon

Szaladgálás után lihegős

Erkélyjelenet