Ismeritek azt a látványt, amikor a cica egy elmélyült mosakodás után, esetleg még szenderegve kint felejti a nyelve hegyét? :) Előfordul, hogy Mazsi így is alszik el. A másik ilyen jellegzetes, bár inkább bamba pofi-elrendezés, amikor valamit nagyon szagolgatnak, és nyitva felejtik a szájukat. Azt nem tudom, hogy ilyenkor ennyire a szagolnivaló hatása alá kerülnek-e, vagy ennyire büdös volt az a valami, hogy gyorsan ki kell szellőztetni a macska arcát... :) Jókat mulatunk a leányzókon az ilyen megnyilvánulások miatt. Mazska még haláli, amikor a rohangálástól vöröslő orral liheg, Zsebi pedig akkorákat szokott sóhajtozni, hogy egy világfájdalom is elszállna tőle. Előbbi lihegős szitu naponta többször is előfordul mostanában, a picúrban ugyanis némiképp túlteng az energia. Folyton rohangál, és egyre magasabbra felugrik a függőleges síkokon (előbb-utóbb lekapja a kaputelefont!) - volt az a számítógépes játék, amikor nyuszival kellett ráugrani a másik nyuszi fejére, abban volt egy Bunnies in space szövegű kód, amitől aztán a nyuszik begyújtották a rakétát és óriási ugrásokra voltak képesek, majd földet érés után visszapattantak... - akaratlanul is ez jut eszembe a kispöcök aktívkodását elnézve, csak azt nem tudom, ki írta be a kódot! :)
Zserbó a sóhajtozásával, vagy inkább fújtatásával elgondolkoztat néha: tényleg ilyen rossz a macskasors? Hajjaj...! A Miezekatzen szerint is:

(Ébredés/Szundi/Kajáért könyörgés/Szendergés/Pihenés/Alvás/Őrültködés, ok nélkül/ Nyújtózkodás/Lazítás/Szundikálás/Harc a kobolddal, aki megpróbálja ellopni a lelkedet)

A múltkor mindketten a hálóban feküdtek a nagyágyon, Zsebi a túlvégen, a hengerpárna tövében, Mazsola az innenső oldalon, farkat lelógatva - akkor csináltam róla azt a fogantyús fényképet. Persze, nem egyet kattintottam, próbálgattam a beállításokat, és úgy a 6-7. katt után Zserbó, aki aztán a legkevésbé sem volt érintve vagy inzultálva ott a párna takarásában, nos, kifejezte a dokumentálás és képrögzítés határaira vonatkozó szigorú véleményét - akkorát sóhajtott, vagyis inkább szusszantott, hogy jobbnak láttam kijönni a szobából. ;)

Aztán, mostanában tesztelem Mazsi-Drazsi kultúrális érzékét. A minap itt szöszmötölt körülöttem, amikor betettem egy lemezt a lejátszóba - amint felhangzott az első pár dallam, némi dobpergés, máris láttam, hogy teljesen félreértelmezi a muzsikát. Ahelyett, hogy ellazulva leheveredett volna mellém hallgatni, határozottan és minden idegszálával megfeszülve ült a lejátszóval szemben, a fülei úgy pásztáztak, mint egy mini radarállomás. Aztán olyan 25 mp-nél fogta magát és tüntetőleg átvonult a hálóba - pedig gondolhatjátok, hogy nem hörgős metált raktam be, és nálam az "eléghangos" kategória is viszonylag alacsony decibelszintre esik. No, mindegy, végül próbálkoztam egyéb zenei művészetekkel is, de valahogy nem hatott rá megfelelően. (Vagy talán épp a hörgős metált hiányolja?? - Apaaa...!) Kivéve persze, ha épp az a cél, hogy távolabb menjen - amikor a lejátszó szekrényénél ügyködik, pakol, olyankor ez a távoltartó hatás nem is olyan rossz! A zenei tapasztalásoknál nem álltunk meg, következett az irodalom. Nem a ponyva, mert azt alapból megrágjuk a sarkánál. És kiszedjük a könyvjelzőt és azt is megrágjuk. Tegnapelőtt viszont a Szabó Lőrinc összes maradt a kanapén egy óvatlan pillanatban. Manócska megnézegette közelről. Hozzádörgölte a pofiját (jó illatúak a lapok, az már biztos!), de nem csócsálta meg. Amikor észrevette, hogy a Semmiért egészen c. versnél maradt nyitva, úgy gondolta, ennek már fele sem tréfa, és egy fordítással a Lóci óriás leszhez lapozott. Felolvastam neki, ha már annyira ezt akarta, én úgyis nagyon szeretem. Azóta is sokszor hallja tőlem: "Veszekedtem a kisMAZSIMMAL,/mint törpével egy óriás.../MAZSI, hová mégy, mit csinálsz?..." És végül mindig felemelem, "hogy nagy, hogy óriás legyen". :) A kézírást viszont biztosan nem szereti, mert a jegyzetfüzetem borítóját nem sokkal ezután kétoldalról alaposan megtépte. Lehet, csak fel akarta ütni, de így sikerült... :S
A felemelést illetően, egyébként, apa karjában mindkét macska olyan szépen megül, öröm nézni! Zserbóval már egyfajta rutint vezettek be reggelre és estére: Kedves felemeli, Zsebi pedig megfontolt és határozott recsegésnek indul, valamint élvezettel dörgöli a pofiját apa szájába arcához. Azt kell mondjam, a leányzó borosta- és szakállfüggő, imádja! :) Persze, utána Kedves arca-nyaka lángol vörösen az enyhe allergia miatt...