A rajzfilm kissé megvágott adaptációját adtuk elő a minap, amikor Mazsi újfent a fürdőszobában garázdálkodott. Előszeretettel pakol a kád környékén, rakosgatja a dugót (nincs láncon rögzítve), az utóbbi időben pedig kipécézte magának a kád szélén dekorációként díszelgő műanyag halacskákat. Csak arra lettem figyelmes, hogy valamivel borzasztóan zörög, és az efféle zajkeltésre alkalmas cuccai - gyors leltárt tartottam - bent a játékdobozban pihentek. Aztán a halacskát bepöckölte valahová és ildomos volt megtalálnom, mielőtt még a házi víziló (lásd még: utolsó bekezdés) lecsap rá. (Konkrétan gyűjt mindent, amit szanaszét hagyunk. Tűnt már el így nemcsak papírgalacsin-arzenál, hanem papírbéka, labda, sünigolyó és még ki tudja, mi minden.) Szóval, felrémlett a "Finding Nemo", amíg az ágyak és szekrények alatt matattam - Mazska asszisztálásával, természetesen (elég csak lehajolnom, hogy ott teremjen és barátságosan szájon dörgöljön, amúgy hízelgésképpen). Végül aztán meglett a halacska, visszakerült a párja mellé a kád szélére. Egy kis időre, amíg Mazsola mással volt elfoglalva. ;)
Rájöttem már egyébként, hogy működik a picúr. Az mindegy, hogy mi történik, ha én ott vagyok, akkor neki is jelen kell lennie. Ha éppen mélyen alszik - valami lehetetlen pózban, természetesen, mint pl. ma délután a felfordított cicakosár tetején: elnéztük egy pár pillanatig, mire kiderült, hogy melyik a melyik fele, úgy össze volt tekeredve -, olyankor is felpattan a mozgásra (pl. kimegyek a konyhába), semmi kómázás, nyílegyenesen irányba indul. Aztán leskelődik, szagolgat és nem tágít, amíg meg nem mutatom, hogy mivel foglalatoskodom, és az számára érdektelen (pl. hagymapucolás). Mondjuk, jó időbe telt, mire megtanulta, hogy megnézheti, ami a kezem ügyében van, de ha nem cicának való, akkor nincs mit tenni, hiába ágaskodik mellettem kitartóan. Szóval, ha esemény van, akkor jön, kíváncsiskodik. Olyankor van gond, amikor az ember lánya leül és ölébe veszi a laptopot. Vagy elvonul a fürdőszobába. Esetleg a mellékhelyiségbe. Ezek azért, lássuk be, önmagunknak való pillanatok. Hát, Mazsola ilyenkor elkezd rémesen unatkozni. És már jön is valami válogatott huncutság: szárítóra ugrálás, erkélyajót szigetelésének tépkedése, szőnyegcsíkozás (karommal), uram bocsá' vezetékrágcsálás... Ilyenek vannak ám a repertoárban.
Zserbó cica, a nagy és okos, ő mostanában nem annyira a nyugalom megtestesítője. Az előző héten tapasztalt rendszeres napi viharokat már előre megérezte, céltalanul és idegesen bolyongott fel és alá a lakásban. Egyik este olyan keservesen és elhalón nyekergett, az ágyból ugrottam ki, hogy mi lehet vele. Elterülve feküdt a nappaliban, pihegve pislogott rám, talán kissé értetlenül is - ő Mazsit várta, hogy folytatódhasson az esti kergetőzős birkózás. Új szokása, hogy lehanyatlik a nappaliban a két kaparófa között félúton, és elkezdi kaparászni a szőnyeget. Hmm. Arra utóbb jöttünk rá, hogy nem lusta elmenni a cicabútorig, egész egyszerűen arról van szó, hogy éppen ott, középen van összehúzódva a szőnyeg, ami az ő szépérzékét felettébb zavarja. Más kérdés, hogy a vágtatva közlekedő cicamancsok húzták azt össze és imígyen kaparva nem is nagyon lesz kiegyengetve. De értékeljük a gesztust! ;)
Ma este egy kis kedvezményben részesültek a kis drágák, lévén, a cicanévnaptár szerint éppen május 29-re esik Zserbó-nap. :) Névnapi lila tasakos volt a vacsi, amit hogy, hogy nem, Mazsola is egyből befalt - az utóbbi napokban kukában végezte az esti husiadagja. Azt hiszem, ideje felülvizsgálnunk a junior tasakos fajtáját.
Utolsó kommentek