Kedves Mindenki!

Eljött az ideje, hogy újratöltsük az éterbe(n) Zserbó cica mindennapjait, újult lelkesedéssel.

A frissen szerzett Inda Pass-al már nem vendég-bejegyzéseket küldök a blogra, hanem "anyai" szemszögből írok majd Cicónkról. (Amúgy is idejét láttam, hogy egy kis "rendet tegyek" itt :P, az ismerősök új képeket, néhány visszautaló kommentet is találhatnak a korábbi bejegyzésekben.)

Az eltelt 8 hónap: felnőttünk, kicsit bölcsebbek, de nem kevésbé szeleburdibbak lettünk. Kétszer jártunk oltáson Viktor doktornál (mindenki túlélte); maradtunk pótmamára egy egész hétre; bújtunk takaró alá, kanapé mögé, abrosz rejtekébe, bőröndbe, szatyorba; amortizáltunk játékokat, kaparófát; ültünk az ablakpárkányon; vadásztunk gyíkot; pancsoltunk (na jó, csak finoman-lightosan) az erkélyen; ugrottunk halált megvető bátorsággal egy szemtelen galamb után az erkély korlátjára...

Jelen pillanatban a nagylány egy apával-anyával jól összeszokott, oda-vissza szocializált Cicó. Kölyök még, amikor önfeledten játszik, bár igaz, hogy ilyen egyre ritkábban fordul elő, a megszokott játékok már nem hozzák lázba, passzív szemlélő inkább.

Esténként továbbra is meg tud őrülni, szaladgál egy sort, de vagy lustaságból, vagy már felnőttségből, ezzel nem tölt el többet pár percnél. Az éjszakai alvás kontra jövés-menés: a kettő aránya időszakosan változik. Vannak napok, amikor nem kéne, de nagyon lehet haragudni rá, amiért hajnalban csak zörgős-csörömpölős-nyávogós elfoglaltságot talál, máskor együtt ébred velünk.

A reggeli/vacsi-kérést tökélyre fejlesztettük, az alkalmas időpontban elég csak megkérdezni: - Zserbó, mit szeretnél? És ő válaszol nekünk, "elmondja", hogy akkor most "re-ge-li" (a 3 szótag tisztán kivehető!!) vagy "va-csi" van-e soron. Apa kutyás múltjából is van ide egy kis megszokásunk: az ételért pitizik, ha odatartjuk elé a tálat és megkérjük rá. :)

Az utóbbi időben elmondható, hogy Zsebi szófogadó cica. Néha van egy kis próbálkozás, például, amikor az erkélyen felkapaszkodik a korlátig - ilyenkor elég csak a nevét, vagy egy jól hangsúlyozott "CICÁ-t" mondani, máris tudja, mit nem kéne. (Az a helyzet, hogy a 3. emeleten lakunk, és bár bízunk Picó mindennemű motorizációs és helyváltoztató képességében, azért nem szeretnénk, ha az ösztöneire hallgatva egy madárka, esetleg lepke vagy gyík után vetné magát - a magasságot tekintve, nem biztos, hogy még talpra esne. Doktorunktól tudjuk, hogy a gravitáció csak a második emeletig kiküszöbölhető, utána bizonyos magasságig inkább az oldalára, csúnyább esetben "a zsíros kenyeres felére" esik a macska. Törött álkapocs, bordák... Hááát...)

(A képet Tune készítette.)

Az erkély egyébként tavasz, pontosabban a jó idő óta Cicónk törzshelye. Szeret kint heverészni, van egy kisebb vizes edénykéje is odakint - pancsolásra, nagy ritkán ivásra (sajna, a folyadékfelvétele a víz esetén eléggé visszafogott, már amennyit látunk belőle). Az ablakpárkányon is üldögél, nézelődik, főleg, amikor már nem süt oda a nap. Nagy vadászatok (tücsök, bogár, gyík, lepke...) színhelye is számára a kinti pár négyzetméter, és hát, legalább kint lehet a levegőn. Csoda, hogy nincs már annyi gond a kis Drágával? :) De azért ilyenkor is rajta tartjuk a szemünket.

Ha nem az erkélyen hesszelünk épp, olyankor cica megtalálható a kanapé mögött (ki tudja, miért, ebben a melegben is szereti oda bevackolni magát), esetleg a kisszobában az ablak alatt (kaffogva valamely szárnyas zümmögő miatt), esetleg a cicafű tövében (ezt egy kis műanyag tálkában növesztjük a számára): "Cica ül a fűben". A nagy melegtől persze, sokat heverészünk erre-arra napközben, pislogunk álmosan. Inkább csak reggelente és estefelé vagyunk aktívak.

Ennyit mára. Legközelebb a becenevekről, a Vándormadarak című filmről és az igazi mindennapok folytatásáról is ejtek majd szót. :)