Nos, valóban jópár nap eltelt az utolsó firkálmányom óta, és bár bőven lett volna mit írnom, a végtelen lustaság vett rajtam erőt.

Mindenekelőtt, és ez a jó hír, Zserbi Cicc végre megint ép, és egész. Lekerült a fejéről a tányérgallér, amit el is tettünk emlékbe.

19-e magasságában Kedvessel elértünk a visszaszámlálásban a nullához, mivel a gallérnak 10-12 napot kellett a helyén maradnia. Nos, mondanom sem kell, hogy ez alatt a pár nap alatt, közösen a poklok poklát álltuk ki. Zserb nem látott rendesen. Mindennek nekiment, mindenbe beledugta a szkafanderét, így arra került alom, ürülék, kaja, meg még ki tudja, hogy micsoda, bele sem merek gondolni. Persze tisztogattuk (főleg Kedves) rendszeresen, de azért akkor is. Míg rajta volt a plexi, minden nehézkesen ment. Mi megállás nélkül azon aggódtunk, hogy széttépi a sebét, noha nem érte el sem lábbal, sem foggal, mégis, pár nap után már úgy pattogott a macska, mint valami nikkel-kaucsuk-rugóacél labda. Viszont folyamatosan figyelni kellett rá, mert egyedül az almot nem tudta rendesen elkaparni, legalábbis a produktumot benne. Tehát. Melóból haza. Macska dédelget. Macska észreveszi, hogy mi otthon, ergo szabad a kaka. Ő el alomhoz. Mi kísérget, tisztes távolból persze, mert fő a diszkréció. Ő elvégzi. Mi odaugor, Macska megkér távozzon, a többi elintéz. Szerencsére 1-2 lassúságtól eltekintve (főleg én követtem el, s ilyenkor a macska lábának tisztogatása volt a következő attrakció) mindig időben reagáltunk. Bevetettünk egy kisebb tálkát is, hogy abba könnyebben bele tud lépni. Használta is mindkettőt emberesen.

Szóval visszakanyarodva. Eljött a nagy nap. Cicut magunk mellé hívtuk, és míg én cirógattam a macs orrát (Kedvesem segített neki így a mosakodásban, a macs nyalta Kedves ujja hegyét, ő meg utána dörgölte vele Cicc orrát), Kincsem levágta róla a PVC cuccot, majd kibújtattuk a tartókat a peremből, és leszedtük. Sajnos Ő nem látta, én meg nem fotóztam le az arcot, amikor a macs rájött, hogy megint van külvilág. Nosza, azonnal mosakodáshoz látott, és potom 2 óra alatt nagyjából végzett is vele. Mindenét tucatnyiszor, alaposan átnyalogatta, átvakarta, stb.

Viszont lett hátránya is a gallérnak. Ugye napokig nem játszhatott szegény, sem velünk, sem csak úgy. Emiatt kicsit antiszoc lett, és kiújult a rosszcica énje. Újra szaladgál, mászik, vernyákol, miegymás.

Cserébe viszont rengeteg újdonságot talál ki. Kedvesem mesélte, hogy mikor a Cic hallotta, hogy közeledek az ajtóhoz, megpróbálta nekem kinyitni, és amikor nem sikerült neki, leült az ajtó mögé, így várva engem. :)

A játékos kedve visszatért, az ajtóra szerelhető tollas labdáját potom két hét alatt miszlikre tépte, a maga legtermészetesebb módján.

Rengeteg minden van, amit mesélhetnék még, majd meg is teszem. Mégis, most a macska határtalan vadászösztönére térnék ki. Pont tegnap esett, hogy egy légy keveredett a lakásba. Mondanom sem kell, hogy ami zümmög, meg repül, az préda. Noh, a végére családi összefogás kerekedett a vadászatból, Zserbi cserkészte (párszor sikeresen le is vadászta a legyet, de ez valami survivor fly volt), illetve egyszer egy tökéletesen kivitelezett becserkeszést láthattunk tőle a falra tapadt léggyel szemben. Lopakodás, megközelítés, majd célzás, támadás. A légy kapott belőle, de túlélte. Utána közösen játszottunk légypapírt. Zserbi halk, kaffogó-nyikorgó hanggal jelezte, ha a legyecske leszállt valahova, én meg mentem rá újsággal, kézzel. A legvégén (bő fél órával később, mint kezdtük) sikerült elhárítani a légyfenyegetést. Ő diadalittasan bevitte az alomba, és elásta. Remélem. :)